Gyujts rá: nem látszol oly szegénynek.
Mit félre nem tettél, elő sem veheted.
Nem mindennap pap sajtja.
Nincs elős mente a szegény legénynek.
Két becsületre méltó, ki jól szolgál.
Sok polyva közt egy szem buza: sok beszédnek sok az alja.
Nincs kedvesebb, se rövidebb a szépnél.
Sárga szem, macskaszem.
Akármit is türve ér el az ember.
Minő a tartomány, olyan a szokása.
Tarts szolgát, ha parancsolni akarsz.
Tóba visz vizet.
Pokolra telt, mint a csöglei könyörgés.
Rózsa nincs tövis nélkül.
Kitették a rokkáját.
Elég egy pap egy templomban.
Torban dalolni, lakziban sirni.
Fürge mint az ürge.
Szája veri meg az asszonyt.
Széna akkor széna, mikor boglyában van.
Ott az ut, hol a kerékvágás.
Szegényt a légy is jobban csipi.
Előbb a tálba, aztán a szájba.
Nem várhatni vadfától szelid gyümölcsöt.
Minden örömhöz vegyül egy kevés üröm.
Hallgat mint a rengeteg.
Mely tyuk sokat kárál, keveset tojik.
Vacsorán éri Pilátust. (Azaz meghal.)
Kiszedték a szeme szőrit. (Igen rászedték, megcsalták.)
Vak nevet kancsalt.
Mindenünnen visz ut a pokolba.
Ritkán vesz el maga bőrében a róka.
Annyi mint a raj.
Kifog a sánta ördögön is.
Száján foly le, mégis többet kiván.
Tudja szél, hol nyugszik a szunyog.
Poczkot is szeretnék, ha nem lopna.
Mennyi szolgád, annyi ellenséged.
Prokátorra pöröd ha bizod, egy ingben hagy.
Alázatos sziv is emelkedik magasan.
Kinek szekere farkán ülsz, annak nótáját dudoljad.
Kétféle szeretet nehezen fér össze.
Nem eszi a szurkot. (Kevésbbé együgyü emberre mondják.)
Puszta malmon, száraz gáton vámot nem vehetsz.
Ugy van mint szösz, fonatlan. (Rendetlenül van.)
Nehéz a megaggott roszat jóra forditani.
Ökör szánt a zab alá, de a ló eszi meg.
Nagy teher is könnyü, ha sokan emelik.
Jobb reggel valami, mint egész nap semmi.
Rákevésben sok a munka, kevés a jutalom.