Az univerzum általában azzal jelzi, hogy hibáztunk, hogy elveszi tőlünk azt, ami nekünk a legfontosabb.
Nem tudom elhinni, hogy soha többé nem látom… Nagy fájdalommal jár, ha elveszítesz valakit, akit szeretsz. Nincs annál kegyetlenebb dolog a világon.
Akiben van bátorság magába zárni a fájdalmát, jobban felvérteződik ellene, mint aki panaszkodik.
A fájdalom soha nem múlik el teljesen. Az ember valahogy kezeli, él tovább, de a fájdalom mindig ott van.
Sose gondoltam volna, hogy az ember teremthet magának olyan poklot, ahol nincs egyetlen kép, egyetlen árnyék, nincs semmi, ami csak valamelyest is hasonlítana a reményhez…
Ez a fájdalom lesz neki a legszörnyűbb: mert nincs nagyobb kín annál, mint ha az ember bosszút akar állni és nem tud bosszút állni.
A fájdalom olyan, mint a részeg vendég: mindig visszajön még egy utolsó összeborulásra.
Az, hogy „nincs”, hogy „elveszett”, hogy „elhagyott”, hogy „elmúlt” – fáj. Nagyon fáj. És mégis: lehet ez a fájdalom szép is.
Ha elveszítjük azt, akit szeretünk, lelkünkben csak a sebhely krátere marad, a szenvedés.
Az a fájdalom, amit az ember a szívében érez, sokkal nagyobb tud lenni, mint bármilyen más, fizikai fájdalom.
A hallgatásnál nincs nagyobb kínszenvedés a világon. A hallgatás fájdalmas, akár a nyílt seb, és gyászfekete, mint a halál.
Az, hogy a fájdalom jön, majd elvonul, csak látszat. Valójában olyan, mint a cölöp: néha kilátszik, néha elfedi a víz, de mindig jelen van.
A sokat szenvedő embernek vigasztalásul szolgál, ha tudja, hogy szenvedésének van értelme és célja.
Nincsen egyszerű megoldás, amely képes lenne elvenni a fájdalmat. Hidd el nekem, hogy ha lenne, akkor most élnék vele.
Néha a fájdalom jobban érlel, mint a simogatás. És a szívtelenség megtapasztalása nyitja ki szívünket.
Soha nem tudhatod, mennyi időd van még. A szememből csorgó könnyek mindkettőnk könnyei voltak.
Olykor eleget szenvedünk ahhoz,hogy jogunk legyen soha azt nem mondani:– Nagyon-nagyon boldog vagyok.
Az igazság gyors fájdalma elmúlhatik, de a hazugság lassú, maró gyötrelme végtelen, kiapadhatatlan fájdalom.
Az önsajnálat a legnagyobb ellenségünk. Ha behódolunk neki, egész életünkben semmi bölcset sem tudunk tenni.
Annak a fájdalomnak, ami egy adott veszteség után jelentkezik, nagyon fontos a tiszta megélése.
Rá kellett jönnöm, milyen minimális a szókincsem, nem tudom kifejezni azt a fájdalmat és felháborodást, amit éreztem. Szánalmas. Magam is tisztában voltam vele, milyen szánalmas vagyok.
A fájdalom óceánja. A túlpart olyan messze van az örvénylő vízen túl, hogy elképzelni sem tudtam, nemhogy látni.
Néhány régi seb sohasem gyógyul meg igazán és a legszelídebb szóra is újra vérezni kezd.
Ugyan, mit tudsz te egyáltalán a fájdalomról? Ahhoz legalábbis belenézni kellene tudnod az én szívembe.