Mindenki hazudik, mert mindenkinek, aki tudatos, van egy képe önmagáról, amit igyekszik fenntartani.
Tulajdonképpen nem abban van a különbség, hogy az ember hogy viselkedik, hanem hogy az emberrel hogy viselkednek.
Az emberek rendszerint a leggondatlanabb helyeken keresik a szenvedést, mert azt hiszik, hogy nem érdemlik meg a boldogságot.
Alaposan téved, aki azt hiszi, hogy meg tud lenni önmagában is, hogy nincsen szüksége senkire; de még nagyobbat téved az, aki úgy gondolja, hogy őnélküle nem lehetnek meg a többiek.
Mindenkiben el van rejtve a jónak egy szikrája. Néha igen hosszú időbe telik, mire előkerül.
Különb s különb poklok jutnak nekünk, és mindenki azt hiszi, hogy a másiknak jutott a jobbik.
Húszévesen az akarat uralkodik rajtunk, harmincévesen az ész, negyvenévesen pedig a megfontolás.
Az ember arra ítéltetett, hogy újra és újra elkövesse hibáit, mert csak a tapasztalatból hajlandó okulni.
Körülbelül három másodpercre van szükség ahhoz, hogy egy idegen valamilyen benyomást tegyen ránk.
Az a helyzet, hogy megpróbálni kitisztítani a fejedet pont olyan hatékony, mintha azt mondanád valakinek, hogy ne gondoljon elefántokra. Mert attól a pillanattól fogva másra sem tud majd gondolni.
Csak a kötelesség teljesítése adja meg az embernek az élet nyugalmát és a lelkierőt.
Jó, ha az ember kellő humorral viseltet saját fontosságát avagy jelentéktelenségét illetően.
De furcsa állat is az ember, gondolom, milyen könnyű szívvel képes felebarátja halálát kívánni.
Ne hibáztassunk valakit egy tettéért, ha nem fontoltuk meg előtte, hogy más mit tett volna adott körülmények közt!
Amint az erős ember is szereti kifejteni képességeit, és élvezi a testmozgást, amint izmait gyakorolja, úgy lelkesíti az „elemző” lelket a megfejtés lelki feladata.
Csomó dolog van, amiről az emberek azt hiszik, nem képesek megtenni, de amikor muszáj, rájönnek, hogy mégis megy nekik.
Vannak emberek, akiknek abban telik kedvük, hogy felebarátaikat – rendszerint minden ok nélkül – bemocskolják.
Ha az ember idegenek közt van, akkor igyekszik a legelőnyösebb oldaláról mutatkozni, meggondolja, mit mond, és tetszeni akar.
Kétféle ember létezik: akik folyton keresik életük értelmét, de nem találják, és azok, akik soha nem keresték, mégis megtalálták.
Az emberek dalokat írnak arról, hogy „énekelnek az esőben”, de a valóságban, amikor bőrig áznak, akkor csak siránkoznak.
Aki egyszer „úr”-nak született, annak a szívéből ki van véve az az erő, hogy saját magának „ura” lehessen. Az rabja a hajlamainak, az játéka a pillanatnak.
Néha körbenézek a világban, és felfordul a gyomrom. Miért nem erőltetik meg magukat az emberek egy kicsit? Semmit sem tesznek, mégis folyton csak elégedetlenkednek.
A jóságot azért nem veszik észre az emberek, mert átlátszó, mint a víz és a levegő. Csak ha fogy, az vevődik észre.
Az emberek nem változnak meg egyik napról a másikra, s egy új rendben mindig a régi folytatását keresik.
Minél többet osztozol az emberek örömében és bánatában, annál közelebb kerülsz hozzájuk.
A bölcs emberek azért beszélnek, mert van mondanivalójuk; a bolondok azért, mert mondaniuk kell valamit.
A női divat után olyan férfiak érdeklődnek, akik nem szeretik a nőket. Azok a férfiak, akik szeretik a nőket, észre sem veszik a ruhájukat.
Nem mások elvárásainak kell megfelelned. A tökéletességet a magad módján is meghatározhatod.
Az ember mindent nélkülözhet, csak a másik embert nem. Különösen a betegségben tanuljuk meg, milyen nagy szükségünk van a másik emberre.
Egy pesszimista minden lehetőségben látja a nehézséget; egy optimista minden nehézségben meglátja a lehetőséget.
Az olyan emberek, akik félnek valami ostobaságot megpróbálni, sosem jutnak messzire.
Az ember fokonként azonosul a neki szánt vagy rákényszerített szereppel, akár megfelel ez a szerep személyiségének, akár nem.