Elég a beszédből. Nagyon sokat csalódtunk egymás szavában. Ne mondd, hogy szeretsz. Ölelj meg, ha mersz. Ne mondd, hogy gyűlölsz. Ölj meg, ha tudsz.
Az emberi szeretet parányi morzsája jutott nekem; nagyra tartottam, azt hittem, igazgyöngy, ám elolvadt az ujjaim között, kicsúszott a kezemből, mint a jégdarab.
Ha egy dolog eltűnik (…), az legalább annyira üzenetet hordoz, mint amikor valami hirtelen felbukkan. Az üres helyek mindig megérik a tanulmányozást.
Barátaim egyenkint elhagytak,akikkel jót tettem, megtagadtak;akiket szerettem, nem szeretnek,akikért ragyogtam, eltemetnek.
A kimerült író olyan, mint a megcsalt férj: maga veszi észre legkésőbb a szomorú igazságot.
Mindenben, ami bánatot okoz neked, jusson eszedbe a következő alapelv: nemcsak hogy nem szerencsétlenség, ami történt, hanem olyasmi, amit derekasan elviselni egyenesen szerencse.
Soha ne bízz senkiben, Daniel, s a legkevésbé azokban, akiket csodálsz. Tőlük kapod a legnagyobb pofonokat.
A sebeket már ki tudjuk égetni, de arra a bajra, amit egy mondat okoz, még nem találtunk orvosságot.
Csalódni csak az tud, aki valaha hitt.
Azt mondják, a szerelem mindent legyőz. Akik ezt mondják, hazudnak.
Az ember egyik pillanatban derűlátó, a következőben már lesújtja a bizonyosság, hogy úgyis darabjaira hullik minden. És a végén pontosan ez történik.
Ábrándjainkat néha olyan szomorúan siratjuk, mint a halottakat.
Mindig képesek vagyunk gyűlölni, amit valaha szerettünk, és ugyanazzal a tűzzel tesszük ezt, amellyel egykor a szeretetünk lángolt.
Az embert nem a fájdalmak ölik meg, hanem a remények, amelyekben csalódott.
Rideg lettem én is. Hogy miért? Azért, mert aki rideg, annak nem tudnak fájdalmat okozni.
A tapasztalat igazolja, hogy aki nem bízik semmiben, az nem csalatik meg soha.
Rettentő volt tudni, hogy mit akarok, tudni, hogy mi a helyes, és tudni, hogy a kettő nem ugyanaz.
Egyes csalódások megráznak bennünket, egyesek pedig olyan sebet ejtenek rajtunk, hogy annak hegét egészen a sírig viseljük.
Az az igazság, hogy az emberek nem igazán képesek összetört szívvel működni.
Tanuld meg elengedni a múlt szerelmeit, szeretteit! És tanuld meg tiszteletben tartani az ő döntésüket! Mert ami nincs, az fájhat, de attól még nem lesz.
Csalódni kell, hogy boldogok lehessünk,Gyűlölni tudni, hogy újból szeressünk.
Életemben először kóstoltam bele abba, amit bosszúállásnak hívnak. Eleinte olyan íze volt, mint valami erős, zamatos bornak. Utóíze azonban undorító, fémes, poshadt, mintha mérget ittam volna.
Csak áltattam magam, hogy elmúlt, pedig azért is nem tudtam senki mást szeretni, mert még magam elől is titokban az övé maradt a szívem.
Nem az rendített meg engem, hogy hazudtál nekem, hanem, hogy többé nem hiszek neked.
Nincs keserűbb dolog a világon, mint a jóvá nem tehető csalódás.
Legszomorúbbak azoknak a dolgoknak a romjai, amik elmúltak anélkül, hogy lettek volna.
Oly erősen, oly gyötrőn kívánhat valamit az ember, hogy a beteljesülésnek már nem örvendünk: túlságosan sok lelkierő ment rá.
Nincs semmi elszomorítóbb, mint emlékezni régi szép időre nyomorban.
Mindent akartam, ami nem volt az enyém. Ám amikor megkaptam, már nem pontosan az volt, amire vágytam.
Nem jó, ha az embernek kívánságai vannak. A kívánság jól megérdemelt csalódást hoz, semmi mást.
Aki még sosem követett el hibát, valószínűleg még sosem próbált semmi új dolgot.
Ha valaki egyszer faképnél hagyja az embert, mindig várja, mikor történik meg újra, míg végül már nem is közeledik senkihez, nehogy idővel fontossá váljon a számára. Így észrevétlenül elveszíthet bárkit.
A méz is csömörletes, mihelyt túlontúl-édes.
Aki semmit sem vár, nem csalódhat.
Bármit börtönnek tudsz látni, ha elveszted az illúzióidat.
A szív összetörik, ha a reménység langyos áradata már nagyon is eltöltötte, és utána a rideg valóság ront rá!
A világom darabokra hullott, és megtudtam, hogy szinte minden, amiben addig hittem, csak hazugság volt.
Sokszor egy semmiség elég ahhoz, hogy az ember lezuhanjon a fellegekből.
Visszatekintve elkerülhetetlen volt az elválásunk. De még mindig hiszem valahol mélyen, legbelül, hogy bennünket egymásnak teremtettek.
A hiú ábránd a reménytelenségnél is rosszabb.
Az is tolvaj (…) aki az emberek bizalmát meglopja.
Lehet értelmetlen szenvedést, megalázást, félelmet okozni a másik embernek, vagy magára hagyni segítség nélkül, amikor erre lenne szüksége.
A csalódás íja komor erővel röpíti az embert a valóság felé.
Nem árt óvatosan mozogni egy olyan világban, amelybe már nem illesz bele.
Az emberek nagyon szeretnek hinni valakiben, valamit várni tőle, ennél csak egy dolgot szeretnek jobban: csalódni benne.
Sok embernek adtam esélyt… De egy idő után elfogy az ember bizalma.
Együtt (…). Túl gyakran használják az emberek ezt a szót, a végén legtöbbször mégsem marad belőle semmi.
Az élet – ezt jól megjegyeztem – sosem igazságos, akármit tanítanak az iskolában.
Kiábrándító volt. De az emberek túlteszik magukat a csalódáson. Különben mind felakasztanánk magunkat, nem?
Mrs. Lynde mondta, hogy „boldogok, akik semmit sem remélnek, mert nem csalatkoznak”, de én azt hiszem, hogy rosszabb semmit sem várni, mint csalódni.