A remény majdnem olyan rossz, mint a félelem, ha arról van szó, hogy az ember átlépje azt a pontot, ahol fel kellene adnia.
A sors megtanított rá, hogy sosem szabad feladni a reményt, ám túlzott mértékben hinni sem ajánlatos benne. A remény olykor kegyetlenül hiú és vak.
Mert az ember már csak ilyen. Ha másban nem, legalább abban reménykedik, hogy valóban a remény hal meg utoljára.
Egy emberben néha elhal a remény, de egy állatban soha. Amíg él, él benne a remény, és él a hűség is.
Ösztönszerűleg inkább hajlunk a reményre, mint az aggodalomra – amint szemeink is maguktól a világosság felé fordulnak, nem a sötétség felé.
Annak, aki ma hal éhen, mit használ a jövő évi ebédben való reménykedés? A hit a lélek tápláléka, nem a testé.
Lehet, hogy az ember nem kapja meg, amire vágyik, de ez sem foszthatja meg a várakozás boldogságától.
A remény jó dolog, talán a legjobb. És a jó dolgok nem halnak meg, miként a rosszak sem élnek örökké.
Mindenki hisz benne, hogy az erőfeszítéseiért elnyeri jutalmát, és hogy egyszer majd megérti mindazt, ami útközben történt.
Eljön majd a nap, amikor megnyílik az ajtó azoknak, akik kopogtatnak; akik kérnek, kapnak; akik sírnak, megvigasztaltatnak.
A világ helyzete sohasem reménytelen, mert sohasem azokon múlik, akik nem hisznek az életben, hanem azokon, akik hisznek benne.
A remény szívós valami. Levágod és újranő. Valami elvétetett, lezárult, megsemmisült, de a helyén újra kihajt a remény.
A reményeid, álmaid és törekvéseid jogosak. Megpróbálnak felemelni a felhők fölé, a viharok fölé, csak hagynod kell.
Az ember véges számú esélyt kap arra, hogy újrakezdhessen valamit ebben az életben, véges számú esélyt, hogy ha a múltján nem is, de a jövőjén változtasson.
Nincs okom félelemre. Mi mindentől meghaltam már és mi mindentől újból feltámadtam.
Az ígéretek kevesebbe kerülnek az ajándékoknál, és sokkal többet érnek náluk. Sohasem adunk annyit, mint amikor reményt adunk.
A szeretet olyankor nyújt vigaszt és megnyugvást, amikor arra a leginkább szükség van. Reményt ad, amikor úgy érezzük, már egy szemernyi sincs.
A remény olyan, mint egy üvegszilánk a talpadban. Amíg a húsodba vág, addig minden lépésnél fájdalmat okoz. De ha kihúzzák, vérzik ugyan egy darabig, és az is eltart egy ideig, amíg begyógyul, de a végén ismét tudsz járni.
A tavasznak sem mondhatjuk: „Remélem, hogy hamar jössz, és sokáig maradsz.” Csak azt mondhatjuk: „Gyere, ajándékozz meg a reménnyel, és maradj, ameddig tudsz.”
Azt mondják, amíg élünk, remélünk, és nincs is ezzel bajom, de én a fordítottjában is hiszek. Amíg remélünk, élünk.
Akinek mindene megvan, az nem hall meg semmit…, de akinek semmije sincs, az még a légyzümmögésből is reményt kovácsol.
Ilyenek a lélek kimeríthetetlen ábrándjai. Minden szerencsétlenség, még a legkritikusabb pillanatban is, átcsillantja sötétjén a remény csodálatos sugarait.
Az emberek számára mindig megvannak a feltételek ahhoz, hogy azt tegye, amiről álmodik.
Végül minden álom megtalálja a maga formáját: minden szomjúság számára van hullám, minden szív számára szerelem.
A remény mindig a jövőre vonatkozik. És nem mindig jó. Mert megbéklyózhat a hit vagy a várakozás, hogy a jövőben történik majd valami, ami megváltoztatja az életünket.