Álomszótár

All | # A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z
There are currently 2133 names in this directory
ABC
Felnőttálomban: elbizonytalanodás, kishitűség. Gyermekálomban: igyekezet, speciális képességek.


ABLAK
Csukott ablak: kíváncsiság, olyat szeretnél megtudni, amihez nem sok közöd van. Nyitott ablak: félsz, hogy titkod kiderül. Ablakot mosni: mulasztás. Ablakot betörni: nem egészen tisztességes eszközökkel szerzett információ; hallgatózás, vagy más levelének elolvasása. Befalazott, bedeszkázott ablak: nem tudsz megfejteni egy rejtélyt.

ABRONCS
Háztartási gond, időzavar.

ACÉL
Nem értenek meg; próbáld érthetőbben elmondani, jobban összefoglalni elégedetlenséged okát. Túl tömören, határozottan fogalmazol.

ACÉLRUGÓ
Sikerül meggyőznöd azt, akinek megértését várod. Magyarázatodat elfogadják; ügyesen érvelsz.

ADÓ, ADÓHIVATAL ADMINISZTRÁCIÓ
Kívülről vársz megoldást egy olyan bajodra, amin elsősorban magad tudsz segíteni.

ADVENTI KOSZORÚ
Szomorúság, hiányérzet; hiába várt látogató.

AGANCS
Harag, ingerültség. Falra tett agancs, agancsok: dac.

ÁGY
Fáradtság, unalom. Ágyat vetni: új kapcsolatra vágysz. Ágytakaró: csacsiságokból csinálsz problémát. Ágyban fekvő ember: keresel valakit, akit szerethetsz, aki méltányolja jótulajdonságaidat. Kórházi ágy: rendbe akarod, és tudod hozni megromlott kapcsolatodat. Pótágy: jóízű fantáziálás, Beágyazni: lassan elfelejted, amiről azt hitted, hogy örök emlék. Égő ágy: kihűlt kapcsolat. Poros ágy: új ismeretség. Kórházi ágy: félelem.

AGYAG
Tervezgetés, jó ötlet, jó gazdasági érzék.

AGYAGEDÉNY
Jó lehetőség; vállalkozás; sikerrel viszel valamit véghez. Ha pénzzel van tele: anyagi helyzetedet sötétebben ítéled meg a valóságosnál; nehezen válsz meg a pénzedtől, halogatsz egy szükséges beszerzést.

AGYAR
Nincs bátorságod valamibe belekezdeni és ezért másra haragszol. Úgy érzed, hogy akadályoznak. Ha neked nő agyarad: agresszív indulataid vannak; nem mondhatod ki a véleményed.

ÁGYBA (ÁLLATTAL) FEKÜDNI
Lelki és testi érzéseid, vágyaid nagyon különböznek egymástól; két- vagy többféleképpen tudsz szeretni.

ÁGYNEMŰ
Ha fehér: újdonság utáni vágy, ha színes vagy mintás: épp mostanában alakul ki körülötted valami változás.

ÁGYÚ
Megbántasz valakit egy apróság miatt; személyeskedsz

AJTÓ
Nagy ajtó, kapu: újdonság, kedvező változás. Csukott ajtó: úgy gondolod, kirekesztenek valamiből, esetleg beszélnek rólad a hátad mögött. Nyitott ajtó, amin belépsz: elhatározásodat valóra váltod, terved sikerül. Ha nyitott ajtó előtt állsz, de nem lépsz be azon: halogatsz egy régóta szükséges teendőt; félsz belekezdeni valamibe; viselkedéseden módosítanod kell, ha célt akarsz érni

AKADÁLY
Önmagáért beszélő álom. Ha álmodban nem sikerül átjutnod egy akadályon, akkor a valóságban sikerülni fog. Leküzdesz egy akadályt, megszabadulsz egy nehézségtől. Ha megtorpansz egy akadály előtt, de később üggyel-bajjal átjutsz rajta: hiábavalóság, valamin fölöslegesen fáradozol; gyerekes dolgokon töröd a fejed

AKASZTÓFA
Veszekedés, még inkább: visszafojtott indulat. Nem tudod kiadni magadból a mérged.

AKOL
Ügyes viselkedéssel célt érsz; jó beilleszkedési képesség

AKTATÁSKA
Elvesztegetett idő, hiábavalóság.

AKVÁRIUM
Nem viszonozza az érdeklődésedet, akivel kacérkodsz.

ALAGÚT
Egy mostanában történt eseményről gyerekkori emlékeid jutottak az eszedbe. Alagútban bennrekedni: két tűz közé vagy szorítva, nem látsz megoldást problémáidra, pedig több jó lehetőséged is van

ALAPRAJZ
Becsvágy, ambíció.

ÁLARC
Félrevezetettnek érzed magad. Álarcos ember, akit nem ismersz: váratlan változás a munkádban vagy a munkahelyeden. Ha tudod, ki van az álarc mögött: elejét veszed egy munkahelyi kellemetlenségnek. Ha Te viselsz álarcot: fondorlat, amelynek semmi eredménye nem lesz.

ALBUM
Ha régi fényképek vannak benne: elégedetlenség, nosztalgia, elvágyódás a jelenből. Üres album: unalom. Színes képekkel teli album: kellemes társaság, kedves emlék.

ÁLDÁS
Ha osztod: Nem az a bajod, amiért morogsz; mindenféle hibát keresel valakiben, akire egyszerűen féltékeny, irigy vagy. Ha megáldanak: valakit magadra haragítottál.

ÁLKULCS
Olyan dologba ütöd az orrod, amihez semmi közöd és ennek kellemetlen következményei lesznek.

ÁLLAT
Kis állat: nincs elég önbizalmad. Nagy állat: ha kedves: okod van jókat remélni; ha támadó vagy fenyegető: félsz az újdonságtól, pedig vágysz rá. Olyan állat, ami valami emberi dolgot művel például beszél, vagy szerszámot használ; felnőttálomban: nagyfokú elkeseredettség, kétségbeesettség; helyzetedet kiúttalannak tartod, pedig gondjaid lassan megoldódnak; gyermekálomban: élénk fantázia és egy kis magányosság. Ha gyereked ilyet álmodik, foglalkozz vele egy kicsit többet. Prémes állat: gyors észjárás, ügyesség.

ÁLLATKERT
Állatkertben járkálni: magadra erőltetett közöny, nem akarod beleélni magad mások bújába-bajába, de azért azok hatással vannak rád. Állatkertben, ketrecbe zártan lenni: figyelem mások iránt, jó beleélő képesség; át tudod érezni ismerőseid, barátaid gondját. Állatkerti ketrec üresen: egy hozzád közelálló elhallgat előled valamit, nem osztja meg veled gondolatait. Állatkerti ketrecbál kiszabaduló állat, ha megtámad: nem sikerül magadtól távoltartani mások baját.

ÁLLATORVOS
Baráti segítség.

ÁLLOMÁS
Munka, bonyodalom, aminek nem érsz a végére.

ALMA
A csábítás és a csábulás ősi szimbóluma; a tiltott gyümölcs. Szép, piros, egészségesnek látszó alma, amely belül férges, romlott vagy undort keltő: partnerednek, házastársadnak olyan erényeket tulajdonítasz, amelyekkel nem rendelkezik, rosszat sejtesz, de inkább behunyod a szemed; csalásra gyanakszol. Ha kigurul a kezedből egy vagy több alma: csalsz, méghozzá ügyetlenül; esetleg az a titkos célod, hogy partnered észrevegye csalásodat, felfigyeljen rád. Zöld alma: dicséretes törekvés, jó ötlet. Almaszelet: üdítő program.

ALMACSUTKA
Kis linkeskedés, amit megbánsz.

ALMAFA
Kiruccanás, kizökkenés a hétköznapokból. Almafa, amiről potyognak az almák: ábrándozás és félénkség.

ÁLOM
Ha álmodban felébredsz, de valójában az álmod folytatódik: világnézeti, erkölcsi problémáid vannak; akadályoznak alkotó munkádban.

ALSÓNADRÁG
Női álomban: egy barátnő iránti érdeklődés jele. Férfiálomban: szégyenkezés.

ALSÓSZOKNYA
Női álomban: kacérkodás. Férfiálomban: titkolni való vonzalom.

ALUMÍNIUM
Nehéz, egyhangú munka.

ANGYAL
Felnőtt ember álmában: sok tűrés, zsörtölődés házastárssal vagy partnerrel. Ablak előtt lebegő angyal: nincs erőd változtatni a helyzeteden, rosszul értelmezett kényelemszeretetből. Angyal gyermekálomban: elszenvedett igazságtalanság.

ANYAG (TEXTIL)
Készülődés, tevékenykedés. Jó elképzeléseid megvalósítása.

ANYAJEGY
Ha rajtad nő: kis disznóságot csináltál. Ha máson látsz anyajegyet, anyajegyeket: valakiről olyat mondtál, ami nem egészen igaz, rossz színben tüntetsz fel valakit.

ANYAKÖNYVVEZETŐ
Nők álmában önmagáért beszél. Férfiálomban: bizalmatlanság.

ANYATEJ
Kicsapongás. Olyan dolgokat művelsz, amiért szégyelled magad.

APÁCA
Hirtelen támadt gyengéd érzelmek; egy emlék átalakulása, átértékelése. Apácazárda: erős elhatározás.

APRÓHIRDETÉS
Nem bízol valakinek a titoktartásában; meggondolatlanul kifecsegtél valamit.

APRÓPÉNZ
Idegen aprópénz: szerencse; hazai aprópénz: ajándékot kapsz, de nem túl értékeset.

ÁRAMFEJLESZTŐ
Mások helyett végzett munka.

ARANY
Általában túlzott pedantéria, rendszeretet. Aranypénz: fukarság. Aranyból készült szobor: nem jutsz hozzá ahhoz, amit nagyon szeretnél. Aranyszobor, ami embert ábrázol: rosszindulat, irigység. Arany ékszer: fölöslegesnek ítélt kiadás; megbánt vásárlás. Aranyóra: kellemetlen időtöltés; úgy érzed, visszaélnek a türelmeddel, áldozathozásra kényszerítenek. Folyékony arany: könnyelműség, hiábavalónak tartott költekezés.

ARANYESŐ (virág)
Egy titkos kívánságod teljesül.

ARATÁS
Nyereség, jutalom.

ARC
Az emberi léptéknél nagyobb arc, amit mintha moziban látnál: mulasztás azzal szemben, akinek az arcát látod. Ha az arc ismeretlen: hozzád egészen közelállót bántottál meg egy figyelmetlenséggel vagy egy rossz tréfával. Kék arc: elveszőfélben lévő szerelem, megromlott kapcsolat. Elmosódott arc, vagy változó vonások ugyanazon az arcon: erős ellenszenvet érzel valaki iránt, de nem mutathatod ki, vagy magadnak sem vallod be ellenséges érzelmeidet. Arc, aminek kedves vonásai átalakulnak és szörnnyé válik, gonoszságot tükröz vagy fenyegető: kettős érzelem; egy közeli hozzátartozód iránt érzett rajongás és ellenszenv egyidejű jelenléte. Mozdulatlan, merev arc: különös, váratlan dolgok jutnak az eszedbe, sokszor olyankor, amikor nem helyénvalók; el kell hallgatnod észrevételeid.

ARCKÉP
Ismeretlen arckép: új barátság, felfedezel valakit a környezetedben, akire eddig nem sok figyelmet szenteltél. Saját arckép: elégedetlen vagy a környezeteddel, úgy hiszed, nem becsülnek meg eléggé, több figyelmet vársz, több elismerést.


ARCKRÉM
Rossz közérzet, elégedetlenség. L. még: Kenőcs.

ARÉNA
Nők álmában: határozott jellem. Férfiálomban: művészi, szokatlan tulajdonságok; kifinomult szerelem.

ÁRJEGYZÉK
Sokat engedtél meg magadnak, attól tartasz joggal -, hogy szemrehányást kapsz; beolvasnak neked.

ÁRNYÉK
Közvetlen vagy átvitt értelemben: gyász, elmúlás; félelem az ismeretlenségtől. Saját árnyékod: igyekszel kiismerhetetlen lenni, titokzatoskodsz. Ha saját árnyékod tőled függetlenül mozog: olyasmit csinálsz, amiből bajod származik, fegyelmezetlen vagy.

ÁRNYÉKSZÉK
A romantika és a realitás harcol benned szükség esetén az utóbbi győz.

ÁROK
Gond. Árokba esni: adósság.

ARTISTA
Manipulálsz. Úgy gondolod, hogy ragyogó ötleteid vannak; vigyázz! Könnyen tévedhetsz.

ÁRUHÁZ
Kielégítetlen kívánságok. Áruház, amelyben eltévedsz: vegyes érzelmek. Magad sem tudod, hogy mit kívánsz, hogy mire is van szükséged – és ez nemcsak tárgyakkal van így, hanem érzelmeiddel is.

ÁRVÍZ
Ha messziről látod: lóg a levegőben egy kellemetlen elintéznivaló; nagyon félsz egy találkozástól, egy számonkéréstől; bűntudat. Ha az árvíz magával sodor: nagy erőre van szükséged, hogy kikerülj kellemetlen helyzetedből, sőt: hogy egyáltalán szembenézz a kényelmetlenségekkel. Árvíz, amiben elmerülsz: szenvedély. Árvízből kiálló háztető, kémény: jó esély szándékaid megvalósítására. Árvízből menteni embereket: sötétebben látod ismerőseid helyzetét, mint amilyen az valójában; állatokat: csak különleges feladatok elvégzésére tartod magad alkalmasnak, a mindennapi dolgaid elhanyagolása.

ÁSÓ
Kikapcsolódás. Ásni: kiásni valamit a földbőI: titkok után kutatsz; elásni valamit: képes vagy titkot tartani.

ÁSVÁNYVÍZ
Kis változás

ASZFALT
Fáradságos munka.

ASZTAL
Üres asztal: sikertelen fogyókúra. Gazdagon terített asztal ha fogyókúrázó álmodja: vágyakozás, egyébként: társaság utáni vágy. Tárgyalóasztal: pletyka. Íróasztal: munkahelyi probléma. Asztal, amit ismeretlen személyek ülnek körül: rossz lelkiismeret. Asztal, amit baráti társaság vesz körül: sajnálod az időt egy különben hasznos dologra. Ha munkahelyi tárgyalóasztal mellett egyedül ülsz: úgy érzed, nem vesznek komolyan.

AUTÓ
Önállóság. Autót vezetni, női álomban: felülkerekedési vágy; férfiálomban: menekülés. Ha az autó, amit vezetsz egyre gyorsabban halad és a fék nem működik: erős szenvedély, kicsapongás. Ha az autó kormányozhatatlanná válik: káros szenvedély, amivel hamarosan felhagysz. Ha nem tudod elindítani: mulasztás. Autóval felborulni, árokba esni: becsapottság; visszaéltek a bizalmaddal. Autó, amiben hiába nyomod a gázpedált, az egyre lassul, esetleg megáll: hiába erőltetsz valamit; ami nem megy, az nem megy. Vezető nélkül mozgó autó: fantáziádat korlátok közé kell szorítanod.

AUTÓBUSZ
Ha benn ülsz: pihenés, ha vezeted: siker, ha fenyegetően feléd tart: bátortalanság, azt várod, hogy mindent mások kezdeményezzenek, sőt: egyenesen vágysz az erőszakos magatartásra.

AUTOGRAM
Ambíció

AUTÓSTÁSKA
Rossz elképzelés; alábecsülöd az ellenfeled. Nők álmában: szeretnéd, ha megtudnának valamit rólad, méghozzá anélkül, hogy Te hoznád szóba a dolgot.

AUTÓSTOP
Üres úton autóra várni: kis csalódás. Autóstopost felvenni: könnyebb fajsúlyú megszerelmesedés. Ha a felvett autóstopos átveszi a kocsi vezetését: egy kisebb kalandodból családi bonyodalmak származnak.

AVAR
Egy nem túl jóindulatú idősebb ismerős jele; nem szerencsés álom. Avar, amiben elsüllyedsz: a távolság megszépíti az emlékeidet; igazságtalanul összehasonlítasz valakit egy emlékalakkal.

ÁZTATNI
Ruhaneműt: hibát követtél el, de nincs erőd beismerni. Élelmiszert áztatni: aprólékosság, kicsinyes pedantéria, amit időnként egy költekezési roham vált fel.

BAB
Pénz körüli gondolatok.

BÁBA
Újdonság.

BABA (felnőttálomban)
Igazságtalanul haragszol valakire, aki gyengébb nálad. Férfiálomban hajas baba: gyengéd és titkolni való érzelmek; furcsa vonzalom.

BABAKOCSI
Aggodalom, szomorúság, fáradtság.

BABÉR
Sikerben osztoznod kell másokkal és ez nincs az ínyedre.

BÁBU, BÁBSZÍNHÁZ
Alakoskodás; átlátsz valakin, de ezt nem teheted szóvá.

BÁDOG
Unalmas napok, egyhangúság.

BAGOLY
Érzékenység. Ha a bagoly beszél, nagy szomorúság, sértettség. Nem tudsz maradéktalanul megbocsátani, pedig szeretnél.

BAJUSZ
Uralkodni vágyás. Bajuszos nő: idősebb hozzátartozó iránt érzett ellenszenv, harag, amit magad előtt is titkolni igyekszel.

BAKANCS
Fizikai fáradtság. Bakancs, ha olyan nehéz, hogy nem tudod benne felemelni a lábad: kényszerű program; látogatás, amihez nincs kedved.

BÁL
Megakadályoznak abban, hogy valami kellemesnek hitt eseményen részt vegyél. Bálterem, ahol régi divatú ruhába öltözött emberek táncolnak: unalmas napjaidért a környezetedet teszed felelőssé, pedig lehet, hogy Te vagy fásult.

BALESET
Messziről látott baleset: rosszat kívánsz valakinek. Baleset, amit elszenvedsz: valamit nagyon megbántál.

BALTA
Rosszindulat, vádaskodás.

BÁLVÁNY
Nem korrekt eszközökkel rivalizálsz; valakinek okkal, ok nélkül – a romlására törsz, és mindezt rossz lelkiismerettel teszed. Fiatalasszony álmában az anyóssal szembeni rossz érzések. Fiúálomban: szigorú édesanya, akit tisztelni kell.

BALZSAM
Kellemes megkönnyebbülés, megszabadulsz a gondtól, ami nyomaszt; váratlan szerencse.

BAMBUSZ
Valakit vagy valamit titokzatosnak tartasz: Bambuszrügyet enni: romantikus elképzelések, lírai hajlam.

BANÁN
Női álomban. unalmas kapcsolat.

BANK
Nagyravágyás, olyanra törekszel, ami csak nagyon nehezen érhető el.

BANKÁR
Erős igyekezet, ambiciózus magatartás.

BANKRABLÁS
Amerikában élő ismerőseim szerint Üzleti sikertelenség, veszteség.

BÁNYA
Titkos vágyak, amelyek nem teljesülhetnek. Aranybánya: talán szeretnéd mások értékeit a magadénak tudni, irigyelsz valakit. Sóbánya: gazdaságosság.

BÁNYÁSZ
Lelki problémádban másoktól vársz segítséget.

BÁNYATÓ
Ismeretségi körödben rátalálsz valakire, akire eddig nem fordítottál elég figyelmet.

BÁR
Régi ismerős váratlan megjelenése.

BARACK
Fiatalság utáni vágyakozás; meghatottság.

BARACKFA
Kis megszégyenülés, zavar. L. még: Fa.

BARACKLEKVÁR
Zsugoriság; gyűjtögetés.

BÁRÁNY
Ha fehér: vidám napok, ha szürke vagy fekete: szerelmi kaland.

BÁRÁNYBŐR
Földre terítve: gondtalan napok; lebegő báránybőr: gyanakvás; tévedés.

BARÁT
Férfiálomban férfi barát: annak feleségét vagy partnerét jelenti. Női álomban jó barát, olyan, aki csak haver jelenti a barát valamelyik ismerősét, akire ébren nem mersz gondolni.

BARÁTNŐ
Férfiálomban a barátnő, ha úgynevezett külső kapcsolat, önmagáért beszél, ha nem az, akkor ábrándozás. Idős barátnő: meg akarod valakivel osztani gondjaid. Női álomban a barátnő gyakran a féltékenység jele, de a különösen közeli, jó barátnő a kielégítetlenséget jelzi. Barátnő, aki a Te ruhádba van öltözve: női álomban: úgy érzed a barátnőd a Te tollaiddal ékeskedik; de Te is utánzod őt; a Te ötleteiddel arat sikert; valójában egy kicsit majmoljátok egymást. Férfiálomban: egyre kevésbé vagy ura egy kapcsolatnak, partnered a fejedre nő.

BARKA
Féltve őrzött emléke egy régi kedvesnek.

BARLANG
Terhes kötelességeid elől menekülsz.

BARLANGVASÚT
Barlangvasútszerű pálya, vájatban haladó kisméretű jármű, amiben ülsz, vezeted – csodálkozás: ha vidámságot okoz álmodban, nincs ellenedre. érdekesnek találod a veled történő dolgokat, csodálkozol a saját hatásodon; ha ijedséget, szorongást okoz: naponta elcsodálkozol azon, hogy a világ olyan, amilyen, sikereid ellenére sem érzed magad biztonságban.

BARNA szín
Ha természetben látod: megkönnyebbülés. Barna ruha, barna szoba vagy falburkolat: nem szívesen adsz ki pénzt valamire, amit a környezeted szükségesnek tart és vár Tőled.

BARNULNI
Krúdy szerint, ha magad barnulni látod betegséget, rosszat jelent. Megfigyelésem szerint inkább a gyógyulás, épülés jele. Azt hiszem, hogy a két merőben különböző értelmezés abból következik, hogy napjainkban az egészséges szín inkább a napbarnított, míg a század elején, a fehér, a sápadtabb bőrszín volt a vonzó, a divatos. Viszont: ha magad egészen barnának, feketének látod: hátrányos helyzet, amelyből kikászálódni iparkodsz. Mást barnulni, feketedni látni: partner vagy munkahelyi kapcsolataidban harcolsz a téged megillető jogokért; egy helyzetben kezdetben alárendelted magad, és most próbálod korrigálni – kissé erőszakosan – a korábban elkövetett hibát.

BÁRSONY
Vásárlás, amiben örömöd leled.

BÁSTYA
Nehéz feladat. Mint sakkfigura: könnyedén megoldasz egy nehéz feladatot.

BATISZT
Otthon lebuksz, valami kis kiadás miatt, amit titokban akartál tartani.

BATYU
Gond. Batyuba csomagolt csecsemő: rágalom.

BAZÁR
Egy kapcsolatodban nem tudsz rendet teremteni.

BAZILIKA
L.: Templom.

BEÁZÁS
Kis kötelességmulasztás, pontatlanság; vidám természet: könnyen kerülsz mások hatása alá.

BECSÜS
Valakit rosszul ítélsz meg, tévedés. Becsüs, ha Te vagy: utálatosan viselkedtek veled.

BEFŐTT
Gyengélkedés.

BEFŐZNI
Jóindulat, gondoskodás. Apró szemű gyümölcsöt eltenni: takarékosság. Olyan gyümölcsöt befőzni, amit nem szokás, és ami nem fér bele az üvegbe: lehetetlent kívánsz valakitől; más magyarázat szerint: gondoskodásoddal terhére vagy valakinek. Üres, poros befőttesüveg: múltbéli szerelmi csalódás emléke. Befőttesüveg, amiben oda nem való tárgy van: elirigyelsz valakitől egy szeretőt. Befőttesüveg, ha virág van benne: asszonynak: zsarnok férj; férfinak: hűtlen kedves. Glédában álló befőttesüvegek a kamrában: kis mulasztás a háztartásban; odaégetett étel, kifutott tej. Befőttesüveg, amiben állat egér van: alkalmazottad meglop. Régi feljegyzések.

BEHÍVÓ
Női álomban: nem szívesen látott vendég, unalmas protokoll. Férfiálomban: ijedtség, szigorú feleség.

BÉKA
Önbizalomhiány. Ha béka mászik rád: szorongás. Koronát viselő béka gyermekálomban: kedves álmodozás; felnőttálomban: félszegség; visszafogottság.

BÉKLYÓ
Megkönnyebbülés, kellemetlennek ítélt dolgod, ügyed jóra fordul.

BÉL
takarékosság.

BELEEGYEZÉS
Ha álmodban beleegyezel valamibe, ami különben távol áll tőled: túl sok gondot fordítasz arra, hogy kiismerhetetlennek tűnj. Sokat adsz a látszatra.

BELEESNI Szakadékba
valami veszélyt elkerülsz. Árokba esni: csalódás, de nem szerelmi. L. még: Zuhanás.

BÉLÉS
kabát, ruha bélése, bélésanyag: Jó lényeglátó képesség; mások kisebb gyengeségének tapintatos kezelése.

BELOPÓZNI valahova
Kíváncsiság, rivalizálás.

BÉLSZÍN
Merész tervek, nagyratörés. Nyers bélszín: harag.

BELVÁROS
Gyűjtögetés vagy rendezgetés régi holmik, emlékek között. Idegen városban: maradi gondolatok.

BELVÍZ
Nyereség, amit elherdálsz.

BÉLYEG
Külföldi: kellemes időtöltés, kikapcsolódás. Bélyeggyűjtemény: rendszeretet, pedantéria. Levegőből hulló bélyegek: Nappali álmodozás, be nem váló remények.

BÉLYEGZŐ
Munkahelyi konfliktus. Bélyegző, amit rád ütnek: betegség. Gyermekálomban: csínytevés.

BENYÍLÓ
Édes titok, kedves emlék.

BENZIN
Harag.

BENZINKÚT
Feletteseiddel vagy idősebb hozzátartozóiddal szemben érzett ellenséges érzelmek. Benzinkutas: ha olyan valaki, akit máshonnan, például a munkahelyedről ismersz: nagyon nem kedveled az illetőt. Ha valamely családtagod látnád benzinkútnál dolgozni: megharagudtál rá, de emiatt kissé szégyelled magad.

BENZINTARTÁLY
Itt az ideje, hogy elnézőbb légy környezeteddel szemben; idegesíted őket állandó szemrehányásaiddal, morgásaiddal.

BÉRC
L. Hegy.

BÉRELSZÁMOLÁS
Kigúnyoltál valakit; félsz, hogy megharagszik.

BÉRLET
Adósság. Elveszett bérlet: késés.

BESZÉD
Szónoki beszéd: ha visszaemlékszel a szövegre, jegyezd jól meg, mert jó tanács; ha nem emlékszel a beszéd tartalmára: nehezen tudsz kiigazodni valami bonyodalomban.

BESZÉLGETÉS
Magad sem tudod, hogy mi nyomja a lelked; telefonbeszélgetés: nem személyekhez ragaszkodsz, hanem hallgatósághoz; nem tudsz másokra figyelni.

BETAKARÍTÁS
L. Aratás.

BETEGSÉG
Lásd KÓRHÁZ.

BETON
Nehéz, unalmas munka. Betonház: egyhangúság. Betonozni: gondjaidtól igyekszel szabadulni, iszogatsz.

BETÖRÉST látni
Olyan információ birtokába jutottál, ami nem rád tartozik. Ne élj vissza ezzel.

BETÖRŐ
Kalandra vágysz, de nincs bátorságod belekezdeni. Nők álmában: úgy érzed, hogy tolakodóak veled szemben, pedig lehet, hogy Te vagy kihívó. Idős emberek álmában: rossz szomszédság.

BETŰ
Nagy, falra vagy kerítésre írt betűk: nem látod a fától az erdőt. Apró betűk, amiket nem tudsz elolvasni: makacsság; úgy hiszed, hogy félrevezetnek. Lásd még: ÍRÁS

BEVÁSÁRLÁS
Mozgékonyság; derű.

BICIKLI
Gyermekálomban: jó teljesítmény. Egyébként: kényes helyzet.

BICSKA
L. Kés.

BIKA
Ha rád támad, nőknek: kihívó viselkedés után visszautasítod, olykor megszégyeníted azt, akit Te bátorítottál fel. Férfiaknak: magadra erőltetett keménység, cinizmus; látszat, amit erőnek erejével fenn akarsz tartani. Bika, ha barátságos, megnyerő látvány: nőknek igazi egyenjogúság, mi több: egyenértékűség a férfiakkal. Támadó bika, ha megfékezed, legyőzöd: férfiálomban: nem szégyellsz szeretni; gyengédnek lenni, nem kell erőlködnöd, hogy férfinak lássanak, ez magától értetődő. Bika, ha felöklel: nőknek: csábítási kísérletek, amelyek rossz véget érnek; férfiaknak: vonzódsz az erőszakhoz, akár úgy is, hogy áldozata vagy annak. Bikát meglovagolni: szerelmi önzés.

BIKAVIADAL
Mások szerelmi ügyeivel foglalkozva eltereled a figyelmedet saját problémáidról.

BILINCS
Megúsztál valamit, amitől tartottál.

BÍRÓ
Hivatalos ügy.

BÍRÓSÁGON lenni
Pletyka, hivatali kellemetlenség, munkahelyi bosszankodás

BIRSALMA
Úgy érzed, kimaradtál valamiből, ami kellemes lett volna.

BIVALY
Túlterheltség, túlvállalás.

BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ
Tervszerűtlen viselkedés, meggondolatlan kiadás; soha többé – kezdetű gondolatok; eladási tervek; úgy hiszed, hogy szükség esetén jól el tudod majd adni, amit vettél, vagy régebbi dolgaid közül valamit értékesítesz, ezzel pótolva a kiadott pénzt. Jelent még a kéz alatt vett, eladott áru gyűjtögetést, felesleges holmik raktározását. Vegyes, összevissza holmik közötti kutatás általában azt jelenti, hogy jól akarsz járni, futsz a szerencséd után, rátermettnek akarod magad tudni; szinte állandóan olyasmit érzet, hogy elmulasztasz valamit. Az álom teljesen független az álmodó anyagi helyzetétől. Egy barátnőm mesélte, hogy valahányszor kisebb dolgokban füllentett a férjének, vagy többet költött, mint amennyit megengedhetett magának, álmában mindig a bizományi áruházban járt.

BIZTONSÁGI ZÁR
Nem tudod tartani a szád, most is attól félsz, hogy visszamondanak valakinek valamit, amit kikotyogtál.

BLOKK
Merész, de jó kimenetelű vállalkozás.

BLÚZ
Vásárlás; simulékonyság. Sok mindent megbocsátasz magadnak.

BÖDÖN
Anyagi gond.

BOGÁNCS
Bosszúság. Bogáncs, ami a hajadba akad: igazságtalanul megbántottak.

BOGÁR
Tisztázatlan helyzet.

BOGYÓ
Takarékosság, aggályoskodás.

BOHÓC
Keménység; céltudatosság.

BOHÓCRUHA
Szentimentalizmusnak, érzelmességnek álcázott számítás; ridegség, álságosság, amelynek hol ki vagy téve, hol magadon uralkodnak el. Gyermek-, kiskamaszálomban: túl szigorú szülők, akik merevségükkel apró hazugságokra kényszerítik a gyereket.

BOKOR
Csodavárás.

BOKSZ
nem sportember álmában -Akadályoznak valamiben; nem jutsz szóhoz. Hátrányos helyzetben érzed magad.

BÖLCSŐ
Kényelmetlenség, fizikai fáradtság.

BÖLCSŐDE
Felelősségtudat, a mulasztástól való félelem.

BÖLÉNY
Fáradtság, teher.

BOLHA
Nyereség.

BOLHACSÍPÉS
Váratlan ajándék.

BONBON
Rendszeretet – szinte már túlzott takarékosság.

BONCOLÁS
Kérlelhetetlenség; logikusan szervezett ármánykodás.

BOR
Könnyebb betegség, rendszerint meghűlés, hőemelkedés. Borospince: lelki gyógyulás, kilábalás egy bajból.

BORDÓ (szín)
Unalmasnak tartod magad, pedig szórakoztató szeretnél lenni.

BOROGATÁS
Hiányérzet, társtalanság-érzés.

BORÓKA
L. Bogyó.

BOROSTA
Lásd SZAKÁLL.

BOROSTYÁN
Rugalmatlanság, türelmetlenség; dédelgetett és téves emlékek.

BOROTVA
Női álomban: agresszivitás, uralkodni vágyás, kisajátítási törekvés. Hidegség. Valakit az igádba akarsz hajtani. Férfiálomban: fenyegetettség, megbántottság, veszélyérzés vagy súlyos önvád. Borotválkozás közben megvágod magad: bűntudat, lelkiismeretfurdalás. Borotválatlanak lenni: szégyenkezés. Bajuszt leborotválni: úgy érzed, hiába udvarolsz. Szakállt leborotválni: rossz szexuális kapcsolat. Ha álmodban leborotválod a szakállad és utána egy ismeretlen arcot látsz a tükörben: nagyon unod a partneredet és ő nem bíztat sok j óval.

BORS
Sürgés-forgás; annyi apró szabályt állítasz fel magadnak és másnak, amelyet képtelenség betartani.

BÖRTÖN
Rendetlenség.

BÖRTÖNŐR
Önállótlanság.

BOSZORKÁNY
Női álomban: általában az anyós jelképe. Férfiálomban: megszerelmesedés. Lásd még SEPRŰNYÉL.

BOT
Szigorúság. Ha ráutalódsz, nem tudsz nélküle haladni vagy állni: nők álmában: gyámoltalanság; a szenvedéshez való vonzódás; szeretsz ügyetlenségeddel másokat felbosszantani, férfiálomban: gyengeség, amelyet szégyellsz.

BOY
Elmulasztottál visszaadni egy kölcsönkért holmit.

BRONZ
Hátrányos helyzet.

BRÜSSZEL
Könnyelműség.

BÚCSÚBAN lenni
Érdeklődés; barátságos természet.

BÜFÉ
Feledékenység, kapkodás.

BUKFENCEZNI
Valakit ki kell engesztelned. Bukfencező állat: szomorúság.

BUNDA
Minél selymesebb és puhább, annál nagyobb könnyelműség, pénzköltés. Férfiálomban: bohém életmód. Női álomban: jószívűség, könnyedség és felelőtlenség.

BURGONYA
Az egyszerűsítésre hajló, de egészséges gondolkodásmód.

BUTIK
Magánéleti zűr, amin nehezen leszel úrrá.

BÚTOR
Régi bútorokkal telezsúfolt szoba: nem igazodsz ki a körülményeidben, bizonytalan vagy, gyermeki félelmeid újraélednek. Modern bútor: szűkösség, gond.

BÚTORHUZAT
Kapcsolatkeresés, bizonytalanság; széthúzás a családban.

BÚVÁR
Nem tudsz kiismerni valakit, gyanakszol.

BŰVÉSZ
Sikertelenségérzés, keserűség. Úgy gondolod, hogy becsapnak, pedig csak az önbizalmad kevés.

BÚZA
Búzamező: teljesült kívánság. Learatott búza, szétszóródva a földön: többre számítottál, mint amit kerestél.

BUZOGÁNY
Alkotókedv, tettvágy; cél, amelyet túl hamar akarsz elérni.

CÁPA
Általában rossz partnerkapcsolat. Női álomban: harag, irigység, rosszindulat. Férfiálomban: zsörtölődő, rideg feleség vagy partner. Döglött cápa: szabadulni akarsz valakitől, de tartasz a haragjától. Nők álmában a döglött cápa jelent olyan barátnőt, aki ha akar, tud kellemetlenséget okozni, ezért alárendelt helyzetben vagy vele szemben.

CÁR
Családi perpatvar, hatalmaskodó, kíváncsi hozzátartozó.

CB adóvevő
Zaklatottság; be akarnak vonni egy olyan viszálykodásba, amihez semmi közöd.

CÉGTÁBLA
Társasághiány; gátlás; nem tudod felhívni magadra a figyelmet, bár érdemes vagy arra.

CÉKLA
Nyakas szerető; civódás; szerelmi presztízsharc.

CELLA
Kimerültség. Olyan programjaid voltak, amiken nem szívesen vettél részt.

CELOFÁN
Beavatottnak érzed magad, úgy gondolod, sokat tudsz

CÉLTÁBLA
Tévedés, melléfogás; nem játszod jól a szerepedet.

CEMENT
Megoldhatatlan feladat.

CENTIMÉTER
Időhiány.

CENTRIFUGA
Időhiány.

CENZOR
Olyan normákat erőltetsz magadra, amelyekkel nem értesz egyet.

CÉRNA
Szakítás, amely fájdalmat okoz. Idős ember álmában fehér cérna: messzire került gyerek jele. Gyermekálomban a fehér cérna: érzelmi elhanyagoltság. Piros cérna: szerelmi bánat. Fekete cérna: gyász, elszakadás.

CÉRNAKESZTYŰ
Darázsfészekbe nyúlsz. Régi feljegyzés.

CÉRNASPULNI
Szomorú változás; egy folyamat megszakadása

CERUZA
Alkotókedv, jó kezdeményezés. Színes ceruza: megszabadulsz egy unalmas tevékenységtől, ügyesen intézed dolgaid.

CERUZAHEGY
Pontosság, precízen végzett munka. Kitört ceruzahegy: kis munkahelyi kudarc, amit érdemtelenül szenvedsz el.

CERUZAHEGYEZŐ
Nők álmában: ügyeskedés, férfiálomban: kudarc.

CET (BÁLNA)
Magabiztosság, jó fellépés, értelmes bátorság. Jól tudod képviselni a saját érdekeidet. Cethal, ha lenyel: magadban keresed a hibát; amiért egy elképzelésed nem valósulhatott meg, holott egyéb, rajtad kívülálló körülmények hiúsították meg tervedet.

CIGÁNY
Általában szerencse. Cigányprímás: nyereség.

CIGARETTA
Érdekes, hogy dohányzó ember álmában szinte soha nem fordul elő, de ha mégis valószínűleg le fogsz szokni róla. Ha felhagytál a dohányzással és cigarettáról álmodsz: az elhatározásod erős. Nem dohányzó ember álmában a cigi: kielégítetlenség.

CIKLON
Nagy meglepetés; merőben új érzelmek.

CILINDER
Önbizalomhiány; gyengeség, amelyet palástolni igyekszel.

CÍMER
Nagyképűsködés, fellengzősség. Címert látni valakinek a homlokán: túlbecsülöd az illetőt; elfogult, netán alázatos vagy. Lelkiismereted nyugtalan. Krúdy

CÍMERÁLLAT
Gőg; mások lekezelése.

CÍMTÁBLA
Ha saját neved áll rajta: elkerülhettél volna valami kellemetlenséget, ha jobban figyelsz. Ha más nevét látod: fogékonyság; szívesen tanulsz másoktól.

CINTÁNYÉR
Elfásultság, beletörődés; uralkodnak rajtad.

CIPŐ
Utazás. Rossz cipó: kedved ellen való mozgás, hiábavaló út. Kerner szerint: cipő, amely nem a lábunkra van szabva: jelent kedvünk ellen való utazást. Krúdy Gyula: Álmoskönyv. Cipőből inni: kivagyiság; hencegés; különös szokások. Cipót tisztítani: rajongás. Cipó, ami olyan nehéz, hogy nem tudod benne felemelni a lábad: olyan helyre kell menned, ahová nagyon nem szívesen mész. Férfiálomban női cipő: minél csinosabb, annál alárendeltebb vagy egy kapcsolatban. Szakadt, rongyos cipő: nem szereted a partnerod, magad sem érted, miért ragaszkodsz hozzá, méghozzá szenvedélyesen.

CIRKUSZ
Utazás. Rossz cipó: kedved ellen való mozgás, hiábavaló út. Kerner szerint: cipő, amely nem a lábunkra van szabva: jelent kedvünk ellen való utazást. Krúdy Gyula: Álmoskönyv. Cipőből inni: kivagyiság; hencegés; különös szokások. Cipót tisztítani: rajongás. Cipó, ami olyan nehéz, hogy nem tudod benne felemelni a lábad: olyan helyre kell menned, ahová nagyon nem szívesen mész. Férfiálomban női cipő: minél csinosabb, annál alárendeltebb vagy egy kapcsolatban. Szakadt, rongyos cipő: nem szereted a partnerod, magad sem érted, miért ragaszkodsz hozzá, méghozzá szenvedélyesen.

CIRKUSZI MUTATVÁNY
Túl akarsz járni mások eszén: fölöslegesen bonyodalmat okozol. Egyenességgel többre mész!

CITROM
Visszautasítás.

CSÁKÁNY
Rosszkedvűen végzett munka.

CSALÁD
Szerencse ér.

CSALÁN
Jó értelemben vett hiúság, egészséges törekvések.

CSAP
Malackodás. Olyan csap, ami alatt nincs felfogóedény és a földre folyik belőle a víz: könnyelmű költekezés.

CSAPÁGY
Tehetetlennek érzed magad, nem tudsz megbirkózni egy tényleg nagyon nehéz feladattal.

CSAPDA
Túlzottan is vigyázol arra, hogy ne kövess el hibát; többre vagy képes, mint amennyit vállalsz.

CSAPÓAJTÓ
Felelőtlenül belemész valami kapcsolatba.

CSAPOS
Nem sajnálod a pénzt, ha jó kedved van.

CSARNOK
Megtorpansz egy ügy kezdetén; feladod elhatározásod. Vásárcsarnok: jó kedély; értelmes de nem túl messze mutató célok; nagy elhatározás.

CSASZTUSKA
Akkor is örülsz az életnek, ha rossz sorod van. Feljegyzés 1951-ből.

CSATORNA
Rossz lelkiismeret. Csatornából előmászó állatok: titkolni akarod a múltat. Ha ember vagy emberek jönnek elő a csatornából: félsz, hogy könnyelműen kifecsegett titkodat többen is megtudják. Csatornában eltévedni: csak nagyon áldozatosan tudsz rendet tartani a környezetedben, a kapcsolataidban. Csatornába beleesni: ismerőseid vagy barátaid miattad összekülönböznek.

CSAVAR
Rendszeretet.

CSECSEMŐ, KISBABA
Szomorúság, kiszolgáltatott helyzet. Idegen csecsemőt találni: egy régen elkövetett hibád emléke: Csecsemő, ha beszél: intelem, amit nem veszel komolyan. Világító csecsemő: régi, nagyon szomorú emlék; jóvátehetetlen mulasztás.

CSELLÓ
Érzékenység. Férfiálomban: plátói szerelem, rajongás; nők álmában: kifinomultság.

CSEMPE
Ha szépen rakott: pontatlanság. Törött, repedezett csempe: hiábavaló igyekezet.

CSEMPÉSZNI
Úgy érzed, hogy megkárosítottak; megbántál egy ajándékozást.

CSENDÉLET
Önként vállalt magány. L. még: festmény.

CSÉPLŐGÉP
Tekintély, amelynek megszerzéséért sokat tűrtél.

CSEREBOGÁR
Hírt, levelet, üzenetet vársz.

CSERÉPEDÉNY
Üzleti vállalkozás, eredményesség.

CSÉSZE
Kellemes esemény, öröm.

CSIGA
Türelmetlenség. Csigát enni: ha jólesik flört; ha utálkozva eszed: nem kívánt testi kapcsolat.

CSIGALÉPCSŐ
L. Lépcső.

CSIKÓ
Álmaid nem válhatnak valóra. L. még: ló.

CSILLAG
Női álomban: elhamarkodott ítélet, rossz döntés. Férfiálomban: munkahelyi siker, elismerés. Csillagos ég: felfoghatatlan a számodra egy hozzád közelálló személy viselkedése, nem találsz magyarázatot a megnyilvánulásaira. Hullócsillag: még helyre tudsz hozni valamit, amit kellemetlennek tartottál, és ami elmúlni látszik; esetleg felhagysz valami rossz szokással. Csillagos homlokú állat: gyengédség. Esti csillag: reménység, szeretet. Krúdy

CSILLAGSZÓRÓ
Családi perpatvar.

CSILLÁR
Túlértékelt felismerés; nagyobb jelentőséget tulajdonítasz ötletednek, mint amit megér. Női álomban: féltékenység egy barátnőre, versengés. Férfiálomban: hiúság, keménység.

CSIPKE
Ügyesen megoldott feladat; célirányos viselkedés.

CSIPKEBOKOR
Erő, szilárdság. Égő csipkebokor: közösségért végzett munka, tevékenység.

CSIRKE
élő: megtalálsz egy elveszettnek hitt dolgot. Levágott bontott csirke: utálattal, dühvel végzett munka; úgy érzed sokat teszel másokért és ezért haragszol, dühöngsz; látványos és nemegyszer kéretlen áldozatot hozol, hogy aztán sajnálhasd magad.

CSIZMA
Járás-kelés, komissiózás. Férfiálomban: elegáns női csizma: alárendelt helyzetbe kerültél, kitolnak veled. Női álomban: nehéz férficsizma: kiprovokálod, hogy bántsanak, szeretsz szenvedni.

CSŐ
Huncut gondolatok, eleven természet.

CSOBBANÁSt hallani
Gyógyulás; megkönnyebbülés.

CSÓK
Általában önmagáért beszélő álom, de ha valaki olyat csókolsz meg álmodban, akit ébren eszedbe sem jutna: kutass az álombéli megcsókolt ismeretségi körében, még inkább a közös ismerősök között, megtalálod, akihez vonzódsz.

CSOKOLÁDÉ
Pénz, anyagiasság. Csokoládét enni: kicsinyesség, fukarság. Ez alól kivételt képez, ha fogyókúrázó álmodik csokoládéról, ebben az esetben egyszerű vágyakozás.

CSOKOR
Rendezgetés az érzelmeidben. Csokrot kötni: emlékeidet a pillanatnyi hangulatodnak rendeled alá, ugyanazt a személyt vagy eseményt a múltadban hol így, hol úgy értékeled.

CSOMAG
Csomagot kapni: valamit elmulasztottál, elfelejtettél. Csomag, amit félsz kibontani: nem mersz szembenézni az igazsággal, ragaszkodsz a tévedésedhez.

CSOMAGOLNI
Ruhaneműt: szerelmi bánat. Bútort csomagolni: egy régi megszégyenülés emléke.

CSÓNAK
Férfiálomban: nő, akivel szemben tiszteletet és barátságot kellene érezned, ehelyett Te egészen másképp méregeted. Női álomban: partneroddal szemben a barátnődet részesíted előnyben; őt avatod be titkos dolgaidba; kibeszélsz, kigúnyolsz valakit, aki vonzódik hozzád.

CSONT
Anyagi gond.

CSONTVÁZ
Nem látod a lényeget, felületes vagy. Ruhába öltözött csontváz: pontatlan emlékezet; bedőlsz valakinek, nem veszel észre egy alapvető jellemvonást; félrevezethetőség.

CSŐREPEDÉS
Nincs módod kedved szerint szórakozni, élni.

CSŐSZ
Egy ártalmatlannak tűnő megjegyzéssel megbántanak, az elevenedre tapintanak.

CSÓTÁNY
Felgyülemlett tennivaló, halogatott munka; esetleg rossz véleménnyel vagy magadról.

CSUKLYA
Figyelmetlenség, mulasztás.

CSÜLÖK
Elégedetlen vagy a külsőddel.

CSÚSZÓS ÚT
Veszélyérzet; nem szabsz határt magadnak, elragadtattad magad egy barátoddal szemben.

CUKOR
Elszántad magad valamire, amit véghez is viszel. Szétszórt kockacukor: akadályozzák terveid valóra váltását.

CUKORKA
Szerény tervezgetés. Többre is képes vagy.

CUKRÁSZDA
Közeli barátod mulasztott veled szemben, elfeledkezett valamiről, amit fontosnak tartasz.

CUMI
Nagy titokban olyasmit csinálsz, amiért restelled magad.

DAGANAT
Ha rajtad nő: titkot kell tartanod, és ez igencsak a terhedre van. Szobafalon nőtt daganat: feszült légkör, munkahelyi intrika, kellemetlen szomszéd.

DAGASZTANI
Csapnivaló hangulat.

DAJKA
Panaszkodási hajlam; a felelősség elutasítása.

DAL
Érdekes és jó hír.

DALOSMADÁR
Megbízhatatlan forrásból jött hír, jelentéktelen pletykálkodás.

DARA
Szűkösködés; pénzhiány.

DARÁLNI
Nehéz és unalmas munka vár rád.

DARÁLÓ
Nem kívánt vendégek, akik háztartási munkát jelentenek.

DARÁZS
Nem azon töltöd ki a dühödet, aki felbosszantott; indulatos, ingerült vagy, olyan megjegyzéseket teszel, amik feleslegesek.

DARÁZSCSÍPÉS
Sértettség; dühbe gurultál valami apróság miatt; eltúlzott sérelmek.

DARU gép
Izgalmas események. Darut kezelni: nagyvonalúság; könnyen túlteszed magad a kellemetlenségeken.

DEFEKT
Tekintélyeden esett csorba.

DEKORÁCIÓ
Tanácsteremben, hivatali helyiségben: gondterhes napok, családi zűr. Munkahelyi dekoráció a lakásodban: nehéz szívvel mész haza, nem érzed jól magad otthon. Régi idők dekorációja: hirtelen és meggondolatlanul kimondott őszinte vélemény; jogos, de tapintatlan kritika.

DELFIN
Igaz, jó barát; szenvedélyes szerelmed lassan igaz szeretetté, ragaszkodássá alakul. Delfin-show: úgy gondolod, baráti körödben mindenki jobb helyzetben van, mint Te.

DENEVÉR
Egy egészen átlagos eseményt rendkívülinek tartasz. Túlzott jelentőséget tulajdonítasz egy megjegyzésnek vagy akár egy bóknak. Denevér, ami a hajadba kapaszkodik: átveszed mások véleményét; gondolkozz a saját fejeddel. Falra, ajtóra szegezett denevér: szeretsz megszólni másokat; gyakran teszel gúnyos megjegyzéseket másokról a hátuk mögött.

DESODOR
Meggondolatlan ígéret; olyan programot csinálsz, amihez nincs kedved.

DESZKA
Szerencsés véletlen. Bedeszkázott ablak: kielégítetlen kíváncsiság.

DETEKTÍV
Döntésképtelenség, nem tudsz választani két út között; nem igazodsz ki saját magadon.

DÉZSA
Nagyvonalú, de be nem váltott ígéret.

DIA
Váratlanul felismersz olyan összefüggéseket, amelyek korábban rejtélyesnek tűntek.

DÍJ
L. Kitüntetés.

DINNYE
Vágy a teljesség után. Meglékelt dinnye: beleszólnak a dolgaidba és ezt rosszul tűröd.

DIÓ
Jó szervezőkészség, előrelátás. Dióbél: megoldasz, alkotsz, létrehozol valamit. Dióhéj: feladat. Nők álmában: terhesség; férfiálomban: nyugalom utáni vágy; fáradtság. Aranydió: kisajátítása valakinek; anyák álmában: nemcsak az első, hanem az egyetlen akarsz lenni gyermeked érzelmeiben.

DIPLOMA
Régi, elsárgult diploma: több tiszteletre vágysz; friss diploma: hozzáértés nélkül fogsz valamihez. Elveszett diploma: merész, nem egészen korrekt terveket szövögetsz. Diplomamunkát írni: valamit elfelejtettél.

DÍSZ
Ünnepi asztalt díszíteni: magányosság. Karácsonyfadísz: ha nem karácsonyfán van: hiába vársz valakit.

DÍSZLET (színházi)
Látogatód érkezik, méghozzá rosszkor.

DISZNÓ
Mértéktartás. Ha disznó fekszik ágyadba: magadra erőltetett prüdéria.

DISZNÓÓL
Kényeskedés, finnyásság.

DÍSZŐRSÉG
Hódítás, titkos szerelmi kapcsolat, amivel szeretnél eldicsekedni: félretépés, amellyel-úgy érzed-értéked növekedett.

DÍSZSZEMLE
Erődön felül kell teljesítened.

DÍSZTÁVIRAT
Félreértés, hiba. Rosszul feljegyzett telefonszám.

DIVATBEMUTATÓ
Elégedetlenség, nyafogás.

DOB
Utólag értesültél valamiről, amit bizony jó lett volna már korábban tudnod; amit különben sejtettél. Bőrdob: titkos üzenet; bádogdob: hatással vagy másokra.

DOBOZ
Titok. Doboz, amit nem tudsz kinyitni: nem szívesen gondolsz egy dologra, amin pedig jó lenne törnöd a fejed; elhessegetsz magadtól egy kényelmetlen emléket. Ha kinyitsz egy dobozt, és abban gyöngy vagy ékszer van: meggondolatlanul szomorúságot okozol.

DOHÁNY
Kis nyereség; váratlan pénz.

DOLGOZNI
Rossz álom. Olyan munkát végezni, amit különben nem csinálsz: unalmas napok. Építkezésen dolgozni: terveid csak lassan valósulnak meg. Idegenek között, idegen környezetben dolgozni: bizonytalanság, bátortalanság.

DOLLÁR
Elismerés. Lásd még: PÉNZ

DOMB
Úgy érzed, hibát követtél el; elfordulnak tőled.

DOMINÓ
Mulatság, tánc, szórakozás. Embernagyságú dominó: szeretnél valakit elcsábítani. Elefántcsontból készült dominó: szerelmes gondolatokat szövögetsz. Álarcosbálban dominónak öltözött ember: tiltott szerelem, munkahelyi kaland.

DONGÓ
Bosszúság, pletyka.

DRÁGAKŐ
Olyan társaságba akarsz kerülni, ahova nem szívesen fogadnak be; olyanok barátságát keresed, akik nem viszonozzák az érdeklődésedet.

DRAPP szín
Nehéz beilleszkedned.

DRAZSÉ
Kicsinyesség, takarékosság.

DRÓT
Egy barátod elfordul tőled. Drótkerítés: ha Te vagy drótkerítés mögött. megcsaltak, kijátszottak. Ha mást látsz drótkerítés mögött: Te csaltál, tisztességtelen eszközöket használtál célod eléréséért.

DRÓTKEFE
Bántás, tapintatlanság.

DRÓTKÖTÉLPÁLYA
Levertség, félelem, szorongás. Ha különös veszélyérzetet kelt, kileng, megbillen: hódításaid mögött nincs igazi érzelem; bizonytalan testi vágyak. Ha a vontató kötél, tartókötél szakadozik, vagy elszakad: szerelmi kapcsolataidban gyerekes indulataid vannak.

DUDA
Versengés. Skót dudás. kaland, új ismeretség.

DUGÓ
Jutalomra, dicséretre számítottál, amit nem kaptál meg. Több dugó: más kapta az elismerést, amit Te érdemeltél volna.

DUGÓHÚZÓ
Jó emberismerőnek hiszed magad; könnyen ítélkezel.

DUGVÁNY
Elvesztesz valamit, nem nagy értékű dolgot.

DULAKODÁS
Hűtlenség.

DUNA
Ha megáradt, zavaros: családi perpatvar.

DUNYHA
Újdonság utáni vágy. Dunyhahuzat: arra számítasz, hogy új ismeretséget fogsz kötni, ami majd egy kicsit feldob.

DZSUNGEL
Nem igazodsz ki a környezetedben; nem tudod elhinni, hogy mások olyanok, amilyenek; művi bonyodalmakat okozol, csak azért, mert utálod az egyszerűséget.

EBÉD
anyagi gond.

ÉBREDNI
Ha álmodban felébredsz, de továbbra is álmodsz: jószándékú munkád mások miatt kárbavész, nem tudod megvalósítani terveid. Elbizonytalanodtál a saját nézeteid helyességében, kétségekkel küzdesz.

ECET
Nem jó szívvel adott ajándék.

ECSET
Szándéktalanul kárt okozol. Falfestő, korongecset: hibáztál és titokban akarod tartani.

ÉDENKERT
Szerénytelenség.

EDÉNY
Kellemes időtöltés, szellemi bevétel.

EDZ
Baráti segítségre szorulsz.

EGÉR
Önbizalomhiány, kishitűség. Fehér egér: nem tudod megvédeni magad. Rosszul képviseled a saját érdekeidet.

EGÉRFOGÓ
Úgy érzed, hogy nincsenek kihasználva a képességeid, különb feladatokat is képes lennél megoldani.

ÉGÉSI SEB
Titkolod a fájdalmad; erősnek, keménynek akarod mutatni magad; szégyelled valamely gyengeséged, esetleg azt, hogy bánkódsz valaki után.

ÉGETNI
Fényképet elégetni: nem tudsz túljutni egy elszenvedett igazságtalanságon, pedig el akarod felejteni. Könyvet elégetni: szörnyű munkahelyi felettes, olyan valakinek vagy kiszolgáltatva, akit borzasztóan utálsz. Okmányt, iratot, hivatalos papírt elégetni: házastársad vagy partnered családjával szemben érzett erős ellenszenv, amelyet kulturáltan kordában tartasz. L. még: Tűz.

ÉGŐ (villanykörte)
nem nézel utána valaminek, mert attól tartasz, hogy kínos dolog fok kiderülni.

ÉGŐ embert látni
Visszafojtott érzelmek; kényelemszeretetből lemondasz egy kellemesnek ígérkező kapcsolatról, gyümölcsöző vállalkozásról, bonyodalmaktól tartasz. Ha eloltod egy ember égő ruháját: bölcs önmérséklet.

EGYENRUHA
Tekintélyelvűség. Ha rajtad van egyenruha: meghajolsz egy, a tiednél erősebb akarat előtt. Nők álmában az egyenruha: kicsapongás-; férfiálomban. megvesztegethetőség.

EGYENSÚLYOZNI
Női álomban: siker. Férfiak álmában: tehertétel.

EGYESÜLT ÁLLAMOK
Felszínesség, hencegés.

EGYETEM
Gyarlóság; gyermeki kedély. Felvételizők álmában. szükségtelennek tartott tárgyak, témakörök magolása.

EGYIPTOM
Költözködés, lakásfelszerelés; felfordulás a háztartásban.

EJTŐERNYŐ
Vidámság, jókedv. Sok ejtőernyős, akik nem érnek földet, hanem lebegnek a levegőben: hiába várt meghívás, látogatás.

ÉK
Visszaéltél valakinek a bizalmával, bajt kevertél.

ÉKEZET
Félbehagyott munka. Lásd még: ÍRÁS

ÉKKŐ
Viszonzatlan vonzalom; egy társaságba nem fogadna be.

ÉKSZER
Haszontalan dolgot vásároltál.

ÉKSZERDOBOZ
Féltve őrzött titkos, szép emlék. Ékszerdoboz, ha nyitott, üres: múltban elkövetett könnyelműség; haszonlesés a barátok megválasztásában.

ÉKSZERÉSZ
Nem jutsz hozzá ahhoz, amire szükséged lenne.

ELADÓ
Elégedetlenség. Ha az eladó a Te holmidat árulja: nem tudsz és nem is igazán akarsz megszabadulni valakitől.

ELÁGAZÁS
Vegyes érzelmek, egymásnak ellentmondó gondolatok.

ELÁSNI
Ládát, amelynek nem ismered a tartalmát: nem szívesen töröd a fejed egy problémán. Szerszámokat elásni: munkaundor.

ELBÚJNI
Olyan miatt szégyenkezel, ami miatt másnak kellene szégyellnie magát.

ELEFÁNT
Szelíd elefánt: jó barát. Támadó elefánt: bizalmatlanság, gyanakvás. Elefánt ormányán hintázni: női álomban: élénk természet. Férfi álomban: kiábrándultság, rosszkedvűség. Fehér elefánt: hatalmas megkönnyebbülés.

ELEFÁNTAGYAR
Ellenséges indulatok; a saját bátortalanságodért másokra haragszol.

ELEFÁNTCSONT
Dísztárgy: kellemes élmény, jókedvvel végzett munka; intelligens tervek.

ELEKTROMOS VEZETÉK
Csúnyán összeveszel egy barátoddal, közeli hozzátartozóddal.

ÉLELMISZER
Naivitás, gondoskodás. Élelmiszerboltban vásárolni: kiegyensúlyozatlanság. Élelmiszer-áruház: minél nagyobb, annál fölöslegesebb felhajtás egy mindennapi elintéznivaló körül; mesterségesen előidézett bonyodalom.

ÉLESZTŐ
Elmaradt program.

ÉLETVESZÉLYBE kerülni
Olyan dolgokat művelsz, amikkel magad sem értesz egyet. Rossz a lelkiismereted.

ÉLEZNI kést, ollót, borotvát
Agresszivitás. Nők álmában: uralkodni vágyás, zsémbesség, férfiak álmában: gyávaság, erőtlenség.

ELGÁZOLNI valakit
Gond, tehertétel, mások helyett végzett munka. Sokat bajlódsz mások problémáival; nem tudsz visszautasítani kéréseket. Ha téged gázol el jármű: kényszerből tett szívesség, kölcsönöztél valamit egy ismerősödnek és nem bízol abban, hogy vissza is kapod a kölcsönt. Nők álmában az elgázoltatás: nem bánnád, ha valaki rámenősebb lenne veled szemben.

ELLENŐR
Körmönfontan kivitelezett terv.

ELLENŐRZÉS
Pontosság, rendben tartott ügyek.

ELMOSÓDOTT arc
Nem szeretsz valakit, akinek hálával tartozol. Elmosódott alak, alakok: rokonnal, hozzátartozóval szemben táplált ellenséges indulatok; bizonytalan érzelmek.

ELMOZDULT FÉNYKÉP
Haragszol arra, akit ábrázol. Ha ismeretlen személy elmozdult fényképét látod: utálsz valakit, akit az illemszabályok szerint szeretned kellene.

ELŐCSARNOK
Visszatérés: abbahagysz egy hasznos munkát; feladsz egy elhatározást.

ELŐSZOBA
Külföldi vendég, akinek nem nagyon örülsz.

ELŐZNI (autóval)
Általában sikertelenség. Nők álmában: rivalizálás. Férfi álomban: féltékenység. Ha az álombeli előzésed nem sikerül: álszerénység, magadra erőltetett viselkedés.

ELSZÁMOLÁS
Kapkodás, rendszertelen életmód. Rád olvassák a hibáidat.

ELTÉVEDNI
Általában: gyerekes félelmek, bizonytalanság. Épületben eltévedni, ha félelmet, riadalmat kelt: határozatlanság; rendezetlen érzelmek; ha kedvedre van az eltévedés, szívesen keresgélsz: jó kapcsolatteremtési készség; tudni vágyás. Természetben eltévedni: ha szorongással jár: fájdalmas, magányosság; ha vidáman érzed magad eltévedt állapotodban: remete-természet; jól megvagy magadban.

ELUTASÍTÁS
Kedvetlenség. Lelkesedés nélkül fogsz hozzá valamihez.

EMBER
Idegen ember, aki bántani akar: önvád. Sok ismeretlen ember között lenni: ha félsz közöttük: túlbecsülöd magad, ha kellemes a társaságuk: előrelátó természet. embert hátulról látni: rosszindulat, ártó szándék.

EMBEREVÉS
Őrült szerelem, fékevesztett indulatok.

EMBERRABLÁS
Zűrzavaros érzelmek.

EMELET
Szerelmi vágyak jelképe. Ha lentről nézel fel emeletre, minél magasabb, annál reménytelenebb szerelem; emeleten fent lenni és lenézni: hódítás; minél magasabbról nézel le, annál nagyobbnak érzed sikered.

EMELETES ÁGY
Unalmas kapcsolat, megfakult érzelmek. Nem is tudod, hogy a házastársadat vagy az ún. külső kapcsolatodat unod-e jobban. Leszakadó emeletes ágy: lebukás.

EMLÉKKÖNYV
Más emlékkönyvébe beleolvasni: kis irigykedés. Üres emlékkönyv: elmulasztott lehetőségek. Teleírt emlékkönyv: visszavágyódás a múltba; kiszínezett emlékek, túlzások.

EMLÉKMÜ
L. Kérlelhetetlenség. L. még: SZOBOR.

ÉNEK
Kedves hírt hallasz. Énekesmadár: pletyka.

ÉNEKELNI
Kifecsegsz valamit; hamisan énekelni: füllentés.

ÉNEKKAR
Szembehelyezkedés, lázadozás. Énekkarból, ha csak a saját hangod hallod: dac.

ENGEDÉLY
Titkos vágyak, tiltott szerelem.

ENYV
L. RAGASZTÓ.

EPE
Háziállat betegsége.

EPER
Csókolózás.

ÉPÜLET
Ismeretlen rendeltetésű épület: kiigazodási nehézségek. Vegyes rendeltetésű épület: épület, amelyben össze nem illő funkciók vannak például fürdő és közlekedési állomás, lakószoba, üzemhelyiség: változékony, szélsőséges hangulatok; szorongás és nagyképűsködés együttes jelenléte; kihasználatlan képességek; és mindenképpen rendetlen, lusta természet.

ÉRDEMJEGY
Hajó: mulasztás; ha rossz: alacsonyra tett mérce. Ha bizonyítványban olyan érdemjegyet látsz, ami a valóságban nem létezik, pl. kétjegyű számot: álmodozó, ábrándos, visszahúzódó természet, kevés önbizalom jele.

ERDŐ
Becsapnak, de nem veszed észre, azt hiszed, hogy kiváló emberismerő vagy, pedig gyakran tévedsz. Őserdő: nem igazodsz ki valami problémában. Őszi erdő: emlékezés, nosztalgia.

ÉREM
Mellőzöttség.

ERESZ
Játékos kedv, könnyedség, jó humorérzék.

ERKÉLY
Félreértés, tévedés. Leszakadó erkély, ami rádesik: mulasztásod miatti kellemetlenség. Ha alattad szakad le az erkély: nagyon tévesen ítélsz.

ERŐD
Nagy fába vágtad a fejszédet. Játékerőd: sikeresen véghezvitt munka.

ERŐSZAK
Nők álmában: erényeskedés, álszentség. Férfiak álmában: partnered túl engedékenynek bizonyult, attól tartasz, hogy mással is ilyen.

EROTIKUS ÁLOM
Általában önmagáért beszél. Ha olyan személlyel kerülsz erotikus kapcsolatba, aki ébrenlétedkor eszedbe sem jut: jelenti a hozzátartozóját annak, akiről álmodtál.

ESERNYŐ
Tiltakozás egy érzelem, egy vágyódás ellen. Esernyő, amit nem tudsz kinyitni: engedsz vágyaidnak.

ESÉS
L. ZUHANÁS

ESKÜDÖZŐ CIGÁNY
Becsapottnak érzed magad, pedig erre semmi okod.

ESKÜVŐ, LAKODALOM
Hivatalos Ügy. Leány, vagy nőtlen ember álmában esküvőn lenni: házasságkötési szándék, amit a környezeted előtt titokban tartasz. Házasember álmában az esküvő: veszekedés, szemrehányás.

ESŐ
Általában könnyelműség. Esőben jóérzéssel sétálni, megázni: szokatlan vágyak, erős szenvedély, ragaszkodás.

ESŐCSEPP
Kis szomorúság.

ESTÉLY
Nem jutsz el oda, ahová szeretnél menni.

ESTÉLYI RUHA
Egyhangú napok; úgy gondolod, partnered nem elég szórakoztató; jobb színben akarod feltüntetni magad, sok eltitkolnivalód van.

ESZTERGA
Eredményes vállalkozás, jókedvvel végzett munka

ÉTEL
Általában egy kis hisztériára való hajlam. Fogyókúrázó vagy diétára szoruló ember álmában önmagáért beszél, vágyakozás az étel után. Bár maga az a tény, hogy valaki fogyókúrára szorul, azt valószínűsíti, hogy az illető evéssel vezeti le a feszültségeit. Más álmokban, általában hisztis személy; gusztusos ennivaló: fiatalos testi-szerelmi vágy. Olyan étel, ami visszataszító: elítéled magad egy rossznak tartott szokásod miatt. Étel, amit nem tudsz megenni, mert gipszbál vagy műanyagból van: felesleges önmegtartóztatás. Ételmaradék: mártírkodás; látványos áldozat, amelyért titkon hálára, ünneplésre számítasz.

ÉTKÉSZLET
Jutalom.

EVEZŐ
Segítségnyújtás.

EZÜST
Kiegyensúlyozottság, mértékletesség. Ezüst tál: értékes, hasznos időtöltés; nyíltság, barátságos természet. Ezüst ékszer: arányérzék.

EZÜSTFENYŐ
Egészséges önbizalom, jó teljesítmény.

EZÜSTPÉNZ
A megegyezésre való készség jele.

FA (élő)
Siker, amire magad sem számítasz. Fára mászni: érdekeidet ügyesen érvényesíted. Fáról leesni: túlbecsülöd erényeidet. Őszi fa: megszépült emlékek. Dús lombú fa: becsület. Kivágott fa: nők álmában: kegyetlenség, férfiálomban: túl szigorú környezet.

FA (mint anyag vagy tüzelő)
Igyekvés; aprófa: kényes, bizonytalan helyzet, amelyből kis taktikus lépésekkel kikerülsz.

FAÁG
Hosszúra nyúlt, időt rabló beszélgetés, számodra érdektelen dolgokról.

FABURKOLAT
Pontatlanság. Repedezett, szuvas faburkolat: felesleges fáradozás.

FACSEMETE
Reális észjárás, jó ítélőképesség.

FAGGYÚ
Képlékenység; nagyon könnyen kerülsz mások befolyása alá, viszont hamar belátod tévedésed.

FAGYASZTOTT ÉTEL
Kielégítetlenség; önmegtartóztatás; vonzódsz a szenvedéshez.

FAGYLALT
Gondolataid elkószálnak, ábrándozol; olyan szerelmi játékokba mész bele, amik nem kedvedre valók.

FAGYÖNGY
Szépérzék, jó ízlés. Könnyen különbözteted meg a valódi értéket a hamistól.

FAHÉJ
Kis tévedés.

FÁJDALOM, FÁJÁS, FÁJ VALAMI
A fájdalom álmodban akkor jelentkezik ha alvás közben valóban fáj valamid. Súlyos lelki problémák is megnyilvánulhatnak fizikai fájdalomként. Valami nagyon nyomja a szíved.

FAKANÁL
Konzervatív gondolkodás. Levegőben repülő fakanalak: női álomban: huncut gondolatok. Férfiálomban: méghuncutabbak. Eltört fakanál: elutasítod saját gondolataidat; haragszol.

FAKÉREG
Makacsul kitartasz egy téves elképzelés mellett.

FAKÍR
Gondolkozz el, hátha szándéktalanul megbántottál valakit.

FÁKLYA
Szólamok, amelyek megszépülnek benned; még ha üresek is. Fáklyás felvonuláson részt venni, fáklyát vinni: tőled idegen gondolatok hatása alá kerültél; fáklyát a magasba emelni: áldozatkészség; fáklyát adni; gyújtani: szerelem. Fáklyával szaladni: nemes eszmék.

FAL
Idegenségérzés, eltávolodás. Falat építeni: tiltakozol egy érzés ellen. Kihasadó fal: munkahelyi kényelmetlenség. Falat bontani: múlófélben levő szerelem. Fal, amin át akarsz mászni: felesleges fáradság. Falhoz hozzáragadni: akaratod ellenére eluralkodik rajtad egy indulat vagy érzelem. Falat festeni: félsz, hogy elkövetett hibád kitudódik. Összedőlő fal: sikertelen erőfeszítés; hiábavaló igyekezet.

FALU
Idegen, békés falu: új barátság, jó kapcsolat. Ismerős faluba érkezni, ahol az emberek idegenek: keserű csalódás. Hegyoldalba épült falu: lassú haladás; még hosszú utat kell megtenned céljaid eléréséért.

FÁNK
Friss, gusztusos fánk: testi vágy. Száraz, kihűlt fánk: sikertelen kaland; lekváros fánk: anyagi befektetés egy szerelmi terv megvalósításához.

FARAGNI
Ügyeskedés, cselszövés. Ha könnyedén ki tudod faragni, amit akarsz: sikertelenül és feleslegesen igyekszel másokat magadhoz hasonlóvá tenni. Ha faragásodból mindig más kerekedik ki, mint amit akarsz: meggyőződés nélkül hajtogatsz másoktól átvett gondolatokat. Szerszámot, eszközt faragni: elmélyülés; jó gondolatok.

FARKAS
Kedvetlenség. Fehér farkas: új ismerőseid csalódást okoznak. Szelíd farkas: megbékélés, beletörődés. Támadó, vicsorgó farkas: lázadozás. Farkas, ami kosarat, csomagot visz: nagyon keserű gond, amitől lassan megszabadulsz. Ruhába öltözött farkas, felnőtt álomban: keserves csalódás, fájdalom, ami lassan, de biztosan elmúlik; baj, amiből kifelé tartasz.

FARKASKUTYA
Zavar; kettős érzelem.

FAROK
Szerencse. Ha farkad nő és azt mozgatni tudod: nők álmában: uralkodsz, parancsolgatsz, feleslegesen ellenőrzöd a környezeted. Férfiálomban: kiszolgáltatottság. Ha farkad nő, amit nem tudsz megmozdítani, vagy az akadályoz a mozgásban: női álomban: túl naiv, túl korrekt vagy egy kapcsolatban, viszonyodban. Férfiak álmában: őszinteségeddel visszaélnek. Farkat csóválni: serénykedés, helyezkedés.

FARSANG
Nem tudsz eljutni egy kellemesnek hitt helyre.

FARSANGI RUHA
Azt várod, hogy szórakoztassanak, unatkozol; sikertelenül akarsz félrevezetni valakit.

FÁSKAMRA
Titokzatosnak hitt emberek, akiken nehezen tudsz kiigazodni. Fáskamra, ahol nagyon jól érzed magad: kellemes, titkolt érzelem. Fáskamra, ahonnan ki akarsz menekülni: nem tudsz megszabadulni egy nyomasztó emléktől.

FÁTYOL
Alakoskodás, pózolás. Fátyollal takart arc: vissza kell fojtanod haragodat. Lebegő fátyol: félelem.

FAVÁGÓ
Veszély, ellenséged úgynevezett övalatti támadása.

FAZÉK
Hasznos időtöltés, bevétel. Fazék, amiből kifut a tartalma: előbb jár a szád, mint az eszed.

FAZEKAS
Tekintély, tisztesség.

FAZEKASKORONG
Új örömöt találsz egy régi kapcsolatban; visszatérő jóbarát.

FECSKE
Rossz hír. Fecskefarok: alapos ok a hiányérzetre.

FECSKEFÉSZEK
Oktalan kishitűség; úgy hiszed, hogy ráutalódsz másokra.

FECSKENDŐ
Szorongás, amelyet léhaságod miatt érzel.

FEGYHÁZ
Rendetlenség; összekuszálódott érzelmek; úgy érzed összecsapnak a hullámok a fejed felett; kapkodsz.

FEGYVER
Mindig agresszivitás. Rád szegezett fegyver: kényszerhelyzet; saját érzelmeid indulataid akadályoznak abban, hogy jobbá váljék közérzeted. Ha Te fogsz fegyvert valakire: bűntudat, szégyen, amitől nemsokára megszabadulsz; felhagysz egy rossz szokásoddal; egyelőre csak haragszol magadra miatta.

FEGYVERRAKTÁR
Felgyülemlett indulatok, amelyeket nem ott adsz ki magadból, ahol azok felhalmozódtak; visszaélsz valakinek az alárendelt helyzetével.

FEHÉR
Megtisztulás; jobbá válás. Fehér fény: belátod egy hibádat.

FEHÉRNEMŰ
Zökkenőkkel teli kapcsolat. Női fehérnemű: nők álmában: rajongás egy barátnő iránt, amit szenvedélyes összeveszés fog követni; férfiálomban: pikáns gondolatok. Férfi fehérnemű: nőknek kiforratlan érzelmek; férfiálomban: röstelkedés, okkal ok nélkül.

FEJ
Testtől eltávolított emberfej: támadás átgondolatlan véleménynyilvánítás, felelőtlen ígéretek. Állatfej: kissé bolondnak tartod magad, pedig lehet, hogy sokkal helyesebben ítélsz, mint a nálad tekintélyesebbek. Ha a fejed megfordul a nyakadon és hátrafelé néz: alattomos ellenség. Földbál kinövő fej: megvalósíthatatlan elképzelések, ábrándozás. Ha saját fejedet látod testedből külön: megújulási képesség; ha nehezen is, de változtatsz előnytelen szokásaidon.

FEJFA
Régen elkövetett hibád, régi tévedésed.

FEJNI
Nehezen megszerzett érdemek.

FEJSZE
Intrika; rosszindulat.

FÉK
Magadban megtalált hiba, kritikus önértékelés. Nem működő fék: szenvedély. L. még: Autó.

FEKETE
Félelem, rossz közérzet, nagy gond, elkeseredettség; úgy érzed felesleges vagy, nincs rád szükség.

FEKHELY
Unalom. Állat fekhelye: visszafogottság, elfojtott indulatok.

FELAKASZTANI ruhát, kabátot, kalapot
Kikapcsolódás. Nők álmában kalapot fogasra akasztani: megadod magad egy őszinte érzelemnek. Férfiálomban ugyanez: kis szégyen.

FELAKASZTATNI
Mások hibáját magadra veszed; olyan dolgok miatt emészted magad, ami miatt másoknak kellene a fejüket törni. Hiábavaló áldozatvállalás.

FELBORULNI (autóval)
Csalódás; olyannak hittél, aki becsapott.

FELÉBREDNI (álmodban)
Erkölcsi kérdések foglalkoztatnak; egy rosszabb helyzetre ébredni, mint amiből ébredtél: világnézeti válság, eredményes önvizsgálat.

FÉLELEM
Ha olyan dologtól, tárgytól félsz, ami ébren kedves a számodra: zavarban vagy egy kapcsolatodban; kis árulásra kényszerülsz. Félelem egy különben szeretett személytől; ha egy kedves, általad jól ismert alak közeledik feléd, majd hozzád közel érve hirtelen ijesztővé, ördögivé válik: érzelmi zűrzavar, nagyon tiltott dolog után vágyódsz; haragszol arra, akibe szerelmes vagy.

FELFORDULÁS (lakásban)
Félénkség, elveszettség érzés; gyermekkori sérelmek felbukkanása egy aktuális esemény hatására.

FELHÁBORÍTÓ dolgot álmodni
Csillapodj le, talán nem is olyan felháborító, amiről álmodtál!

FELHŐ
Aggodalom, szorongás. Viharfelhő: rideg értetlen környezet; bárányfelhő: mentséget, kibúvót keresel, pedig tudod, hogy hibáztál; sok bárányfelhő: ügyetlenségnek álcázott kitolás.

FÉLHOLD
Családon belüli versengés. Gyermekálomban: testvérféltékenység.

FELTÁMADT ember
Régi vágyad megvalósul.

FÉLTÉKENYSÉG
Veszekedés.

FELVIGYÁZÓ
Mástól vársz megoldást, segítséget egy olyan bajodra, amit csak Te orvosolhatsz.

FELVONÓ
L. Lift.

FELVONULÁS
Jelenet; nem meggyőződésből fakadó érvelés; idegen tollakkal ékeskedsz. Felvonulásban élen haladni: engedelmesség, birkatürelem. Felvonulásból kimaradni, kilépni a sorból: rossz irányba befolyásolnak.

FÉNY
Megoldást keresel és találsz, egy nem könnyű feladatra. Ha a fény erősen a szemedbe világít: már régebben észre kellett volna venned egy összefüggést. Ha erőtlen, pislákoló fényt látsz: rajtad múlik, hogy kivezetsz-e valakit a bajból.

FÉNYCSŐ
Igen jó partnerkapcsolat.

FÉNYKÉP
Régi fénykép: elégedetlen vagy a sorsoddal, elvágyódsz a környezetedből: Színes fénykép: kellemes társaság; barátok, akiket csodálsz és irigyelsz. Fekete-fehér fénykép: közepes elégedettség. Elmozdult fénykép: tisztelned, szeretned kell valakit, akit nem bírsz.

FÉNYKÉPEZŐGÉP
Elszalasztott lehetőség. Ha fényképezőgéped elveszted: nem ismersz fel egy kínálkozó alkalmat.

FENYŐFA
Nyugalom. Havas fenyő: békesség.

FÉRC
Kemény igénybevétel, időzavar.

FÉREG
Rendkívül pikáns gondolatok, kis bűntudattal. Ha undort kelt: elutasítod magadtól gondolataid. Férges gyümölcs: partneredet túlértékeled.

FÉRFI
Idegen férfi, aki ellenségesen lép fel, férfiálomban: úgy érzed, hogy hibát követtél el, vádolod magad. Női álomban: hálót vetettél valakire, de az kibújt belőle; mesterkedéseid nem járnak eredménnyel. Férfi hát: alattomos indulatok. Meztelen férfi: férfiálomban: kiszolgáltatottság, függőség. Nők álmában: ha fiatal és kívánatos: önmagáért beszél; ha visszatetsző, taszító: felelőtlenség, kíváncsiságból olyan kapcsolatba mászol bele, amivel egyrészt másnak gondot okozol, másrészt magadnak bűntudatot.

FESTÉK
Leplezkedés, alakoskodás. Olajfestményről lepattogzó festék: előbb-utóbb igazi természeted kerekedik felül. Színes festék: ragaszkodás. Ha festéket kennek szét rajtad: nyereségvágy. Ha Te festesz be valakit vagy valamit: odafordulás, szeretetigény; gondoskodás, amivel magadhoz akarsz láncolni valakit.

FESTMÉNY
Szürke hétköznapok, annál színesebb fantázia. Ha az álombeli festményen a színek uralkodnak: nem tudsz megválni sem tárgyaktól, sem emberektől.

FÉSŰ
Próbáld meg rendbeszedni gondolataidat.

FÉSZEK
Bátortalanság. félénkség. Védelmet keresel; segítségre van szükséged. Üres fészek: udvariaskodás; felszínes barátságok. Fészek, amiben madártojás van: rendbontás; olyan kapcsolatot alakítasz ki, ami sok zűrrel jár; fészket rabolni: elszeretnek tőled valakit.

FILLÉR
Kis ajándék.

FILM
Teljesületlen remények. Dobozban levő film: titok, amelynek a nyomára jársz. Dobozból kicsúszó, letekeredő filmszalag: úgy gondolod-érzed, hogy mások jobban kiigazodnak a Te dolgaidban, mint magad.

FINÁNC
Tisztességtelen haszon.

FIÚ,LÁNY,OSZTÁLYTÁRS
Kamasz álomban: Az illető személy tetszik neked, szerelmes vagy bele. Próbáld meghódítani a valóságban is. Az sem nagy baj ha nem sikerül, majd jön egy másik.

FIZETIÉS bér
Meggondolatlanság. Másnak a fizetését, munkabérét felvenni és elveszíteni: irigység.

FOCI
Mozgásigény; jó közösségi szellem.

FODRÁSZ
Ha a hajadat vágja: rosszul végződő szerelmi kaland. Fodrász, aki a frizurádat csinálja: nem tudod jól megkülönböztetni a szeretetet az érdeklődést és a szerelmet; illetve a szerelmet és a testiséget.

FOG
Nehezen elszenvedett vereség. Kieső fog: fájdalmas veszteség. Ha más szájából fogak hullanak a kezedbe: nem tudsz viszonozni olyan érzelmeket, amelyeknek az előnyeit igencsak élvezed.

FOGAS
Gondtalanság. Fogasra akasztott holmi: kibújsz a hétköznapok szürkeségéből, legalább is egy rövid időre.

FOGASKERÉK
Kisebb beilleszkedési zavar, még új vagy egy helyen. Fogaskerekű vasút felfelé: számító szerelem; lefelé: elvesztett önuralom.

FOGKEFE
Magad is tudod, hogy nagyon nyers voltál. Műfog; műfogsor: hivatkozol olyan összeköttetésekre, amelyek nem léteznek. Szereted, ha félnek tőled, így leleplezed gyávaságodat.

FOGORVOS
Kínos élethelyzet. Válófélben levők álmában: kifosztottságérzés. Egyedülállók álmában: olyan helyzetbe kényszerítenek, amit nem kívánsz, partneredet túlon túl is rámenősnek tartod.

FOGPISZKÁLÓ
Jó megfigyelőképesség; jó ötletek, amelyeket nem hasznos dolgokra használsz; szellemes, de bántó megjegyzések.

FOGPOR, FOGKRÉM
Titkolt ellenséges indulatok.

FOJTOGATÓ
Ellenségre gyanakszol, holott Te vagy a magad ellensége; sorozatosan követsz el olyan dolgokat, amiből kellemetlenséged származik. Megfojtani ismerettent: legyőzöd a benned levő önpusztító tulajdonságokat. Fojtogatni valakit, akit különben ismersz és szeretsz: lázadás egy rádkényszerített érzelem ellen, az önállóságodon esett csorba.

FÖLD
Az otthon jele. Termőföld: jó gazdasági érzék, gyarapodás. Száraz, szikkadt föld: hozzátartozóid nem fordulnak feléd elég figyelemmel. Megnyíló föld: két szeretett hozzátartozód összekülönbözése.

FÖLDRENGÉS
Elszakadás egy megszokott helyzettől.

FÓLIA
Sejtéseidet ne kezeld tényekként.

FÓLIASÁTOR
Rajtakapnak.

FOLT
Alaptalan szóbeszéd; foltozni: kimagyarázkodás. Tintafolt: rosszmájú megjegyzés.

FOLYÓ
Csendes folyó: kiegyensúlyozott kapcsolat. Megáradt folyó: családi viszály; veszekedés.

FONAL
Ragaszkodás. Elszakadt fonal: messzire került családtag; megszakadt barátság. Motringolt fonal: önzés.

FONNI
Romantika.

FŐNÖK
Felelősség. Nők álmában a főnök általában rossz partnerkapcsolat jele. Férfi álomban a felettes: vitakedv.

FORGÁCS
Udvariasság; felszínes beszélgetés.

FORGÓSZÉL
Váratlanul feltámadt érzelmek; olyasmi történik veled, amiről azt hitted ilyen soha nem fordulhat elő; változás.

FORRALNI vizet
Megalapozatlan tervek, ábrándok. Fémet forrpontig melegíteni: bátor, de véghez vihető tervek; egészséges kockázatvállalás.

FORRÁS
Merész elképzelések.

FORRASZTANI
Két látszólag össze nem függő dolog között kissé erőltetetten hasonlóságot fedezel fel; jó fantázia.

FŐZELÉK
Jó arányérzék; egészséges életszemlélet.

FŐZNI
Gondoskodás; segítségnyújtás.

FRAKK
Nők álmában: vezető szerepre való törekvés. Férfiálomban: alárendelt helyzet, ami ellen tiltakozol.

FRESKÓ
Fantáziadús személyiség, megvalósulatlan álmok; nem túl jó kapcsolatteremtési készség.

FRIDZSIDER
Nem nehéz határt szabni vágyaidnak; rém jól nevelt vagy. Ha a gyermeked álmodik fridzsiderről: légy hozzá engedékenyebb.


Mértéktartás, realitásérzék. Sportoló álmában a füves pálya: önbizalom, jó esélyek. Fű, ami a válladig ér vagy még följebb és nem látsz ki rendesen belőle: nehéz döntés előtt állsz, alaposan meg kell fontolnod lépéseidet.

FÜGE
Apró mulasztás. Fügét mutatni: vásottság.

FÜGGÖNY
Függönnyel eltakart ablak: nem tudsz hozzájutni egy titok nyitjához. Elfüggönyözött helyiség: nehezen igazodsz ki az életed pillanatnyi körülményeiben. Függöny, amely téged takar: félsz, hogy titkos dolgaid kitudódnak, rejtőzködsz.

FÜL
Gyanakvás, bizalmatlanság. Jó okod van rá, hogy magánügyeidet elhallgasd, a környezeted nem barátságos veled. Ha saját füled nő meg a rendesnél sokkal nagyobbra: meglepő hírt hallasz, olyan értesülés birtokába jutsz, ami segít eligazodni.

FÜLBEVALÓ
Türelmetlenség.

FÜLESBAGOLY
Kifinomultság, érzékenység.

FULLÁNK
Nem akkor szólaltál meg, amikor kellett volna; már mindegy.

FÜRDŐ
Szexuális álom. Fürdőben ismeretlen helyen járni, eltévedni: vágyaidat nem a partnereddel valósítod meg; minél többen vannak a fürdőben, annál többfelé keresgélsz; nem találsz igazi érzelmi kielégülést; felszínes kapcsolataidat egy ideig jól menedzseled, de aztán elveszted a tekintélyed, leértékelődsz; vonzódsz a viszonzatlan szerelmekhez; a beteljesültekre ráunsz.

FÜRDŐSZOBA
Minél kisebb, annál kevesebb titok, rejtett szenvedély. Többiekkel fürödni: csélcsapság.

FÚRÓ
Praktikus észjárás.

FURULYA
Bók, szépelgés; démoni csábítás, aminek ugyancsak nehéz ellenállni.

FÜST
Kiigazodási képtelenség, rossz realitásérzék. Füstölőpálca, füstölőrúd: ösztönös viselkedés.

FUTNI,FUTÁS
Jó helyezkedés, ügyesen érvényesülsz. Futni ellenség elől: lásd: ÜLDÖZÉS.

FŰTŐTEST
Túlontúl is „korszerű felfogás a családról, a társas kapcsolatokról. Nem törődsz a környezeteddel annyit, amennyi szükséges lenne. Ha a szabad szerelem híve vagy, keservesen meg fogsz rendülni, amikor rájössz, hogy a kötetlenséget csak magadnak kívánod.

FUVAROS
Változás, kívülről jött segítség.

FÜZET
Üres füzet: új elképzelések, amelyek ritkán válnak valóra. Rongyos, régi iskolásfüzet: kedves emlék.

FŰZŐ
Parírozol, mert érdekeid így kívánják.

GABONA
Nyereség. Földön szétszóródott gabona: a vártnál kisebb nyereség.

GABONAFÖLD
Teljesült kívánság.

GALAMB
Egy ügyes húzással időt nyersz ahhoz, hogy jobban átgondold egy lépésedet. Turbékoló galamb: fontos értesülés.

GALÉRIA
Fejlődés, újítókedv.

GALUSKA
Apró kiadások egész sora.

GÁLYA
Férfiálomban: tiltott érzelmek, amelyek elhatalmasodnak. Női álomban: férfiutálat; úgy érzed, hogy barátnőd sokkal inkább megért, mint partnered.

GÁLYARAB
Rossz kapcsolat. Ha magad válsz gályarabbá: megszabadulsz egy kínos kötelezettségtől.

GARÁZS
Engedelmesség. Kis, üres garázs, ha kívülről látod: nehezen határozod el magad egy kötelesség vállalására; ha üres garázsban bennrekedsz: nem tudod érvényesíteni az érdekeidet. Autóval telelevő nagy garázs: társadalmi, munkahelyi siker; elhanyagolt magánkapcsolat. Garázsból kihajtani: megtagadod az engedelmességet. Garázsajtót be- vagy kitörni: kényszer; nehezen elviselt tehertétel. Garázsajtónak autóval nekihajtani: visszafogott indulatok, amelyek nem ott törnek ki, ahol keletkeznek.

GÁT
Szenvedély, dühkitörésre való hajlam. Gát, amit elsodor az ár: nagy elhatározás, komoly fogadalom, amelyet nehezen bár, de betartasz. Lásd még: Akadály.

GAZ
Nyugtalanság, kusza érzelmek. Gaz, ami lakásodban, szobádban nő: illetéktelenek avatkoznak a magánügyeidbe. Gazos kert: jogos ellenérzések egy közeli ismerőssel szemben.

GÁZÁLARC
Eszmei félrevezetettség. Csupán becsapottnak érzed magad.

GAZCSAP
El kell hallgatnod az őszinte véleményedet. Magadra kényszerített udvariasság.

GAZDASÁG
Készen állsz arra, hogy feladd a régit; szerepmódosítás, viselkedési, magatartási korrekció.

GÁZLÁNG
Nem bírsz magadban tartani néhány csípős, de helytálló megjegyzést; munkahelyi, iskolai szembehelyezkedés.

GÁZÓRA
Nem tudod, mibe keveredsz.

GEBE
Tisztességtelenül szerzett pénz, jövedelem; jogtalan előny. Gebe, ha melléd szegődik és nem tudod elhagyni, elkergetni: szereted sajnáltatni magad, ugyanakkor azt is elvárod, hogy csodáljanak.

GEMESKŰT
Bizonytalannak látod a jövőt; halogatsz egy döntést.

GÉMKAPOCS
Elhagysz valamit.

GENNY
Önmarcangolás; feleslegesen emészted magad; olyan dolog miatt szégyelled magad, ami teljesen emberi.

GÉP
Háztartási gép: kötelességmulasztás. Mezőgazdasági gép: eredményes munka. Írógép: hiába vártál valakire. Gép, aminek nem ismered célját, rendeltetését: rosszul igazodsz ki az élet dolgaiban, de ez egy csöppet sem zavar; jó kedélyed, kedvességed átsegít az esetleges bonyodalmakon.

GÉPKOCSI
Lásd AUTÓ

GEREBLYE
Akaratod ellenére megbántasz valakit.

GERELY
Rosszul ítéled meg a saját indulataidat; nem vagy olyan jószándékú, mint hiszed.

GERENDA
Bizonytalanság; nem bízol a teljesítőképességedben. Rádeső gerenda: gyengeség, szemet húnysz egy elkövetett hiba felett; megalkuszol egy körülménnyel, ami a kedved ellen való.

GERINC
Tudálékoskodás. Azt hiszed magadról, hogy mindent tudsz. Esetleg hátfájás.

GÉSA
Férfiak álmában: más típusú partnerra, társra vágysz, mint amilyen a rendelkezésedre áll; nők álmában: hitvesi türelem.

GESZTENYE
Takarékosság. Fáról potyogó vadgesztenye: úgy gondolod, hogy több anyagi megbecsülést érdemelnél. Gesztenye, ami elgurul tőled: kényszerű kiadás. Kezedben szorongatott gesztenye: fukarság.

GESZTENYEPÜRÉ
nem fogyókúrázók álmában – Nagy nehezen megválsz régi, felesleges holmiktól, kacatoktól. Fogyókúrás álmában: önmagáért beszélő kívánság.

GÉZ
Jó felkészültség. Sebkötöző géz: megszabadulás, felszabadulás. Lebegő géz: szerencsésen és ügyesen túljutottál egy nehéz helyzeten. Sebedről letekeredő géz: gyógyulás; bátran szembenézel korábbi hibáiddal; rendbehozod dolgaidat.

GIDA
Üdítő program; kellemes ismerős.

GILISZTA
Élénk természet. Nők álmában visszataszító, undort keltő giliszta: rossz partnerkapcsolat. Férfiálomban: igyekezet.

GIPSZ
Falra kent fehér gipsz: nagy belső átalakulás; megtisztulás. Gipszkötés: újra és újra ugyanazt a hibát követed el; olyan helyzetet teremtesz, amiben aztán rosszul érzed magad. Falat gipszelni: kibékíted egy haragosod.

GITÁR
Jó kapcsolat, kellemes együttlét. Gitárt húrozni: jó kapcsolatteremtési készség; segítő szándék. Levegőben szálló gitár: szerelem. Gitáron játszani: szerelmi ügyesség.

GLECSER
Rettegés.

GLÓRIA
Beleavatkozol mások dolgába.

GÖDÖR
Olyan dologba mész bele, amiről előre tudod, hogy nem lesz jó vége. Gödörből kimászni: erőtlenül fogsz hozzá ügyeid rendbehozásához.

GOLFOZNI
Eseménytelen hétköznapok.

GOLFÜTŐ
Rossz hír, kellemetlen találkozás.

GÓLYA
Békétlenkedés. Keleptő gólya: pletyka, rágalom. Gólyafészek: a békés felszín alatt lappangó indulatok; többet adsz a látszatra a kelleténél.

GOLYÓ
Nagy és nehéz feladat. Üveggolyó: nem teljesült remények. Fagolyó: jól megoldott feladat; ügyesség. Billiárdgolyó: tévedés; nem szívesen illesztesz be a gondolataidba új elemeket. Fémgolyó, amit könnyedén felemelsz és súlytalannak érzel: felelőtlenség; nem vagy tekintettel mások érzékenységére.

GOMB
Barátság. Leszakadt gomb: eltávolodás, elhidegülés egy régi baráttól. Gomb, ami a bőrödre van varrva: jelent közeli hozzátartozót; aggódsz valakiért. Gombot felvarrni: megsértődtél, mert nem kérték a segítségedet, tanácsodat.

GOMBA
Váratlan öröm. Mesebeli gombaház:jókedv; kellemes ismerős; jól sikerült buli. Mérges gomba: nagyvonalúan túlteszed magad egy kellemetlen ember kötekedésein; nem hagysz magadnak bosszúságot okozni. Pöttyös gomba: jó humorérzék.

GOMBLYUK
Kifeslett szélű gomblyuk; férfiálomban: új kapcsolat keresése. Női álomban: kedved ellenére történő események.

GOMBÓC
Alacsonyra állított mérce; produkciódat tökéletesnek tartod, holott korántsem az. Elázott gombóc: elhárított felelősség. Kőkemény gombóc: az önkritika teljes hiánya; tökéletesnek tartott elképzelések.

GOMBOLYAG
Fájdalmas elválás. Idősebbek álmában a gombolyag: fiatalabb rokonaid jele; elguruló gombolyag: gyereked eltávolodása.

GOMBOSTŰ
Visszafordíthatatlan folyamat, nem nézel szembe egy veszéllyel; alábecsülsz egy problémát. Gombostűt találni: felismert összefüggés két látszólag különböző esemény között. Ha gombostűvel megszúrnak és nem tudod kihúzni magadból: gyanakszol; egy jelentéktelen eseménynek tulajdonítasz fontosságot; nem felejtesz el egy sértést, nem tudsz megbocsátani.

GONDOLA
Flört; szex.

GÖNDÖR HAJ
Nem mutatod ki az érzelmeidet.

GONG
Bosszúból, dühből kifecsegsz valamit; elárulsz egy nádbízott titkot.

GÖRÉNY
Szabadszájúság. Odamondogató, áskálódó kolléga; anyós-meny háború.

GÖRÖGDINNYE
Hibátlanságra, teljességre törekszel; nem tudsz feloldani ellentmondásokat, ezért aztán nem veszed figyelembe azt, ami nem illik be az előzetes elképzeléseidbe. Meglékelt dinnye: kéretlen jótanács; beavatkozás.

GÖRÖGORSZÁG
Jó kedély.

GŐZ
Félelem, szorongás. Edényből, kannából előtörő gőz: elkeseredett sötét indulatok; düh, harag, amit félsz kiadni magadból.

GRAFIKON
Tudálékosság.

GRAMOFON
L. Lemezjátszó.

GRÁNÁTALMA
Ügyes viselkedés, kellemes természet.

GRÁNIT
Kérlelhetetlenség, merevség. Fehér gránit: dogmatikus gondolkodás, túl szigorú elvek. Fekete gránit: felesleges szabályok felesleges betartása; önsanyargatás.

GRÍZ
Kevés pénz, anyagi gond.

GUBÓ
Kuporgatás, gyűjtögetési szenvedély.

GUMIABRONCS
Háztartási munka, megerőltetés.

GUMIBOT
Férfiálomban: gyengeség, elnyomottság, önbizalomhiány. Női álomban: agresszivitás; a férfiak lenézése, uralkodnivágyás.

GUMIKESZTYŰ
Tiltás.

GÚNÁR
Beképzeltség.

GYAKORLÓTÉR
Hangulathullámzás, változékony magatartás.

GYALU
Aprólékosság, a részletek iránti figyelem. Gyaluforgács: sok kis bosszúság, idegeskedés.

GYANTA
Jó ötlet, szellemes terv, amit nem valósítasz meg. Nők álmában: kozmetikusnál lábat gyantáztatni: megújuló remények, visszatérnek hozzád. Bajuszt gyantázni: sikerül felkeltened az érdeklődést magad iránt

GYAPJÚ
Kényes ízlés. Ha egészen puha, finom tapintású: költekezés, könnyelműség. Ha szúr: nehezen osztod be a pénzed, nem tudsz lemondani szükségtelen, de örömöt okozó beszerzésekről.

GYAPOTFÖLD
Unalmas beszélgetés, prédikáció. Végig kell hallgatnod mások hülyeségeit; nem érdekel a munkád, a tevékenységed alig várod, hogy a barátaid között legyél.

GYAPOTVIRÁG
A bizalmadba fogadsz valakit, aki arra nem méltó.

GYÁR
Gond. Gyárkapu: változás. Gyárkémény: ijedtség. Ha fekete füst ömlik ki rajta: félelem, rossz közérzet, nagy gond. Összedőlő gyárkémény: elkeseredettség; úgy érzed felesleges vagy, nincs rád szükség; változtatnod kell eddigi életmódodon.

GYÁSZFÁTYOL
Szertartásos viselkedés, póz. Szélben lengő gyászfátyol: félelem. Fiatal ismerősödet gyászfátyollal eltakarva látni: irigység, féltékenység.

GYÁSZJELENTÉS
Aggodalom. Ha valakinek, aki él, a gyászjelentését látod: komoly bajod kerekedik vele vagy miatta.

GYÉKÉNY
Jó beszélőképesség, színes gondolkodásmód; nem sok dolgot veszel komolyan.

GYÉKÉNYKOSÁR
Bűnös mulasztás; régmúltbeli emlék, ami nyomaszt.

GYÉMÁNT
Barátkozási kísérlet. Fekete gyémánt; értékes ismerős, jó barát, akire nem fordítasz kellő figyelmet. Csillogó gyémánt: rajongás, gyerekes lelkesedés; túlértékelsz valakit; olyan barátok után áhítozol, akik nem figyelnek rád. Gyémántból készült szív: viszonzatlan szerelem, hideg elutasítás.

GYEP
Jó viszony a valósággal, helyes elképzelések.

GYEPLŐ
Meggondolatlan beszéd, viselkedés.

GYEREK
Pletyka. Feléd szaladó ismeretlen gyerek: kívánságod késve teljesedik. Gyerekszoba: ártatlanság. Gyerekszobában elbújni: régi emlék, kis titok.

GYERTYA
Mindenki szerint az élet jegye és jelképe. Hosszú gyertya: kiegyensúlyozottság, higgadtság; rövid gyertya: beletörődés, megbékélés. Nagy lánggal égő gyertya: segítőkészség; új, nem égő gyertya: kicsit irigyled azokat, akik fel tudnak oldódni egy érzésben, szerelemben, kihunyó, pislákoló gyertya: múlófélben levő érzés, állapot; gyertyacsonk: elsivárosodás, cinizmus.

GYERTYATARTÓ
Hited ezután is veled marad és továbbra is átsegít a kellemetlenségeken.

GYÍK
Szeszély; álhatatlanság. Óriásgyík: könnyen megszerelmesedsz, de szalmaláng a szerelmed. Gyík, ha belemászik az ágyadba: könnyen kötsz ismeretséget, kalandozol: a tartós kapcsolat hiánya; unod a futó kalandokat, de nem vállalsz mélyebb érzéseket. Fehér gyík: keresed az igazit.

GYILKOS
Ha rádtámad: elítéled magad egy szokásodért, gondolatodért; lelkiismereti, erkölcsi probléma; kétségek; esetleg: büntetéstől való félelem. Gyilkolni: ha Te ölsz meg ismeretlen embert: erőfeszítés, a megváltozásra tett kísérlet. Gyilkosságot messzebbről látni: jellemed jó irányba fejlődik; kikerülsz egy káros befolyás alól. Ólálkodó gyilkos, akiről tudod, hogy rád les: szükségét érzed egy változásnak, de nincs erőd hozzá; rosszakarat.

GYILKOSSÁG
Lásd GYILKOS.

GYÓGYFORRÁS, GYÓGYVÍZ
Gyökeres változás; nagy és merész elhatározások.

GYÓGYNÖVÉNY
Női álomban: segítőkészség; érzékenység mások gondja iránt; tapintat. Férfiálomban: túlterheltség, feszültség; eleged van abból, hogy mindenért téged nyúznak.

GYÓGYSZER
általában: képzelődés; különben a színétől függ, hogy mit jelent. Fehér gyógyszer: régen várt segítség. Barna gyógyszer: gyűjtögetés, indokolatlan takarékoskodás; sajnálsz magadtól egy kis lazítást. Folyékony, átlátszó gyógyszer: rossz beosztással élsz; pocsékul gazdálkodsz. Kék színű gyógyszer: vissza akarsz fordítani egy folyamatot, amit elindítottál. Piros gyógyszer: érzelemszegénység, üresség, ami elsősorban téged kínoz. Zöld gyógyszer: várakozás, türelem.

GYÓGYSZERÉSZ
Hosszú vita.

GYÓGYSZERTÁR
L. Patika.

GYÖKÉR
Nehéz elválás, fájdalmas búcsú. Nagy, szerteágazó gyökér, ami ki van fordulva a földből: elpazarolt figyelem, viszonzatlan jóindulat. Ha növényt nem tudsz a földből kihúzni, mert az gyökerével erősen kapaszkodik, vagy még ő húz téged: keserű emlék, amitől nem tudsz megszabadulni.

GYÖKJEL
Felnőttálomban: gyerekes becsvágy, kitűnnivágyás; gyerek- diák- álomban: ambíció.

GYOM
Változékony, egymásnak ellentmondó érzelmek. Gyomlálni: megpróbálsz kiigazodni egy hozzád közelálló személy érzelmeiben; egy közeli barátod furcsa viselkedése zavarba hoz.

GYÖMBÉR
Ünnepi hangulat.

GYÖNGY
Szomorúság, könny. Gyöngysor: ragaszkodsz a sérelmeidhez, tetszelegsz a megtörtszívűségeddel. Gyöngyszem: kis múló bánat; ha labda nagyságú a gyöngyszem: gyűjtögeted a sérelmeidet; az emlékeidet a keserűséged köré rendezed; minden veled történő eseményt ügyesen beillesztesz előfeltételezéseidbe. Szétguruló gyöngyszemek: fájdalmas titkot őrzöl.

GYÖNGY, GYÖNGYSOR
Általában betegség jele. Ha gyöngysort húzol ki egy testrészedből, akkor az általában nappal is szokott fájni. Keress fel egy orvost!

GYÖNGYKAGYLÓ
Titok. Üres kagyló: elmúlt szerelem. Félig kinyílt gyöngykagyló, amiben gyöngyöt hiszel: szerelmi remények.

GYÓNNI
Félrevezetettnek, elesettnek érzed magad; püspöknek, magasrangú papnak gyónni: rosszul fogsz hozzá dolgaid megoldásához, nem jutsz előbbre.

GYÓNÓSZÉK
Rajongó szeretet; vakhit.

GYÓNTATNI
Hagyod magad sodorni, olyasmit is megteszel, ami valójában távol áll tőled; meggyőződés nélkül adsz igazat.

GYUFA
Szerelem, vágyakozás. Gyufásdoboz, gyufával tele: igen jó partnerkapcsolat vagy házasság. Üres gyufaskatulya: átmeneti zavar a szerelmi kapcsolataidban; kis csalódás, elkeseredettség. Gyufaláng: ha pislákol vagy kialszik: önbizalomhiány a szerelemben. Nagy lánggal égő gyufa: nagy lánggal égő szerelem; hozzád való társ.

GYÜMÖLCS
Jókedv, jó remények, kilátások. Ha egészséges szép gyümölcsről észreveszed, hogy mégiscsak férges: nem nézel szembe egy olyan körülménnyel, ami majdnem kiüti a szemed; túlértékelsz valakit. Gyümölcs, ami változtatja a színét: másképp ítélsz meg valakit, mint a barátaid, a környezeted. Fáról leeső gyümölcs: szerencse a szerelemben, könnyű hódítás.

GYÜMÖLCSLÉ
Bölcs önmérséklet.

GYURMA
Felnőtt álomban: aggályoskodás; aprólékosság. Gyermekálomban dac. Színes gyurma: ragaszkodás.

GYŰRŰ
Megszokottság, egyhangúság. Elguruló gyűrű: hűtlenség. Eltört gyűrű: fájdalom. Meggyűrűzött madár: terhedre van a környezeted; beszámoltatnak, faggatnak. Jeggyűrű: titkos vonzalom, tiltott szerelem. Köves gyűrű: nem viszonzott érdeklődés. Pecsétgyűrű: jó barátság; erős családi érzelmek. Címergyűrű: dölyfösség.

GYŰSZŰ
Sunyi modor; szívesen és gyakran teszel fel ártatlan arccal olyan kérdéseket, amelyekkel másokat zavarba hozol.

HAB
Szeszély; könnyen keletkező, könnyen múló érzelmek. Piszkos hab: kellemetlen kaland, amire rossz szájízzel emlékezel vissza. Habfürdő: kiadás, amit megbántál; emészted magad könnyelmű viselkedések, elvesztett pénzed miatt. Habos sütemény: gyerekes érzelmek; hiszti.

HABARCS
Meggondolatlan cselekedet; kényelmetlen helyzet.

HÁBORÚ
Alkalmazkodni kényszerülsz.

HABVERŐ
Felnagyítasz egy jelentéktelen eseményt.

HAGYMA
Módszeres gondolkodás. Hagymát vágni: ráébredsz egy neked nem tetsző körülményre; felfedezés, aminek nem örülsz.

HAJ
Megbúvó érzelmek, rejtett gondolatok. Hajad, ha megállíthatatlanul nő, lehúzza a fejed: szomorúság. Levágott haj: elveszett szerelem. Ha magad vágod a hajad: elkövetett hibádért megharagszanak rád. Ha más haját vágod: haragszol. Partnered haját vágni: agresszív szerelem. Hosszú, selymes haj: könnyedség, kis felelőtlenség. Durva, szúrós, sörteszerű haj: megbántottság. Göndör haj: titokban tartott szerelem; leleplezett érzelmek. Aranyhaj: érzelmeidet akaratod ellenére elárulod és ebből bajod származik. Hulló hajszálak; hajszálak a kezedben: mély szomorúság, amit egy szeretett személy elvesztése vagy árulása miatt élsz át. Hajat festeni: hazugság. Hajfonat: álmodozás; regényes tervek. Kócos haj: rendezetlen anyagi ügyek. Ősz haj: tisztesség.

HAJCSAT
Érzelem, amit a legjobb meggyőződésed ellenére sem bírsz titkolni. Más hajából hajcsatot, hajtűt kiesni ha látsz: olyan dolgokat engedsz meg magadnak, aminek a negyedéért másokat megszólnál.

HAJCSAVARÓ
Az ellenkezőjét igyekszel mutatni annak, mint amit érzel. Hajcsavaró, ami kicsúszik a hajadból: elszólod magad. Hajcsavaró, amit nem tudsz kivenni a hajadból, beleakad: rossz tanács, idegen befolyás.

HAJHÁLÓ
Fegyelmezetlenség, késés.

HAJÓ
Általában veszedelem, fenyegetettség. Nagy, fehér hajó: túlzott tisztelet, kritikátlanság; az anyához, idősebb nőhöz való ragaszkodás. Sötét hajó ha feléd közeledik: gyermekkori szigorú büntetés emléke. Papírhajó: tekintélyvesztés. Hajótörés: keserű csalódás, elárultatás. Ha fehér hajót tiszta időben látsz magad felé fenyegetően közeledni: elhiszed, hogy annak van igaza, aki bántott. Hajóablak: kíváncsiskodó természet. Hajóablakon beömlő víz: túl sokan szólnak bele a dolgaidba, minden kérésnek eleget akarsz tenni. Hajó, ami a levegőben úszik: idegennek érzed magad a saját bőrödben; nem fogadod el a magad valóságát. Szárazföldön, házak között mozgó hajó: a mindennapi gondokban elaprózódó, elsivárosodó gondolatok, érzelmek; feszültség az eszmék és a tapasztalatok között. Hajótörés: kiábrándulás egy ideálból; érzelmi megrázkódtatás. Zátonyra futó hajó: szexuális természetű probléma a partnerkapcsolatban. Nőknek: rosszul ítéled meg magad; rossz példaképet választottál.

HAJOLNI, HAJLÍTANI
Visszafogottság, gátlás.

HAJSZÁRÍTÓ
Akaratod ellenére ébredő vágyak.

HAJTŰ
Rossz tréfa, amivel megbántanak.

HAJTŰKANYAR
Kockázatos vállalkozás. Hajtűkanyarból kisodródni: kicsapongás, annak összes kellemetlen következményeivel együtt; tivornyázás utáni – másnaposság.

HAL
Szerelmi vágy. Nők álmában: hal, amit a kezedben kell tartanod és utálod fogni vagy hal, ami a testedhez ér és undort vált ki: idegenkedés a testi szerelemtől egy különben kellemesnek hitt kapcsolatban; hal, amit mindenképpen a kezedben akarsz tartani, de az kifickándozik onnan: önbizalomhiány, tartózkodás. Sikertelenségérzés. Férfiálomban undort ébresztő hal: keményebbnek mutatod magad annál, mint amilyen valójában vagy: röstelled érzelmeidet. Díszhal: viszonzatlan szerelem, hideg partner. Óriás hal: elégedetlen vagy magaddal, ugyanakkor hajlamos vagy a nagyképűsködésre, dicsekszel. Döglött hal: kudarc. Halpikkely: pénz. Hal, ami beszél: lassan múló fájdalom.

HALÁL
Hosszú élet. Ha saját halálodat álmodod meg: alapvető változás, megújulás az érzelmeidben; régóta érlelődő változtatási szándékodat valóra váltod. Hozzátartozó haláláról álmodni: bevallhatatlan ellenszenv; súlyos sorozatos sértés, amit elszenvedtél. Ismeretlen személy, ha szemed láttára meghal: ellenséged ármánykodásai ellen védett vagy. A Halál, mint figura: változás, ami akaratod ellenére is bekövetkezik. A Halál, ha táncra kér: érzelmeid csitulása. Haláltánc: beilleszkedési nehézségek; jó értelemben vett érzékenység, finomság.

HALÁSZ
Megnyugvás.

HALÁSZNI
Nyugodt élet, amely egy kicsit már a terhedre is van a maga nyugalmával.

HÁLÓ sportpályán
Fejtörést okozó helyzet, megoldásra váró feladatok. Bevásárló háló, amiből holmid kihullik: feledékenység, szorongást okozó mulasztás. Halászháló: szerelmi ügyeskedés. Hálóba halakkal együtt keveredni: szenvedélyes, gyakran viszonzatlan szerelem; hálóba keveredni, de kijutni onnan a szabad vízbe: gyötrelmes, de ébrentartott szerelem.

HÁLÓING
Igyekszel megőrizni egy látszatot; nem fog sikerülni.

HÁLÓKOCSI
Bizonytalan emlékezet; egy kellemes kalandod körülményeire már nem tudsz pontosan visszaemlékezni; nem tudod, hogy kinek mondtad ezt, kinek azt.

HÁLÓSZOBA
Titok, kedves emlék. Ha ijesztő, félelmetes: értetlenkedés; megmagyarázhatatlan rossz érzés.

HALOTT
Ha meghalt ismerősöd, hozzátartozód tér vissza álmodban és ezt örömmel veszed: nem tudsz belenyugodni elvesztésébe. Ha rémülten fogadod: lelkiismeretfurdalás; olyan mulasztás az elhunyttal szemben, amit immár nem tudsz jóvátenni. Halottnak látni valakit, aki még él: titkolt gyűlölet, amit a halottnak látott személy ismerőse, vagy hozzátartozója iránt érzel. Ismeretlen halott: régi ábrándjaid jele; valóra nem vált remények. Ijesztő, iszonyatot keltő halott: szerencsétlen kapcsolat. Férfiálomban, ha halott a hátadra ugrik és nem tudsz tőle szabadulni: furcsa érzelmek, különös vonzalom, amely az akaratod ellenére a hatalmában tart. Halott, ha az ágyad alatt fekszik: közönyösnek tudod magad; visszaélsz egy érzelemmel.

HALOTTASHÁZ
Töprengés a múltról.

HALOTTASKOCSI
Szerelmi bánat elmúlása; soha nem kapsz elégtételt fájdalmaidért – de már nincs is rá szükséged.

HAMIS ékszer
Kiábrándulás; egy személyt vagy egy társaságot túl sokra értékeltél és most egy kicsit csalódott, kiábrándult vagy.

HAMIS énekszót hallani
A saját fejed után mész. Hamisan énekelni, bár erőlködsz a megfelelő hangért: dac; csak azért nem figyelsz az intelmekre, hogy önállóságodat fitogtasd.

HAMISÍTANI pénzt
Gyanúsan szépnek tartasz valamit.

HAMU
Könnyen jössz zavarba.

HANG
Oktalan gyanú, féltékenység. Ismeretlen forrásból jövő, messziről hallatszó hang: elfogadhatatlan magyarázat. Hang, amit egészen közelről hallasz, feloldhatatlannak tűnő ellentmondás; idegennek érzett gondolatok.

HANGSZER
Általában: csábítás, kívülről jött irányítás, tanács, amit kétkedéssel fogadsz. Hangszeren játszani: ne késztesd barátaid olyasmire, ami a kedvük ellen való.

HANGSZÓRÓ
Kellemetlen kolléganő; munkahelyi bonyodalmak.

HANGYA
A hangyával álmodás vegetatív idegrendszeri zavarokra utalhat. – hangyát látni: kitartó, türelmes munka, – ha rád mászik: szerencse ér, – hangya ami megcsíp: ha tovább képzed magad munkádban, lesz anyagi vonzata is, – hangyát széttaposni: gondjaid vannak.

HARANG
Ijesztő hír, vaklárma. Hangszórót hallani: úgy érzed, nem avatnak be valamibe, ami rád is tartozna.

HARANGOZÓ
Tartasz egy rossz hír megérkezésétől.

HARAPÁS
Ha megharapnak: ellenségeskedés. Ha állat harap meg: féltékenysé

HARAPNI
Bosszúvágy.

HARCKOCSI
Anyós; vagy más lehengerlő, ellentmondást nem tűrő nőszemély.

HARCMEZŐ
Háztartási gond.

HARISNYA
Kacérkodás. Nők álmában: szinte mindenkin kipróbálod az oroszlánkörmöd; férfiálomban: érdekes szex kívánság.

HARKÁLY
Úgy érzed, hogy kedves ismerőseid mostanában elhanyagolnak.

HÁROM
Bűvös szám a szerelemben. Nők álmában a hármas szám: élénk természetet, férfiak álmában gyengeséget jelez, ami sikerek hajszolásában is megnyilvánul. Háromlábú asztal vagy szék: nők álmában: malac gondolatok; férfiak álmában: még malacabb gondolatok. Régi följegyzés szerint a hármas szám: mély meggyőződés; hit.

HÁRTYA
Könnyűnek ítélsz meg egy feladatot, pedig az alaposan próbára tesz.

HÁT
Ellenséges indulatok. Hátát mosni valakinek: érdekkapcsolat.

HATÁR, HATÁRÁLLOMÁS
Gond, időzavar, túlvállalás.

HATÁRŐR
Kedved szegik; akadályoznak a munkádban.

HATÁROZAT
Önállótlanság.

HÁTGERINC
Tudálékoskodás; önhittség, lényeges szempontok figyelmen kívül hagyása.

HÁTSZÍN
Kegyes csalás.

HATTYÚ
Törékeny érzelmek; visszahúzódó természet. Vízen úszó, de szárnyaival csapkodó hattyú: több bátorítást vársz, könnyen elveszted az önbizalmad. Mozdulatlanul úszó hattyú: egy csekélység miatt vagy sértett, ne határozz el gyerekes dolgokat. Úszó hattyút a tükörképével együtt látni: különös érzékenység, szokatlan vonzalom; női álomban: rajongás egy barátnő iránt. Sok hattyú: képes vagy naponta változtatni rajongásod tárgyát. Hattyú, ha a szobában, lakásodban van: szentimentális lélek, gazdag fantázia; ábrándozás földöntúli sikerekről.

HAVAS TÁJ
Magány.

HÁZ
Ismeretlen ház, amelyben eltévedsz: gyermekkori bizonytalanságod valami felelevenítette. Ismeretlen ház, amiben otthonosan érzed magad, érdekes helyeket és embereket találsz benne: barátságos természet; kis szerelmi bonyodalom, bánat, amiből könnyen kikerülsz. Házat építeni: jó szervezőkészség, ami kihasználatlan. Összedőlő ház: terhedre van az önállóságod, visszavágysz a gyermekkorba. Ablaktalan ház: nagyon félsz, hogy kiismernek, megtudják titkaid; ügyetlenül hazudsz. Ház, amibe nem tudsz bemenni, mert nem találod a kaput: rejtély, amit nem tudsz megoldani.

HÁZALÓ
Letagadott vásárlás; valami könnyű kis örömet szereztél magadnak egy teljesen felesleges beszerzéssel.

HEG
Magad is sajnálod, hogy dédelgetett bánatod elmúlt.

HEGEDŰ
Férfiálomban: áhított és elérhetetlennek érzett nő; hegedű, amin nem tudsz játszani, vagy nem találod hozzá a vonót: kevésnek érzed magad a vágyott nőhöz; félsz a megmérettetéstől. Női álomban: partneredet kicsit bárdolatlannak tartod, kifinomultabb társ után vágyakozol. Levegőben úszó hegedű: nemcsak kifinomult, hanem nagyon kifinomult vágyak.

HEGEDŰSZÓT HALLANI
Kellemes, örömmel vett hír. Gyakori álom leánykérés után -természetesen a lány álmában. Férfiálomban: bók, elismerés, amit egy asszonytól kapsz.

HEGESZTENI
Makacs ragaszkodás.

HEGY
Általában kishitűség, bátortalanság, szorongás. De hegyre felkapaszkodni: sikerrel győzöd le mind a magadban hordott, mind a külső akadályokat. Sziklás hegyre könnyedén feljutni, meredek hegyfalon felszaladni: alábecsülsz egy előtted álló feladatot. Ha fáradsággal, erővel kapaszkodsz fel: lassan, de leküzdöd félelmed, megbirkózol a feladattal, amitől annyira tartasz. Hegyre, kötél segítségével, felkapaszkodni: büszkeség; segítségre, támogatásra vágysz, de gőgösen eltitkolod azt.

HEGYCSÚCS
Ha fölérsz oda, onnan körülpillantasz: magány, értékes vagy annak tartott gondolataidat nincs kivet megosztanod. Hegycsúcson többekkel állni: az elegancia sikertelen hajszolása; sznobizmus. Ha hegycsúcsról nem látsz le a tájra, köd, felhő vagy egyéb akadály miatt: félelem; bizonytalan vagy gondolataid helyességében, őrlődsz. Föléd magasodó hegycsúcs: gyávaság. Havas hegycsúcs: zsarnok hozzátartozó; gyermekkori rettegések emléke.

HEGYEZŐ
Férfiálomban: kis felsülés, sikertelenség. Női álomban: cselezés, furfangos hódítási igyekezet.

HENGER
Bizonyítási kényszer; produkálni akarod magad. Falat hengerrel festeni: kibékülés.

HENTES
Dühkitörésre hajló természet. Hentesbolt: gorombán bántak veled.

HEPEHUPÁS ÚT
Céltudatosság; kis fennakadás munkád végzésében.

HERMELIN
Ravaszság; hermelinpalást: úrhatnámság.

HERNYÓ
Kellemetlen helyzetedből, kínos körülményeidből végül valami nagyon jó fog kisülni; derűlátásod helyénvaló.

HEVEDER
Úgy érzed, hogy kihasználnak, élősködnek rajtad; nem szabadulsz egy kínos kötelezettségtől.

HEVERŐ
Szépnek induló, de hamar ellaposodó partnerkapcsolat.

HIÉNA
Törvénytelen gondolatok, rosszban sántikálsz. Hiéna, ha megtámad: féltékenység, alapos gyanú.

HIFI TORONY
Férfiálomban: a személyes értékeiddel hódíts, ne segédeszközökkel. Nők álmában: egy férfi- és egy nőismerősöd ellentmondanak egymásnak.

HIGANY
Alkalmazkodó természet.

HIMLŐ
Ha elborítja tested: bűntudat egy rossz szokásod miatt. Himlőst látni: igazságtalanul szemrehányást kaptál. Himlőhely: nem szabadna annyit jelentéktelen részletekkel foglalkoznod.

HINTA
Visszavágyás a gyermekkorba; hintából kirepülni; keményen, tapintatlanul viselkedtek veled. Hinta, ami rémisztő lengésbe jön, veszélyessé válik: erődet meghaladó feladat; megoldhatatlannak tűnő helyzet, amiről nemsokára kiderül, hogy nem is volt olyan bonyodalmas.

HINTÓ
Bizony elég gyakran frázisokban gondolkodsz, kényesen elkülönülsz.

HINTŐPOR
Jóhiszeműség, amivel visszaélnek. Földre kiszóródott hintőpor: kölcsönadsz valamit, amit nem kapsz vissza. Hintőporos doboz, amit hiába rázol, nem jön belőle a por: egy neked tett ígéretet nem tartanak be.

HIPPY, HIPSTER
Egy lépéssel mindig el vagy maradva, nőknél a divatban, férfiaknál az eszmék terén.

HIRDETÉS
Őszinteségi rohamodban kipakoltál és ezt nagyon bánod; attól tartasz, hogy visszaélnek bizalmaddal.

HIRDETŐOSZLOP
Egy várt vallomás elmaradása; egészen mást mondanak, mint amire számítottál.

HIÚZ
Manipulálnak; igyekszel kikerülni egy csapdát.

HIVATAL
Ismeretlen hivatal: nem igazodsz ki a saját dolgaidban; bizonytalan vagy. Hivatal, ha ott dolgozol: igyekvés egy dolgod rendbe hozására.

HOLD
Általában: az elérhetetlenség jelképe. Ha a Holdat egészen az ablakod előtt, közel látod: kínzó vonzalom, kielégítetlen kíváncsiság, egy titokzatosnak hitt személy utáni epekedés. Hold, ami fut az égen: elárvultság, elhagyatottság. Felhők mögül elő-előbukkanó Hold: szorongás egy változás miatt; megmaradsz egy helyzetben, ami pedig a terhedre van. Fogyó hold: kedves hozzátartozó eltávolodása. Félhold: osztozni kényszerülsz egy érzelemben, nem érheted el, hogy valakinek a figyelmét teljesen magad felé fordítsd. Telihold: nászút; mézeshetek.

HOLDBELI TÁJ
Önmagaddal folytatott párbeszéd. Holdra tartó vonat: az ismeretlentől való félelem. Annak, aki Verne illusztrált műveit olvasta: kalandvágy.

HOLDFÉNY
Hatástalannak érzed magad.

HOLDKÓROS
Ha látod: olyasmit vágtak a fejedhez, amin azóta ~s háborogsz; teljesen alaptalannak ítélsz egy, a személyedről tett megállapítást, pedig érdemes lenne legalábbis elgondolkodnod rajta. Ha Te lennél holdkóros: nem tágítasz valakitől, aki pedig nem viszonozza vonzalmad, új és új hódítási kísérleteid nem hozzák meg az általad remélt eredményt.

HOLLANDIA
Színes, sokoldalú és szórakoztató társaság.

HOLLÓ
Ijesztő hír, amiről később bebizonyosodik, hogy félreértésen alapult. Napjainkban: jogos elégedetlenség a postai szolgáltatásokkal; többszöri reklamációd ellenére nem kapod meg előfizetett újságaidat. Fehér holló: ábrándokat kergetsz.

HOMÁLY
Rossz közérzet. Homályos szoba: segítségre szorulsz, nem igazodsz el egymagad. Homályos táj: társkeresés.

HOMOK
Felelőtlenül tett ígéret. Tengerparti homok, ami égetné a talpad: amit Te könnyű kis flörtnek gondoltál, azt a másik igencsak komolyan vette. Homokvihar: gondok, bajok, amelyekből csak nehezen bontakozol ki.

HOMOKÓRA
Konzervatív gondolkodás. Homokóra, ha eltörik: kénytelen vagy alaposan megváltoztatni az eddigi ítéleteidet; érzelmeid ellentmondanak szigorú normáidnak.

HOMOKVÁR
A benned felmerülő kérdésre nem kapsz választ.

HORDÁGY
Újdonságra vágysz, de ezért nem teszel semmit.

HORDÓ
Terhedre levő társaság; sodródsz, olyasmikbe keveredsz, amik miatt utóbb röstellkedsz. Hordóba bújni: félsz egy találkozástól. Forgó hordó vagy hordóban hányódni: jó képesség; végül is minden bajból kimászol. Lőporos hordó: magadnak okozott bonyodalmak; félrelépés.

HORGÁSZ
Nem fogadod el a tiédtől eltérő véleményeket.

HORGÁSZNI
Bizakodás, a jövőbe vetett hit. Horgászszerencse, jó fogás; célratörő magatartás. Horogra akadni: a kezdeményezőkészség hiánya.

HORGONY
Remény. Keresed az igazit.

HULLÁM
Adósság.

HULLÁMVASÚT
Nem mersz, hovatovább nem vagy képes utat engedni sem pozitív sem negatív érzelmeidnek. Hullámvasúton rettegve ülni: válságos érzelmi helyzet; minden órában másképp ítéled meg a kilátásaidat.

HURKA
Jól sikerült beszerzés, kamatozó vállalkozás.

HUSZÁR
Hűség.

HUZAL
Elhidegülés, egy barátság megszakadása.

HUZAT
Ha huzatos helyiségben tárgyak elmozdulnak: várod, hogy változtassanak a körülményeiden, de Te magad nem sokat teszel sorsod jobbra fordulásáért. Ha papírokat mozdít el a huzat: hivatalos értesítést vársz, amely értesítéstől jót remélsz. Ha mozgó, lebegő papírok fehérek: megtisztulás.

IBOLYA
Kedves, nyitott személyiség jele; a szerénység szimbóluma. Nők álmában: jó baráti és társkapcsolat; igazán oda tudsz figyelni egy másik emberre. Férfiálomban: jó értelemben vett érzékenység; képes vagy átérezni mások helyzetét.

IDEGEN
Idegen férfi, aki ellenségesen lép fel, férfiálomban: úgy érzed, hogy hibát követtél el, vádolod magad. Női álomban: hálót vetettél valakire, de az kibújt belőle; mesterkedéseid nem járnak eredménnyel.

IDÉZET
Diákálomban: túlterhelés, vizsgaidőszak. Különben: útkeresés, elbizonytalanodás. Idézet, amelyre ébredés után is visszaemlékezel: egy nálad okosabbnak hitt személy tanácsa, amelyet követni igyekszel, de helyes megérzéssel kételkedsz annak célszerűségében. Falra, táblára írt idézet: lásd még jelentékeny tévedés.

IGA
Kedved ellen való tevékenység. Nőtlennek házasság Krúdy.

IGAZGATÓ
Ha saját munkahelyed igazgatója: konfliktus. Ha kitálalsz neki és megértéssel meghallgat, igazat ad: nincs módod a véleménynyilvánításra. Ha szigorral elutasít, bántóan viselkedik: egy hangoztatott véleményedből kis kellemetlenséged származik. Ismeretlen ember, akiről álmodban tudod, hogy igazgató: ésszerű irányításra vársz; munkahelyi feladataid önhibádon kívül megoldhatatlanok. Iskolaigazgató: gyermekálomban: nehezen tűrt fegyelem, értelmetlen feladatok. Felnőttálomban, ha régi iskolai igazgatód látod: ötleteidet nem tudod megvalósítani.

IGAZGATÓSÁG, IGAZGATÓTANÁCS
Nyomasztó hétköznapok.

IGAZOLÁS
Úgy érzed, mindenki ellenedre van, összeesküdött ellened a világ.

IJEDTSÉG
Rossz lelkiismeret; ha ijedten ébredsz, de nem emlékszel vissza álmodra, csak az ijedtségre: kutass magadban és meg fogod találni azt, a nemrég történt eseményt, amiről régi, kellemetlen emléked felidéződött.

IKRA
Aprópénz, anyagi gond. Ha halat bontasz és abban nagy mennyiségű ikrát találsz: férfiálomban: önérzeteden esett csorba; olyan munkát vállaltál, ami a kedved ellen való, és az nem hozta meg a várt hasznot. Nők álmában: anyagi előnyökért teremtett, kedved ellen való kapcsolat, amely ráadásul nem is járt komoly bevétellel.

IKTATNI, IKTATÓKÖNYV
Probléma, amelynek a megoldása fejtörést igényelne; halogatod egy dolgod rendbetételét.

ILLATSZER
Anyagiasság, pénzcentrikus gondolkodás, ami természetesen nem fukarságot jelent: sőt inkább sorozatos, ám megbánt könnyelműséget; kívánságaid, ábrándjaid között a pénz foglalja el a legelőkelőbb helyet. Földre kifolyt illatszer: kitörő jókedv; röhögőroham; kis üvegben tartott illatszer: pedantéria, gyűjtögetési szenvedély; felesleges holmikat tárolsz, hátha egyszer még jó lesz jelszóval. Férfiillatszer, borotválkozóvíz: nők álmában: fegyelmezetlennek, könnyelműnek tartod a partnered; magadat tartod jobb gazdának. Férfiálomban: partnered lassan eluralkodik rajtad, átveszi az irányítást a dolgaid felett.

ILLETLEN dolgokról álmodni
örülj, hogy legalább álmodban…

IMA
Tanácstalanság; jóakarattal megoldható probléma.

INDA
Szenvedély. Köréd csavarodó inda: férfiálomban: nem tudsz úrrá lenni egy érzelmeden; testi vonzalom egy különben ellenszenves nő iránt. Női álomban: öröm nélküli, eltűrt szexuális kapcsolat.

ING
Könnyű szerelem, idill, amit nem tudsz titokban tartani. Inggomb: régi barát, egykori iskolatárs körüli gondolatok.

INGA
Felbuzdulás; lelkesülten belekezdesz egy dologba, amit majd ismét abbahagysz. Ingaóra: önfelmentés. Arra gondolsz, hogy időhiányból nem teszel meg egy csomó fontos dolgot.

INJEKCIÓ
Erőszak körüli fantáziálás. Gyakori azoknak a nőknek az álmában, akikkel túl sokan kezdenek ki, tolakodóak velük szemben; többnyire mindezt ők provokálják.

INTŐ
Kisdiákálomban: szigorú környezet. Felnőtt-álomban: ha gyermeked intőt hoz: kissé elhanyagoltad őt az utóbbi időben. Ha magad kapsz intőt: buta tréfát csináltál.

IPAROS
Csúnyán rászednek. Iparos, ha a házadban dolgozik: másra bíztál egy olyan dolgot, amit magadnak kellett volna elintézned.

IRHABUNDA
Gyengédség, simogatás utáni vágy. Ha irhabundát meztelenül veszel fel és az kellemes érzést kelt: szexfantáziálás; olyan gondolatok, amiket jobbára titokban tartasz. Ha a bunda szúr: fantáziálásod miatt érzett kis bűntudat. Lásd még: BUNDA.

IRODA
Zaklatottság.

IRÓGÉP
Ötlettelenség; másokra hagyatkozol véleményed kialakításában.

ISKOLA
Gyerekálomban: csibészkedés, lógás. Felnőttálomban: ismeretlen iskola: kreativitás, jó ötletek sora, újító kedv. Ha régi iskoládban vagy és ott kellemesen érzed magad: harmónia, terveid megvalósulnak, elképzeléseid sikert hoznak. Ha szorongással vagy jelen régi iskoládban: meggondolatlanság, kifecsegtél valamit. Ha iskoládban felelned kell: buzgólkodás.

ISMERETLEN
Ember: nem igazodsz ki magadon; nem érted pontosan, hogy mit miért csinálsz. Ismeretlen táj, magányosság, új ismeretség utáni vágy; ismeretlen városba, faluba érkezni: új barátság; egy régi ismerősödben új erényeket találsz. Ismeretlen rendeltetésű tárgy, gép: kedvvel fogsz hozzá egy nehéz feladathoz; szívesen töröd a fejed és általában jó eredményre jutsz.

ISMERKEDÉS
Kutatásaidban holtpontra jutottál; ahhoz, hogy kidolgozz valamit, új szempontokra van szükséged.

ISMERŐS
Lásd: BARÁT

ISTÁLLÓ
Nagytakarítás. Gazdánál: üres istálló: hiába várt nyereség, kedvezetlen időjárás. Jószággal telt istálló: szerencse; jó üzlet, kölcsönösen előnyös megegyezés.

ISTENTISZTELET
Nemes igyekezet; segítőszándék.

ISZAP
Lásd: SÁR

ISZONYAT
Lásd: RÉMÜLETAddig is videózz kevesebbet

ITAL
Szeszes ital: rövid pórázra vagy fogva. Gyümölcsital: ismered a mértéket. Víz mint ital: jó irányú változás, megújulás, megtisztulás; ha dohányos vagy: le fogsz szokni róla.

ITATÓ
Ha állatok veszik körül: kedvetlenül láttak vendégül. Üres itató: váratlan vendég, aki zavarba hoz.

IZOM
Ha rajtad nő és óriási méreteket ölt: elkeseredettség, csüggedtség. Izmaid, ha elfogynak, összemennek: csalódás, fájdalom. Izmait mozgató ember: féltékenység.

IZZADTSÁG
Megkönnyebbülés, túl vagy egy nehéz helyzeten.

JACHT
Lekicsinyellsz egy érzelmet; rálegyintesz a benned felmerülő kérdésekre, pedig komolyabban kellene venned a saját érzelmeidet, indulataidat. Jacht, amin meztelen emberek vannak: fékentartott fantáziák, visszafojtott gondolatok. Viharba kerülni jachttal: egy komolytalannak tartott érzelem, amely keserű bonyodalmakat okoz.

JÁCINT
Egy jó barátod barátnőd kedvesével kacérkodsz.

JAPÁN
Egyszerre több holmid, berendezésed, tv, rádió, magnó, stb. megy tönkre.

JAPÁN EMBER
Sportoló álmában: vereségtől tartasz. Különben: kimerültség.

JÁRDA
Megerőltető munka.

JÁRDASZEGÉLY
Nem tudsz betartani egy határidőt.

JÁRDASZIGET
Fáradságos, megerőltető munka, amelynek nem látod az értelmét; felesleges adminisztráció.

JÁRŐR
Akadályt gördítenek eléd.

JÁSZOL
Derű, optimizmus, amit nem kezd ki, nem tud kikezdeni a külvilág.

JÁTÉK (JÁTÉKSZER)
Alkotókedv, kreativitás. Régi játékokkal telezsúfolt helyiség: gyerekkori álmaid csak kis részben valósultak meg, de mindenképpen jó eredményeket értél el. Szétszórt játékok: nem arra koncentrálsz, amit már jól megcsináltál, hanem arra, hogy mi mindent akarsz még tenni. Társasjáték, ha egy vagy több emberrel játszod: jó beszéd- és vitakészség, egészséges versenyszellem, önálló gondolkodás. Ha egyedül játszol egy társasnak szánt játékkal: nem tudod kivel megosztani a gondolataidat, férfiálomban: szép, de csacsi partner.

JÁTÉKAUTOMATA
Rossz ötlet; izgalmasnak induló kapcsolat.

JÁTSZMA (sport)
Lendületes, jókedvű személyiség: jó humorérzék; vitakedv.

JÉG
Azt jelenti, ami: hidegség. Ha jégen jársz, korcsolyázol és itt igen bizonytalanul érzed magad: feloldódási képtelenség, ami egy kis zavartól még inkább elmélyül. Ha a jégen biztonsággal, nagy ügyességgel mozogsz: jól alakoskodsz; nők álmában: szexuális ügyeskedés, amely mögött nincsenek átérzett indulatok. Jég, ami emberszerű alakot ölt: szeretnél feloldódni egy kapcsolatban, szerelemben, azonban nem vagy őszinte, valami meggátol talán a rosszindulat véleményed, kívánságod kimondásában. Jég, amit messziről látsz; nem értenek meg; közömbös partner. Jéghegy: rideg környezet; intézeti vagy kórházi emlék, amit valami napi esemény felelevenített; szigorú szülők jelenléte vagy emléke. Jégeső: fösvény partner, aki a legkisebb szükséges kiadást is könnyelműségnek minősíti. Jégeső, ha a termésedben pusztít: túl jól akartál járni egy alkuban, üzletben, ezért aztán nem is sikerült. Jegesember: unalmas téli esték régi feljegyzés. Jég, ami elolvad alattad vagy körülötted: sikerül feloldanod egy magadban lévő gátlást. Jégdarabok, ha a kezedben vannak: ügyesen irányítasz valakit; megőrzött józansággal érzelmeket játszol. Jégkocka italban: kicsit elvetetted a súlykot; úgy hiszed, többet mutattál meg magadból, mint ami ésszerű lett volna; fecsegtél.

JÉGCSAP
Ha ereszen, ház oldalán látod: kellemetlen családi kapcsolat; feszültség két, általad szerelt személy között. Jégcsap, ha a kezedben tartod: férfiálomban: olyan nő kacérkodik veled, akinek nem vágysz a társaságára. Nők álmában: nem váltod ki azokat az indulatokat, amelyeket szeretnél. Jégcsapot letörni: hideg számítás, érdekkapcsolat különösen nők álmában, de férfiálomban is előfordul és akkor ugyanazt jelenti.

JEGENYE
Felfedezik egy értékes tulajdonságod.

JEGESMEDVE
Magadra erőltetett felnőttesség; engedj néha utat játékos kedvednek.

JÉGKORONG (mérkőzés)
Presztízsből kitartasz egy hibás elképzelésed mellett. Jégkorongozó: számító, hidegfejű ismerős; megszorultságodban olyanokhoz kell fordulnod, akiket nem szívelsz.

JÉGPÁLYA
Merészség; érzelemmentesen kezelt üzleti ügyek.

JÉGSZEKRÉNY
Lesed az alkalmat, hogy visszaadj egy kölcsönt.

JÉGVIRÁG
Ablakon: tapintatlan kíváncsiságod ellenérzéseket ébreszt. Jégvirág, ha rajtad vagy ruhádon van: úgy gondolod, hogy megfelelő bátorítás esetén jó kapcsolatot tudnál létesíteni; azt várod, hogy mások közeledjenek hozzád, nem sokat teszel egy barátság, esetleg egy partnerkapcsolat kialakításáért.

JEGY
Felhatalmazás. Megbíznak valamivel, ami a kedvedre van; jó irányba befolyásolsz valakit. Élelmiszerjegy: vigasz régi feljegyzés.

JEGYGYŰRŰ
Tiltott szerelem.

JEGYZETFÜZET,HATÁRIDŐNAPLÓ
Megfeledkezel valamiről – esetleg szándékosan; elfoglaltságodra hivatkozva kitérsz egy kérés elől.

JEGYZŐKÖNYV
Jobb híján elfogadod mások magyarázatát; érzelmeid megakadályoznak abban, hogy egy kérdésben tisztán láss.

JELES (osztályzat)
Nem tettekben, hanem ábrándokban törsz a sikerre; szükséges teendőket halogatsz.

JELMEZ
Átlátszó hazugság. Jelmezbál: Unalmasnak tartott környezet. Barátaidat, esetleg partneredet unod, holott Te nem fedezed fel a színeket. Jelmezes ember: passzivitás, nem tudod jól megszervezni azokat a programokat, amelyekre vágyakozol. Jelmez, ami dominót utánoz: tiltott, esetleg munkahelyi, kaland, flört.

JELMONDAT, JELSZÓ
Bizonytalanság. Hangoztatott véleményedben magad is kételkedsz.

JELVÉNY
Ha ismert: régi kedves barátok emléke; iskolatárs, akivel már régen nem találkoztál. Ismeretlen jelvény: jó beilleszkedőképesség; gyorsan feltalálod magad a legkülönbözőbb helyzetekben; csak a szerelmi kapcsolatokban vagy kissé ügyefogyott. Bőrödre tűzött vagy égetett jelvény: igazságtalanságot szenvedtél el; egyéni és eredeti véleményed titkolnod kell. Jelvény, ami címert ábrázol: felvágás, vélt vagy valódi sikereid fitogtatása.

JÓD
Túlteszed magad megbántottságodon.

JOGAR
Nők álmában: szerepzavar; úgy érzed, kicsúszik a kezedből a hatalom, az irányítás, amelyet eddig sem gyakoroltál, inkább csak vágytál rá; engedékenyebb magatartással előbb célt érsz, mint követelőzéssel. Férfiálomban: a nőkről alkotott múlt századi vélemény: messze nem vagy olyan erős és határozott, mint amilyennek mutatni igyekszel magad; erőltetett keménységed mögött nagyon is sérülékeny lélek lakozik.

JOGÁSZ
Nagyon belemerültél egy vitába; folytatólagos véleménykülönbség; túlzott hévvel akarod álláspontod elfogadtatni.

JOGOSÍTVÁNY
Legközelebb egy kicsit se igyál, ha vezetsz.

JOGSZABÁLY
Eredeti gondolkodásmód; véleményed gyakran különbözik a többiekétől, de meg kell tanulnod – sajnos – néha elhallgatni; nem kell minden körülmények között kimondanod, amit gondolsz.

JÓS, JÓSNŐ
Megerősítést keresel egy elhatározásodhoz, elképzelésedhez; másoktól akarod hallani azt, amit magad gondolsz.

JÓSLAT
Felmented magad, holott hibás vagy. Inkorrekt eszközökkel igyekszel célt érni.

JÓVÁHAGYÁS
Titkolt érzelmek, vágyak.

JUH
Engedékenység, amellyel visszaélsz.

JUHÁSZ
Türelmetlenség, udvariatlanság.

JUTALOM
Mások helyett végzett munka; hátrányos helyzet.

KABÁT
Leplezni valónak hitt szexuális gondolatok. Kabátbélés: jó meglátások; Képes vagy a felszín mögé látni.

KÁBEL
Barátság, ami csorbát szenved. Lásd még: TELEVÍZIÓ.

KABIN
Izgalmas titok, emlék.

KÁBÍTÓSZER
Nem használod ki saját jó képességed. Feladataid megoldásában mindig a könnyebbik utat választod, még akkor is, ha tudod, hogy kis fáradsággal sokkal többet érhetnél el, nívósabb eredményre juthatnál; mindig „közbejön valami, ami miatt nem valósítod meg jó ötleteidet; halogatsz. Ha kábítószert adsz valakinek: saját gyengeségeidért másokat teszel felelőssé; ha injekcióban adod: vitáid során gyakran védekezel azzal, hogy „mások is . . .„-mások hibáinak hangoztatásával felmented magad. Ha álmodban egy embert kábítószeresnek vélsz, kábítószer hatása alatt állónak látod: félre akarsz vezetni valakit.

KACAGÁS (hallani)
Nem hiszel magadban.

KACSA
Önfejűség.

KÁD
Blöff; szívesen szólsz bele olyan dolgokba, amikhez nem értesz, és gyakran sikerrel.

KAGYLÓ
Titok. Kagylóhéj: szerelem, aminek az elmúlása ellen küzdöttél. Eleven kagyló: férfiálomban: erős testi vágy, fiatal szerető. Nők álmában: önszeretet, szex, titok, amit nem osztasz meg partnereddel. Kagylót, osztrigát enni: jó partnerkapcsolat; ha undorodsz: női álomban: terhességtől való félelem; férfiálomban: benned feltámadó vágyak, amelyeket elutasítasz magadtól. Kagylóban gyöngyre lelni: szerelmesed megríkat.

KAJAK
Lásd: CSÓNAK.

KAKAÓ
Megbánt adakozás. Ajándékodnak nem volt akkora sikere, mint amit elvártál.

KAKAS
Idejében felfigyelsz egy ellened irányuló cselszövésre, ügyesen kivéded azt.

KAKTUSZ
Sértett magányosság. Nők álmában: senkit nem találsz magadhoz méltónak, a legapróbb hibába is belekötsz, pedig társra vágysz. Férfiálomban: kritikus beállítottság; azt hiszed, hogy úgy sem értenének meg, ezért aztán meg sem próbálod gondolataidat megosztani.

KALÁCS
Nélkülözés. Fonott kalács: regényes ábrándok, nosztalgia

KALAP
Tekintélyelvűség. Fogasra akasztott kalap: nem kapsz annyi megbecsülést, mint amennyit magadnak ítélsz. Kalap, ami leesik a fejedről: méltóságodon esett csorba. Díszes női kalap: nők álmában: önmagadról alkotott téves elképzelés; kicsit ridegebb vagy, mint hiszed. Férfiálomban szalagos, díszített női kalap: testi vágyaid miatt szellemi vagy társadalmi megalkuvásra kényszerülsz. Kalap, amit a szél sodor és nem bírod utolérni: ha kevésbé igyekeznél méltóságteljes lenni, több tiszteletet kapnál. Kalapod, ha vízbe esik: közeli hozzátartozód bánt meg. Férfikalapot viselő nő: alárendelt helyzet. Szokatlanul nagy kalap keménykalap vagy cilinder: bátortalanság, önbizalomhiány; erősebbnek akarod látni magad, mint amilyen valójában vagy. Ha kalapot emelnek előtted: ellopták, kicsalták ötleteidet; kiénekelték a szádból a sajtot; ha te emelsz kalapot: értelmesen meggyőztek.

KALÁSZ
Nyereség; megtakarítasz egy kiadást, amire számítottál

KALAUZ
Számon kérnek rajtad valamit; okolnak olyanért, amiről nem tehetsz.

KALITKA
Nincs ellenedre, ha uralkodnak rajtad.

KALMÁR
Időjárás-változás régi feljegyzés.

KALÓZ
Gyermekálomban: ügyesség, rátermettség, élénk fantázia. Felnőttálomban: konspirációs hajlam; ott is mellékutakon akar járni, ahol a főút is kényelmesen járható.

KÁLYHA
A család jelképe. Ha meleget áraszt, kellemes: jó viszonyban vagy a környezeteddel, jól kijössz az emberekkel. Ha megéget: gyermekkori csalódás, egy szülő fél vagy a szülők árulásként átélt cselekedete. Hideg kályha: átértékelt gyerekkori emlékek; gyermekkori sérelem, amit csak felnőtt fejjel érzel át. Kályhát rakni: higgadt, józan, de nem érzelemmentes gondolkodás; nem akarod elkövetni – nem is követed el – azt a hibát, amelyet veled szemben elkövettek. Kályhát tisztítani: sikerrel leszel úrrá nemkívánatos indulataidon; van bátorságod szembenézni önmagaddal. Füstölő kályha: igyekszel kiigadozni saját magadon, kutatsz a múltban; gondolkodásodban nagyobb teret engedsz a képzeletnek, mint a valóságnak.

KÁMFOR
Szórakozottság: Kámforszagot érezni: kórházi emlék.

KAMILLA
Jókedvű, derűs személyiség. Tudsz örülni: Kamillatea: mértéktartó ízlés.

KAMRA
Rejtélynek tartod mások magánügyeit; mindenkiben titkot sejtesz. Csak akkor érzed magad biztonságban egy társaságban, ha mindenkiről mindent tudsz. Ha kamrába vagy zárva: egy kellemetlen emléked minduntalan az eszedbe jut, gyakran olyankor is, amikor ez zavarba hoz.

KÁMZSA
Elmulasztott megemlékezés.

KANADA
Hatalmas felhajtással valami csekélységet kapsz ajándékba.

KANÁLIS
Bűntudat; rossz lelkiismeret. Kanálisból előmászó ember: lelepleződéstől való félelem; nem tudtál magadban tartani egy vallomást, elmondtak valami olyat, ami rád rossz fényt vet. Kanálisszagot érezni: túlzott rendszeretet; ragaszkodás apró és felesleges dolgokhoz, holmikhoz.

KANÁRI
Pletyka; olyan hírt hallasz, amit nem fontos elhinned.

KANCSÓ
Hasznos időtöltés, jó társaság.

KANDALLÓ
Kellemes otthon, kellemes vendégség. Regényes életút. Lásd még: KÁLYHA.

KANÓC
Hirtelen és gyakran ok nélkül gurulsz dühbe.

KANTÁR
Megtorpanás; tanácstalanság.

KÁNTOR
Jónak hitt barátodtól nem kaptad meg a jogosan várt segítséget; különbnek hittél valakit, mint amilyennek bizonyult.

KANYAR
Heves indulatok, titkos változtatási szándék, amit nem vallasz meg. Kockázatos dologba bonyolódsz. Kanyarban autóval kisodródni: szenvedély, ami magával ragad; esetleg túlzott alkoholfogyasztás.

KAPA
Kikapcsolódás. Kapálni: összebékítesz magadban két egymásnak ellentmondó gondolatot.

KAPASZKODNI
Veszélyérzet, amire nem találsz magyarázatot. Faágba kapaszkodni: tárgyilagos tanácsra, útmutatásra van szükséged, ehelyett nem éppen okos dolgokkal beszélik tele a fejed. Ha kapaszkodsz valamibe, ami nem bír megtartani: tehetetlennek érzed magad, segítséget vársz, ám bajbajutottságod okát nem tudod összefoglalni. Kapaszkodva biztonságot érezni: jó partnerkapcsolat, sokoldalú társ. Ismeretlen emberbe kapaszkodni: gyerekesen viszonyulsz egy felettesedhez. Ismert emberbe kapaszkodni: úgy akarsz elintézni valamit, hogy sajnáltatod magad; duzzogással, sértődöttséggel hívod fel a környezeted figyelmét elégedetlenségedre. Ha beléd kapaszkodnak: nem segítettél erődhöz mérten annak, aki rád utalódott.

KAPOCS
Mulasztás, feledékenység. Nem találsz valamit, amiről tudod, hogy jó helyre tetted el; elhagytál valamit.

KÁPOLNA
Lásd: TEMPLOM

KÁPOSZTA
Jó szervezőképesség, ügyes időbeosztás. Franciaországban élő ismerőseim szerint: gyerekes szexuális fantáziák. Meg kell jegyeznem, hogy ezt az értelmezést itthon nem tartom érvényesnek;Fanciaországban azonban valószínűleg helyes, ott ugyanis nem gólya hozza a gyereket, hanem a káposztában találják.

KAPTAFA
Erőt veszel magadon, és hozzáfogsz egy nem jó szívvel végzett munkához.

KAPU
Szerencsés fordulat, változás. Zárt, becsukódó kapu: úgy gondolod, hogy kimaradtál valamiből.

KARÁCSONY
Gyermekálomban: önmagáért beszél: vidámság, ajándék, játék utáni vágy. Ha túl gyakran fordul elő gyermeked álmában a karácsony, elhanyagoltnak érzi magát. Felnőttálomban: mint ünnep kötelességtudat, ésszerű arányos tehervállalás. Karácsonyfa: kissé egyhangú életvitel. Karácsonyfadísz: nagyon adsz arra, hogy apróbb -és mindennapos-családi kellemetlenségeid ne tudódjanak ki. Karácsonyfa, ami csillagszóróktól vagy egyéb díszektől szikrázik: családi perpatvar; rokon, aki nagyon felbosszant. Karácsonyi koszorú: terített asztalon szomorúság, régi kedves ismerősöd hiánya. Karácsonyfa, ha tüzet okoz: jószívűség, adni akarsz egy szeretett személynek; erődön felüli költekezés különösen akkor, nem az ünnep időpontjában vagy ahhoz közel álmodod.

KARAJ
Csalás. Karajcsont: szerelmi háromszöget sejtesz ott, ahol erre semmi okod.

KARALÁBÉ
Jó szívvel adott segítség.

KARAMBOL
Véleménykülönbség, amelyben az elveid ellenére meghátrálsz.

KARAVÁN
Teljes erőbedobással végzett munka.

KARBURÁTOR
Férfiálomban: ügyetlenség. Női álomban: önmagaddal szembeni teljesen felesleges elégedetlenség.

KARD
Általában rámenősség; kissé agresszív érdekérvényesítés. Férfiálomban: konzervatív, merev előítéletes gondolkodás; a nők lebecsülése; titkolt, esetleg önmagad előtt is titkolt, szexuális kishitűség. Női álomban: esetleg túlhangsúlyozott hivalkodó nőiesség a viselkedésben, valójában elégedetlenség a női szereppel; sok ha én férfi lennék . . . kezdetű gondolat. Ha rövid a kardod, toldd meg egy ajándékkal – tréfás, régi feljegyzés, férfiak számára.

KARIKA
Egyértelműségre törekszel. Karikagyűrű, lásd GYŰRÜ. Hula-hop karika: kisimított gondolatok; képtelen vagy ellentmondások feloldására, ezért aztán egyszerűsítesz.

KARKÖTŐ
Terhedre van egy kapcsolat, érzelem.

KARMESTER
Változás. Fellázadsz egy rád erőltetett viselkedés ellen.

KARMOLÁS
Kellemetlenség.

KARNEVÁL
Színesség után vágysz, de magad nem vagy képes színesíteni magad, sem mások idejét, életét; várod, hogy történjék valami érdekes; elébe kellene menned az eseményeknek. Riói karneválon részt venni: kusza érzelmek, még kuszább várakozások

KARÓ
Szenvedsz; úgy gondolod-érzed, hogy rémes korlátok közé vagy szorítva; gyűlik benned az agresszió.

KARÓRA
Nem jött össze egy randevú, vagy nem úgy alakult, ahogy előre elképzelted.

KÁRPITOS
Ügyesség; jó kedvvel végzett munka.

KARSZALAG
Keserves, rossz emlékek, amelyek néha a legvidámabb pillanatban törnek rád. Gyászkarszalag: úgy érzed, hogy nem ápolod elég figyelemmel emlékeidet; kis bűntudat egy eltávozottal szemben.

KÁRTYA
Francia kártya: raffinéria; magyar kártya: praktikusság. Kártyázni: általában jó kombinatív készség, kíváncsiság. Ulti: egészséges tisztánlátás. Piros negyven-száz ulti: iszonyú nagy szerelem. Römi: ki akarsz szedni másokból egy titkot. Bridzs: túlkombinálsz egy problémát. Bridzsparti, amelyet nem tudsz megkezdeni, mert csak ketten vagytok: unott partnerkapcsolat; ha hárman vagytok a bridzsasztalnál: ún. „külső kapcsolat kialakításán munkálkodsz. Tarokk: önfelmentés; elkövetett hibáid, esetleges jellemtelenségedért mindig másokat, a körülményeket teszed felelőssé. Póker: vagányabbnak tartod magad, mint amilyen valójában vagy. Pókerjátszmában olyan lapok, amelyek a valóságban nem fordulhatnak elő például: öt ász, két kör dáma: ábrándozás, csodavárás, nyomasztó adósság, amelynek törlesztésére nincs reális esélyed. Ugyanezt jelenti, ha álombéli bridzsjátszmában 13 azonos színű lapod van. Kártyán nyerni: könnyelműsködés, felelőtlen viselkedés. Nagy vagy kisszlem, durchmars, flös, póker: sikertelenség a magánéletben, de nem a szerelemben, hanem inkább a gazdasági, egzisztenciális körülményekben.

KÁRTYALAPOK
Francia kártyában: kör ász: szerelem, kör király nők álorrában: jó házasság, férfiálomban: önteltség; kör dáma férfiálomban: jó partnerkapcsolat, női álomban: vetélytárs. Kör bubi nők álmában: vonzalom egy nálad fiatalabb fiú iránt, férfiálomban: hasonló. Pikk ász: pénz áll a házhoz. Pikk király: komoly, elmélyült vonzalom. Pikk dáma: gyász, átvitt értelemben is; veszteség. Pikk bubi: nők álmában alapos gyanú, hogy egy nálad fiatalabb fiú érdekből vonzódik hozzád. Férfiálomban: érdekeid alakítják barátságaidat. Káró ász-férfiálomban: szex, női álomban: önszeretet; furcsa vonzalom; feminizmus. Káró király -jó barát. Káró dráma – kellemes társ, barátnő. Káró bubi – jó program, vidámság. Treff ász – kár, veszteség. Treff király – kisebb baleset, pech. Treff dáma – belesodródsz egy kényelmetlen helyzetbe. Treff bubi: okvetetlenkedés. Kis lapok bármely színből – nem mered szabadjára ereszteni a fantáziád; minél kisebb alap, annál nagyobb a visszafogottságod. Magyar kártyában piros ász – boldog szerelem, piros király nőknek hódítás, férfiaknak: szerelmi siker; piros felső – nőnek: rivális, férfiaknak: csalfa nő. Piros alsó – fiatal fiú. Tök ász – pénz, nyereség. Tök király – gazdag házastárs, tök felső – férfiaknak: felszarvaznak, nőknek: azt hiszed, hogy az ujjad köré csavarsz valakit, pedig más viszi el az orrod elől; tök alsó – férfinak: értékes gondolatok, nőnek: kezdetben veszélytelennek tűnő, inkább visszahúzódó barátnő, aki komoly vetélytárssá válik. Zöld ász-beteljesülő remények, zöld király-nőnek: szerelemre vágysz; várod keresed az igazit; férfinak: kalandozás; zöld felső – nőnek: csalódás, reményed meghiúsulása, férfinak: annyira könnyűnek tűnik a hódítás, hogy el is megy tőle a kedved; zöld alsó – fiatal lány, aki bajt okoz. Makk ász: értékes kapcsolat. Makk király – nőnek: megértő, igazi férfibarát akivel kapcsolatod átalakulhat szerelemmé, férfinak: Te vagy a megértő barát és nem biztos, hogy kedvedre való a szerep. Makk felső- nőnek: célratörés, számítás, férfinak: tévedés. Makk alsó: szerencsés új ismeretség. Kis lapok: ugyanaz, mint a francia kártyában, kivéve a piros tízest, ami szerelmi sikert jelent. Jolly Joker: ugyanis arra gondolsz, amire akarsz, nem befolyásolnak a tények. Skíz: bohóckodással, negédeskedéssel álcázott kemény célratörés. Üres kártyalap, pótlap – új, érdekes személy.

KARVALY
Kellemes csatódás.

KARZAT
Befolyásolhatóság; könnyen a hatása alá kerülsz egy jól előadott szövegnek.

KÁSA
Szerény segítséget kapsz. Kása, ami önmagától nő, dagad: szövevényes pletyka, szószaporítás. Kása, ha egy edényből kifolyik: meggondolatlanul kifecsegsz valamit.

KASTÉLY
Nem azért füllentesz, vezetsz félre másokat, mert hazug vagy, hanem mert Te magad sem vagy tisztában saját magaddal, mindenesetre alakoskodsz, pózolsz. Kastélyban eltévedni, bolyongani: ha félelemmel tölt el: nem igazodsz ki a világban; ha kedvedre való, érdekesnek találod: jóravaló kíváncsiság; őszinte érdeklődés az élet dolgai, más személyek iránt. Elvarázsolt kastély: jó humor, gazdag fantázia; ha félsz benne: saját ötleteidet bizarrnak találod; azt hiszed magadról, hogy kicsit dilis vagy, pedig csak eredeti gondolataid vannak.

KASZA
Olyan jogokat követelsz, amelyek nem illetnek meg. Kaszás ember: félelem. Kaszálni hibát követsz el. A Kaszás: lásd HALÁL.

KATALÓGUS
Diákálomban: kis mulasztás; kialvatlanság. Könyvtári katalógus: halogatott elintéznivaló, rendetlenség.

KATEDRÁLIS
Lásd: TEMPLOM:

KATICABOGÁR
Lánynak: férj; legénynek: szerelem. Házasembernek, asszonynak: egymás szemére hányjátok a múltat.

KATONA
Lásd: EGYENRUHA

KÁTRÁNY
Értelmetlen ragaszkodás.

KÁTYÚ
Önmagáért beszél. Bajba jutottál.

KÁVÉ
Babkávé: spórolsz, kicsit többet is megengedhetnél magadnak. Feketekávé mokka: könnyelműnek ítélt, valójában ésszerű viselkedés; ajándékot adtál annak, aki ezt megérdemelte. Tejeskávé: rossz szokásoddal felhagyni készülsz. Kávéfőző gép: erőlködés. Kávédaráló: unalmas háztartási munka, nem kedved szerint való vendégeskedés.

KÁVÉHÁZ
Tehetség, amit nem használsz ki.

KAVICS
Keresed az alkalmat, hogy megsértődhess.

KAZÁN
Temperamentumos személyiség; minden egyes ismerősödet szexuálisan is szemrevételezed – ez természetesen nem jelent semmi rosszat.

KAZETTA
Kis titok, lopott csók régi feljegyzés.

KECSKE
„Csalódás, „szerelmi keserűség Krúdy. Magam is azt tapasztaltam, hogy kecskéről álmodni az emberektől való elfordulást jelzi. Azonban régi feljegyzés szerint: legelésző kecske: gyarapodás.

KEFE
Megpróbálsz kicsit betartani valakinek. Drótkefe: sikerül betartanod; tapintatlan megjegyzést teszel.

KEHELY
Megtisztulási szándék; jó elhatározás.

KÉK (szín)
Hidegség, féltékenység. Kék ember: addig packáztál, míg elvesztetted valakinek a szeretetét. Kék arc: féltékenység, múló érzelmek, amelyek ellen nem tehetsz semmit.

KELBIMBÓ
Nem nagyon veszed a fáradságot a gondolkodáshoz; túl könnyen rávágsz valamit egy felmerülő kérdésre.

KELEPCE
Ha nem vigyáznál annnyira, kevesebb hibát követnél el.

KELME
Lásd: ANYAG.

KEMENCE
Indulatos és érzelmes, vérbő természet.

KÉMÉNY
Ha messziről látod: régóta őrlődsz, pihenésre vágysz. Füstölő kémény: gond. Gyárkémény: ijedtség. Ledőlő kémény: szorongás. Kémény, ha megfogod, átöleled: férfiálomban: rideg környezet, nők álmában: szexuális bátortalanság, amit több-kevesebb sikerrel. palástolsz; elhallgatod szerelmi igényeidet.

KÉMÉNYSEPRŐ
Optimizmus.

KENDER
Haszonelvűség. Vadkender: a környezetben valaki iszik, méghozzá keményen.

KENDŐ
Álságosság, leleplezkedés. Mintás kendő: ha az igazi arcodat mutatnád, színesebb lennél; ne vedd át kritikátlanul mások véleményét.

KENGURU
Nagy érzelmi zűrzavar. Kenguru ha ruhában van: elkeseredettség; nagyon vársz egy távoli személyt, akiről azt hiszed, hogy majd minden gondod egycsapósra megoldja. Kenguru, ha olyan nadrágban van, amiből a farka kilóg: női álomban: szerelmi szenvedély, méltatlanra pazarolt érzelmek.

KENNI
Kenyeret: jól vezetett gazdaság, háztartás. Gépet: nehezen megszerzett javaidra nagyon vigyázol. Embert: költened kell valakire, akitől támogatást remélsz. Ha téged kennek: ha nem is pont anyagi értelemben vett, de mindenképpen haszonvágy; érzelem, amelynek ki vagy szolgáltatva.

KENŐCS
Titkos szenvedély, amit csak nagy titokban és inkább csak gondolatban elégíthetsz ki; visszatérő kínos gondolatok, rosszérzéssel kísért fantáziák.

KÉNSAV
L. Vitriol.

KENTAUR
Férfiálomban: magabiztos rámenősség: nőknél: az érdekek mentén kialakuló szerelmek, önzés; nem ritkán: főnökbe szerelmesedés.

KENYÉR
Egészség, testi és lelki értelemben egyaránt. „Az életnek jó jele„ Krúdy. Száraz kenyér: aggodalom a jövő miatt; keletlen kenyér: gondoskodás. Kenyérhéj: jókedv, nem csinálsz magadnak gondot minden csip-csup ügyből. Kenyérpirító: tervszerűség. Pirított kenyér, toast, ha üres angol magyarázat szerint: nehezen emésztesz meg egy neked szóló észrevételt. „Its too difficult to chew.

KÉP
Lásd: FESTMÉNY, FÉNYKÉP

KÉPESLAP
Eseményhiány; lustaság.

KÉPLET
Ragaszkodás a formaságokhoz. Diákálomban: vizsgadrukk

KÉPTELENSÉG
Az a sokszor előforduló nyomasztó álom, amikor valamit nem bírsz megtenni; ütni, kilátni, menekülni szeretnél, de kezed nem bírod mozdítani, hangot nem tudsz adni, lábad nem engedelmeskedik, akárha megbénultál volna stb. Mindig az adott eseményhez, álombeli történéshez való kettős viszonyulás; például: a vádtámadó útonállót szeretnéd ártalmatlanná tenni, magad vele szemben akár ütéssel is megvédeni, ugyanakkor szeretnél egy kalandos história, akár egy rablótámadás hőse is lenni; esetleg vágyaid mondjuk, hogy megüss valakit ellen erkölcsi érzéked tiltakozik. Az álombéli képtelenségnek annyi formája létezik, hogy csak általánosságban lehet vele foglalkozni, de a fentiek figyelembevételével érdemes elgondolkozni rajta az álmodónak. Az álombéli képtelenség kínos érzésével nemcsak mozgásokban találkozhatunk; gyakori álom, hogy ajtó válik becsukhatatlanná, vagy eltűnik onnan, ahol lennie kellene fürdőszoba, WC, valószínűnek tartom, hogy az ilyen álmokat ugyanaz a kettős, egymásnak ellentmondó érzelmek okozzák. Végül tekintetbe kell venni azt az egyszerű magyarázatot is, amely szerint fekszel azon a kezeden, amellyel álmodban éppen valamit tenned kellene, az álombeli képtelenség-kezed mozdíthatatlanságának – képzetét ez okozza.

KERÁMIA
Egy jó tervedet nem tudod megvalósítani és ez annyira letör, hogy nincs újabb ötleted.

KÉRDŐÍV
Kisebb fajsúlyú esetleg hivatalos csalásra készülsz, vagy elkövettél ilyet.

KÉRDŐJEL
Körültekintő véleményalkotás; tárgyilagosság.

KERÉK (kocsikerék, óriáskerék)
Érzelemre vágysz; ki vagy szolgáltatva a saját érzeleméhségednek,-alig várod, hogy találj valakit, akibe beleszerelmesedhetsz; képes vagy óránként mást gondolni ugyanarról a személyről, ügyről.

KERÉKPÁR
Kényes helyzet. Ha rajta ülsz: nők álmában pikáns gondolatok; férfiálomban: versenyszellem.

KERESKEDŐ
Becsapottnak érzed magad, csalódtál.

KERESZT
Türelemmel próbáld elviselni, ami rádmérettetett; megnyugvás. Égő kereszt: boldoggá tesz, ha másokon segíthetsz. USA-beli értelmezés szerint: másokban látod azt az ördögöt, amelyik benned lakik.

KERESZTELŐ
Jó remények; korrigált hibák.

KERESZTESPÓK
Nőnek: apácahajlam; férfinak: fölényhelyzettel visszaélve indított szerelmi kaland; zsaroló magatartás.

KERET (képkeret)
Elkülönülés. Keretbe foglalt képe valakinek, akit bizonytalanul ismersz föl, a keret hangsúlyosabb, mint a kép: olyan tulajdonságokkal, erényekkel vagy hibákkal ruházol föl valakit, amilyenekkel az nem rendelkezik. Saját szokatlanul bekeretezett képed: ijesztően másnak tartod magad az összes többi embernél; oktalanul a személyed elleni támadástól tartasz.

KERÍTÉS
Hasonló a KERET-hez: elkülönülési szándék. Ha kerítésen belül vagy: terhedre lévő kapcsolat, kapcsolatok; ha kerítésen kívül vagy: barátságot szeretnél kötni. Kerítésen átmászni: eloszlatsz egy félreértést. Kerítést építeni: mesterségesen különbözni akarsz a többiektől; félsz a szürkeségtől.

KERT
Szép, ápolt kert: tiszta lelkiismeret, jó kapcsolatteremtési készség. Elhanyagolt, gazos kert: családi szégyen; egy közeli hozzátartozó neked nagyon nem tetszőviselkedése, amit Te szégyellsz. Almáskert: tilosban járás.

KERTÉSZ
Nehezedre eső beilleszkedés. Frissen házasodottak álmában: új és kötöttebb szabályok, amik gyakran az ellenedre vannak. Kertész jelent még olyan családi titkot, aminek a kitudódásától félsz.

KÉS
Agresszivitás. Férfiálomban: fenyegetettség. Női álomban: gonosz indulatok. Késsel ha rádtámadnak: nőknél: neked is terhedre vannak a saját indulataid, érzed, hogy ennyi hiba nincs is a világon, mint amennyit Te képes vagy találni másokban. Férfiálomban: rossz partnerkapcsolat, megalázó visszautasítás. Ha Te támadsz késsel – nők álmában: kritikátlanság; egyetlen mércét ismersz, a magadét. Férfiálomban: kiszolgáltatottság, amely miatt szenvedsz, de nem vagy képes tenni ellene. Levegőben, magától mozgó, rémületet keltő kés: régóta tűrsz; a békesség kedvéért alkalmazkodsz, megalkuszol, valójában gyilkos indulatok halmozódnak fel benned, amiknek a kitörésétől joggal tartasz. Sok kés: sok felgyűlt indulat, amelyet nem akkor és ott adsz ki magadból, ahol az helyénvaló lenne.

KESERŰ (ízt érezni)
Régen elszenvedett igazságtalanság.

KÉSZLET
Étkészlet: jutalom, amelyet megérdemelsz. Szerszámos készlet: olyan jutalom, elismerés, amit azért kaptál, hogy még többet vállalj; rádsóztak egy feladatot.

KESZTYŰ
Tiltott dolog. Elegáns, finom anyagból készült kesztyű: raffinéria; nagyon ügyesen menedzseled magad. Kötött kesztyű: úgy akarsz érdemeket szerezni, hogy másokat rossz színben tüntetsz fel. Csipkekesztyű, cérnakesztyű: „Darázsfészekbe nyúlsz„ régi jegyzet; olyan dologba avatkozol, ami kellemetlen következményekkel jár rád nézve. Átlátszó, nejlonkesztyű: átlátnak mesterkedéseiden. Gumikesztyű: tiltottnak tartott dolgot művelsz, kis bűntudattal. Bokszkesztyű: rámenősség. Kesztyű, amit nem bírsz lehúzni, hozzáragad a kezedhez: lebukás. Kesztyű, amiben nem tudod megmozdítani a kezed: rossznak hitt szokásod, amelytől meg akarsz szabadulni.

KETREC
Helyzet, amelyet magadnak köszönhetsz, akár elégedett vagy vele, akár nem. Ketrecbe zártnak lenni: jó együttérző képesség. Ketrecbe, ha bezársz embert: szelíd befolyásolás, szelíd erőszak. Ha állatot zársz ketrecbe: akkor vagy elemedben, ha gondoskodhatsz másokról, felügyelheted őket.

KETTŐ (szám)
Hiányérzet.

KÉVE
Kevés szabadság, szabad idő. Kévét kötni: sommás gondolkodás.

KÉZ
Intelem. Fenyegető kéz: buta tanácsot kaptál. Hideg kéz: viszonzatlan szerelem, csalódás.

KÉZIFÉK
Bátortalan kísérlet valakinek a megnyerésére; fogadkozás, ígéret, amit nem tartasz meg.

KÉZIMUNKA
Felkészültség; rátermettség. Örömmel végzett munka.

KIÁLLÍTÁS
Megnyilatkozási kényszer; közönséghiány, úgy gondolod, hogy nem figyelnek rád eléggé és elegen. Szereted, ha Te vagy a középpontban; felhívod magadra a figyelmet.

KIÁLTÁS (hallani)
Bajban vagy és nem akarod tudomásul venni.

KICSINYÍTÉS
Kicsinyített kép, fotó: elhatárolod magad valamitől, amihez igencsak közöd van.

KIDERÜL
Valami álmodban, amit különben titokban akarsz tartani: valójában szeretnéd, ha tudnák titkodat; nehezen tartod magadban egy kalandodat vagy félrelépésedet; nehezedre esik nem dicsekedni.

KIESNI
lásd: ZUHANÁS

KIFLI
Kis, ártatlan kaland.

KÍGYÓ
Csábítás, amelynek szívesen engedsz, ha nem éppen Te vagy a csábító. Kígyó, ha rémületet, iszonyt ébreszt, – nők álmában: nem kívánt szex, rossz partnerkapcsolat. Férfiak álmában: elutasított vágyak, küzdelem, amelyet önmagaddal folytatsz. Kígyó, ha kedvesnek, szépnek látod, nem félsz tőle – nőknél: tényleg egyenértékű a férfiakkal és ezt nem szólamokkal, munkahelyi hangoskodással bizonyítod. Férfiak álmában: jó önismeret, kiváló feladatmegoldó képesség. Kígyó, ha az ágyadban találod: olyan érzelem, vágy, amit nem érzel a sajátodénak. Kígyó, ha megmar: – nőknél szerelmi csalódás, elhagytak, pedig Te – úgy hiszed – mindent megtettél. Férfiak: álmában: titkos, kínzó vonzalom. Kígyót ütni: megölni: nőknél: agresszivitás, utálod a férfiakat, úgy gondolod, kihasználnak; szexualitást eszköznek tekinted, amellyel célt lehet érni. Férfiaknál: bűntudat, szorongás. Kígyó, ha rádtekeredik és nem szabadulsz tőle: gyötrelmes szerelem. Kígyó, ha hozzád ér és hidegsége, érintése kellemes érzést kelt: anyagi előnyökért létesített kapcsolat hogy finom legyek.

KIHAJOLNI (ablakon, korláton)
Beleavatkozol valamibe, amihez semmi közöd. Káröröm. Feszülten várod az újabb híreket, egy ismerősöd bonyodalmairól.

KIHALLGATÁS
Számot kell vetned önmagaddal; dönteni kényszerülsz és ez terhedre van.

KIJÁRAT
Öregedés, illetve az attól való félelem.

KIKÖTŐ
Megpihenés; sikerrel végrehajtott feladat. Kikötőváros: eseményes élet.

KILÁTÓ
Fontos információ birtokába jutottál, de nem örülsz azok tartalmának.

KILENC (szám)
Szerencse.

KILINCS
Feleslegesen elpazarolt energia; kívánságod nem teljesülhet.

KÍNA
Udvariasság, tapintat.

KINGKONG
Nők álmában: Addig fogod szelídíteni, idomítani társad, amíg aztán joggal ráunhatsz; férfiaknak: a hímneműségnek nemcsak a testi erő a fokmérője.

KÍNZÁST látni
Kínozni valakit, kínzást elszenvedni: nem vagy képes egyenrangú barátság, kapcsolat kialakítására. Vagy fölényeskedsz vagy meghunyászkodsz.

KIRAKAT
Felszínesség, szertartásos viselkedés; fontosabbnak tartod a látszatot, mint a lényeget.

KIRÁLY
Ezt az álmot igazán csak magad fejtheted meg! Útmutatásul; az apa jelképe; királynő az anya. Királyi pár a szülők szimbóluma. Ha téged koronáznak királlyá: egy fontos pozícióra törsz. Király, mint kártyalap: lásd ott.

KIRÁNDULÁS
Kikapcsolódásra vágysz, jogosan.

KÍSÉRTET
Ha ijesztő: rossz lelkiismeret, ha barátságos; nem ébreszt félelmet: elfogadod magad és másokat olyannak, amilyenek; kiegyensúlyozottság, tolerancia. Kísértet fehér lepelben: érzelmi, értelmi gazdagodás. Áttetsző kísértet: jó emberismerőnek hiszed magad, úgy hiszed, belelátsz másokba; vigyázz, könnyen tévedsz! Kísértet, ha üzenetet hoz, tanácsot ad: tisztában vagy a saját esendőségeddel.

KISZÁLLÁS
Munkahelyi kaland, flört; kis csalás.

KITŰNŐ (osztályzat)
Nappali álmodozás.

KIUTASÍTANI valakit
Szobádból, lakásodból, munkahelyedről: nincs bátorságod véleményed elmondására; előre úgy hiszed, hogy nem értenének meg. Ha téged utasítanak ki: nem bízol vállalkozásod sikerében; kétségeid vannak ítéleted helyességében.

KIVÉGZÉS
Veszekedés; olyan álláspontot védsz, amiben magad sem hiszel; ki akarod magyarázni magad; ha téged végeznek ki: felhagysz egy káros szenvedéllyel például: leszoksz a dohányzásról.

KOCKA
Rendezetlen gondolatok, érzelmek; bizonytalan elhatározások. Dobókocka: sorsod felett való töprengés. Három dobókocka, ha mindhárom ugyanazt a számot mutatja: jó szerető. Dobókocka, ha egyesre esik: magány, kettesre: hiányérzet, hármas: szex, négyes: újdonság utáni vágy, ötös: félbehagyott munka, hatos: félmegoldás; rendben levőnek találsz olyan érzelmeket, amelyek korántsem azok; önámítás. Rubik-kocka: változó teljesítmény, sűrű hangulatváltozás. Rubik-kocka, aminek minden oldala azonos színű: megpróbálsz lekicsinyellni, egyszerűsíteni egy problémát, nem nézel szembe azzal.

KOCKACUKOR
Tervek, amelyeket nem tudsz kivitelezni.

KOCKÁS anyag
Tanácstalanság.

KOCSI
Lovas kocsi: kedved ellen való út, utazás; halogatsz egy elintéznivalót. Kocsi, amely elé kis ló, szamár, öszvér van befogva: vidámság, örömteli vendégeskedés. Ha a kocsit húzó jószág nem akar indulni: korlátozzák a szabadságod. Lásd még: AUTÓ. 

KOCSMA
Olyan program, amelyből partnered kihagyod. Üres kocsma, ahol se vendég, se személyzet: barátaid elfordulnak tőled.

KOFFER
Lásd: BŐRÖND

KOHÓ
Szenvedélyesség, ami gyakran túlzott eszmei, elvi elkötelezettségben is megnyilvánul.

KÓKUSZDIÓ
Nem riadsz vissza a nehézségektől; jól sejted, hogy fáradozásaid szép eredményt hoznak. Kókusztej: kedves malackodás.

KOLBÁSZ
Kamatozó vállalkozás, jó gazdasági érzék; anyagias beállítottság.

KOLDUS
Érzelmi kapzsiság. Koldust, ha elkergetsz: nem viszonzol egy érzelmet, amelyet Te gerjesztettél; koldus, ha adsz neki: úgy hiszed, hogy irányítasz egy kapcsolatot, pedig titkon irányítanak. Koldulni ha arra különben egyáltalán nem szorulsz rá, sőt: a jövőtől való megmagyarázhatatlannak hitt rettegés; alaptalan aggodalom; ha tényleg rászorulsz mások segítségére: nagyon kényelmetlen a helyzeted, érthető okokból rosszul érzed magad, azonban ezek az okok nem anyagi természetűek, egészen másfajta gyámolításra szorulsz.

KOLOSTOR
A képességeid alatt vagy foglalkoztatva; nincs lehetőséged a kibontakozásra.

KOMBINÉ
Kombinéba öltözött férfi: érzelmi bizonytalanság. Kombinés nő: félelem, egy rád erőltetett érzelem jele; mások diktálták a döntésedet.

KOMLÓ
Bevétel; kissé szégyelled magad egy nyereségedért.

KOMP
Jó szexuális képességek.

KONFERENCIA KONGRESSZUS
Elfecsérelt idő; hiábavalóság; újra és újra azt hiszed, hogy ésszerű véleményed, ötleted meghallgatásra talált, de mindig csalódsz.

KONTAKTLENCSE
Rossz lelkiismerettel csinálsz valamit. Elveszett kontaktlencse: nem hagysz fel egy helytelen szokással. Folyadékban lévő kontaktlencse: szégyenkezve, de utánozol valakit.

KONTY
Szigorúság.

KONYAK
Ne rekeszd ki magad azokból az örömökből, amelyeket könnyedén megszerezhetsz magadnak; feleslegesen komplikálsz egy ügyet.

KONYHA
Háztartás, otthon. Rendetlen konyha: zűrzavaros érzelmek; patikaszerűen tiszta konyha: fukarság; mások megszólása.

KONZERV
Feledékenység, szórakozottság; diákálomban: felkészületlenül mész el egy vizsgára. Konzervdoboz, amibe belelátsz; bár nem átlátszó: olyan gyermekkori emlék, amit édesen ápolsz; azt hiszed, hogy speciális titkod van.

KOPASZ
Kopasszá válni: gond, világnézeti válság, ellentmondás. Ha kopasznak látod magad álmodban, holott egyébként hajad van: tiszta vizet akarsz önteni a pohárba; rendet szeretnél teremteni; tisztánlátásra törekszel. Ismeretlen kopasz ember: szellemi bevétel. Ember, ki szemed láttára válna kopasszá; bajt csináltál.

KOPOGÁS
Ha kopogást hallasz: várod, hogy meglátogassanak, feléd nézzenek. Ha Te kopogtatsz: bizony tudod, hogy valakit meg kellene követned; hirtelenkedtél.

KOPONYA
Kétségek; törekedés a helyes út felé; tisztánlátási szándék; amely sok fáradsággal jár. A bátor gondolkodó álma. Koponya, amelyet látsz és az lenne a sajátod: látszólagos ellentmondás, amelyet jól feloldasz; igen kiváló magyarázatot találsz egy kérdésedre.

KOPORSÓ
A múltad jelképe. Ha ijesztő: nem veszel figyelembe egy régen történt, azonban fejlődésedet nagyon befolyásoló körülményt, amikor múltadról elmélkedsz; ha közönnyel nézed: olyan dolgokra vagy kíváncsi, amelyek érdektelenek, miközben nem figyelsz fontos eseményekre, részletekre; koporsó, ha szívesen mész hozzá közel, nincs ellenedre: jó elemző-, jó feladatmegoldó képesség; szívesen töröd a fejed és eredménnyel; koporsó, amibe fekszel: színész, színésznő álmában: nem kapod meg azt a szerepet, amelyet szívesen vállalnál, jól tudnád megcsinálni; beskatulyázás, egyébként: végérvényesség, beletörődés.

KORBÁCS
Alázat, meghunyászkodás, amelyben örömödet leled. Munkahelyen szereted mártírként feltüntetni magad.

KÓRHÁZ
Legtöbbször a betegségtől való félelem jele; halogatott elintéznivaló, amellyel magadnak tartozol; saját magad háttérbe szorítása más, fontosabbnak vélt dolgok miatt; kórházban ápoltatni: panaszkodási hajlam, gyengédség utáni vágy; kórházban látogatni olyat, aki már nem él: keserű érzés mulasztások miatt; önhibádon kívül nem tudtál mindent megtenni, amit szerettél volna, más, tényleg fontos dolgok akadályoztak. Olyant látogatni, aki él és egészséges nincs kórházban: aggodalom magad miatt, elhanyagolod egy bajodat; ismeretlent kórházban meglátogatni: nem vallod be magadnak, hogy utálsz valakit, akit szeretned kellene. Kórházi ápoló: gyengédség. Kórházban eltévedni: azt képzeled, hogy van a dolognak végső magyarázata és azt keresed. Ismeretlen kórházban jól kiigazodni, otthonosnak érezni: hipochondria; kórházban bármilyen körülmények között jól érezni magad: intimitásra, testi gyengédségre vágysz, de azt nem a megfelelő körülmények között keresed; a „Fodrász álomnak a szigorított változata.

KORLÁT
Általában önmagáért beszélő álom, de jelenti saját magadat, saját ellenérzéseidet; vágyakozol az után a dolog után, amit elítélsz; szeretnél egy kicsit rosszabb lenni.

KORMÁNYKERÉK
Könnyedén forgatható, körbefordítható kormánykerék, ami nincs befolyással a jármű haladására: szenvedély, amely eluralkodik rajtad; elérkezettnek látod az időt, hogy a magad ura légy és ne mások irányítsák a sorsod. Lásd még: AUTÓ.

KORMÁNYRÚD
Megtalált szerencse; ha kicsúszik a kezedből; annál jobb; ezentúl jobb befolyás alá kerülsz, ez hasznos lesz; magad is szükségét érezted egy jó irányú felügyeletnek.

KOROM
Nem véletlenül hívják a zsargonban a félrevezetést kormozásnak! A tisztánlátás hiánya, de az arra való törekvés; a részletek iránti fogékonyság. Kormossá válni: gyanakvás, úgy érzed, becsapnak anyagi ügyekben; kormozni kályhát tisztítani: rendteremtési késztetés, átvitt értelemben is.

KORONA
Általában a hatalom jelképe. Korona, amely szorít: olyan szerepre vállalkoztál – hiúságból -, ami a terhedre van.

KORONG
Egymáshoz erőltetett gondolatok; látszólagos harmónia. Fazekaskorong: jó arányérzék, pénzhez, a nyereséghez való egészséges viszonyulás; jól képviseled az érdekeidet, hallgatsz, amikor arra van szükség, és – ritkán – beszélsz, ha az kell.

KORPA
Titkolni való cselekvés; korpa, amely a hajadból hullana: félsz, hogy kis linkeskedésed kitudódik. Más hajában, ruháján korpát látni: ne élj vissza az illető bizalmával.

KORSÓ
Pénz körül forgó gondolatok.

KÓRUS
Szembehelyezkedés; lázadás; eretnek gondolatok.
LABDA – A tökéletességre való – szükségképpen eredménytelen – törekvés; előítéletek. Amit nem tudsz elhelyezni a gondolkodási körödben, azt nem szívesen veszed észre, nem törődsz vele; egy eseménysorozatból csak azokat az elemeket ragadod ki, amelyek előfeltevésed igazolják. Gumilabda, ha pattog: bosszúság; nemet mondanak neked; guruló labda, golyó: magad is érzed, hogy változtatnod kell magatartásodon. Pingponglabda: hitelt adsz olyan véleményeknek, amelyek megalapozottak; kicsit több szemrehányást teszel a környezetedre, mint amennyit megérdemelne. Labda, amit nem tudsz megmozdítani: összeütközésbe kerülsz a saját nézeteiddel. Labda, ha az ujjhegyen könnyedén tartod vagy forgatod: megbántasz valakit, nem egészen szándéktalanul.

KOSÁR
Mulasztás; bűntudat. Elhanyagoltál valakit; aki rádutalódott; visszaéltél valakinek a gyengeségével.

KOSZORÚ
Elhanyagoltnak érzed magad; úgy gondolod, elfelejtettek; hiába várt vendégek.

KOTTA
Becsvágy. Ha lenne egy általad jól ismert zenemű: jó elvonatkoztatási, feladatmegoldó készség.

KOVÁSZ
Elmaradt program.

KOZÁK
Nők álmában: pikáns gondolatok; férfiaknál: alárendeltség.

KOZMETIKUS
Szex, amit különbnek vársz, mint ami megadatik. V. Ő. Fodrász.

KRESZ
Lámpaláz. Olyasmit csináltál, ami nem illik bele a saját magadról alkotott elképzeléseidbe; legjobb igyekezeted ellenére nem tudsz megfelelni egy elvárásnak, amit veled szemben támasztanak.

KRÉTA (írószer)
Füllentés, ígéret, amelyről tudod, hogy nem fogod betartani.

KRIPTA
Elásott rossz emlékek, amelyek újra és újra előjönnek a gondolataidban.

KROKODIL
Mindent a szívedre veszel.

KUBA
Jó ízlés; előítélet-mentes párválasztás.

KUGLI
Figyelmeztetnek, hogy ne vedd túl komolyan a dolgokat; kuglibáb: rátartiság; ha eldől: nem tudsz valamit véghezvinni; kugligolyó: kikezdhetetlen, kategorikus vélemény, amelyet különböző „nagy emberekre„ hivatkozva hangoztatsz.

KUKAC
Pikáns gondolatok, ha undort, viszolygást kelt: rosszallod azokat. Kukac, ami testedből mászik elő: nők álmában: újra és újra kipróbálod a hatásodat; kihívod magad ellen a sorsot; férfiálomban: bátortalanul kezdesz hozzá valamihez; mást mutatsz magadról, mint a valóság.

KUKORICA
Csöves. Jól elrendezett ügyek; különböző benyomások között értelmes összefüggést tudsz teremteni. Kukoricaföld: jó szerencse.

KULACS
Vigasság.

KULCS
Megoldás; ügyed-bajod rendbe jön. Idegen kulcs, amiről nem tudod, hogy hogyan került hozzád: nem engedsz egy kérésnek, visszautasítasz. Kulcs, amit nem tudsz betenni a zárba: férfiálomban: baj; nőálomban: nem fair eszközökkel akarsz információhoz jutni. Kulcsot elveszteni: rossz megoldás, tévedés. Lásd még: ÁLKULCS.

KULCSCSOMÓ
Kutatómunka: jó eredmény, helyes felismerés.

KULCSLYUK
Nagyobb fontosságot tulajdonítasz egy titkodnak, mint amilyennek, valójában bír; azt képzeled: figyelnek, kutatnak utánad.

KULLANCS
Szószátyár ismerős. Kullancs állatban: irányított gondolatok. Kullancs, ha rád kapaszkodik: röstelled, hogy egy tiszteletet érdemlő személyről rosszat gondolsz.

KURUTTYOLÁS (hallani)
Alaposan a pohár fenekére néztél.

KUTYA
Hűség, de átvitt értelemben hűség, kitartás egy rossz elképzelés mellett; nehezen felejtesz, és hajlasz a rosszra inkább visszaemlékezni, mint a jóra. Kutyaharapás: ha téged harap – tartasz egy ellenséges lépéstől; ha mást harap meg szemed láttára egy kutya bosszút forralsz. Ismeretlen kutya, ha az öledbe telepszik vagy melléd szegődik: kéretlen szívesség. Régi kutyád, ha álmodban visszatér: szégyelled magad, hogy valaki után még mindig vágyakozol, nem tudod elfelejteni. Saját kutyád, ha ellenségesen viselkedik: igazságtalan voltál valakivel, aki nálad gyengébb, vagy neked kiszolgáltatott. Farkaskutya: nem egyértelmű érzések.

KUTYAGOL
Kedves emléke egy kalandnak, amelyet a távolság megszépít; eltúlzod egy múltbeli kapcsolatod jelentőségét.

LÁB
Nagy láb jegyez rendetlenséget az erszényben, a gazdaságban; kis láb: barátság; beteg láb: segítség egy ismeretlen részéről. Lábat mosni: biztos betegség. Mezítláb járni: változás, új hivatal; asszonynak hónapszám. Négy lábad ha volna: megcsalnak, megcsúfolnak. Törött láb: veszély. Mankós láb: segedelem egy elveszített ügyben.

LÁBAS
Öröm. Nagy lábas: asszonyt; kis lábas: leányt is mutat. 

LABDÁZNI
Gond.

LABIRINTUS
Kínos álom. Nem tudod megfejteni egy téged érdeklő személy viselkedését, nem érted, hogy mit miért tesz, mond; gondolnod kellene arra az egyszerű magyarázatra, hogy nem viszonozzák az érdeklődésedet. Labirintus, amiben könnyen kiigazodsz, ismered a járást: elbizakodottság, figyelmen kívül hagyott buktatók.

LABORATÓRIUM
Feszültség, szorongás. Olyan dolgok jutnak az eszedbe, amiket nem veszel jó néven magadtól.

LÁDA
Üres: nagy harag; teli: kellemetlenség egy atyafi révén. Ládát háton hordani: zord idők jegye. Ládában utazni: bizonytalan jövő.

LADIK
Lásd: CSÓNAK

LAKÁS
Általában a gondolataid jelképe. Ismeretlen lakásában lenni, ahol otthonosan érzed magad: jó alkalmazkodóképesség, derűlátás; kedves természeteddel sok bajból kivágod magad; ismeretlen lakás, amely félelmet ébreszt: jelzi saját gondolataidat. Lakásodban lenni, de azt mintha átrendezték volna, vagy oda régi bútoraid visszakerültek: gyermekkori emlékeid, amelyek még most is befolyással vannak rád. Új, szép lakásba költözni: vágyálom. Lakáscsere: bonyolult lélek.

LAKAT
„Mindig valamely titok„ Krúdy – Mindig valamely titok, amelyet kifecsegsz; már többször támadt kellemetlenséged abból, hogy „nem teszel lakatot a szádra„ M. Sz.. Más felfogás szerint: gyűjtögetési hajlam; általában fölösleges rettegés attól, hogy meglopnak. Lakatot lefeszíteni: kiszeded valakiből a titkát. Lakatpánt, lakat nélkül: túlértékelt haszon; munkád fáradságosabb volt, mint jutalma.

LAKOMA
Minél nagyobb, dúsabb, annál nagyobb mohóság; szeretetvágy.

LAKOMÁN ülni
jegyez nagy haragot egy jó baráttal.

LAKÓTELEP
Egyhangúság. Lakótelep, ha minden házát más színűnek látod: megtalálod az örömöd az egyszerű helyzetekben is.

LÁMPA
Újdonság.

LÁNC
Szegénynek fogság, gazdagnak szerencse.

LÁNDZSA
Jó hírek.

LÁNG
Ha fényes és közeli: öröm. Távolban látszó láng (füsttel): harag. Sok láng: ajándék, ékszer, arany. Pásztortűz messzi lángja: nyugodalmas élet. Láng, amely szobánkba jönne, de ott semmit nem pusztítana: váratlan látogatás, amelynek komoly következményei lesznek. Ha pusztít a láng: örömünk valóra válik.

LANT
Becsület.

LÁP
Kiadós haszon a gazdaságban. Kerner szerint: lápon járni: betegség. Útonjárónak: rossz vásár.

LAPÁT
Olyan pálya, amelyre nem önszántadból léptél.

LAPOZNI
Unottan, de eleget teszel egy feladatnak.

LÁRMA
Ha az utcáról hallatszik: jó hír egy idegen ember útján, ha az udvarról: civakodás a családban. Ha a kéményben volna lárma: házitolvajt jegyez.

LAVINA
A saját hibáid miatt baj szakad a nyakadba; megelégelik türelmetlenséged, zsémbeléseid; elfordulnak tőled.

LAVÓR
Meg vagy elégedve magaddal.

LÁZ
Lázad ha van, állhatatlan vagy a szerelemben.

LAZAC
Szenvedés, amely szerencsét hoz.


Kipréselni: hosszú élet. Betegnek adni: felhasználása mások örömének. Jóízű lét inni: egészség. Asszonytól levet elfogadni és meginni: jegyez házasságtörést, leánynál: megszerelmesedést. A különös álmokban: lé, amelyet arcunkba öntenének: jegyez pletykálkodást egy nő körül, akit szeretünk. Lében fürdeni: közeli betegség. Savanyú levet inni s attól megundorodni: halál.

LEÁNY
Általában nem szerencsés álom. férfinak: gond, leánynak: öröm. Öreg leány, akit látnánk fiatalkori alakjában: bolonddá tartanak. Mezítelen leány: hideg idő. Leányokkal bujósdit játszani az erdőben vagy a padláson: váratlanságot jegyez. Idegen leány: lehet betegség is. Leány a hold első negyedében: hideg időjárást jelez. Andráskor: hosszú telet. Nagyböjtben: tavaszi hó. Kántorböjtben: paráznaság.

LÉC
Hosszú léc: ismeretség, amely házassággal végződik. Egyébként veszedelem.

LEDOBNI valamit
szerencsétlenség.

LEEJTENI valamit
Ha ezzel kárt okozol: irigység; ha a leejtett holmi a tiéd és tönkremegy: olyantól kaptad azt, akit nem szívelsz. Gyereket leejteni: rossz lelkiismeret.

LEFÁTYOLOZOTT NŐ
Hamisság.

LEFOGYNI
Közeli betegség.

LEFOLYÓ (fürdőszobai)
Egyenetlen érzelmek. Lefolyóból előmászó kígyó: szexuális zavartság. Eldugult lefolyó: saját gondolataid zavarba ejtenek.

LEFORRÁZNI valakit
nagy kellemetlenség.

LEGELŐ
Pásztoróra régi feljegyzés.

LEGÉNY
Jó vásár.

LÉGGÖMB
Válás.

LEGO
Gyermek- és felnőttálomban egyaránt jó tanulási kedv; kissé merev keretek közé kényszerített fantázia. Lásd még: JÁTÉK.

LÉGSÚLYMÉRŐ
Csalás.

LÉGY
Gyulladásos betegség. Sok légy ha szállna rád: sok civakodásban lesz részed. Téli légy: öregség. Legyet fogni: tilos úton járni. Legyet lenyelni: titkot elárulni. Legyet csapni: ellenségeskedés és valami nagy kellemetlenség. Légy a levegőben: kelepce. Légyraj, amely elől idegen házba menekülnénk: közeli ismeretség egy idegen nővel.

LEGYEZŐ
Rendszabály, amit a kedved ellenére be kell tartanod

LEHUNYT SZEM
A magunké: igen nagy szerencse. Ha másé: elfelejtenek legjobb híveink.

LÉK
A jégen: adósság. Hordón: rossz szüret.

LEKVÁR
Jó gazdasági érzék, pedantéria. Lekvárt főzni: takarékosság. Lekvár, ha összepiszkít: hajlíthatatlanság, görcsös ragaszkodás elképzeléseidhez. Ha olyanból főzöl lekvárt, ami egyáltalán nem annak való például papírból: takarítási mánia, ami különösen a zugokra összpontosul. Húsból lekvárt főzni: igen erőszakos vagy.

LELÁTÓ
Jólértesültség.

LELKÉSZ
Különös élmény.

LELTÁROZÁS
Nem egészen szándéktalanul megfeledkezel egy kényelmetlenséggel járó dolgodról; nem látogattál meg valakit például kórházban.

LEMEZJÁTSZÓ
Általában kioktatás, prédikáció.

LEN
Nemes gondolkodás. lenvászon: egyenes, nyílt természet.

LENCSE
Pénz; szerencse, ami váratlanul ér.

LENGYELORSZÁG
Férfinak: csinos nők, kellemes időtöltés. Nőnek: futkosás egy hiánycikk után.

LENYAKAZTATNI
Nagy szerencse.

LENYELNI valamit
rendszerint mulatság. Ha torkunkon akadna, amit lenyelünk: rosszul sikerült szórakozás.

LEOPÁRD
Színlelsz, hogy valakinek megnyerd a tetszését.

LÉPCSŐN járni
Némi szerencse a vásáron. Lépcsőről leesni: jegyez megcsalódást egy meg nem hallgatott jó tanács elmulasztása miatt. Lépcsőn kandikálni, vagy lajtorja alatt kukucskálni leányok után: erőveszteség. Lépcsőn ülni: jelenti egy üzleti ügy elmaradását.

LEPEDŐ
Unalmas kapcsolat. Színes lepedő: változás várható. Fehér lepedő: újabb, tisztább kapcsolatra vágysz. Szennyes lepedő: nem kívánatos partner, nem kívánatos szex.

LEPEL
Lásd: KENDŐ; FÁTYOL.

LÉPESMÉZ
Hasznos foglalkozásba kezdesz. Lépesmézet enni férfiaknak: jegyzi felesége hóváltozását, asszonynak: férje szerelmét.

LEPKE
Könnyedség, vidámság és tervszerűtlenség; a mának, a pillanatnak élsz. Ha lepkét megfogsz: egy váratlan körülmény több komolyságra kényszerít.

LEÜLNI
olyan helyen, ahova a király is gyalog jár: minél kényelmesebben, annál nagyobb szégyen. (1833.)

LEVÁGNI csontot
elmúló szerelem.

LEVÉL
Magányosság. Levelet írni: lemaradás, halogatás. Falevél: ha zöld – megbocsátasz; ha őszi – mellőzöttnek érzed magad.

LEVÉL (fa)
hullása: betegség. Sárga levél: szomorúság. Zöld levél: öröm.

LEVÉLHORDÓ
mindig jó hír.

LEVENDULA
Úgynevezett plátói szerelem; gyengéd ragaszkodás; szép álom.

LEVES
enni: gyarapodás.

LEVETKŐZNI
jegyez új ismeretséget. Nőnek új szerelmet.

LIBA
Általában szószátyárság; Krúdy. Szerintem a hattyú egyszerűbb és becsületesebb formája, ezért lásd ott. Gúnár: önteltség. Vadliba: egészséges, egyszerű elképzelések, amelyeknek akkor is hangot adsz, amikor az nem taktikus. Libamáj: luxusigények.

LIBEGŐ
Lásd: DRÓTKÖTÉLPÁLYA.

LIDÉRC
Késő éji méginkább kora reggeli telefonhívás; fecsegő ismerős, aki egy intim légyottod kellős közepén akarja telefonon hosszasan elmesélni ügyes-bajos tyúkperét; lehetőleg több részből álló tv-krimi utolsó perceiben érkező váratlan vendégek.

LIFT
A szerelmi élet álombeli jele. Liften veszélyesnek érzett sebességgel haladni, fölfelé: túl nagy lendülettel törsz célra; női álomban: rosszul leplezett férjhezmenési behálózási szándék; lefelé: kitárulkozással, túlzott őszinteségeddel elijeszted partnered. Üvegaknájú, átlátszó falú lift: szerelmi siker, ami akkor lenne az igazi, ha többen is tudnának róla. Liftben rémületet érezni, akna nélküli veszélyesen lengő lift: legtöbbször indokolatlan szexuális bizonytalanság; női álomban: szexuális alakoskodás, olyan érzékiség, ami nem partnerkapcsolatban teljesedik ki. Nyitott liftajtó, amitől ijesztően messze van az a hely, ahová kiléphetsz, mélységet látsz, érzel a kettő között: lelki feloldódási képtelenség, ami a testi szerelemben is érezteti hatását. Felvonó, aminek csak alapzata van, függesztése bizonytalan: szerelmi kalandok sora; nem tudsz tartósan kötődni senkihez, hódítani azonban nagyon szeretsz; a szerelmi szituációhoz vonzódsz, nem aktuális társadhoz. Felvonó, amelynek kötelébe kapaszkodsz, gyerekkori fantáziáid feltámadása; szerelmi partneredtől szülői magatartást vársz, majd hirtelen uralomra törsz, e kettőt váltogatod.

LIGET
Fárasztó, de értelmes munka utáni kellemes pihenés.

LIGETBEN
járni: szép szerencse.

LIKŐR
Mértéktartásra, higgadtságra törekszel. Ha zöld színű, keserű mandulaillatú likőrről álmodsz, szükséged is van a lehiggadásra.

LILA
Rangelvűség, gőg

LILIOM
Érzéki szerelem jelvénye.

LISZT
Általában házbéke. Égő liszt: elmúlt boldogságot mutat. Liszteszsák: nagy szolgálat. Kiöntött liszt: haláleset. Lisztet gyúrni jegyez: csendes életet. Lisztből valamit sütni: mutat váratlan vendéget. Lisztes molnár: időváltozás. Lisztesbolt: rövid utazás. Lisztes kötény: vőlegény.


Lótartónak jelenti saját magát. Ugró ló: szerencsétlenség. Ágaskodó ló: nem várt megtiszteltetés. Lovon járni: közeledés a kitűzött célunkhoz. Saját lovunkat látni: jegyez sok örömet és szép szerencsét. Elbukott ló: biztos kellemetlenség. Barna ló: jegyez állandó örömet. Fehér ló: a megelégedett, boldog házaséletet jelenti. Piros ló: utazás szerelmesünkkel. Fekete ló: nyomott, szomorú idő. Döglött ló mutatja, hogy életünk végéig verejtékkel kell megszerezni kenyerünket: Lószerszám: vidám élet. Lóistálló: dolog, amelyet szívesen végzünk. Ló, amely mély sárból ugorva vonja ki a szekeret: biztos megszabadulás kínzó gondoktól. Sárba vagy vízbe fúló ló: nagy szükség, rossz esztendő. Asszonynak lóval hálni: nagy szerencse. Lóban lenni: kivételes látogató. Lóval versenyt futni és azt megelőzni: tűzveszedelem. Lovat eladni és szép nyereségre szert tenni: asszonynak mutat bánatot, férfinak örömet.

LOCSOLNI
jó mulatság. Ablakból locsolni asszonynak: egy férfi megszerelmesedését jegyzi. Kulcslyukon kilocsolni: kacérság. Öregember fejére fiatalasszonynak locsolni: paráznaság.

LOMB
Utazás.

LYUK
Csak ha kicsi, akkor jó. Ürgelyuk: bujdosás. Rókalyuk: rossz vásár. Egérlyuk: kis jövedelem.

MACSKA
Önállóság, jó vezetői készségek. Macskakarmolás: átmeneti bizonytalanság, szívesen hagyatkoznál mások tanácsára, de büszkeséged tiltja a segítségkérést. Fekete macska: kockázatos vállalkozás, amelynek eredményében magad sem bízol. Cirmos macska: emelt fővel viselt kellemetlenség; tarka macska: nem tudsz kialakítani egy véleményt. Macska, aminek olyan színe van, ami a természetben nem fordul elő: kiegyensúlyozottnak, határozottnak mutatod magad, jókedvet színlelsz, holott épp ellenkező érzelmeid, hangulataid vannak.Megjegyzem, hogy szerintem a macska a szuverenitás és a kiszolgáltatottság együttes, ezért érdekes jelképe, számos alantas indulat áldozata. Valószínűnek tartom, hogy a macskák körüli balhitek kialakulása, a macskák üldözése azért gyakori, mert az emberek irigylik a macskák önállóságát esetleg hangos szerelmét, saját gyámoltalanságukért, kiszolgáltatottságukért a védtelen állatot, az igazi vad kicsinyített mását büntetik. Nehéz kivételt tennem a macska-rajongókkal, akik a gondoskodás ürügyén előszeretettel ivartalanítják kedvenceiket. Nem tudom bizonyosan, hogy a macska álombeli megjelenése összefügg-e az általam feltételezett sajátos viszonyulással.

MADÁR
Szabad szellem, önálló gondolkodás. Földre leeső madár; tévedésed, amelyet nem ismersz be, talán még önmagadnak sem.

MADÁRETETŐ
Gyengeség; szereted magad olyanokkal körülvetetni, akik nálad rosszabb helyzetben vannak.

MADÁRFIÓKA
Segítségkérés. Ha madárfiókát, kismadarat a kezedben tartasz: segítesz valakinek; ha messzebbről látod, vagy fészkében van: félénkség; visszahúzódás.

MADÁRIJESZTŐ
Jó és eredeti ötleteidet, elképzeléseidet értetlenül fogadják.

MAG
Vetőmag: ügyes kezdeményezés. Gyümölcsmag: szerelem; kapcsolat, amelyet szeretnél szorosabbra fűzni.

MAGHÁZ
Nők álmában: teherbe esés; a gyermekáldás körüli gondolatok. Férfiálomban: védelemkeresés.

MÁGLYA
Tiltott szerelem, tiltott gondolatok; elvi ellenzékiség, vitakedv; vitaszeretet. Máglya, ha megégetnek rajta: túl heves indulatok, félelem önmagadtól. Lásd még: TŰZ.

MÁGNES
Akaratod, meggyőződésed ellenére kialakuló érzelem, amely ellen küzdesz.

MAGNETOFON
Balsejtelmek; kételkedsz saját eljárásod helyességében; olyan tanácsot fogadtál meg és próbálsz követni, amellyel nem értesz egyet.

MAGNETOFONSZALAG
Mulasztás; hanyagság.

MAJOM
Ügyesség, éleselméjűség; igen jó képességek, amelyek nem párosulnak magasabb erkölcsi tartalommal; megnyerő és szélhámoskodásra hajló személyiség. Majom fenekét látni: jó megérzés, helytálló vélemény, amelyet azonban nem taktikus kimondani. Régi feljegyzés: „Majomnak a piros ülepe: átlátsz egy elöljáród mesterkedésein„.

MÁK
Rájössz, hogy félrevezettek. Mákdaráló: függő helyzeted miatt kénytelen vagy eltűrni valakinek a bosszantó és gyerekes hencegéseit.

MAKETT
Félretolsz egy végiggondolni való kérdést

MALAC
Szerencse. Malac, ha idegenkedést, félelmet ébreszt: visszafogottság; álszemérem

MÁLNA
Csókolózás. Málnás kert: szerelmi játék. Málnaszörp: visszautasítottál egy közeledést és most bánod; nem mentél bele valamibe, amihez kedved lett volna.

MALOM
Céltudatosság, kitartás. Sajnos, kevesebb eredmény, mint befektetett munka. Szélmalom: nem tudsz a pénzzel bánni; szétszórod. Vízimalom: gőzölsz, hogy költekezhess; maszek zöldséges tünet.

MALTER
Meggondolatlanság.

MÁLYVA (virág)
Csábítás; mályvaszín: józanság; érzelmeid elé helyezed az érdekeidet.

MANDULA
Termékenység, testi és szellemi értelemben egyaránt. Mandulabél: gyümölcsöző ötlet, vállalkozás. Keserűmandula: ügyes terv, amely, sajnos, valaki ellen irányul; rossz irányba ható jó képességek, szervezőkészség. Mandula mint testrész; Mandulaműtét: – férfiálomban: szorongás, rossz partnerkapcsolat; megalázó visszautasítás; női álomban: agresszió; testi idegenkedés; kényszerből eltűrt szex.

MANDZSETTA
Közöny. Mandzsettagomb: régi barát, akivel szemben már nem azt érzed, amit korábban; illendőségből fenntartott kapcsolat.

MANIKŰR
Protekciókkal, támogatással tudsz csak célt érni; de ezt nem ismered el.

MANIKŰRKÉSZLET
Tartalékolt, be nem vetett agresszív elképzelések; enyhe, de hatásos érzelmi zsarolással elért előnyök; inkorrekt érvényesülés; jogtalanul szerzett előnyök.

MANKÓ
Komoly gond; világnézet, erkölcsi válság; nem találsz választ a benned felmerülő kérdésekre.

MANÓ
A rosszabbik éned jelképe. Meggondolatlanul kimondott, de szellemes és találó megjegyzés, amelyet jobb lett volna lenyelned; engedsz egy belső csábításnak, úgy szerzel magadnak örömöt, hogy azzal másnak gondot okozol.

MARCIPÁN
Kiszínezett élmények hosszú elbeszélése; túlzott jelentőséget tulajdonítasz minden veled megesett dolognak.

MARGÓ
Makacsság.

MARSLAKÓ
Ha barátságos; megbocsátás; nagy örömmel kibékülsz valakivel; ha ellenséges, fenyegető: felszívtad magad egy jelentéktelen dolog miatt; egy tökkelütött ismerősöd felbosszantott.

MÁRVÁNY
Fennköltség, erőltetett választékosság. Szigorú ítéletek.

MÁSZNI
Rúdon – nők álmában: szex. Férfiálomban is az, csak bizarrabb ötletek jele. Kötélen: rajongás, gyerekes ragaszkodás. Földön mászni: meggátolt újítókedv; ne hagyd magad háttérbe szorítani! Fára mászni: jól képviseled a saját érdekeidet. Hegyre, hegyoldalon mászni: egy gyengeséged, félelmed leküzdöd; jó irányú változtatáson mész át.

MATRAC
Maradi gondolkodás, aggályoskodás és az ebből fakadó eseménytelen élet. Nők álmában: férfiakról alkotott helytelen elképzelések egész sora. Férfiálomban: olyan nő ébreszti fel az érdeklődésedet – nem is akárhogyan -, akiről elítélőleg gondolkodsz.

MÁZOLNI
Mást mutatsz és mást is hiszel magadról, mint amilyen vagy.

MAZSOLA
Takarékoskodás.

MEDVE
Jó cimboraság, kedves cinkosság. Medve, ha ijesztő: egy barátod árulása. Játékmedve, mackó: olyanhoz vonzódsz, akit kicsit kelekótyának tartasz; keresed az olyan kapcsolatokat, ahol gyámkodhatsz. Jegesmedve: erőltetett komolyság; a könnyedség hiánya.

MEGÁLLÓ
Bonyodalom; véget nem érő vívódás, perlekedés. Kikapcsolódás utáni vágy.

MEGCSAL,MEGCSALÁS
Lelkiismeret furdalás.

MEGENGEDNI
valamit, amit ébren nem engednél meg Szeretsz titokzatoskodni; nagyon vigyázol, hogy ne adj okot a szóbeszédre.

MEGFEJTENI (rejtvényt)
talányt-Lezársz, befejezel magadban egy ügyet; elhatározásra jutsz.

MEGFENEKLETT (hajó, csónak)
Szerelmi leleményeskedés, amely nem jár a várt eredménnyel.

MEGFULLADNI, FULLADÁS
Ha te magad fulladsz meg: öröm ér. Ha a fulladástól megmentenek: egy jó akaróddal találkozol. Vízbe fojtanak: anyagi veszteség ér. Ha segítségére sietsz egy fuldoklónak: józanul oldasz meg egy veszélyes helyzetet. Vízi hulla: kedvtelés.

MEGHAJOLNI
Kínzó feszültség, gátlás: ha előtted hajlanak meg: vágyott, de el nem ért diadal; győzelmi és sikerábrándok; feszélyezettség.

MEGHALNI
Egy ügyedet le szeretnéd zárni. Ha a konkrét lelki problémádat álmodod meg és ebbe belehalsz álmodban: a lelkedben lezártad ezt a gondodat.

MEGHATÓDNI
Szeretni vágysz. Meghatódni olyasmin, amit ébredés után nem tartasz meghatónak: nem mered érzelmeid megmutatni, félsz, hogy visszaélnek vele; nem tudsz számot adni magadnak, nem érted a saját indulataidat vonzónak, érdekesnek találsz valakit, akinek különben minden cselekedete, viselkedése távol áll tőled.

MEGHÍVÓ
Rossz hír; munkahelyi konfliktus. Utólag értesülsz egy, személyedet, körülményeidet is érintő, változásról. Meghívó, ami egy régen megtörtént eseményre, találkozóra szól: valami mellett elmész; túl lezseren kezelsz egy kapcsolatot, ami többet jelent számodra, mint ahogy azt hiszed.

MEGROVÁS
Tudod, hogy hibáztál; visszaéltél valakinek a bizalmával.

MEGSZÉGYENÜLNI
Titkos vágyaid jele; érzelmek, indulatok, vonzalmak, amelyeket titokban tartasz; újra és újra visszatérő fantáziák; gondolatok, amelyeket hol kedvvel, hol feszengve szövögetsz.

MEGSZÓLÍTANI
Ha Te szólítasz meg egy ismeretlent: barátságtalanul viselkedtél valakivel, aki kedvesen közeledett hozzád. Ha téged szólítanak meg megbocsátják türelmetlenséged.

MEGTERÍTENI (asztalt)
Hiába várt vendégek, látogatók; egyedüllét.

MEGVADULT (állat)
Szenvedély, amelyet Te magad is helytelenítesz. Megvadult ember, őrült; türelmed fogytán van.

MEGVAKULNI
Erősen szépített valóság; elfogultság. Szerelmesnek: feltétel nélküli hit, gyanútlanság; a partner túlértékelése, felruházása olyan tulajdonságokkal, amelyekkel nem rendelkezik; házasnak: elfojtott féltékenység.

MÉH
Bosszúság, ingerültség. Türelmetlen vagy a környezeteddel. Méhfullánk: megbántottak és erre Te is megbántasz valakit, természetesen nem azt, aki felingerelt; apróságok miatt zsörtölődsz

MÉHKAS
Kellemetlen rokonok; családi perpatvar. Régi feljegyzés szerint: örökösödési per.

MELEGHÁZ
Gondoskodás.

MELL
„Jegyzi anyádat. Mell, ha ijesztő vagy visszataszító lenne: kicsapongás, italozás, illetve az ezt követő szorongás jele. Melled, ha mutatod, mutogatod: – női álomban: lépre csalsz valakit, ravaszul hódítasz;-férfiálomban: erőfitogtatás. Saját melled, ha az rossz érzést ébreszt: – nőknek: mulasztás a családoddal szemben; férfiálomban: legyőzöttség; rabulejtettség. Lány álmában: mell, ami ráncos, fonnyadt vagy beteges kinézésű: felesleges bűntudat, indokolatlan félelem.

MELLÉNY
Hencegés.

MELLSZOBOR
Ádáz indulatok. Lásd még: SZOBOR

MELLVÉD
Jó összeköttetés, magas rangú protektor; jóbarát, aki eléd áll, segítséget nyújt.

MÉLYSÉG
Tehetetlenség-érzet, félelem. Lásd még: SZAKADÉK.

MÉNES
Vidámság, jó kedély; fiatalos gondolkodásmód.

MENETREND
Pontatlanság, kapkodás. Utazás előtti álomban: túl szoros, túltervezett, túlszervezett program.

MENHELY
A jövődtől való aggódás; gyűjtögetés, spórolás.

MENNYORSZÁG
Hirtelen támadt kimerültség, fásultság; egyszerre több ismerősödben is csalódtál; átmeneti kiábrándultság, ami különösen azért zavar, mert különben lelkes, lendületes természetű vagy. „Betegnek mennyországban járni:jegyez közeli gyógyulást„ Krúdy.

MENTŐAUTÓ
Jó elhatározás; jó irányú változás. Különben lásd még AUTÓ.

MENYASSZONY
Lánynak: csalódás; terveid nem váltak valóra. Asszonynak; kialakulófélben lévő viszony. Férfiálomban: kedved ellen való fordulat.

MENZA
Diákálomban: egy pedagógus iránti vonzalom jele. Felnőttálomban: elégedetlenség, unott körülmények. Gazdag ember álmában:fösvénység.

MÉRCE (mérőeszköz)
Férfiálomban: teljesítményelvűség; nők álmában: anyagiasság.

MÉREG (mérgező szer, anyag)
Ha jeltelen üvegben van és csak Te tudod róla, hogy méreg: nagyon, túlontúl is ügyesnek hiszed magad, úgy gondolod cseleiddel célt érsz. Ha üvegen, dobozon a méreg jele látható: dühödben meggondolatlan kipakolásoddal olyan lavinát indítottál el, aminek magad is kárvallottjává válsz; saját hibádbóli presztízsveszteséged. Mérgesgomba: nevetségesnek tartod az ellened irányuló áskálódást; nem ér célt az ellened irányuló piti rossz szándék. Méregpor: igazságosan osztod el a dühödet, mindenkihez van egy rossz szavad. Mérget főzni: bosszúterv, amelyet, szerencsére, nem is akarsz megvalósítani, beéred az ábrándozással. Méreg, ha az ételedbe teszik és ezt észreveszed, vagy más módon be akarják neked adni: nagyobb jelentőséget tulajdonítasz magadnak, mint amekkorával bírsz; úgy érzed, hogy irigyelnek, valójában csak szeretnél irigylésre méltó lenni, sőt: ez a leghőbb vágyad.

MÉRLEG
Általában: jó diplomáciai érzék; kényes élethelyzet, amelyben meg kell gondolnod minden lépésedet, szavad. Fogyókúrázók álmában: késlekedő siker. Mérleg, amelynek nyelve, mutatója nem mozdul, bármilyen súlyt is helyezel rá: hatásvadászás; ha másként nem, hát úgy akarod magadra felhívni a figyelmet, hogy felbosszantasz valakit. Ide-oda lengő mérlegmutató: azt se bánod, ha szidnak, csak veled foglalkozzanak. Tapasztalatom szerint a mérleg mint álom, nem a kiegyensúlyozottság jele, inkább ellenkezője: hányódás az elbizakodottság és a kishitűség között, bizonytalan önértékelés.

MESEBELI TÁJ
Gyermekálomban kiselhagyatottság. Felnőttálomban: jól tűrt, sőt kedvelt magány, egyedüllét.

MESEFIGURA
Gyermekálomban: igazságtalanság, büntetés. Felnőtt álomban: kellemetlen házastárs, partner.

MESSZELÁTÓ
Lásd: LÁTCSŐ

MÉSZ
Elkendőzött igazság; kimagyarázkodás őszinteség nélkül.

MESZELŐ
Jó színben akarsz feltűnni, ami természetes. De ha nem igyekeznél annyira, jobban sikerülne.

METRÓ
Menekülés a valóság elől, nyomott, kedélyállapot; metró, amely nem áll meg, elrobog veled az állomások mellett: kisajátító partner, aki elvonja a figyelmed minden egyébről, elidegenít a barátaidtól.

MÉZ
Praktikus gondolkodás; dolgos természet, ami háttérbe szorított érzelmi élettel, gyakran műkedvességgel párosul. Kicsorduló, szétfolyó méz: olyan esemény emléke, amelynek az utóhatása édesebb, mint maga az egykori esemény. Lépesméz: ne köss olyan megállapodást, amiről eleve tudod, hogy meg fogod szegni.

MÉZESKALÁCS
Szép ígéret; mézeskalács szív: minél mintásabb, színesebb, annál kevésbé őszinte kedveskedés.

MEZŐ
Szerelmeskedés.

MEZTELEN (ember)
Ha vágyat ébreszt: önmagáért beszél. Ha idegenkedést, megütközést vált ki: félsz, hogy valamely titkod kiderül. Ha Te vagy meztelen ott, ahol ez nem helyénvaló és ebben a helyzetben szorongsz: feloldódási képtelenség; rossz eszközökkel próbálod magad felé fordítani az érdeklődést. Ha jól érzed magad meztelenül, örömmel tölt el: érdekes tehetség; kitárulkozás, gyakran jó színészi képesség; színészkedési hajlam; különben ital hatása alatt tett hazug vallomások, viselkedések; kitalált történetek színes elbeszélése. Meztelen emberek között lenni esetleg felöltözve és ettől kínos zavart érezni: sznobérig; lépéstartási kényszer; nálad tekintélyesebbnek ítélt személyek véleményének a meggyőződésed ellenére való hangoztatása, saját ízléseddel ellentétes cselekedetek.

MIKROFON
Pletyka. Nincs kivel megosztanod a gondolataid – érzed, de azért naponta többször is megpróbálod megértetni magad.

MISE
Megtisztulási, jobbá válási törekvés; jószándék. Nem tudsz annyit tenni szeretteidért, amennyit szeretnél.

MOCSÁR
Bűnös gondolatok, esetleg tettek; rossz lelkiismeret. Mocsáron járni veszélyérzet nélkül vagy jó érzéssel: szigorú, fenyegetőző környezet; elkövetett kisebb hibáidért rettentő letolást kapsz. Mocsárba elmerülni: igen károsnak ítélt szenvedély; eladósodás. Mocsáron csónakázni: szokatlan szerelmi vágyak.

MOCSOK
Szerencse.

MOGYORÓ
Jó beosztási, szervezési képesség, ami olykor kicsinyességgel párosul.

MOHA
Szép érzések egy régi ismerőssel, baráttal szemben. Fiatalkori szerelem emléke. Mohos fa: be nem teljesedett régi szerelem; régi mulasztás, amelyet nem tudsz megbocsátani magadnak. Moha, ha szobádban, bútoraidon van: kissé megfakult szerelmi kapcsolat, ami szeretetté, barátsággá alakul.

MÓKUS
Leleményesség, vidámság.

MOLNÁR
Szorgalmas, szívós munka, amelynek eredményét mások élvezik; javaidat szétszórod, szétosztogatod.

MÓLÓ
Jóérzés; reményteljes Iehetőségek. Mólón átcsapó hullámok: ha látod: szerelmet ébresztettél; ha elsodornak: szerelmed magasabb hőfokú, mint azt helyesnek tartanád.

MOLY
Egy ellened irányuló alattomos lépés, amely nem ér célt, mégis maga a szándék rosszul esik neked; váratlan helyről, személytől érkező kellemetlenség.

MONOGRAM
Azt jelenti, akinek a monogramját látod: félszeg vagy vele szemben, „álmodni sem mersz„ róla. Ha sajátod: magadnak kell segíteni magadon, nem tud más. Ha ismeretlen név kezdőbetűi: nem engedsz magadban utat egy ébredő érzelemnek.

MORAJLÁS
Vigyázz,mert elragadnak az indulataid! Földmoraj: bűnösnek érzed magad, pedig csak kicsit hibáztál.

MOSAKODNI
Úgynevezett „tisztátalan„ valójában igen kellemes gondolatok, érzések. Tusolni: kapcsolataiddal packázol, könnyelműsködsz.

MOSÁS
Ruhaneműt mosni: félrelépés. Fogat mosni: restelled saját ellenséges indulataidat, de nem bírod leküzdeni azokat. Élelmiszert mosni: folyó víz alatt: könnyelműség, anyagiakban és érzelmekben egyaránt; élénk, kissé csélcsap természet; edényben mosni, áztatni ételt: pedantéria, spórolás, egy ideig tartó visszafogottság, majd egy fékevesztett cukrászdalátogatás, vagy valami még annál is jobb követ.

MOSDÓ, MOSDÓTÁL
Szívesen nézel tükörbe.

MOSLÉK
Időnként meghökkensz a saját ötleteidtől; különös dolgok jutnak az eszedbe.

MOSOGATNI
Utálatos feladat, amit humorral oldasz meg.

MOSÓGÉP
Halogatás; egy kényelmetlen ügyet el kell intézned, nemet kell mondanod valakinek. Mosógépbe olyan dolgot, dolgokat tenni, ami nem oda való: udvariasságot kell magadra erőltetned.

MOSÓKONYHA
Kedves és pikáns kamaszkori élmény, emlék.

MOSOLY
Lásd: NEVETÉS.

MOSÓSZER
Távol akarsz magadtól tartani visszatérő, neked nem tetsző gondolatokat.

MOSZAT
Megújulási készség. Képes vagy mindent elölről kezdeni.

MOTOR
Ismeretlen rendeltetésű motorgép: tájékozatlanság; amely megőrzi a gyermeki derűdet.

MOTORCSÓNAK
Férfiálomban: nagy lendülettel ráhajtasz a barátod, esetleg közelebbi hozzátartozód nőjére. Női álomban: egy barátnő iránti rajongás, aminek rossz vége lesz: addig ömlengsz róla, amíg a partnered is felfigyel rá – lehet, hogy ezt akarod?

MOTORKERÉKPÁR
Férfiálomban: agresszivitás. Női álomban: ha nem is tudod magadról, de szereted az erőszakot és ki is hívod azt.

MOZDONY
Tettvágy.

MOZDULAT, MOZGÁS
Amit akaratod ellenére teszel: szétfeszít az indulat. Mozgás, aminek nem találod magyarázatát, önmaguktól mozgó tárgyak: féken tartott fantázia.

MOZI
Mások dolgaival való törődés; kíváncsiskodás. Gyakran álmodnak moziról, akik saját erejüket mások gyengeségéből merítik; azért hallgatnak végig panaszokat, bajokat, mert ezek által saját relatív jó helyzetüket igyekeznek – elsősorban maguk számára – igazolni. V. ö.: CIRKUSZ, SZÍNHÁZ. Autós drive-in mozi: nem vagy egyenes önmagadhoz. Ürügyeket keresel ahhoz, hogy megcsináld, ami jólesik; fájdalmat érzel, hogy bódító hatású tablettát vehess be USA-beli magyarázat.

MŰFOG
Lásd: FOG.

MŰHELY
Ha ismerős: jó kedvvel végzett, de nehéz munka. Ha idegen, ismeretlen célú műhely: halogatsz valamit, netán orvosi vizsgálatot.

MÚMIA
Gorombán korlátozzák a szabadságodat.

MUSKÁTLI
Női álomban: előnyben részesíted a látszatot; a kollégáknak, a szomszédoknak viselkedsz; ha ők tudják, hogy körülötted minden rendben van, akkor nem számít semmi. Férfiálomban: visszavágyódás a gyermekkorba.

MŰSORFÜZET
Sajnos, terved nem sikerül; partnered egészen másképp fog reagálni, mint ahogy eltervezted, ezzel aztán téged is kizökkent előre kiagyalt szerepedből; csalafinta mondandódból.

MUSTÁR
Rendszeretet; szigorúság; különösen pénzügyekben.

MUTATVÁNYOS
Álságos jellem; szenvelgő műbarátság; változékony hangulat.

MŰTŐ
Pontos és fontosnak tartott munka; a hibázástól való félelem.

MÚZEUM
Szeretsz emlékeidről mesélni, érdekes, figyelemfelkeltő dolgokat mondani. Múzeum, ahol egészen hétköznapi, közönséges tárgyakat, piszkos holmikat látsz: eredetieskedés, viccelődési kedv; hülyéskedés olyankor, amikor az nem helyénvaló.

NÁD
Könnyen megingatható meggyőződés, elkeseredésre hajló gondolkodásmód. Szerelmesnek: kétségek, féltékenységi rohamok, amelyek ahogy jöttek úgy múlnak el; ok nélküli féltékenység. Nádfedél: takargatni való. Nádat vágni: elégedetlenség.

NÁDAS
Felnagyított problémák; olyan munkahelyi kellemetlenség, amelyen túltehetnéd magad, ehelyett indokolatlanul sokáig fortyogsz miattuk. Nádasban csónakkal lenni: szereted a sejtelmes, titkos dolgokat; előnyben részesíted azt, ami tiltott, különösen a szerelemben.

NADRÁG
Férfi álomban: társaddal szembeni alárendeltség; üzletembernek: rossz alku. Asszonyt, lányt, férfinadrágban látni: megcsalás. Nők álmában férfinadrágban lenni: ügyetlen férfi közelsége; egy dolgot jobban intéztél volna el, mint az urad. Megjegyzés: a jegyzet azokból az időkből való, amikor még nem volt divat a nőknek nadrágot viselni.

NAGYÍTÓ
Érdeklődés; elemző gondolkodásmód.

NAGYMAMA, NAGYPAPA
Látni őket vagy beszélni velük: jószerencse, egy terved sikerül. Asztalnál ülni velük: hosszú életre számíthatsz. Ajándékot kapni tőlük: örökölni fogsz!

NAP (égitest)
Szerelem; szerelmi siker, kaland, amelyet titokban kell tartanod. Napozni: testi vagy lelki gyógyulás; baj, ami nemrég múlt el, gyógyulás. Lásd még: BARNULNI Több napot látni az égen: komoly szerelmi bonyodalom; meghasonlottság. Szokatlan színű pl. kék nap: olyan érzelmek, amelyek zavarba hoznak. Naplemente: egy szerelem elmúlása; lehiggadás. Naplemente, Angliából származó feljegyzés szerint: mesterségesen összefüggést keresel két össze nem illő dolog között. Felkelő Nap: úgy akarod hinni, hogy még szerelmes vágy, pedig már nem; érzelmeid minden igyekezeted ellenére elmúltak, legalábbis múlófélben vannak. Lásd még: FÉNY.

NAPLÓ
Általában elmélkedés, gyakran felesleges problémákon. Idegen, ismeretlen napló, amiben olvasható, de számodra érthetetlen szöveget találsz: ha nehéz is, de keresd meg titkos gondolataidat, indulataidat; legyél őszintébb magadhoz. Saját naplód ha tényleg van ilyen: feledékenység; ha különben nem vezetsz naplót, de álmodban mintha lenne: olykor nem igazodsz ki saját magadon; törekvés indulataid, érzelmeid rendezésére. Határidőnapló: nyomasztó munkahelyi gond.

NAPTÁR
Rendszabályok, amelyek betartása nehezedre esik. Női álomban: terhesség körüli gondolatok; igen gyakran a teherbeeséstől való félelem.

NARANCS
Megdönthetetlennek hitt vélemény; rosszul viseled el a bírálatot, az ellentmondást.

NÉMA (ember)
Jegyzi, hogy bizalmas vagy olyan emberekhez, akik ezt nem érdemlik meg„. Megnémulni: Lásd KÉPTELENSÉG.

NESZ
Sejtések. Bútorok, tárgyak neszezése: gyanakvás. Nesz, aminek eredetét nem ismered: nem adsz hitelt egy magyarázatnak. Lépések neszét hallani: olyan dolgokra készülsz, aminek a kimenetele bajt hoz rád; vállalkozásod sikerében magad sem bízol.

NESZESSZER
Lustaság. Minél tovább halogatod a rád váró tennivalót, annál rosszabb belekezdeni.

NÉV, NÉVTÁBLA
Saját neved: még több sikerre vágysz, hajszolod az elismerést. Neved, ha olyan helyen látod, ahová az nem való: úgy érzed – valószínűleg alappal -, hogy mások használják fel ötleteidet, utánoznak. Ismerősöd neve: nem azt jelenti, akinek a nevét láttad, keress annak ismeretségi, baráti körében valakit, akinek a személye foglalkoztat. Ismeretlen név: elfojtott indulatok, érzelmek. Munkahelyi, hivatali névtábla: titkos, nem okvetlenül szerelmi érzelmek; elismerésre, előléptetésre vágysz, de még magad előtt is úgy teszel, mintha ez távol állna tőled.

NEVETÉS
Önbizalomhiány. Úgy fogsz valamihez, hogy az úgysem fog sikerülni.

NÉVJEGY
Rátartiság.

NÉVSOR
Diákálomban: mulasztás, készületlenség. Egyébként rendetlenség.


Általában: baj, ramazuri. Idegen nő, ha szép, fiatal: nők álmában: elégedetlenség; férfiálomban: a közeli megszerelmesedés jele; idegen csúnya, ijesztő nő: nőknek: lóg a levegőben a balhé a partnerkapcsolatodban; férfiálomban: megbánt, félrelépés. Ismerős nő: ha kedves ismerősöd: fennakadás, tanácstalanság; ha kellemetlen ismerősöd; haragosod: kérni kényszerülsz attól, akivel legszívesebben szóba se állnál.

NOKEDLI
Elaprózottság; olyan kiadások, amelyek egyenként nem jelentősek, de túl gyakran fordulnak elő; mindig csak pár forintért vásárolsz valami feleslegeset.

NÓTA
Hír, információ, amelynek nem fontos hitelt adnod.

NOTESZ
Nem teljesített kérés; nem egészen véletlenül elmulasztasz valamit; kitérsz egy találkozás elől.

NULLA
Szerencse. Nullára tenni a rulettben: ábrándozás; fantáziákban szerzett örömök.

NYÁJ
Társasági rátermettség, kis alakoskodás, jó beilleszkedési képesség; úgy tudod megőrizni egyéniséged, sajátosságaid, hogy eközben nem lógsz ki a sorból; felismerted, hogy mikor és hol nyilatkozhatsz őszintén, és mikor jobb hallgatnod. Nyájat terelni: néha nehezedre esik betartani a szabályokat; szétszéledő nyáj: kitörni készülő indulatok. Egy régi jegyzet szerint a szétszéledő nyáj eltékozolt pénzt, elkártyázott vagyont jelent.

NYAK
Általában ellenséges indulatok.

NYAKLÁNC
Elhalványuló, megkopó emlék, amelyet szívesen őrizgetnél még. Rendkívül hosszú nyaklánc: múltbéli eseményeket tovább színezel, mesterségesen tartod életben.

NYAKÖRV
Veszély; ha rajtad van: nem jól választott társ, partner, akihez ragaszkodsz, még akkor is, ha vesztedet okozza.

NYÁRS
Düh, harag. Nyársra nyers húst húzni, nyársat sütéshez előkészíteni: nők álmában: rossz partnerkapcsolat; férfiálomban: szorongás, veszélyérzet.

NYÁRSONSÜLT
Fogyókúrázónak: vágyakozás; egyébként azt várod, hogy megbocsássanak neked.

NYELV (idegennyelv)
Ha álmodban olyan nyelven beszélsz, amelyet különben nem ismersz, ismeretlen esetleg nem létező nyelven beszélni, azon beszédet hallani: összekuszálódott érzelmek, gondolatok; félreértés; egy ismerősöd, barátod megnyilvánulásait akár jó irányba félremagyarázod; nem tudod magad megértetni – hiszed, holott Te nem értesz meg másokat; női álomban: hajlamos vagy arra, hogy az udvariasságot összetéveszd az udvarlással, ebből már származtak bonyodalmaid, csalódásaid. Nyelvtanulás, nyelvóra, diákálomban, túlterheltség, vizsgaidőszak; egyébként; hibát vétettél egy kapcsolatodban; kioktattál valakit; szülők, anyák álmában: gyerekkel szembeni indokolatlan felindulás, amelyet megbánsz. Idegen nyelven beszélni, ha azt a nyelvet ismered: nem akarsz pontos felvilágosítást adni; feleslegesen titkolódzol, nem avatod be a környezeted rájuk is tartozó dolgokba, esetleg munkahelyeden olyan sikerre törsz, amit becsülettel másokkal is meg kellene osztanod; privatizálsz.

NYELV (testrész)
Rágalom.

NYEREG
Minden helyzet ura szeretnél lenni. Lovat nyergelni: ügyesen törsz célod felé. Olyan nyeregben ülni, amely alatt nincs ló: azt hiszed, hogy mindent tudsz mindenkiről, jó emberismerőnek tartod magad, titokban azonban sejted, hogy rengeteget hibázol ítéleteidben.

NYERNI
Szerencsejátékon-Vágyálom; problémák, amelyekből a kivezető utat nem a valóság talaján keresed.

NYERS hús
Ellenséges gondolatok; nyers zöldség, más élelmiszer: sikertelen fogyókúra; rossz szokás, amit mindig holnaptól kezdve készülsz abbahagyni.

NYIKORGÁS (hallani)
Régi, kellemetlen emlék, amitől szabadulni szeretnél, ami nyomaszt.

NYÍL
Buktató, lelkesedésed hiábavalónak bizonyul. Nyílvessző női álomban: enyhe férfiutálat; férfiálomban: kellemetlen munkahely. Nyíl, mint irányjelző: meggyőződésed ellenére kell tenned valamit, megalkuvásra kényszerülsz.

NYITNI (ajtót, kaput)
Bátorság; igen jó irányú változás; ablakot nyitni: mások dolgába segítőszándékkal avatkozol, de a segítségnyújtáson kívül a tudomásodra jutott bizalmas információkban is örömödet találod. Dobozt, szelencét kinyitni: szándékok ellenére kellemetlenséget okozol; kíváncsiságod kielégül, de kedved nem telik benne. Ládát kinyitni, amiben ijesztő dolgot sejtesz: törekvés a helyes önértékelésre; bátran nézel szembe hibáiddal, korrigálod azokat.

NYOLC
Ismételten elkövetett hiba, nem tanulsz a saját károdból

NYOMDA
Érzelmeid alapján ítélsz akkor is, amikor az eszedre lenne szükség; egyéni benyomásaidat igyekszel tényekként feltüntetni; túl gyakran hagyatkozol a sejtéseidre.

NYOMOZÓ
Bizonytalan vagy a saját érzelmeidben; nem tudsz dönteni.

NYÖSZÖRGÉS (hallani)
Múltbeli bűn, rossz lelkiismeret

NYUGÁGY
Beletörődés, lemondás.

NYUGTA
Izgalmas események.

NYÚJTÓ (tornaszer)
Anyagi gond.

NYÚJTÓZKODNI
Magadra erőltetett higgadtság; kényszerű helyzet.

NYÚL
Felnőttálomban: bátortalanság; nyúl, ha olyan nagy mint Te: érzelmi mélypont; kiborultság, ami múlófélben van; jóra számíthatsz; a közérzeted jóirányú megváltozása. Gyermekálomban: ajándékvárás. Angóranyúl: kedves ötlet, jól megválasztott ajándék.

ÖBLÍTENI
ruhaneműt: nem jut elég időd saját magad karbantartására; például nem jutsz el fodrászhoz, nőknél: kozmetikushoz; férfiaknál: mozgáshoz,sporthoz; üdítő kikapcsolódás.

ÖBÖL
Megnyugvás, kellemes időtöltés.

ODU
Titkos kilengés; félrelépés.

ÖKLELÉS
Női álomban: szexuális fantáziálás; a rámenős magatartás előnyben részesítése; férfiálomban: elavult nézetek; a nők lenézése, esetleg erőszakosságra való hajlam, az erőszak kedvelése. Ha olyan állat öklel fel, ami erre a valóságban képtelen lenne pl. óriássá nőtt egér, nyúl: nők álmában: pipogyának tartott partner, akit mindenek ellenére szeretsz; férfiálomban: vészes és alaptalan önbizalomhiány; szorongás egy olyan gondolat, gondolatkör miatt, amit játékosan, kedélyesen kellene felfognod.

OKLEVÉL
Elvállalsz valamit, ami meghaladja erőidet. Régi, töredezett oklevél: nem kapsz elég tiszteletet, megbecsülést. Oklevelet, okmányt ha elveszítesz: nem egészen tisztességes eszközökkel törsz célra.

OKMÁNYBÉLYEG
Akadályozottság; jónak ígérkező program, amelyen nem tudsz részt venni.

ÖKÖL
Ha saját ökölbe szorított kezed látod-érzed: agresszivitás, amelyet elhagyatott gondolataid miatt érzel; nincs lehetőséged az ellentmondásra: úgy érzed: engedelmeskedned kell. Más öklét látni: gorombán bántak veled.

ÖKÖLVÍVÁS
Nincs módod érdekeid érvényesítésére.

ÖKÖR
Kihasználnak -legalábbis így érzed.

ÖKÖRSZEM (madár)
Jó kedély; jó tűrőképesség; ügyesen kárpótolod magad.

ÓL
Cinikusan, de ügyesen célt érsz; ügyesség, sokszor ügyeskedés.

OLAJ
Kordában tartott szenvedély; titkos vágyak, amelyeknek néha engedsz. Motorolaj: munkába menekülés. Napolaj: sikamlós gondolatok.

OLAJFESTÉK
Alakoskodás: pózok, amelyek nem rögződtek még annyira meg, hogy ne lennének feladhatók.

OLAJFESTMÉNY
Minél színesebb, annál nagyobb ragaszkodás. Festmény, ha repedezett: megpróbálsz leplezkedni, de ez tartósan nem sikerül. Csendélet: visszahúzódás, visszavonultság. Lásd még: FESTMÉNY.

OLASZORSZÁG
Jókedv, optimizmus.

ÖLELÉS
Lásd: ölelni vagy ölelkezés !

ÖLELKEZÉS
Ha barátinak már éppen nem mondható, de még nem is egyértelmű szeretkezés: ha mást látsz így: kínzó és kielégítetlen kíváncsiság; bármennyit tudsz másokról, bármennyire is szeretnek, mindig háttérbe szorítottnak érzed magad. Ha Te ölelkezel: nem engedsz utat valamely érzésednek; félrevezeted magad. Ha valaki olyannal ölelkezel, akire különben nem is gondolsz: vedd azt, aki az álombéli környezetében van, esetleg ugyanúgy hívják. Azonos neművel ölelkezni: nem kapod meg azt az elismerést, amelyre méltán igényt tarthatsz.

ÖLELNI
barátot – Elhibázott lépés egy kapcsolatban.

OLLÓ
„Általában veszekedés, harag„ Krúdy. Veszélyérzés; kínos gyermekkori emlékek, rideg környezet. Női álomban: uralkodnivágyás, ádázság, gonoszkodás, ha nem gonoszság; minden veled megesett bajért, kellemetlenségért a környezeted teszed felelőssé: kínzó gondolatok. Férfiálomban: fenyegetettség.

ÓLOM
Kimerültség, fizikai igénybevétel. Ólmot önteni: szerencsés tulajdonságok birtokában vagy; képes vagy a legnehezebb körülmények között is a derűre, a vidámságra; jókedved, humorod átsegít a bajokon.

ÓLOMKRISTÁLY
Sokat teszel, hogy valakinek a közelébe kerülj, aki majd csalódást okoz.

OLTÁR
Teljesült kívánságok, valóra vált remények. Oltár, ha furcsa, ijesztő érzést kelt: elhanyagoltál valakit, akinek hálával tartozol; nem nyújtottál segítséget egy rászorulónak. Oltár, amelynek közelébe akarsz menni, de ebben valami megakadályoz: terveid a saját meggondolatlanságod miatt meghiúsulnak.

ÖLTÖZKÖDNI
Álságosság. Lásd még: RUHA

ÖLTÖZTETŐNŐ (színházi)
Cinkosság, amelyben pillanatnyi örömödet leled, később azonban ellened fordulhat cinkostársad; légy óvatos.

OLVADÁS
Sikerül magadban megoldanod valamit; megenyhülsz, megbocsátasz. Olvadó jégcsap: olyannal kokketálsz, aki nem reagál erre; olvadó hó: bölcsebb belátásra jutsz.

OLVASNI
Lásd: ÍRÁS, BETŰ.

OLVASÓKÖNYV
Gyerekálomban: különös tehetség, igyekezet. Felnőtt álomban: bizonytalanság.

ÖNGYÚJTÓ
Öröm; kedvtelés, amelyre szükséged van. Elveszett öngyújtó, zugból előkerülő öngyújtó: dohányos álmában: igyekszel mérsékelni a nikotinfogyasztásodat, helyesen teszed; egyébként: nincs okod aggodalomra képzeleteid miatt.

ÖNINDÍTÓ
Kezdetben jónak látszó ötlet, amelyről később kiderül, hogy nem is annyira eredeti.

ÖNMAGAD
ha kívülről messziről látod – Meghasonlottság, békétlenség a saját indulataid, érzelmeiddel szemben; értelmed és érzelmed külön úton jár. Férfiálomban: olyankor gyakori, amikor olyan nőbe szerelmesedsz bele, akit az erkölcsi érzéked elvetne. Női álomban: az anyai befolyás érvényesülése, felülkerekedése az indulatok, érzelmek felett.

ÖNTÖZNI
Virágot: könnyedség a szerelemben; földet, haszonnövényt: elkótyavetyélt pénz. Bútort, szobát, öntözni nem való dolgot öntözni: érdekes szexkívánságok.

ŐR
Általában: akadály. Várőr: beleavatkoznak a magánügyeidbe; határőr: elveszik a kedved; nem tudsz véghezvinni valamit. Díszőrség: felfújt probléma; titok, amiről nem bánnád ha kitudódna, alig várod, hogy lebukj, hogy hencegj egy hódításoddal, szerelmi sikereiddel. Őrt állni: kényszerhelyzet.

ÓRA
Általában elmulasztott lehetőségek. Óra, amelynek mutatói gyorsan forognak: türelmetlenség, hajszolod az eseményeket; óra, amelynek számlapján a valóságban nem létező időpontok vannak; nem tizenkét részre, hanem többre van osztva: ábrándok, amelyek nem teljesülhetnek. Falióra, amely szokatlanul nagy, esetleg az egész falat eltakarja: úgy érzed, hogy elrontottad az életed; falióra, ha ingája erősen kileng: álhatatlanság, hamar lelohadó lelkesedés; órainga: időhiánnyal magyarázod mulasztásaid. Toronyóra: kapkodás; szerelmi kalandozások; egyik dolgodat abbahagyod egy másik miatt, de azt sem fejezed be. Óra, amelynek nem látod a mutatóit, nem veheted ki, mennyi időt mutat: az idő múlásától való félelem. Ébresztőóra: személyed, nyugalmad ellen irányuló merénylet. Stopperóra, nem sportolók álmában: kicsinyesség; női álomban: felülkerekedési vágy; férfiálomban: szorongatott helyzet; teljesítési kényszer. Karóra: meghiúsult, elmaradt randevú. Zsebóra: férfiálomban: titkos légyott, kölcsönkért lakás: női álomban: idegenkedés a női szerepektől, utálattal végzett háztartási munka. Digitális óra: férfiálomban: ártalmatlan technokrácia; a gépekbe vetett hit; női álomban: felesleges gyógyszerszedés, képzelt betegségek. Óramutató: kisebb szexuális problémák. Leeső óramutatók: valamivel nagyobbnak érzett, az előzőhöz hasonló gondok. Több óra: a szerelmi élmények hajkurászása. Ha nem annyira az órát, mint inkább a látott időpontot, amelyet mutat, tartod álmodra jellemzőnek: mulasztás, amelyet veled szemben követtek el; régi sérelem, amin nehezen teszed túl magad. Zenélő óra: szép emlékek. Aranyóra: visszaélnek a türelmeddel; rabolják a drága időd. Óraszíj, óralánc: időhöz kötöttség, olyan munkahely, ahol akkor is ott kell lenned, ha semmi dolgod.

ÓRÁS
Nem tudod visszafordítani az idő kerekét.

ÖRDÖG
Anyagi siker; jó üzleti szellem. Ördöggel, ha birokra kelsz: szenvedély: rosszallod a saját viselkedésed. Ördög, ha belédkapaszkodik: túlzás, autósnak: gyorshajtás. Ördög, ha barátságos, megnyerő: kerülőutakon jársz; jó ötletek, amelyeket nem tisztességes úton valósítasz meg. Ördög nyakában ülni, ördögöt meglovagolni: szerelmi ügyeskedés, cselszövögetés. Játékördög: jó humor, kedves heccelődés. Nőnek ördöggel szerelmeskedni: nem avatod be partnered a testi kíváncsiságaidba, ezért talán aztán nincs is sok örömöd a szexben.

ÖREG
Ha ismerős, barátságos: egy közhely, közmondás, amelynek az alapján elrendezel valamit. Ellenséges, idegen, idegennek ható öreg: lázadás, egészséges szembehelyezkedés a tanult, belédsulykolt szabályokkal szemben; eredeti új gondolatok. Öreg akár nő vag férfi, ha rádtámad, rémületet ébreszt: benned lévő gátak, amelyeket le kellenne döntened.

ORGONA (hangszer)
Hittel, szenvedéllyel indított ostrom valaki megnyerésére.

ÓRIÁS
Felnőtt álomban: levertség, kishitűség. Gyermekálomban: a környezet értelmetlen tiltásai, oktalan szigorúsága.

ŐRIZNI
Állatokat, nyájat: furcsa gondolatok, amelyeket nem osztasz meg senkivel; szellemes, de szokatlan ötletek.

ORKÁN
Változás; meglepő fordulat; valakiben nagyon kellemesen csalódsz, olyannyira, hogy szinte nem is örülsz, hiszen előtte sok rosszat gondoltál az illetőról és hangot is adtál ellenérzéseidnek. Orkánkabát: kis szabályszegés.

ORMÁNY (elefánté)
Női álomban: ha az elefántot nem látod, csak az ormányát: alárendelt szerep a partnerkapcsolatban; különben lásd: ELEFÁNT. Férfi álomban az ormány: rosszkedvűség.

OROSZLÁN
Ha szelíd, barátságos: egészséges önbizalom, jó kezdeményezések; ha vad, ijedtséget okoz: önbizalmadat magadra erőlteted, kifelé túlzottan is határozottnak láttatod magad, belül kétségek gyötörnek. Idomított oroszlán: dühkitöréseid nálad gyengébbek ellen irányulnak- próbálj egyszer a főnököddel olyan kritikusan fellépni, mint az hozzátartozóiddal. Idomított oroszlán, ha égő karikán ugrik át: jól kezelt, párhuzamos szerelmi kapcsolat.

ORR
Balsejtelem; kis vészmadárkodási hajlam. Orrát piszkáló ember; orrod piszkálni: letagadsz valamit. Vérző orr: női álomban: eltagadod a rosszérzésedet; olyan helyzetben vagy, aminek örülnöd kellene, úgy is teszel, de titokban keseregsz; férfiálomban: csapdát sejtesz, joggal.

ORSÓ
Nyughatatlan természet.

ÖRV
Rosszul döntöttél egy kapcsolatodban.

ÖRVÉNY
Ha messziről, vagy hídról látod: lekicsinyelsz egy kellemetlenséget; kikerülsz egy beszélgetést, amely tisztázhatna számodra is fontos dolgokat; örvény, ha csónakkal belekerülsz: bonyodalmas szerelmi kapcsolat; örvény, ami elnyel: zűrös magánélet, esetleg hazudozás; kellemetlenség, kínos helyzet, amelybe saját hibádból kerültél. Örvény, ha a közelébe úszol, vonzónak érzed: szerelem, amely nem tud kibontakozni.

ORVOS
Beteg ember álmában önmagáért beszél: a gyógyulás reménysége, lehetősége. Egészséges ember álmában: hódítási szándék; fennhéjázás. Orvosnál levetkezni: kielégítetlenség, testi és lelki értelemben egyaránt. Orvos, ha bántana: szerénytelenség; magad túlértékelése.

ORVOSSÁG
Lásd: GYÓGYSZER

ŐSEMBER
Jobban el tudod végezni munkád, ha abba főnököd nem szól bele; olyannak vagy alárendelve, aki nálad alacsonyabban képzett.

ŐSERDŐ
Kiigazodási képtelenség; vonzalom a sejtelmes dolgok iránt; hajlasz rá, hogy egészen egyszerű eseményeket titokzatosnak, misztikusnak tarts.

ÖSSZENŐTT
emberek, ikrek, összenőni valakivel – Nem tudsz viszonozni egy érzést; egy közeli hozzátartozódat nem kedveled annyira, amennyire szerinted illene; terhedre van valakinek a ragaszkodása.

ÖSSZEVESZÉS
Ki nem mondott gondolatok; fegyelmezett viselkedés.

OSTOR
A változatosság iránti túlzott igény; a békességedet összetéveszted az unalommal; vagy basáskodsz, vagy meghunyászkodsz, akár ugyanabban a kapcsolatodban is, de külön-külön is úgy választod meg a barátaidat, hogy egyikkel alázatos, másikkal fölényes vagy; egyaránt szeretsz összeveszni és kibékülni.

OSTYA
„Bűnbánat, vallomás„ Krúdy. Megszegett fogadalom

ÖSVÉNY
Váratlan, meglepő hír, felismerés.

ÓSZERES
Meggondolatlan vásárlás, meggondolatlan eladás.

ŐSZI TÁJ
Az emlékeidnek élsz. Őszi avar, őszi levelek: kellemetlen idősebb hozzátartozó, rokon, aki bosszúságot okoz.

ŐSZIBARACK
Fiatal szerető.

OSZLOP
Nagyravágyás. Oszlopfő: nagyon közel jársz egy jó megoldáshoz. Kidőlő oszlop: női álomban: rossz kapcsolatok; az egyedülléttől való félelem; férfiálomban: szorongás; pozícióharc.

OSZTÁLYZAT
Lásd: ÉRDEMJEGY

OSZTOGATNI
Számodra értékes dolgokat, amelyeket ébren oda nem adnál: kényelmességből nem segítettél egy bajbajutotton.

ŐSZÜLNI
Becsület.

ÖSZVÉR
Általában: kettős érzelem. Öszvéren ülni: nem vagy jó viszonyban saját magaddal. Öszvért simogatni: rugalmas gondolkodás; jó megérzések; mások megértése; képes vagy átérezni mások bújátbaját.

ÖV
Szabály; ha túl szoros, kényelmetlen: megalkuvás; ha bő, lecsúszik: lelemény, kijátszol egy rendszabályt.

ÓVODA
A legkisebb kényelmetlenség elől is kitérsz; inkább megbetegszel csakhogy ne kelljen részt venned például egy családi összejövetelen, amelyen haragosoddal, vagy számodra ellenszenves személlyel találkozhatsz.

ÓVÓNŐ
Szeretsz panaszkodni.

PÁC
Rafinéria.

PACA
Szóbeszéd; éles nyelvű ismerős.

PACSIRTA
Örömhír; vélemény, ami megerősíti korábbi elképzeléseid.

PAD
Udvarias marasztalás. Kerti pad: sokat kell hallgatnod mások fecsegését.

PADLÁS
Nagyratörő tervek. Üres padlás: sorsdöntő elhatározás. Lommal telezsúfolt padlás: célratörő magatartás, nem riadsz vissza a bonyodalmaktól; szorgalmasan utánajársz dolgaidnak. Padláson megbújni: félsz, hogy ötleteid lemásolják. Padlásablak: kereskedőnek üzleti kíváncsiság; szerelmesnek: úgy hiszed, ha riválisod titkait kifürkészed, több sikert érsz el.

PÁHOLY
Titkos szövetség; munkahelyi klikk.

PAJZS
„Jegyezd meg első reggeli gondolatodat, s szerinte cselekedj Krúdy. Olyan támadástól félsz, ami nem fog bekövetkezni.

PÁKA
Kísérlet egy elrontott kapcsolat helyrehozására.

PALA (tető, tetőfedő)
Megfontoltság. Palatábla: igazságtalanul megszidtak.

PALACK
Jutalom, elismerés. Palackposta, palackban talált üzenet: egy titok nyitjára jutsz; ha Te küldesz palackban üzenetet: titkos kedvtelés.

PALACSINTA
Szépítkezés.

PALÁNTA
Sikerül másokat, befolyásolnod, hatással vagy a környezetedre.

PALÁST
Nagyravágyás. Túlbecsülöd magad, a veled megeső dolgokat; titokzatosnak, kifürkészhetetlennek szeretnél tűnni.

PÁLCA
Kritikus természet; más szemében a szálkát is meglátod, sőt keresed . . .

PÁLINKA
Cimboraság; barátok, akik rossz irányba befolyásolnak.

PALLÓ
Könnyen kötsz barátságot, könnyen is megfeledkezel barátaidról. Palló, ha leszakad alattad: valaki, akinek az érzelmei fontosak a számodra, épp oly könnyedén és felszínesen kezel téged, ahogy Te szoktál másokat.

PALLOS
Harag, rosszindulat; ünnepélyes fogadalom, hogy például nem állsz szóba többé valakivel; bosszútervek, amelyeket szerencsére majd elfelejtesz, nem váltasz valóra.

PÁLMA
Békesség. Pálmaliget: nagyvonalúság. Pálmaág: kibékülés.

PALOTA
Minél pompásabb, annál elképesztőbb ábránd, de mindenképpen színes fantázia. Mindenféléket gondolsz magadról; egyszerre találod magad csodálatosnak és értéktelennek; nem vagy jó viszonyban a valósággal. Mesebeli palota: ne riadj meg saját különös ötleteidtől, a gyerekesség gyakran párosul eredeti elképzelésekkel, jó meglátásokkal.

PÁLYAUDVAR
Rossz közérzet; elgyötörtség. Páyaudvaron várakozni: csalódás, elárultatás.

PAMACS
Véletlenül kárt okoztál. Szőrpamacs: elmaradt nyereség

PAMLAG
Egyhangúság.

PAMUT
Kiadás. Pamutfonal: ragaszkodás. Pamutgombolyag: fájdalmas búcsú.

PÁNCÉL
Érzékenység, sérülékenység. Páncélos bőrű állat: részvétlenség, amit a környezetedben tapasztalsz. Páncélos lovag: védtelennek érzed magad; munkahelyi bonyodalom, amelyben pórul jársz.

PÁNCÉLAUTÓ
Durvaság, amelyet elszenvedtél.

PANCÉLSZEKRÉNY
Olyan titok, amelynek kiderülésétől rettegsz, és ami mégis kikívánkozik belőled; gyónni vágyás.

PANCSOLNI
Élénk, könnyed természet; felelőtlenség.

PAP
Jó tanács; változás. Pap, ha megáld: tartasz valakinek a rosszindulatától, magadra haragítottál valakit. Miséző pap: jó irányú változás; papok, ha egymással beszélnek, mulatoznak: többet is tehetnél szeretteidért; kibújsz a felelősség alól. Pap, ha ajtódon kopogtat: mulasztás. Magas rangú pap: egy vitádból győztesen kerülsz ki.

PAPAGÁJ
Érdekes, de felszínes beszélgetés; ismerős, aki kötelességének érzi, hogy vicceket meséljen. Fiatal lány álmában a papagáj: idősebb rivális; nem egészen fiatal nő, aki több érdeklődést vált ki, mint Te.

PAPÍR
Tiszta papír: segítséget vársz. Piszkos papír: fűnek-fának siránkozol, de nem sokat teszel sorsod jobbra fordulásáért. Papírhajó: tekintélyvesztés. Papírcsákó gyerekes vita. Papírkosár: megszegted adott szavad; még pótolhatod mulasztásod.

PAPÍRKOSÁR
Visszatérő,kellemetlen gondolatok, amelyektől meg akarsz szabadulni; tudod, hogy foglalkozol egy dologgal.

PAPÍRSZALVÉTA
Flört.

PAPRIKA
Óvatos viselkedés, visszafojtott harag.

PAPRIKAJANCSI
Felnőttálomban: negédeskedés. Gyermekálomban: kielégítetlen szereplési vágy. Lásd még: POJÁCA

PAPUCS
Fárasztó munka; szaladgálás. Ágy alá, bútor alá bekerült papucs: nemkívánatos vendégeskedés; unalmas protokoll.

PÁRA
Félelem. Párás idő, párában járni: új, ismeretlen feladat előtt állsz, esetleg kényszerű munkahely-változtatás. Párolgó étel, edényből előtörő pára: visszafogott, elfojtott indulatok; dühöngés.

PARADICSOM
Megelégedettség. Paradicsomlé: – férfinak: önmérséklet – nőnek: nemkívánátos helyzet.

PARADICSOM ( ÉDENKERT)
Szerényebben és türelmesebben sokkal több örömöt szerezhetnél magadnak is és másoknak is.

PARAFA
Könnyen megoldott feladat. Parafa dugó: nem ismerik el kellőképpen érdemeid; elmaradt jutalom.

PARANCS
Ha kapod: fogadd meg, a saját jobbik éned szava. Ha adod: a saját hibáidat tudod a legkevésbé megbocsátani – másoknak.

PARAVÁN
Jobbító szándékkal elkövetett félrevezetése valakinek, kegyes hazugság.

PARÁZS
Szerelmi szenvedély. Parázson járni és nem érezni égő fájdalmat: olyan szenvedélyt ébresztesz, amely terhedre lesz; felelőtlenül kacérkodsz; parázs, ha megéget: viszonzatlan vonzalom.

PÁRDUC
Ismételten elkövetett hiba.

PARFÜM
Lásd: ILLATSZER

PARITTYA
Idegesítő aprómunka

PARKETT
Szerepelni, feltűnni vágyás . Parkettát fényesíteni: múltad szépítése; mentségeket keresel. Parkettát csiszolni, lakkozni: kifelé élés, látszatboldogság; addig hangoztatod, hogy milyen harmonikus körülmények között élsz, dolgozol, míg magad is elhiszed: sőt, magadat igyekszel erről meggyőzni.

PARKOLÓ
Általában megfontoltság. Üres parkoló: megtorpanás, nem tudod magad kivágni valamiből. Zsúfolt parkoló; parkolóhelyet keresni és nem találni: aggályoskodás, elszalasztottál egy jó lehetőséget. Tilosban parkolni: töprengés. Parkolóház: tervszerűség.

PÁRNA
Egykedvűség, beletörődés.

PARÓKA
Félrevezeted magad; rosszul ítéled meg a saját érzelmeidet.

PART
Sikerrel végzett munka; jól megoldott feladat. Folyópart, ha meredek, veszélyérzetet ébreszt: hiba, amit partnerkapcsolatban követsz el. Partra úszni: megszabadulás egy gondtól.

PARTVIS
Nők álmában: azon fáradozol, hogy megbabonázz valakit; ügyeskedsz. Férfiak álmában: legénykedés, túlhangsúlyozott férfiasság, ami mögött gyengeség lapul.

PÁSZTOR
Békétlenség, türelmetlenség.

PATA
Gyötrő gondolatok. Patás ember: megkörnyékeznek.

PATAK
Könnyedség, jó kedv, lendületes személyiség.

PATENT
Jó partnerkapcsolat; esetleg több is egyidejűleg.

PATIKA
Elhanyagolt dolgok, kapcsolatok; halogatás, rendetlenség. Patika, amiben rendetlenség, piszok van: kimagyarázod magad önmagad előtt; azzal igazolod magad, hogy mások még nálad is hanyagabbak; nem nézel szembe hibáiddal. Patikába éjjel bezörgetni: titkos bánat; szégyellt szenvedés.

PATKÁNY
Rossz lelkiismeret, önvád.

PATKÓ
Kellemes csalódás; szerencse. Patkó alakú sütemény: egy régi barátságod újjáéled. Patkó alakú pénztárca: kis, de váratlan ajándék, jutalom, ami örömet szerez.

PÁVA
Gőg, sznobizmus. Mások ízlése szerint igyekszel viselkedni, élni. Pávatoll: másoktól átvett szólamok.

PÁVIÁN
Helytálló, ám nem hangoztatható vélemény. Pávián, ha piros fenekét látod: igen találó vélemény, nagyon jó megérzés.

PAVILON
Könnyen szerzett érdem. Kiállítási pavilon: több figyelmet igényelsz.

PÁZSIT
Jó viszony a valósághoz; kaland, ami nem zavarja meg kiegyensúlyozott magánéleted.

PECSÉT
Munkahelyi kellemetlenség; megpecsételtetni: nem súlyos, de kellemetlen betegség. Marhát, állatot pecsételni: javaidat, pozíciódat félted. Pecsétes ruha: kudarc. Régi viaszpecsét, okmánypecsét: családi titok; „balkézről„ származó rokon.

PEDÁL
Túl nagy lendülettel fogsz bele valamibe.

PEDIKŰR
Dicséretes buzgalommal próbálod magadba visszafogni indulataid; egészen állati módon megharagudtál valakire, akivel szemben ugyancsak fékezned kell magad. Pedikűrözés közben megsérülni: férfiálomban: szerelmi kiszolgáltatottság; női álomban: sikertelenül végződő áskálódás.

PEHELY
Ha csiklandoz vagy simogat: könnyelműsködés; ha hullik rád, körülszálldos: izgalom.

PEJ
Lásd: LÓ

PÉK
Hasznos munka; becsületes elképzelések. De: pék, ha háttal áll neked: az ellenkezője; alattomos tervet szövögetsz tisztességes üzlettársaddal szemben. Régi feljegyzés. Péküzlet: hasznos befektetés. Péküzlet szagát érezni álmodban: erőltetett fogyókúra; más magyarázat szerint: jószándékú terveid nem tudod valóra váltani.

PÉLDA (matematikai, iskolai)
Diákálomban: kis, inkább kedves, mint nyomasztó bűntudat; felnőttálomban: igyekvés, célratörés.

PELENKA
Felnőttálomban: ellenőrzési, szabályozási vágy; csak akkor érzed magad biztonságban, ha környezeted minden lépéséről tudomással bírsz. Kismama, fiatal anya álmában: félelem, kis szorongás az anyaszereppel kapcsolatosan. Érett korú nők álmában: a változás előszele, fizikai kényelmetlenség. Ha Te lennél bepelenkázva: túlfegyelmezed magad; iszonyú erőfeszítéseket teszel, hogy mindenkinek, mindennek megfelelj; a könnyedség hiánya; ha nem hajtanál annyira a népszerűségre, sokkal többen kedvelnének, több sikered lenne.

PELIKÁN
„Mindent lebíró szerelem Krúdy. Szenvedély. Nem iszol mostanában egy kicsit többet a kelleténél;

PELYVA
Lezserkedés, hencegés.

PENÉSZ
Ha lenne színes, vonzó, selymesnek tűnő: lesed az alkalmat egy kis kiruccanásra; helyesled azokat a szabályokat, amelyeket jóízűen megszegsz. Visszataszítónak érzett-látott pénz: tisztázatlan, megbeszéletlen ellentét; kitérsz egy kellemetlen, de hasznos beszélgetés elől. Penészes ember, penészszerű élőlények, ha emberszerűen viselkednek: cinizmus; számító viselkedés; nagy lendülettel képviselsz olyan eszméket, amelyekben nem hiszel.

PÉNZ
Általában: hiányérzés, de nem anyagi természetű. Gyakori az olyan emberek álmában, akik pénzzel kívánnak pótolni, helyettesíteni pénzzel nem szerezhető élményeket; lusta vagy azon törni a fejed, mi az igazi bajod, minden rossz hangulatodat anyagi gondokkal magyarázod. Gazdag ember álmában a pénz: érzelmi zűrzavar, támpontkeresés. Papírpénz: felmentésre, megbocsátásra vágysz. Fémpénz: minél értéktelenebb fémből készült, annál nagyobb gond; csillogó pénz: felszínesség. Szétszórodó pénz; pénzt, ha szórsz: önlebuktatás, úgy ügyeskedsz, manipulálsz, hogy kiderüljön rólad valami; féltékenységet akarsz ébreszteni. Kútba dobott pénz: ábrándozás. Ezüstpénz: jó igazságérzék; meggondolt cselekedet. Aranypénz: zsugoriság. Hamis pénz, pénzt hamisítani: gyanakvás; nem hiszel valakinek az őszinteségében. Hamis pénz: valami túl szép ahhoz, hogy hihető legyen. Aprópénz: szerencse, kis ajándék.

PÉNZESZSÁK PÉNZESLÁDA
Titkot sejtesz ott, ahol erre semmi okod; mások megítélésében magadból indulsz ki.

PÉNZTÁR
Kirekesztettnek érzed magad; túlkombinálsz problémákat, úgy érzed, hogy beszélnek rólad a hátad mögött. Pénztár, amely előtt hosszú sor áll: egy személy túlértékelése, hibás ítélet. Ha pénztáros vagy: jelentéktelen információknak tulajdonítasz fontosságot; azt képzeled, hogy rengeteget tudsz másokról.

PÉNZTÁRCA
Nők álmában: titkos, magányos örömök; férfiálomban: rosszul fogsz hozzá egy hódítási kísérlethez, eleve bukásra ítéled magad.

PÉNZVERDE
Titkolni valónak hitt vágy, kívánság.

PÉP
Kapzsiság

PEPITA minta
Rendszeretet, méghozzá olyan, amely már magadnak is a terhére van.

PER
Félszegség. Pereskedés: gondolatokban, ábrándokban kapott elégtétel.

PERCMUTATÓ (órán)
Teljesítménykényszer; nem kapsz elég bátorítást.

PEREC
Kukacoskodás; aprólékosság; egyforma gondolatok.

PEREM
Ha tetőnek, mélységnek a peremén állsz, kapaszkodsz: nem hiszel magadban, minden ötletedet elképzelésedet kétséggel fogadod.

PERON
Hátrányos helyzet.

PERPATVAR
Lagymatag indulatok; szinte szeretnéd, ha jól dühbe gurulhatnál, úgy gondolod, akkor jobban megértenéd környezeted; nem igazodsz ki egy viszálykodásban, és nem is nagyon érdekel az egész.

PERSELY
Nagy elhatározások, mindenféle fogadkozás. Férfiálomban: szokatlan vonzalom: Női álomban: hideg fejjel eljátszott szerep, szexuális alakoskodás.

PETE
Rovar petéje: bajt kevernek körülötted, gyanakvást ültetnek el benned. Egyébként: riadalom. Petefészek- nők álmában: elutasító magatartás, – férfiálomban: kellemetlen közérzet, zavaró gondolatok.

PEZSGŐ
Mentségeket keresel a magad számára.

PIAC
Rövid távú tervek; piaci árus: még nem döntöttél, hogy mit mondjál holnap. Piac mint gazdasági fogalom: ha nem éppen csak annyit tanultál volna, hogy átcsússz az államvizsgán, akkor most egy érdekesebb, mondjuk a Pikáns címszót keresnéd.

PIKÁNS álom
Irigylésre méltó szerencse.

PIKKELY
Pénz körüli gondolatok; pénzsóvárság. Pikkely, ami rajtad nő: nem is annyira a pénzre, mint inkább a gazdagság látszatára vágysz.

PILLANGÓ
Nem gondolsz a jövőddel.

PILLÉR
Nem tudsz magyarázatot adni magadnak.

PILÓTA
Elvesztetted a lélekjelenléted; röstelled magad egy hevesebb indulatod kimutatása miatt.

PILÓTAFÜLKE
Kényes helyzet, felszínes kiegyensúlyozottság.

PINCE
Egy bajod, problémád megoldásához nagy alapossággal hozzáfogsz; bátor és eredményt hozó végiggondolása elég kényelmetlen állapotnak. Tiszta, esetleg napos pince: rendkívül ellentmondásos érzelmek, gyakran változó vélemény. Dohos, szűk pince: ha szorongást kelt: a legjobb úton haladsz, hogy kilábalj zűrzavaros belső állapotodból. Pincében, ha ládát, zsákot találsz és abban irtóztatódolgot sejtesz: általában könnyedén felismered az összefüggéseket, kutatod is azokat, most azonban valami megtorpanásra késztet; nagy lelkierőre van szükséged. Pincében bennrekedni: rájöttél, hogy viselkedéseden módosítani kell. Borpince: kínzó érzéseid elmúlása, megkönnyebbülés.

PINCÉR
Fejedre olvassák a hibáidat. Pincérlány: női álomban: rivális, asszonyok álmában: férjednek nem a szerelmét félted, hanem gazdasági okokból vagy féltékeny. Férfiálomban: lebecsülöd partnered bírálatát, talán éppen azért, mert nagyon is az elevenedbe talált.

PINGPONG
Könnyebb betegség, amely nem a súlyossága miatt okoz komplikációt. Jó ötlet, vitakedv.

PINGVIN
Férfiálomban: partnered minden területen tökéletes, imádni való, csak a szexben lehetne egy kicsit érdeklődőbb. Nők álmában a fordítottja; úgy gondolod, hogy egy ilyen kedves, sokoldalú partner mindig csak a szexszel akar szórakoztatni.

PIÓCA
Rossz szomszédság; átjönnek kölcsönkérni és még ki is beszélnek.

PIPA
Jó kedély, békés közérzet. Nők álmában: mulatós természet

PIPACS
Könnyű és nagyon mulandó magmámorosodás.

PIPERECIKK
Rossz beosztás.

PIRAMIS
Rend és célszerűség utáni vágy.

PIROS
Indulatos, vad természet.

PISZKAVAS
Felelevenedett gyermekkori rossz emlék; igazságtalanság.

PISZOK
Váratlan öröm, nyeremény. Lásd még: TAKARÍTÁS.

PISZTOLY
Szerelmi agresszivitás.

PLAKÁT
Nagy meggondolatlanság; indiszkréciótól, fecsegéstől tartasz; attól félsz, hogy a Te titkaidat is úgy kezelik, mint Te a másokét. Plakátot ragasztani: annyira kikívánkozik belőled valami, hogy még azt se bánod, ha gyónásodnak rossz vége lesz.

PLATINA
Rendkívüli pontosság.

POCSOLYA
Nyomorult közérzet, súlyos önvád. Pocsolyában fetrengeni, ha ott jól érzed magad: kitörni vágysz unalmas hétköznapjaidból, de nagyon rossz irányba igyekszel. Pocsolyából ha kimászni akarsz: erőfeszítések, amelyeket saját magad jobbítására teszel. Pocsolya, ha rád fröccsen, bepiszkít: környezeted szigorú intelmei, amelyeket nem veszel komolyan. Pocsolyában fekvő ember: túl keményen ítélkezel valaki felett; egy enyhébb, barátibb bírálattal több eredményt érnél el.

POFON
Ha adod: védtelen vagy valakivel szemben; ha kapod: dac, azért se azt teszed, amit tanácsolnak, nehogy engedelmesnek tűnj. Pofozkodást látni: pénzzavar; kényelmetlen helyzetedért másokat okolsz.

POGÁCSA
Egyszerűség, jókedv.

POGGYÁSZ
Összesűrűsödött gondok, tennivalók. Elhagyott poggyász: rendezni kell soraidat; ne halogasd ügyeid, elintéznivalóid, mert azok rendbetétele egyre nehezebbé válik.

POHÁR
Jóízű, tartalmas beszélgetés; hasonló gondolkodású jóbarát.

POJÁCA
Gyermek álmában: kielégítetlen, rosszul kielégített szereplési vágy; „énekeld el szépen . . . mondd el szépen . . .„ kezdetű szülői felszólítások, a „mit gondolsz?„, „mihez lenne kedved?„ kérdések helyett. Felnőttálomban: meggyőződés nélkül hangoztatott vélemény, érzelem nélküli barátkozás.

PÓK
Állítólag szerencse. Megfigyeléseim szerint inkább érzelmi zűr. Nők álmában különös, néha ijesztő szexuális gondolatok, férfiálomban: sorozatosan olyan dolgokat teszel, amihez nincs igazán kedved. Keresztespók: erkölcsösnek tartott, hibás nézetek.

POKOL
Ha jól érzed magad ott: szabadelvűség; ha kínlódsz: nagy szerelem.

POLIP
Agyafúrtság. Azok álmában, akik látták az Arat a vihar című, egykori amerikai filmet, vagy olvasták Verne régi kiadású műveit: veszélyes kaland, hibás megállapodás; egy gyermekkori rémület újraéledése.

POLOSKA
Tisztességtelen haszon; nem korrekt módon szerzett előny.

PÓLYA
Általában korlátozott szabadság. Kismamák álmában: lelkiismeret-furdalás. Kötözőpólya, bepólyázott végtag: fenyegetettség.

PÓNI
Bölcs belátása annak, hogy sorsod alakulásába mások is beleszólhatnak.

POR
Harag, idegeskedés. Poros tárgy, bútor: egy érzelmed akaratod ellenére elmúlik.

PÓRÁZ
Valaki ellen irányuló ügyeskedésed, amivel magadat is kellemetlen helyzetbe hozod.

PORCELÁN
Intelligens viselkedés, tapintat.

PORCUKOR
Nagy elhatározás

PORLASZTÓ
Lásd: KARBURÁTOR

POROND
Hisztis természet.

PORSZÍVÓ
Ragaszkodsz a sértettségedhez, bánatodhoz; szenvedélyesen feleleveníted rossz emlékeidet.

PORTÁS
Szorongás, halálfélelem.

PORTUGÁLIA
Kifinomultság, művészi érzék.

POSTA
Nem reális eszközökkel kívánod megoldani gondjaid. Postakocsi: elvágyódás.

POSTAGALAMB
Időnyerés; azért halasztasz el egy döntést, hogy jobban átgondold egy lépésedet.

POSTALÁDA
Félreértés; kimagyarázkodás.

POSTÁS
Szerencse; nyugdíjas álmában: szükség legújabbkori megfigyelés.

PRÉS
Komplikáció, amelyet magad okozol; ha az első ötletednél maradsz, jobban jársz, mintha fölöslegesen bonyolítasz egy gondolatot magadban.

PRÉZLI
Anyagi gond.

PROPELLER
Befolyásolhatóság. Motorcsónakon: erkölcsi tiltakozásod ellenére ébredt vonzalom.

PÚDER
Rossz kifogás, amit jószándékúan elfogadsz.

PULT
Távolságtartás. Ha pult mögött állsz: azon igyekszel, hogy kiismerhetetlen legyél, bár Te magad érzel erős vágyat, hogy mindenfélét elmesélj magadról. Ha mást látsz pult mögött állni: bizalmaskodás. Pultra kitéve lenni: úgy gondolod, hogy a hátad mögött sokat foglalkoznak veled.

PULYKA
Nevetség, kigúnyoltatás.

PUMPA
Egészségtelen életmód.

PÚP
Kemény megpróbáltatás; ha a becsületességed kerekedik felül nehéz helyzetben: boldogság, ami megéri, hogy kissé várakozz rá; ha a könnyebb, kevésbé tisztességes megoldás felé hajlasz: hosszú időre elvesztett nyugalom.

PUSKA
Düh, harag. Férfiálomban: a nők lekezelése, megvetése. Női álomban: uralkodnivágyás, kötekedő természet.

PUSKAPOR
Lehet, hogy terhére vagy a környezetednek az örökös zsörtölődéssel; gondolkozz el, hogy mi az igazi bajod és ne köss bele minden semmiségbe.

PÜSPÖK
Igazad van és ezt el is ismerik.

PUSZI
Másról is gondolj néha szépet, ne csak magadról.

RAB
Tűnődés; látszólag felesleges gondokon töröd a fejed, elképzeléseid azonban eredetiek, ötletesek, még akkor is, ha nem tudod azokat másokkal megosztani.

RABBI
Okos, de titokzatos tanácsot kapsz.

RABLÓ
Általában kellemetlen munkahelyi, lakóhelyi viszony. N?k álmában: hódítási vágy; mindenkit el akarsz bűvölni, de a mélyebb érzelmektől visszariadsz. Férfiálomban: szigorú partner, teljesíthetetlen feltételek.

RÁCS
Igen közel jársz egy jó megoldáshoz, a sikerhez; ha nem követed el újra azt a nagy hibát, amit eddig már oly sokszor, akkor nagyon szerencsésen fordul meg a sorod.

RADIÁTOR
Szabadosság, magadra erőltetett modernség; szembefordulás a hagyományos gondolkodással, mindaddig, amíg magadról van szó; partnereddel kapcsolatos gondolataid nagyon is régimódiak.

RÁDIÓ
Tévedés, figyelmetlenség. Ha rádióból olyan beszédet hallasz, amire ébredés után visszaemlékezel: önfejűség, csak azt vagy hajlandó figyelembe venni, ami a Te véleményedet alátámasztja. Rádió, amit nem bírsz kikapcsolni, mindenképpen szól: mások elképzeléseinek igyekszel engedelmeskedni; kételkedsz viselkedésed helyességében. Néma rádió: másokra hagyatkozol, azt képzeled, hogy barátaid meg tudják oldani problémáidat.

RADÍR
Meggondolatlan cselekedet.

RAGASZTÓ
Érzelmi zsarolás; nyafogás Rossz módszereket használsz kapcsolataidban; betegeskedéssel próbálsz gyengeséget ébreszteni. Ha ragasztóval bekennek: kéretlen áldozatot hozol. Ragasztani: erőfeszítéssel összetartott kapcsolat.

RÁGÓGUMI
Felnőttálomban: kárpótlást keresel. Gyermekálomban: igazságtalan szidás, golyó alakú rágógumi: közmondásokban való gondolkodásra nevelés.

RAGTAPASZ
Rossz viccet csináltak veled.

RAGYA
Jelentéktelen részletek feletti töprengés. Ragya, ha ellep: félelem; alaptalan aggodalom; egy korábbi, hibásnak tartott lépésed túlzott szigorral próbálod feledtetni-feledni.

RAGYOGÁS
Önmagadba vetett, kikezdhetetlen hit.

RÁGYÚJTANI
Leszokott dohányosnak: erős akarat, határozottság. Nem dohányzónak: kis irigység, elsajnálsz egy apróságot valakitől.

RAJZ
Kisebbíted egy bajod. Rajzolni: vágyakozás, ábrándozás. Rajzfilm felnőttálomban -Ábrándképek, gyakran segédeszközzel előidézett látomások; gyógyszer vagy altatószedés USA-beli magyarázat. Műszaki rajz: törekvés, becsvágy.

RÁK (állat)
Nem tudsz szabadulni egy gondolattól, beléd fészkelődött a gyanakvás.

RAKÉTA
Vaklárma, rémhír, ami ijedtséget okoz és amiről hamarosan kiderül, hogy az, ami.

RAKPART
Kellemes események sorozata, kedves társaság flört.

RAKTÁR
Fokozatosan célt érsz. Műszaki raktár: munkahelyi

RÁMA
Nagy hangsúlyt fektetsz arra, hogy okvetlenül más legyél, mint a többi ember; tüntetsz különállóságoddal. Szándékosan akarsz kilógni a sorból.

RÁNC
Ha saját arcodon látod: hiúságod megakadályoz abban, hogy értékes és hasznos véleményeket elfogadj. Mást ráncosodni látni: szabadulni szeretnél egy érzéstől, túl akarsz esni valamin.

RÁSPOLY
Durvaság; igazságtalanság.

RAVATAL
Nyereségvágy. Magad ravatalon látni: egyezségre jutsz saját magaddal, feloldasz egy ellentmondást. Ravatal körül táncolni, oda nem illően viselkedni: béke, megnyugvás. Ravatalozóház: a múlt eseményeinek az elemzése.

RECEPT
Önállótlanság.

REDŐNY
Szerelmi titok. Régi házasfelek álmában: társad elfogadása, hibáinak elnézése.

REFLEKTOR
Túlzott önbizalom; jó emberismerőnek, csalhatatlan ítélkezőnek tartod magad, nem jegyzed saját tévedéseid.

RÉGI ISMERŐS, BARÁT
Ha szép emlékek füznek hozzá és rég nem találkoztál vele, nosza rajta keresd fel! Ha valaha ellenséges viszony volt köztetek és álmodban kedves, az idő beforrasztotta a sebeket, megbocsájtottál neki gaztetteiért. Ha álmodban is ellenségként van jelen, nagyon megbánthatott, hogy ilyen sokáig indulatba tud hozni. Próbáld magad túl tenni rajta!

REKAMIÉ
Megunt szerelem. Férfiálomban: nem fontos, hogy magadban keresd a hibát.

REKLÁM
Kikívánkozik belőled titkod; csak ott és akkor hozakodj vele elő, ahol ezzel mást nem bántasz meg. Neonreklám: már késő az óvatoskodás, ott fecsegtél, ahol nem kellett volna.

REKTOR
Diákálomban: unalmas előadás bugyutának tartott tárgya, tanár. Felnőttálomban: készülsz egy véleményed szellemes, hatásos összefoglalására; meggyőző érvek után kutatsz.

RÉM
Az úgynevezett jó természetű emberek álma. Attól tartasz, hogy egyszer elveszted a fejed és kimondod, amit gondolsz, esetleg azt teszed, amit jónak látsz. Javaslatom: udvariasan és intelligensen, de kezdd el magadból kiadni igazi elképzeléseid, mondjál bátran ellent még a felettesednek is, ha téved. Rémületet érezni valamitől, amire ébredés után nem emlékszel vissza, rémisztőnek érezni valamit, ami különben egyáltalán nem az: gondolkodj el azon, miben vezeted magad félre; mi van ellenedre, mi az, amire merő kényelemszeretetből mégis mindig rábólintasz.

REMETE
Nagy fogadkozás, elhatározások, amelyeket-ezúttal szerencsére – nem tartasz be.

RENDELŐ (orvosi)
Ha üres: társtalanság; különben lásd: ORVOS

RENDŐR
Szükséges, ám kellemetlen körülmény; hivatalos ügy, amelyen túl kell esned.

RÉPA
függetlenség, szabadság.

REPEDÉS
Falon: beavatkoznak a magánügyeidbe. Repedés a földön, padlón: két, általad kedvelt személy összekülönböződése.

REPÜLNI,REPÜLÉS
Kielégítetlen alkotókedv; azoknak az álma, akiknek a tehetsége, kreativitása nincs kihasználva; olyan munkát vagy kénytelen végezni, amelyhez semmi kedved; másra, főleg többre lennél képes. Ha szárnyad nő és repülsz: lustaságod akadályoz abban, hogy értékesebb tevékenységbe kezdj; nem élsz a lehetőségeiddel.

REPÜLŐGÉP
Vágyaid, reményeid jelképe. Minél messzebről látod, annál elérhetetlenebb célok, ábrándok. Nők álmában: uralkodnivágyás; férfiálomban: gyengeség, amelyet túl gondosan titkolsz. Repülőgép, amely ijesztő, rémületet keltő közelségbe kerül hozzád: rossz partnerkapcsolat; nőknek: örömtelen szex. Repülőgépen utazni: szerelmi ügyeskedés. Repülőgép, ami a földön halad: gondolatokban, ábrándozásokban elért sikerek; magadnak nyújtott elégtétel. Repülőgép-szerencsétlenség, zuhanó repülőgépet látni: érzelem nélküli nyájasság; önmagad előtt is titkolt rosszindulat; férfiálomban: szerelmi kudarc. Kötélrepülés, légiparádé: nőknek: szexuális alakoskodás, igazi vágyaidat titokban tartod; férfiálomban: kalandhajszolás, mennyiségi szemlélet a szerelemben.

REPÜLŐTÉR
Meghátrálás; egy jó elképzelés kishitű feladása, bátortalanság.

RÉSZEG ember
Visszaélsz mások jóhiszeműségével. Részegnek lenni, egyensúlyod elveszteni, tántorogni: úgy állítod be egy botlásodat, mintha önhibádon kívül követted volna el; felmenteni igyekszel magad.

RÉSZVÉNY (értékpapír)
Cselvetés. Túl akarsz járni valakinek az eszén.

RÉT
Pásztoróra, szerelmi kaland.

RETEK
Civódás; vita valami hülyeség miatt.

RÉTES
Fogyókúrázó álmában: vágy. Különben: nem tágítasz egy téves véleményedtől.

RETIKÜL
Nők álmában: önlebuktatás. Úgy intézed az ügyeidet, hogy titkaid kiderüljenek; retikült elveszíteni: rossz ötlet, terved nem sikerül. Férfiálomban: titkos vágyak, sajátos vonzalom.

RÉV
Fáradtság.

RÉVÉSZ
Megvesztegetés; kénytelen vagy kerülő úton célodhoz érni.

REVOLVER
Lásd: PISZTOLY

RÉZ
Becsapnak: munkád, tevékenységed akkor is kedvvel végzed, ha nem kapsz érte megfelelő elismerést. Rézbőrű ember indián: nagy haszon, előny, amelyhez nem becsületes úton jutottál.

RIBANC
Férfiálomban: jó ötlet; nők álmában: veszélyes kihívás.

RIGÓ
Örömhír; rigófütty: meg kell emlékezned egy barátod születésnapjáról.

RIKKANCS
Beugratnak.

RIZS
Keservesen összegyűjtött pénz. Szétszórt rizs: a legkisebb kiadásodat is bűntudat követi. USA-beli magyarázat szerint rizs boldogság, gazdagság.

ROBBANÁS
Komoly érzelmi veszélyhelyzet; igyekezet, erőfeszítés, hogy megfelelj a saját magadról kialakított képnek; túl jóságos, higgadt és fegyelmezett akarsz lenni, mindezen közben ott veszted el a türelmed, ahol ez a legkevésbé helyénvaló. Férfiálomban: hűvös angol urat alakítasz arra gyanakszol, hogy szexuális teljesítményed nem megfelelő.

ROBOT (gép)
Mások alábecsülése. Gyermekálomban: társasághiány; tiltott barátkozás.

RODEÓ
Értelmetlen szabályok, illetve azok elleni lázadás.

RŐFÖS
Több pénzt költöttél egy dologra, mint amennyit az megér; valamilyen módon rászedtek.

RÓKA
Csúnya tréfaság Krúdy. Rókaprém: könnyelműség. Lebegő rókaboás kételkedés, gyanakvás.

ROKKA
Idődet rosszul osztod be.

ROKON, ROKONSÁG
Nehezen betartható szabályok, kellemetlen kötelezettség.

ROLLER
Kisgyerek álmában: önállóság utáni vágy. Felnőttálomban: nyakasság, dac.

ROM
Merész és igen kockázatos vállalkozás; habozás; szerelmi kaland, ami rendkívüli bonyodalmakat okoz.

ROMÁNIA
Régi feljegyzés szerint: férfinak: telhetetlen szerető; nőnek szerelemmel szerzett gazdagság.

RONCS (autó, gép)
Túlhajtottság; elhanyagolod magad.

RONGY
Lelepleződés, rosszul alakított szerep.

RÖNTGEN
Tudálékoskodás.

RÖPCÉDULA
Kifecsegtél valamit.

RÖPGYŰLÉS
Hiábavalóság; olyan gondokkal foglalkozol, amire semmiféle hatással nem lehetsz. Az ötvenes évekből származó feljegyzés.

ROVAR
Nem tudod, hogy hányadán állsz.

ROVARÍRTÓ
Ellenséges érzelmek, gonosz tervek.

ROZS
Szorgalom.

RÓZSA
Felemás érzelmek. Nők álmában: megalkuvás a partnerkapcsolatban; meggondolatlanul kötött házasság. Férfiálomban: biztonság utáni vágy. Rózsa tövise, ha megszúr: kis sérelem, ami azért bántó, mert nem vártad volna attól akitől kaptad.

RÓZSASZÍN
Naivság, már-már együgyűség.

ROZSDA
Elavult gondolatok; valaha haladónak számító, ma már túlhaladott nézetek. Rozsdás autó: hajdani dicsőség, hősiessé szépített múlt.

RŐZSE
Hosszú és értelmetlen beszélgetés. Feltartanak, untatnak.

RUBIN
Olyanok ismeretségét, barátságát keresed, akik nem viszonozzák az érdeklődésed; megpróbálsz felzárkózni egy igencsak túlértékelt társasághoz.

RÚD
Nők álmában: pikáns gondolatok, rúdra mászni: erotika utáni vágy. Férfiálomban: kishitűség.

RÚGNI
Labdát: módosított gondolatok. Állatot: gyávaság. Embert rúgni: megaláztatás, gorombaság, ami ellen nem tudsz védekezni. Ha téged rúgnak: bántottál egy nálad gyengébbet.

RUGÓ
Ügyesen, jól érvelsz; magyarázatodat elfogadják.

RÜGY
Teljesült kívánság.

RÜH
Gazdagság; pénzed elvesztésétől, megkárosíttatástól való szorongás.

RUHA, RUHANEMŰ
Általában takargatnivaló. Fehér, menyasszonyi ruha: álszentség; megszépített emlékek. Fekete ruha: komolyabbnak, okosabbnak igyekszel feltüntetni magad, mint amilyen vagy. Szürke ruha: beilleszkedési nehézség. Mintás ruha: egymásnak ellentmondó gondolatok, érzelmek. Nőnek férfi ruhába öltözni: abban mutatkozni: unalomvágy. Férfinak női ruhában lenni: ha az örömöt okoz: különös vonzalom: ha idegenkedést, szégyent ébreszt: szeretnél egy kicsit könnyebben élni. Másnak, ismert személynek a ruhájában lenni: irigység, féltékenység. Ruhát topni: csapdát állítasz valakinek; megszégyeníted egy hozzátartozódat. Ruhába öltözött állat: nagy szomorúság, amelyet titkolsz. Régi, használt ruhák között kutatni, poros ruhát fölpróbálni: felelőtlenség, komolytalanság. Piszkos, pecsétes ruhában lenni: ha kínos érzést okoz: hazudozás; ha nem zavar: úgy hiszed, hogy mindenkinél okosabb vagy. Kockás ruha: segítséget vársz, gyámolításra szorulsz. Ruha, amiből kilátszanak szokásosan eltakart testrészeid: nőnek: érdekből kötött ismeretség, házasság; pénzért folytatott viszony; ha a hiányos öltözék szégyent ébreszt: önámítás; tényleg bele is szeretsz abba, aki gazdag. Férfiálomban a hiányos, nem mindent takaró ruha: magamutogató hajlam; esetleg jó szónoki, színészi képességek; ha kínos érzést okoz: meggyőződésed ellenére vállalt politikai vagy közéleti szereplés: elveid ellen tett nyilatkozat. Használt ruhát vásárolni: megbánt könnyelműség; eladni: be nem tartott fogadalom. Idegen, ismeretlen ruhát öltözködési cikket találni a saját holmid között: olyan tulajdonságaid, amelyeket eltagadsz magad elől. Ruhaneművel telezsúfolt helyiség: eddigi hazudozásaid, hencegéseid, amelyek megakadályoznak bárminemű feloldódásban; nem bírsz őszinte lenni még ha akarsz sem, annyira természeteddé vált, hogy mindent túlozva, pontatlanul adsz elő. Pompás, díszes ruha, amely feltűnést kelt: a kiszolgáltatottságtól való félelem; úgy érzed, hogy mások félrevezetése hatalmat ad. Báli, estélyi ruha ott, ahol ez nem helyénvaló, például munkahelyen: szavakkal és nem tettel való érdemek. Bohócruha: megjátszott segítőkészség; tanácsadás címén mások titkainak kiszedése; édelgés mások problémáin. Egyenruha: parancsolgatási hajlam; mások szekírozása. Bőrruha: agresszivitás. Ruhástól vízbe menni: felelőtlenség, derűs mánakélés. Fürdőruha: titkodról szeretnéd, ha kiderülne.

RUHATÁR
Helytelen nézetek; bajkeverés. Ruhatár, ha a magad holmija elvész benne: lelepleződéstől való félelem, ruhatár, ahonnan nem a saját kabátod kapod vissza: egy rólad mondott és neked nagyon nem tetsző vélemény; igazságtalannak tartott bírálat.

RULETT
Kihívod magad ellen mások haragját. Ruletten nyerni: ábrándok; veszteni: kiszámított pénz; nullára tenni: álmodozás, rossz realitásérzék.

RÚZS
Nők álmában: kacérkodás, kalandvágy. Férfiálomban: ha ajándékba veszed: nincs semmi baj; ha használod: ma már az sem baj.

SABLON (műszaki betűsablon)
Kordába kényszerített gondolatok.

SAJT
Fiatalos, szinte gyerekes tervezgetés; finnyáskodás; érzékenykedés. Kellemetlen szagú sajt: kényeskedő természet.

SAKÁL
Megfontoltság; ravaszkodás; elhallgatott vélemények. Sakál, ha házad előtt, lakásodban ordít: halkan és jóindulatú hanghordozással, de nagyon bántó és igazságtalan dolgot mondtak neked

SAKK
Megoldás, kiútkeresés. Üres sakktábla: tanácsra, segítségre szorulsz. Sakkozni: alkotókedv. Sakkjátszma, sakkhúzás, amely álmodban kiváló, de ébredős után nem emlékszel vissza jó lépésedre: valami benned lévő akadály, amely meggátol abban, hogy helyes felismerésre juss. Sakkfigura: jó észjárás, intelligencia, amely azonban mások lenézésével párosul. Sakk-király, királynő: ha fekete: ádáz gondolatok, titkos rosszindulat. Ha fehér: röstelkedsz felfortyanásaid miatt; futár: a gyors, radikális megoldások híve vagy, nem nagyon törődsz mások érzékenységével; ló: problémáidat alábecsülöd, megharagszol azokra, akik más véleményen vannak; bástya: könnyűszerrel megoldott feladat; paraszt: ha fekete-előítéletek, intelligenciádhoz méltatlan gondolatok; ha fehér-jóindulattal ugyan de lekezelsz másokat. Szétguruló sakkfigurák: nem tudsz úrrá lenni egy problémán, de csak azért, mert nem fektetsz elég figyelmet rá, alábecsülöd. Megelevenedő, maguktól mozgó sakkfigurák: igen jó, ám kihasználatlan képességek; embergyűlölet, amelynek első számú kárvallottja Te vagy.

SÁL
Titkolnivaló. Sál, ami nyakadra tekeredik, szorít, fojtogat: rettegsz attól, hogy titkod kitudódik; bűnösnek érzed magad.

SALAK
Ügyeskedés; haszonelvű, kissé potyaleső természet.

SÁMFA
Barátaid kihasználnak Krúdy. Férfiálomban: a nőkről vallott igen elavult, furcsa nézetek.

SAMPON
Elégedetlen vagy magaddal. Sampon, ami nem habzik: kis leégés. Hatalmas, bőhabú sampon: támadással próbálsz védekezni.

SÁNC
Lásd: AKADÁLY

SÁNTA, MEGSÁNTULNI
Egészen rossz ötlet, amely mellett makacsságból kitartasz.

SAPKA
Férfiálomban: megalkuvásra kényszerülsz; lejjebb kell adnod. Nők álmában: ügyesen manipulálsz; környezetednek, partnerodnak úgy adod el saját ötleteidet, mintha azok az övéi lennének.

SÁR
Általában: rettegés saját magadtól. Kínos, ám felszínes pedantéria, kukacoskodás; vonzalom a fölösleges tárgyakhoz, gyűjtögetési hajlam. Besározódni; túl sok energiát fektetsz abba, hogy becsületeden ne essék csorba; titokban olyasmit csinálsz, amit kínosnak tartasz; esetleg iszogatsz; szeretsz csámcsogni mások hibáin. Nők álmában besározódni, sárossá válni: akár elítélő formában, de szexualitás körüli gyakori gondolatok, szexuális témák előnyben részesítése, gyakran prüdéria; a könnyedség hiánya.

SÁRGA
Önsajnálat.

SARKANTYÚ
Erőszakosság.

SÁRKÁNY
Gyermekálomban:félénkség,védelemkeresés. Felnőtt álomban: irreális, fantasztikus elképzelések; kivihetetlen tervek. Papírsárkány: jókedv, derűs szemlélet. Papírsárkány, ha a szobádban, az irányításod nélkül szálldos; gyanakvás, rosszhiszeműség.

SARKCSILLAG
Jó úton jársz; helyesen cselekszel.

SARLÓ
Ártani akarsz valakinek; bosszúterveket forralsz.

SAROK
Utcasarok: válaszút előtt állsz; cipősarok: férfiálomban: hátrányos helyzet a partnerkapcsolatban; nők álmában: kíméletlenség. Tűsarok: férfiaknak: alárendeltség; nőknek: szerelmi küzdelem.

SARU
Férfi álomban: sokkal fontosabb számodra egy kapcsolat, mint ahogy azt hinni szeretnéd. Női álomban: behízelgő modor, számító kedveskedés.

SAS
Gőg; büszkeség, ami miatt kedvezőtlen helyzetbe kerülsz.

SÁSKA
Kedved ellen való program, vendégeskedés.

SÁTÁN
Minél ijesztőbb annál nagyobb kedved lenne megcsinálni valami disznóságot; annál nehezebb ellenállnod a kísértésnek. Lásd még: ÖRDÖG.

SÁTOR
Szerelem. Nagy kényelmesen berendezett kempingsátor: múlófélben lévő szerelem. Kis sötét sátor: titkos szerelem. Rádszakadó sátor: szerelem, ami akaratod ellenére uralkodik el rajtad. Sátorrúd: szerelmedben több a testi elem, mint az egyéb.

SATU
Gond, kényelmetlenség.

SAVANYÚ ízt érezni
Nem teljesült kívánságok, remények; irigykedés. Savanyúcukor: abból indulsz ki – helytelenül -, hogy neked úgy se sikerül. Savanyúkáposzta: kiszámított idő, pontos tervek, amelyeket megzavarnak, váratlan és kellemetlen közbejött ügyek.

SEB
Ha rajtad van: titkolt lelki fájdalom, amit emelt fővel próbálsz elviselni; az előállított helyzetért magadat is okolod; ha sebet ejtesz, sebesültet látsz: agresszív gondolatok; mást, másokat hibáztatsz bajaidért.

SEBESSÉGVÁLTÓ
Kényszerű alkalmazkodás, szeretnéd már végre azt tenni, amihez kedved van.

SEGÉLYKÉRÉS, SEGÉLYKIÁLTÁS
Beleavatkoztál egy olyan dologba, amihez nincs közöd.

SEGÍTSÉG
Ha Te segítesz emelni, cipelni: kihúztad magad egy feladat, tennivaló alól; ha neked segítenek: megjátszott gyámoltalanság.

SELEJT
Nyomasztó emlékek.

SELLŐ
Női álomban: hatásosság, jogos önbizalom: szerelmi siker, amit meglehetősen hideg fejjel érsz el. Férfi álomban: elbűvölő, de a testi szerelmet kerülő partner, aki kimondhatatlanul is rádhárítja ezért a felelősséget, joggal vagy azért dühös.Altestem haltest – Romhányi József

SELYEM
Ha varrod: kreativitás, intelligencia. Ha érzed finomságát, esetleg simogatását, kellemes tapintású: könnyelműség.

SELYEMHERNYÓ
Tervszerűség. Ha visszataszító, undort kelt: kedved elleni kapcsolat, rossz viszony.

SEPRŰ
Irigykedés az ellenkező nemre. Férfiálomban: megszerelmesedés, úgy érzed megbabonáztak; seprűnyél: bizonytalankodsz a saját férfiasságodba vetett hited nagyszájúskodással támasztod alá, ezzel persze nem tudsz mást meggyőzni; a gyengédség nem gyengeség! Nők álmában a seprű: varázserőre vágysz, uralkodásra törsz; seprűnyélen lovagolni: önhittség, a férfiak lenézése és irigylése; úgy gondolod, hogy ha férfi lennél, mindent jobban csinálnál mint ők.

SERLEG
Megtiszteltetés; olyan ember társasága, akit tisztelsz, akinek adsz a véleményére, akitől tanulhatsz. Aranyserleg: ünnepélyes hangulat; valami kizökkent a szokásos helyzetedből.

SERPENYŐ
Hozzáfogsz összegyűlt dolgaid, tennivalóid rendezéséhez.

SERTE
Megbántottság.

SÉRTÉS
Ha megsértenek álmodban és ébredés után visszaemlékszel a sértő szavakra: gondolkozz el rajta, hátha szelídebb megfogalmazásban igazságot is tartalmaz. Ha Te sértesz meg valakit és ez rossz érzéssel tölt el: tapintatból elhallgatsz valami fontos dolgot.

SERTÉSHIZLALDA
Ügyes gazdálkodás; ravasz tervek.

SERTÉSHÚS
Rosszindulat. Sertéskaraj: csalás.

SERTÉSÓL
Számítás; üzleti gátlástalanság, amellyel pillanatnyilag célt érsz, de megkockáztatod barátaid elfordulását. Sertésólban disznókkal együtt lenni: rossz véleménnyel vagy magadról; szigorú bírálatot kaptál, amit kénytelen vagy elfogadni. Sertésólban szerelmeskedni: hamis erkölcsi felfogás; gyakran oktalanul elítéled saját vágyaidat.

SÉTÁLNI
Egyedül: kacérság, kihívás. Társaságban: pihenés, kikapcsolódás utáni vágy. Ismeretlen helyen jó kedvvel sétálni: jó értelemben vett kíváncsiság, tudásvágy.

SÉTAPÁLCA, SÉTABOT
Szereted az élet árnyékos oldalát járni; rosszabb helyzetben lévőnek képzeled magad, mint amilyenben valójában vagy. Sétapálcával járni: férfi álomban: konzervatív gondolkodás. Nők álmában: kiszolgáltatottság; zsörtölődés. Idős nők álmában: az apa emléke.

SEX
Lásd: SZERETKEZNI.

SIKÁTOR
Ismételten elkövetett hiba.

SIKKASZTANI
Üzleti sikertelenség.

SIKLANI
Általában kiéletlenség, de nem szexuális értelemben, inkább az alkotókedved hátráltatása. Vízen siklani: könnyedség, nagyvonalúság; jó humorérzék és egy kis felelőtlenség. Havon, jégen siklani: kreatív de irányításra szoruló alkat, kissé képzelegsz önmagadról, nem vagy olyan önálló, mint hiszed.

SIKLÓ (állat)
Lásd: KÍGYÓ

SIKLÓ (jármű)
Ha látod: távolságtartás, ha utazol benne és jól érzed magad: kellemes kapcsolat; ha ijesztő érzést kelt, letér a pályáról, himbálózik: szerelmi félelem.

SIKOLTÁST hallani
Tedd, amit jónak látsz, ne hallgass vészmadárkodó tanácsadóidra. Sikoltani, ha nem bírsz lásd: KÉPTELENSÉG

SÍKSÁG
Egyedüllét, egyhangúság

SIMOGATÁS
Mulasztás, amit a közvetlen környezetedben követsz el; szerelmi simogatás: önmagáért beszél: régi házasságban, partnerkapcsolatban: enyhe elhanyagoltság-érzés; friss szerelemben: feloldódási igyekezet.

SÍN
Félelem; a szabadságodban való durva korlátozottság. Sínek mentén járni: megszoktad, hogy mások irányítsanak.

SINTÉR
Betegség.

SÍP
Veszélyes érzelmi helyzet; szerelmi csábítás.

SÍR
Elcsendesülés. Sírgödör: ravaszgondolatok. Sírhant: megfakult szerelem. Sírkert: békés napok. Sírkő: megrögzöttség; ha emberalakot ábrázol: rosszindulat. Idegen sírnál lenni: elfogadod a helyzetet olyannak, amilyen. Ismerős sírnál lenni: kis lelkiismeretfurdalás. Olyannak a sírját látni, aki még él: ellenséges érzelmeid jele. Megnyíló sír: ha rémületet kelt: egy régi kellemetlenséged emléke; ha kíváncsiságot ébreszt: emlékezésedre, önvizsgálatra való hajlam. Sírba feküdni: színészkedés, túljátszott érzelmek.

SÍRÁS, SÍRNI
Sírást, síró hangot hallani: régi, jobbára kényszerűségből elkövetett hibád; szorongatott helyzeted emléke. Síró embert látni: vetélytárs, akivel szemben mindent bevetsz. saját sírásod: múló bánat; megszabadulás, megkönnyebülés.

SÍRÁSÓ
Káröröm; gonoszkodás.

SIVATAG
Aki járt már sivatagban: emlék; aki csak álmodik róla: rossz kapcsolatteremtési készség; túl heves, túl lendületes közlekedés, ami a partnert elijeszti.

SKATULYA
Lásd: DOBOZ

SKÓCIA
Igényes italfogyasztás, jó ízlés. Skót viselet: nők álmában: veszélyes rivális; férfi álomban: kifinomultság, érzékenység.

SLUSSZKULCS
Kimászol egy bajból. Elveszett slusszkulcs: nem jött be, amire vártál; rossz megoldás.

SMARAGD
Túlértékelt barátság; ideál, aki közelebbről megismerve csalódást okoz.

SMIRGLI
Rossz modorú környezet, munkahelyi nyavalyák.


Kívánság, ami sajnos nem teljesül. Kiborult só: türelmetlenség, ingerlékenység; sótartó: hallgatni kényszerültél ott, ahol lett volna mondanivalód. Sóbánya: jó gazdasági érzék; jó beosztás. Sózni: szórakozás, magadnak szerzett öröm.

SODRÓFA
Nők álmában: komoly rendteremtésre, beolvasásra készülsz; majd most megmutatod, hogy ki az úr a háznál. Férfiak álmában: be nem tartott fogadalom, ígéret.

SODRONY
Barátság, cinkosság.

SÓHAJTÁS, SÓHAJTOZÁS
Elmulasztott segítségnyújtás; leráztál, leszereltél valakit, aki szívességet kért tőled.

SOKADALOM
Ha messziről látod: beletörődés; rábólintasz valamire anélkül, hogy tényleg igazat adnál, meggyőződésed ellenére mondasz valamit: sokadalom közepén lenni: nagy tűrőképesség; sokadalomból kifelé igyekezni, menekülni: mások befolyása alá kerültél.

SÓLYOM
Éleselméjűség, gyors gondolkodás.

SÖMÖR
Ha látod valakin: harag; ismerősödön, barátodon: rosszat mondtál róla és most igyekszel olyan rossznak is látni, min ahogyan dühödben beállítottad. Sömört, ha magadon látsz: szóbeszéd, rossz lelkiismereted van fecsegésed miatt.

SONKA
Birtoklási vágy.

SÖR
Minél nagyobb a habja, annál nagyobb meggondolatlanság. Sör, ha kiömlik: gyermekáldás. Sörösüveg: kis jutalom, nyereség. Söröskupak: mások helyett végzett munka. Sör, ha rádömlik: adósság. Sörfőzde, sörgyár: mulatság. Söröző: megérdemelt pihenés.

SÖRÉNY
Váratlanul ébredő szenvedély. Sörény, ha olyan színű, ami rendesen nem fordul elő, sörény, ha rajtad nő: olyan vágy, szenvedély, ami megijeszt.

SÖRÉT
Kis pénz, ami azért jól jön.

SOROMPÓ
Erős önszabályozás; sorompót áttörni: szeretnél megszegni bizonyos akadályokat. Leereszkedő sorompó: férfi álomban: kis baj; nők álmában: undok voltál valakivel; felemelkedő sorompó: váratlanul keletkezett szabadidő, amit nem tudtál jól kihasználni; elszalasztott alkalom. Emigráns-álomban a sorompó: honvágy.

SORSJEGY (lottó szelvény)
Optimizmus; Majd csak lesz valahogy gondolatok; nagy horderejű kérdésekben gyorsan és határozottan döntesz, apróságokon rágódsz.

SORSOLÁS, SORSHÚZÁS
Jutalom, elismerés, amelyre számított-ál és ami elmaradt, vagy alulmúlta várakozásod.

SORTŰZ
Nyomorúságos hangulat, de azért nem olyan borzasztó a helyzeted mint hiszed; hamarosan megnyugvást találsz.

SÓSAV
Férfi álomban: ne viselkedj ügyetlenül, ne szóld el magad és nem lesz semmi baj. Nők álmában: meg kell nyugodnod; most van a legnagyobb szükséged a higgadtságra.

SÓSBORSZESZ
Könnyed megbetegedés. Sósborszeszes cukorka: derűs nosztalgia; szerénység.

SÓSKA
Jó remény.

SÖTÉTSÉG
Oktalan félelem, nem tudsz magadnak számot adni aggódásod, szorongató közérzeted okáról.

SOVÁNYODNI
Rosszkedv; sikertelen fogyókúra.

SÖVÉNY
Rossz kifogás; olyan akadályokra hivatkozol, amiket könnyen leküzdhetsz.

SPANYOLORSZÁG
Büszke udvariasság, fölöttébb jó modor.

SPANYOLVIASZ
Idősebbek álmában: családi titok, amit már túlhaladott az idő. Fiatalok álmában: jó humor, kedélyes természet.

SPÁRGA
Jelenti kapcsolataidat. Összegubancolódott spárga, amit nem tudsz kibogozni: egy ismerősöd, hozzátartozód számodra érthetetlen viselkedése. Spárga, ami nem bizonyul elég hosszúnak ahhoz, amire fel akarod használni: valaki megbántott. Spárgagombolyag; szomorú elválás, búcsúzkodás. Elszakadó spárga: kamasz álomban: törekvés az önállóságra; felnőtt álomban: eltávolodás.

SPÁRGA (növény)
Ínyenc vágyak.

SPENÓT
Nyersen – Jó kilátások. Megfőzve: gyermekkori rossz emlék.

SPIRÁL
Hajlékonyság, engedékenység. Spirál, mint fogamzásgátló: képzelgés; aggályoskodás. Füzetgerincen: ötletesség.

SPORT, SPORTOLNI
Fárasztó egyhangú tevékenység; kiéletlen jogos igények.

SRÓF
Rendszeretet.

STOPOLNI
L. AUTÓ

STOPPERÓRA
Férfi álomban: félelem. Nők álmában: kötekedés.

STOPPOLNI
Folyamatosság; zoknit stoppolni: bajok, amik a Te hibádból következnek be.

STOPPOLÓFA
Becsület, régi szép emlékek.

STRAND
Télen, rossz időben: egyszerű vágyakozás. Strandon szorongást érezni, kényelmetlen helyzetbe kerülni: szexuális bizonytalanság. Strandruhában társaságban megjelenni: szégyenkezés, titkod kitudódik régi feljegyzés.

STRUCC
Jókedvű felszínesség.

SUBA
Tiltott szerelem. Suba, ha szúr, dörzsöl: túlérzékenység, sértődöttség; suba ha puha, simogató: könnyelműség. Kifordított suba megunt szerelem. Subát szőnyeget készíteni: talpraesettség; jól elvagy magadban.

SUGÁR (ha láthatatlan)
Eltúlzod saját jelentőségedet, fontosságodat. Sugárzást látni: fejtörés.

SÚGÓ
Rosszindulatú ismerős, aki beférkőzik a bizalmadba.

SUHOGÁST hallani
Olykor megijesztenek saját gondolataid, ötleteid; idegennek érzett fantáziák.

SÚLY, SÚLYZÓ
Ha nagy, nehéz súlyt könnyedén megemelsz: túlbecsülöd magad; lenézel egy problémát. Súly, amit nem bírsz megmozdítani: megoldhatatlannak tűnő gond, tehertétel, amitől szabadulni igyekszel.

SVÁBBOGÁR
Halogatott munka, összegyűlt tennivalók; önmarcangolás helyett bele kellene vágnod mulasztásaid felszámolásába.

SVÁJC
Rendezett anyagi és egyéb körülmények, különben dögunalom.

SVÉDORSZÁG
Nem a szexuális tilalmak akadályoznak a jó partnerkapcsolatod kialakításában; máshol keresd a megoldást.

SZABÁSMINTA
Csalódsz valakiben, akit sokra becsülsz; nem érdemes másokhoz igazítani az elképzeléseidet. Szabásminta, amit nem tudsz összeilleszteni, rosszul szabott anyag, minta: rossz tanács.

SZABNI
Hatással vagy környezetedre, befolyásolsz embereket, szeretsz tanácsot adni.

SZABÓ
Felelőtlenül osztogatott tanács; ha szabó rádpróbál ruhát: olyan dologra akarnak rábírni, amit magadtól nem szívesen tennél meg; ha Te szabsz, próbálsz másra ruhát: eddig rosszul gondolkodtál az illetőről; ha idegenre szabsz, próbálsz ruhát, mintha szabó lennél: túlbecsülsz valakit; félre akarnak vezetni, de kilóg a lóláb.

SZAGLÁSZÓ állat
Bizalmatlanság.

SZAGOT ÉREZNI
Mértéktartás, visszafogottság. Kellemetlen szag: gyanakvás, sőt gyanúsítgatás. Kellemes szag, illat: rosszul kezdesz hozzá egy barátsághoz; nagyon sok bátorításra, udvarlásra szorulsz, a legkisebb, előzetes elképzeléseidnek ellentmondó, viselkedési hibától visszahúzódóvá, sértetté válsz. Olyan szagot érezni, ami ismerős, de nem tudod, mikor és hol érezted; régi illat: kellemes, kedves gyermekkori emlék felbukkanása, valami napi esemény kapcsán. Szagolni valamit, de nem érezni a szagot: spórolás, dugdosott holmik, amelyek értéktelenek.

SZÁJ
Mohóság, szeretetigény, amivel nem ritkán terhére lehetsz másoknak. Kitátott, fenyegető száj: igazságtalanul kapott letolás. Saját szájad, ha idegennek, sebesnek érzed: meggondolatlanul kifecsegett titok, rágalom. Száj, ami nincs a helyén: elszólod magad; zavarba jössz. Fogatlan száj: alaptalan lelkesedés.

SZÁJHARMONIKA
Bók, frázis; komolytalan kaland.

SZAKÁCS
Gondoskodás, pártfogás utáni vágy; gyámoltalanság, Szakácskodni: jószándék, segítőkészség.

SZAKADÁS
Ruhán: lebukás; függönyön: kíváncsiskodás.

SZAKADÉK
Bizonytalan helyzet, erkölcsi felfogásoddal ellenkező cselekedetek. Szakadékot átugrani: felhagysz egy rossz szokásoddal, hibáid felszámolása.

SZAKÁLL
Durvaság. Szakállt levágni: férfi álomban: kényes, kellemetlen helyzet; rossz partnerkapcsolat. Női álomban: uralkodnivágyás. Szakállad, ha nő: férfi álomban: gyengeség, érzelmesség; női álomban: ijesztő gondolatok, zsarnokoskodás. Ismeretlen, szakállas ember, ha rádtámad: modernkedés, divatosnak számító, de megjátszott viselkedés; ha barátságos, szakállas ismeretlent látsz vagy cimborálsz vele: civilizációs ártalom; csibész autószerelő; közlekedési dugó; kissé az agyadra mentek a rosszul működő telefonok; kísérletezz inkább levélírással. Vigyázat: ez utóbbi megjegyzés még 1970 körül keletkezett! Szokatlan formájú szakáll, eredeti, jópofa ismerős, barát.

SZAKDOLGOZATOT írni
Fontos dolgot elfelejtettél.

SZAKÍTÁS
Szakítani olyannal, akit szeretsz: kihívás, erőpróba; nem vagy meggyőződve érzelmeid viszonzottságáról; megunt partnerrel szakítani: elérkezettnek látod az időt ahhoz, hogy egy régen aktuális lépést megtegyél.

SZALADNI,MENEKÜLÉS,MENEKÜLNI
Kimerültség. Rémülten szaladni, menekülni: kínzó, visszatérő gondolatok, rossz emlék.

SZALAG
Felszínes barátság.

SZÁLKA
Ha megszúr: felnagyítasz egy sérelmedet; ha a körmöd alá megy: gonoszkodó megjegyzések; bosszúvágy. Szálkát hasogatni, aprófából lehulló szálka: jó megfigyeléseid csak a részletekre terjednek ki; gondolataid nem állnak össze.

SZÁLLÍTÓ
Segítséget kapsz; jóirányú változás.

SZÁLLNI
Lásd: REPÜLNI.

SZÁLLODA
Nyughatatlan, kísérletező természet; tapasztalatszerzés utáni vágy; tájékozottság.

SZALMA
Sok ostoba beszéd. Hideg idő Krúdy.

SZALMAKAZAL
A saját ügyességedbe, talpraesettségedbe vetett, nem okvetlenül helyes hit. Szalmakazalban elbújni: tiltott dolog; öröm.

SZALMASZÁL
Finomkodás; élénk természet, amely álszemérmességgel párosul.

SZALMAZSÁK
Nők álmában: szerelem, ami ellen az eszed ellenkezik, titkos viszony; férfi álomban: olyan nő csavarja el a fejed, akiről ha más szeretője lenne – nem sok jót tudnál mondani.

SZALONCUKOR (felnőtt álomban)
Szerénykedés; mármár idegesítő udvariasság; érdekes formája mások bosszantásának. Gyermek álmában: soron kívüli ajándék utáni vágy; a gyerek csak úgy névnap születésnap stb. nélkül szeretne valamit.

SZALONNA
Megfelelő anyagi helyzet; szerény, de becsületes élet. Zsírszalonna háj: önkizsákmányolással elért gazdagság.

SZALVÉTA
Flört, kaland. Pecsétes gyűrött szalvéta: megbánt kicsapongás.

SZÁM
Először is meg kell játszani a lottón, vagy ha olyan, a totón. Lóversenyzőnek: Isten ments! Ugyanúgy vesztés lesz a vége, mint az eddigieknek. Érdemes még elgondolkodnod azon, nem vagy-e túl fegyelmezett, visszafogott, esetleg prűd? Számokkal bajlódni, számszaki munkát végezni: érzelmi zűrzavar; családi probléma; veszekedő ismerősök, akik a maguk pártjára akarnak állítani.

SZAMÁR
Megmenekülés; elkerülsz egy kellemetlenséget. Szamárfül füzeten, könyvben: rendkívüli fogékonyság, különösen mások hibái iránt. Szamárfület mutatni: tyúkper.

SZÁMÍTÓGÉP
Ügyeskedés, lelemény. Mások átejtésével kapcsolatos gondolatok. Számítógép, ha önmagától működésbe jön: távoltartasz magadtól egy kényelmetlen gondolatot; számítógép, amely nyilvánvalóan téves adatot jelez: tiszteletet adsz egy arra nem méltó személynek.

SZÁMLA
Felróják hibáidat.

SZAMÓCA
Csókolózás; fiatalos lendület.

SZÁN (ha lovas)
Törtetés, karrierizmus.

SZANDÁL
Női álomban: ha elegáns magas sarkú: szerelmi alakoskodás; férfiálomban: alárendeltség. Megviselt, nyűtt szandál: értelmetlen ragaszkodás.

SZÁNKÓ
Egy megrázó eseményt nem fogadsz olyan megrendüléssel, amint ahogy azt illenék.

SZÁNTANI
Töprengés; megoldáskeresés; következetes érvelés.

SZÁNTÓFÖLD
Társtalanság.

SZAPORÍTANI (növényt)
Gyarapodás, jó befektetés.

SZAPPAN
Kusza érzelmek, vágyak, szerelmi cselezés. Szappanhab: sorozatos fellángolás; nőknek: alig várod, hogy megszerelmesedj, akár többe is egyszerre. Kezedből kicsúszó, leeső szappan: kételkedsz a saját ügyességedben, helyesen; nyíltsággal többre mennél mint fondorlatokkal; nőí álomban: ne barátnőid tanácsára hallgass, tedd azt, amit érzelmeid diktálnak. Szappanbuborék: olyan helyzet, amelyre egyetlen közmondásod sem érvényes; változtatni, újítani vagy kénytelen. Szappantartó: szokatlan, de nem elítélendő szexuális kívánság.

SZARDÍNIA
Váratlan, és nem jókor jött látogatók.

SZÁRÍTANI
Ruhaneműt: megpróbálsz tőled telhetőleg őszinte lenni; egyebet: veszteség. Hajat szárítani: önmagad előtt is titkolni igyekezett érzések, elfojtott vágyak.

SZÁRNY
Szárnysuhogást, szárnycsapkodás hangját hallani: olyan gondolatok, amelyeket elutasítasz, bár neked jutottak az eszedbe. Lásd még: REPÜLNI.

SZARV
Gyakran gurulsz dühbe. Ha szarvat nőni ember fején látsz: egy ismerősöd nem tartja be neked tett ígéretét.

SZARVAS
Méltóság, büszkeség.

SZARVASMARHA
Hozzászokás a helyzethez, megbékélés; beletörődés.

SZATÉN
Nagyvonalúság; vidám, szórakoztató természet.

SZATÍR
Nők álmában: legalábbis kacérkodás, de inkább kihívó magatartás, a hódítás utáni örökös vágy; férfiálomban: ijesztő szatír: gyermekkori rémület, amire azért valahogy szívesen gondolsz vissza; szatírral cimborálni: szerelmi siker.

SZATYOR
Idősebb, kellemetlen hozzátartozó; bajkeverő nagynéni.

SZAVALNI
Őszinteségeddel túllősz a célon.

SZAVAZÁS
Hiábavalóság; fontoskodás. Kézfeltartással szavazni: bátortalanság; ha kezed akaratod ellenére mozog szavazáskor: rutinos személyiség, jó előmeneteli lehetőségek. Szavazófülke: értelmetlen szabály. Szavazócédula: hamisság.

SZÁZLÁBÚ
Nők álmában: ha különös rémületet kelt: a testiségtől való idegenkedés, finnyásság. Férfiak álmában: olyasmit hallottál, ami elképeszt, amit nem tudsz elhinni.

SZEDNI (gyümölcsöt)
Emlékeid rendezgetése; szemetet: szépítése egy régi eseménynek.

SZÉDÜLNI
Egymásnak ellentmondó gondolatok, érzések; nem tudsz kiigazodni magadban, viszonyaidban.

SZEGECS
Jó kézügyesség, gyorsan, könnyen megtalált és kijavított hibák.

SZÉK
Minél díszesebb, nagyobb, annál jobb élethelyzet, biztonságérzet. Asztal köré rakott székek: több figyelmet vársz. Széksorok: nagyszabású, nagyszabásúnak hitt gondolatok; közérdekűnek tartott mondanivaló. Ha olyan széket látsz, vagy olyanon ülsz, ami túl alacsony, kicsi a hozzá legközelebb álló bútorhoz; mások magasabban ülnek nálad: félszegség, indokolatlanul háttérbe szorítottnak érzed magad; féltékenység, rivalizálás, amit egészséges versengés helyett morgással, acsarkodással csillapítasz magadban.

SZEKRÉNY
Családi takargatnivaló; kínos emlék. Ha szekrényből halott esik ki: Költözz egy másik városba USA-beli tanács.

SZÉL
Múló érzelem; még fel-feltámadó, de már lecsendesülő szerelem, csillapodó szenvedély. Szél, ha magával sodor, megbillent, fölborít, bizonytalanság, félelem. Faleveleket sodró szél: szinte az akaratod ellenére elmúló szomorúság, olyan bánat, amihez ragaszkodni akarsz; édes-keser emlék. Szél, ami nehéz tárgyakat mozdít meg: rajtad kívüli, tőled független események, amelyek nagy felindulást okoznak. Ha autódat, amelyet vezetsz, elmozdítja a szél, vagy vihar: magánügyeidbe avatkoznak; függetlenségedet veszélyeztetik. Forgószél: hirtelen változás. Forró szél főn: elsöprő szerelem.

SZÉLKAKAS
Derűre ború. És szerencsére fordítva is.

SZELLEM
Lásd: KÍSÉRTET

SZÉLMALOM
Rossz gazdasági érzék; kóbor természet.

SZÉLVIHAR
Lásd: SZÉL.

SZEM
Gyanakvás, bizalmatlanság; önmagadnak tulajdonított túlzott jelentőség. Hunyorgó kacsintgató szem: azt gondolod, úgy érzed, hogy a hátad mögött beszélnek rólad; behúnyt szem: titkosnak, csalárdnak hitt cselekmény; fondorlat. Ha tárgynak, falnak látnád szemét: ki vagy borulva; fenyegetettnek érzed magad. Szemöldök: furfang, fölösleges mellékutak keresése egy olyan dologban, amit egyenesen is el lehetne intézni.

SZEMAFOR
Rendszabály, amit kénytelen vagy követni.

SZEMÉT
Pénz Krúdy; pénz körüli gondolatok; fukarság, önmagadtól megtagadott örömök.

SZEMÉTDOMB
Kötekedés, kukacoskodás; munkahelyen szerzett elégtétel, káröröm.

SZEMETES, SZEMETESKOCSI
Kifosztottnak érzed magad, félsz a jövőtől.

SZEMÉTLÁDA
Gyűjtögetési hajlam; szemétládában, ha értéket, ékszert találsz: hibás elképzelések; rosszul ítéled meg a saját anyagi helyzeted, vagy alá vagy túlbecsülöd lehetőségeidet.

SZEMÉTLAPÁT
Semmi pénzért be nem ismernéd a tévedésed; mindig igazad van; csak azokra a jövendöléseidre emlékszel vissza, amelyek véletlenül teljesültek.

SZEMÜVEG
Olyan dologra jöttél rá, amelynek nem örülsz; elveszett szemüveg: túlbecsülsz, túlértékelsz valakit. Eltört szemüveg: struccpolitika; kitérsz egy kényelmetlen, ám fölöttébb hasznos beszélgetés, vita elől.

SZÉN
Dolgos természet, serényen végzett munka.

SZÉNA
Felüdülés, szénaillat: hasznosan eltöltött idő; jól teljesített feladat. Szénakazal: szénaboglya: kedves, romantikus elképzelések.

SZENNYES (ruha)
Rengeteg takarítanivaló; az őszinteség hiánya.

SZENNYVÍZ, SZENNYVÍZCSATORNA
Bűntudat: rossz szokás; adósság. Ha álmodban szennyvízből kimászol: leszoksz egy káros dologról. Ha mást látsz csatornából kimászni: olyanra bíztad egy titkodat, akiről sejted, hogy kifecsegi.

SZENT (ha megjelenik)
Jelenetrendezésre, dühkitörésre való hajlam; képzelt esetleg allergiás betegségek egész sora. Természetesen hívő, vallásos ember álmában egészen más, de egyéni jellege miatt ezt csak az álmodó tudja megfejteni. Szent emberrel, igaz emberrel találkozni: ha megint: munkahelyi, gazdasági előremenetel; ha megáld: vigaszt találsz.

SZENTELTVÍZ
Betegnek: gyógyulás; egyébként változás; fejlődés.

SZENTÉLY
Rajongás.

SZÉPÍTŐSZER
Könnyelműség, könnyűkezűség; örökös pénzzavar.

SZEPLŐ
Csíny; csipkelődés.

SZERECSEN
Késő bánat; ifjúkori elhamarkodott, meggondolatlan cselekedetek, amelyek most ütnek vissza. Szerecsen, ha pénzt ad: érdekből fenntartott kapcsolat.

SZERELEM, SZERETŐ
Önmagáért beszélő álom. Lásd még: SZERETKEZNI.

SZERELMESKEDÉS
Ha valaki olyannal szeretkezel, ami megdöbbent, esetleg irtóztat: keresd: azt a személyt, aki álombeli szeretkezőpartnered ismeretségi, baráti körében található, és akire ébren nem mersz gondolni. Szeretkezni igen tiltott személlyel: bátorság; egyenes jellem; jó feladatmegoldó, elemző képesség.

SZERENÁD
Pletyka; munkahelyi versengés; klikkrendszer.

SZERENCSEJÁTÉK
Unalmas napok, amelyekben a legkisebb eseményt is nagy kalandnak fogod fel.

SZERENCSÉTLENSÉG
Lásd: BALESET.

SZERETKEZÉS
Ha valaki olyannal szeretkezel, ami megdöbbent, esetleg irtóztat: keresd: azt a személyt, aki álombeli szeretkezőpartnered ismeretségi, baráti körében található, és akire ébren nem mersz gondolni. Szeretkezni igen tiltott személlyel: bátorság; egyenes jellem; jó feladatmegoldó, elemző képesség.

SZERETKEZNI
Ha valaki olyannal szeretkezel, ami megdöbbent, esetleg irtóztat: keresd: azt a személyt, aki álombeli szeretkezőpartnered ismeretségi, baráti körében található, és akire ébren nem mersz gondolni. Szeretkezni igen tiltott személlyel: bátorság; egyenes jellem; jó feladatmegoldó, elemző képesség.

SZERKEZET
Hatékonyság; kreativitás. Ismeretlen rendeltetésű szerkezet: jó alkalmazkodó képesség, de rossz kedvvel végzett munka, kihasználatlan tehetség.

SZERSZÁM
Intelligencia, ügyesség.

SZERZŐDÉS
Fogadkozás; ígérgetés; be nem tartott elhatározás.

SZIGET
Férfinak: megszerelmesedés, vágy; nőnek: magadnak való gondolatok, ötletek, rosszmájúskodás.

SZIGONY
Rámenősség, vitában üzletben . . . Szigonypuska: elherdált pénz, kihagyott lehetőség, illetve az ezek miatti dühöngés.

SZÍJ
Baráti körben támadt civódás, gondot csinálsz egy olyan dologból, amin túl kellene tenni magad.

SZIKLA
Félelem, kishitűség. Sziklára mászni: meg akarsz nyerni, magad felé akarsz fordítani valakit, aki nem mutat érdeklődést a személyed iránt; sziklacsúcsra felérni: ellenséged feletti diadalérzet. Feléd magasodó szikla: önbizalomhiány.

SZIKRA
türelmetlenség; indulatos igazságkeresés.

SZILÁNK
Gorombáskodás, személyeskedés.

SZILVA
Férfiak álmában: kemény partner; nők álmában: komisz viselkedés; úgynevezett öv alatti szöveg. Szilvamag: kedved ellen való helyzet.

SZILVESZTER
Évvégefelé: napi aktualitás, nyáron: nyomasztó gond, fájdalom.

SZIMPLA kávé
Nosztalgia, váratlanul felbukkanó régi ismerős, akinek megörülsz.

SZÍNHÁZ
Pózolás; igyekszel előtérbe helyezni magad; felhívni magadra a figyelmet és ez sikerül is; események eltúlzott, kiszínezett előadása; mindent érdekesnek, különösnek tartasz, ami veled esik meg; szeretsz elmélyedni mások bajában; jó képesség tehetség, amit gyakran rosszul használsz. Színházi súgó: rossz tanács; ügyeskedés. Színházban eltévedni, sötét színház: belezavarodtál a saját alakításaidba; annyiféleképpen akarsz viselkedni, ahány ízlést ismersz; füllentéseid kiderülnek.

SZÍNLAP
Nem véletlenül szólod el magad, naivságot tettetsz, közben valakit befeketítesz.

SZIPKA
Idősebb nők álmában: hajdani sikerek, hódítások emléke. Egyébként: gyerekesség.

SZITA
Mulasztás; megfeledkeztél valamiről.

SZITAKÖTŐ
Meghitt partnerkapcsolat.

SZÍV (mint testrész)
Egészséges ember álmában: okoskodás. Szívalak: gyengédség; fába vésett szív: érzelmeid múlandósága. Szív alakú ékszer, aranyszív: haszonlesés. Szívet enni: jegyzi, hogy szerelmesünk a miénk. Krúdy Szívdobogást hallani: elmaradt látogatás, amit nagyon vártál. Mézeskalácsszív: megjátszott kedvesség.

SZIVACS
Felzárkózás; pótolt hiány.

SZIVAR
Váratlan öröm; fellelkesülés.

SZIVÁRVÁNY
Művészi képességek; érzékenység; gazdag fantázia. Szivárvány, ha a lakásodban, szobádban látod: boldog családi élet.

SZIVATTYÚ
Előrejutás.

SZOBA
Ismerős, barátságos szoba: jó barátság, kedves természet. Idegen, rossz érzést ébresztő szoba: érzelmi zűrzavar, nem igazodsz ki magadon se, másokon se. Régi bútorokkal telezsúfolt szoba: gyermekkori rossz emlékeid felidéződése; szobákban járkálni: tisztázni iparkodsz egy helyzetet; szobákon, amelyekben mindig mást, másokat látsz, keresztülmenni: mozgalmas múlt; gondod-bajod könnyed félretevése. Szobába bezártnak lenni: régi sérelmek, amelyeken nem tudod, nem is igazán akarod magad túltenni.

SZOBALÁNY
Közönséges gondolatok. Régi feljegyzés.

SZOBOR
Rosszindulat, áskálódás. Ha valamely ismerősöd szobrát látnád: igen ellenséges érzelmeid vannak vele szemben. Ha magad éreznéd szoborrá válni: elkeseredettség, letörtség; esetleg attól tartasz, hogy a másnak ásott verembe magad esel bele; másokról is azt feltételezed, amit magad érzel; ha sok fejtörés árán is, de hamarosan találsz egy jobb megoldást annál, mint amire most gondolsz. Házastársad, partnerod, ha szoborként látod: nagy baj van; jobb ha békésen próbálod elintézni a dolgot. Szobrot készíteni, mintázni: okkal érzett lelkifurdalás.

SZÓDAVÍZ
Változás. Szódavizes üveg, autoszifon: játékos, könnyed, kissé felelőtlen természet.

SZÖG
Betartottak neked. Szögmérő, mértani szög: ambíció, igyekvés, Diákálomban: lógás.

SZOKNYA
Testi szerelem. Szoknyás férfi: kibeszélt, kigúnyolt partner; barátnő, akinek a hatása alá kerültél, aki mindent megért. Férfiak álmában: szokatlan szenvedély. Lecsúszó szoknya: lebukás, lelepleződés.

SZÖKŐKÚT
Vidámság, mulatság; költekezés; nem gondolsz a jövővel. Szökőkútban fürödni: kissé gyermeteg, de tanulékony és élénk természet; könnyen váltogatott szeretők, szerelmek.

SZOLGA
Meghunyászkodás. Ha szolgává leszel és ebben örömöd telik: szigorúság, hárklisság. Ha szolgának parancsolgatsz: férfiak álmában: papucshősség, alárendelt helyzet; nők álmában: fegyelmezetlenség, feledékenység. Rádtámadó szolga: ott veszted el a fejed, ahol a legkevésbé kellene. Szolgáló kutya, állat: tiszteletlenül bántak veled.

SZŐLŐ
Megfontoltság, rendezettnek hitt gondolatok. Szőlőszem: egy eseménysorból önkényesen kiragadott részlet, melyből aztán téves következtetést vonsz le. Más elképzelés szerint: a szőlő mindig savanyú; lebecsülsz valamit, mert nem érheted el.

SZOMJÚSÁGOT érezni
Hangsúlyozni szükséges, hogy álomban és nem félálomban, vagy szomjúságérzésre ébredve. Tehetetlenség érzés, kiszolgáltatottság: elhanyagoltnak érzed magad. Ha visszatérő álom: régen elszenvedett igazságtalanság, aminek az emléke kísért. Különben szomjúságot érezni: sós vacsora után, esetleg másnaposság.

SZOMSZÉD
Ribillió, lárma egy apróság miatt. Szomszédaszszony: Minden könyvben pletykaság. Férfiak álmában: a szomszéd kertje mindig zöldebb – de csak ha messziről nézed.

SZŐNI
Jó szervezőképesség; szívesen mutatod be ismerőseidet egymásnak; ügyesen közvetítesz.

SZÓNOK, SZÓNOKLATOT
hallgatni Becsapnak.

SZŐNYEG
Takargatnivaló. Repülőszőnyeg felnőttálomban: szellemes kifogás; színes meséidet nem okvetlenül hiszik el; gyermekálomban: gazdag fantázia, jópofa gondolatok, amelyek megosztására nincs lehetőség; magárahagyottság.

SZŐR
Ha belepi a tested: kikívánkozó indulatok. Férfiak álmában: hiúságodon esett csorba. Lásd még: szakáll, bajusz.

SZÖRNY
Enyhe emberundor; videózz kevesebbet! Idősebbek álmában: nyomasztó történelmi korok emléke.

SZOVJETUNIÓ
Egységre akarsz jutni önmagaddal; vonzódás a paradoxonokhoz, illetve azok feloldásához.

SZÚ
Lappangó rosszérzés, gyanú; úgy érzed, kimaradtál valamiből.

SZŰCS
Jó vitakészség; minden cselekedetedre, elkövetett hibádra találsz magyarázatot, felmentést – legalábbis önmagad előtt.

SZÜLÉS
Általában: ötletesség. Szülni: nők, kismamák álmában: önmagáért beszél; férfiak álmában: kissé szokatlan, de remélhetőleg intelligens megoldáskeresés. Kismamáknak azt mondja a babona, hogy ha álmukban fiuk születik, gyermekük lány lesz és fordítva.

SZÜLÉSZNŐ
Újdonság.

SZÜLŐ, ANYA, APA
Ezt az álmot csak magad fejtheted meg. Álmod a szüleiddel való viszonyodat mutatja meg. Lásd még: KIRÁLY

SZÜLŐFÖLD
Jól megy a sorod, de nincs kinek megmutatnod, hogy mennyire.

SZÚNYOG
Pimaszkodás; szúnyogcsípés: olyan megjegyzés, aminek nem a tartalma bántott meg, hanem a megjegyzést tevő szándéka.

SZÜRET
Megérdemelt jutalom, elismerés.

SZÜRKE (szín)
Oktondiság, szürke apáca: folytasd tovább úgy, ahogy eddig.

SZUROK
Kapzsiság, anyagiasság.

TÁBLA
Rossz hír: iskolai tábla: igazságtalanság. Táblára írni: felnőttálomban: kimondod, amit gondolsz; gyermekálomban: jó felkészültség. Táblán megjelenő írás, szöveg: rosszhiszeműség.

TÁBLÁZAT
Szétszórtság, kapkodás.

TABLETTA
Lásd: GYÓGYSZER

TÁBOR, TÁBOROZNI
Rendszeretet; kissé merev nézetek. Tábortüzet körülülni: önzetlenség; okos jószívűség.

TÁJ
Ha barátságos, kedves: önként vállalt egyedüllét; ha kietlen: magány; makacsság; kritikus természet.

TAJTÉK
Meglepő dolog jut az eszedbe.

TAKARÉKBETÉTKÖNYV
Óvatosság, rossz sejtelmek. Elveszett betétkönyv: valakivel bántóan viselkedtél; jogtalan előnyhöz jutottál.

TAKARÍTANI
Azoknak az embereknek az álma, akik a külső dolgaik látványos rendbentartásával próbálják – önmaguk előtt is elfedni belső rendetlenségüket. Mégis biztató álom, mert a rendteremtés szükségességét az álmodó már felismerte; tegye is meg. Különösen piszkos helyiséget, tárgyat takarítani, viszolyogni a mocsoktól: szűkmarkúság, kisstílűség. Takarítás közben összepiszkolódni: visszatérő kínos gondolatok, emlékek, elhárított felelősség.

TAKARÓ
Letagadni, titkolni való.

TÁL, TÁLCA
Őszinteség.

TALÁLAT (lőgyakorlaton, vadászaton)
Tévedés, két vagy több össze nem tartozó dolog között mesterségesen összefüggést keresel. Telitalálat totón, lottón: vágyálom.

TALÁLNI
Pénzt: szerencsevárás; szerelmesnek nem sok jót jelent. Kincset, ékszert találni: felismerés; régen elvesztett, hiányzó holmidat megtalálni: jóirányú változás, meglepetés. Visszataszító dolgot találni: pech, bosszankodás.

TALPFA
Unalom; talpfákon, sínek között menni ugrálni: önálló, friss gondolatok, amelyek nem egyeznek meg környezeted tanításaival. Talpfára lefeküdni: általad szerzett és tisztelt személy tévedése.

TANÁCS (intézmény)
Szükség, kiszolgáltatottság; basáskodó főnök. Tanácsháza elöljáróság: gond a gazdaságban.

TANÁCSOT (kapni)
Nagyon is jól tudod, hogy mit kell tenned és úgy is azt fogod tenni; keresd azt a személyt, aki megerősíti elképzeléseidet. Olyan tanácsot kapni, amire nem emlékszel vissza vagy érthetetlen: nyakasság. Tanácsot adni: dicséretesen elhallgatott magánvélemény; helyesen ismerted fel, hogy bizonyos dolgokba nem szabad beleszólnod.

TANANYAG
Diákálomban: vizsgaidőszak, Holnaptól kezdetű elhatározások; felnőttálomban: becsvágy, kitartás,-esetleg egy rossz ötlet, elképzelés mellett.

TANÁR
Ha tanárral álmodsz: jelképesen egy vizsga előtt állsz és kétségeid vannak, mindent helyesen teszel-e. Tanárt látni és beszélni vele: egy megoldatlan probléma áttanulmányozásából örömöd és hasznod származhat. Ha te vagy tanár: mindent jobban szeretnél tudni másoknál. – Gyermek álmában: a tanárodhoz fűződő érzelmeidet tükrözi, félelmet, rajongást, esetleg nagyon félsz egy közelgő vizsgától.

TÁNCISKOLA
Simulékonyság. Nagyon jó alakoskodás, fürge észjárás; ha nem is a szó legszorosabb értelmében, de ügyesen adod el magad; látszólagos beilleszkedés, alkalmazkodás azzal a céllal, hogy az irányítás mindinkább a kezedbe kerüljön.

TÁNCMULATSÁG
Lásd: BÁL

TÁNCOLNI
Zárkózottság, visszafogottság; kiéletlen vágyak.

TANK
Otrombaság; pattogó anyós-meny viadal. Férfiak álmában: veszekedést provokálsz, miközben úgy tudod magadról, hogy békíteni igyekszel; kicsit jól esik, hogy miattad-érted harcoltak; irigykedés a nőkre mert bizony van ilyen is!

TANKOLNI
Lásd: BENZINKÚT

TANÚSKODNI,TANÚVALLOMÁS
Munkahelyi konfliktus, hivatalos kellemetlenség; szövevényes helyzet.

TÁNYÉR
Nyíltság; felkínálkozás.

TAPASZ
Valami semmi kis ügyet titokká fújsz fel; ragtapasz, ha rajtad van: szégyelled, hogy egy dolog megbántott; tréfáltak veled és a szívedre vetted, elhagyott a humorérzéked.

TAPÉTA
Csalás, félrelépés. Felhasasodó, szakadozó tapéta: viharos múlt. Tapéta, amit nem bírsz felragasztani a falra, visszagördül, leesik: beleszólnak a dolgaidba, magánügyeidbe; terhedre lévő kíváncsiskodók.

TAPOGATÓZNI
Szemfülesség. Ha téged tapogatnak és ez ellenedre van: úgy hiszed, hogy valaki a vesédbe Iát; ha jólesik: kitárulkozási, gyónási vágy.

TAPOSNI
Önmagaddal folytatott küzdelem. Szőlőt taposni: vigasság.

TAPS
Tiltott gyönyör Krúdy. Kielégítetlen szereplési vágy; eredeti ötletek, gondolatok, amelyeket nem tudsz megosztani. Úgy tapsolni, hogy megfájdul a tenyered: veszteség, olyanra költöttél, ami nem érte meg az árát.

TARAJ
Férfiálomban: szerelmi versengés; női álomban: parancsolgatás.

TARGONCA
Okosan véghezvitt terv, jól megoldott feladat.

TARHONYA
Sok kis kiadás, háztartási gond.

TARISZNYA
Jó természet; rátermettség; ügyeid-bajaid szellemes megoldása; szép színes tarisznya: szellemi tartalékok; nehéz, vállad lehúzó tarisznya: mások viszálykodása, baja, amivel hozzád rohannak és nem hiába.

TÁRLAT
Lásd: KIÁLLÍTÁS.

TARLÓ
Eljátszott bizalom.

TÁRSASJÁTÉK
Lásd: JÁTÉK

TÁRSBÉRLŐ
Megrázkódtatás; gutaütés. Jegyzet az ötvenes évekből.

TARTÁLY
Nyeled az indulataid. Tartálykocsi: nincs hol megpihenned, kikapcsolódnod.

TÁSKA
Nem tudsz titkot tartani, talán nem is igazán akarsz. Aktatáska: felesleges időtöltés, diplomatatáska: nagy feneket kerítesz egy kis dolognak. Női táska, lásd: RETIKÜL.

TÁSKARÁDIÓ
Bedőlsz egy mosolyognivaló füllentésnek. Táskamagnó: megnyugtatod magad, hogy mulasztásod, hanyagságod nem árt senkinek.

TÁVCSŐ
Férfiálomban: tudásvágy; ha mások szobájába nézel be vele: furcsa érdeklődés. Női álomban: tapintatlanság, körmönfont kíváncsiskodás.

TÁVIRAT
Aggódás, balsejtelem.

TÁVÍRÓOSZLOP
Szerelmi intrika.

TAVIRÓZSA
Férfiak álmában: viszonzatlan, vagy nem az általad kívánt mértékben viszonzott vonzalom, szerelem. Nők álmában: álhatatlanság; szalmaláng szerelem.

TAXI, TAXIÁLLOMÁS
Idegeskedés, késedelem; gyomorpanaszok. Üres taxiállomás: felgyülemlett tennivalók. Tele taxiállomás: szabadságvágy. Taxisofőr: nők álmában: könnyű kaland; férfiak álmában: becsapnak. Taxisofőr mögé ülni: férfiak álmában: alamuszi tervek; nők álmában: gonoszság. Taxi, amely nem áll meg intésedre: akadályozottság, szerelmi visszautasítás.

TEA
Nők álmában: könnyűvérűség; csélcsap természet; teát főzni: szerelmi trükk. Férfiak álmában: elbűvöltség.

TÉGLA
Csalódás Krúdy. Ház- vagy lakásépítők álmában: türelem, beletörődés. Egyébként: nem válogatsz az eszközökben céljaid eléréséért. Tetőről leeső tégla: elárulnak.

TEHÉN
Nők álmában: önbizalomhiány, sikertelen fogyókúra. Férfiak álmában: butácska, de ragaszkodó és kedves partner. Gazdának: gyarapodás. Tehenet etetni: visszaélsz valakinek a hiszékenységével. Tehenet fejni: nehezen szerzett pénz, elismerés.

TEJ
Megcsömörlöttség; megtisztulás utáni vágy. Nőtlen férfiak álmában: házassági gondolatok. Nők álmában: kiadás. Anyatej: szégyenkezés, rossz szokások, kicsapongás. Megbőrösödött tej: gyermekkori szorongató emlék. Tejet forralni: gyerekes módszerekkel hívod fel magadra a figyelmet. Kifutó tej: kikotyogsz valamit. Tej, ha idegenkedést ébreszt: kínos gondolatok, emlékek; rossz partnerkapcsolat.

TEJCSARNOK
Átmulatott éjszaka; férfinak: megfizetett szerelem. Régi jegyzet.

TEJFÖL
Hízelgés. Férfiak álmában: rutinos szerető; nők álmában: élénk természet: ha viszolygást vált ki: félelem.

TEJSZÍN
Szeretet, gondoskodás. Tejszínhab: tilosban járás, könnyű flört.

TEKNŐ
Nem becsülik meg a munkád. Teknődugó: nem kapsz elég elismerést, pedig úgy érzed hálával tartoznak neked. Teknőből szivárgó víz: rosszul vezetett gazdaság; nem tudsz spórolni.

TEKNŐSBÉKA
Lassan múló idő. Férfiak álmában: zsörtölődő partner, feleség, akire már oda sem figyelsz. Nők álmában: nem éred célod.

TELEFON
Általában rémálom; lidércnyomás; elintéznivaló. Telefon, amit hiába veszel fel, tovább cseng: tolakodó, leszerelhetetlen ismerős, kolléga. Telefon, amin nem vagy alig hallod, amit mondanak: nem tudsz egy információ birtokába jutni, mire szükséged lenne. Telefont összetörni: sürgősen vegyél ki szabadságot, pihenésre van szükséged. Profi telefonrongáló álmában: hiábavalóság, a telefon nélküled is épp elég rossz. Nyilvános telefonfülkét, működőt keresni: reménytelen szerelem. Üvegfalú telefonfülke: kifürkészik titkaid. Telefonautomata, amelyből pénz hullik ki: némi kárpótlást kapsz elszenvedett sérelmeidért. Telefonszámla: méltánytalanság; olyasmiért büntetnek-bántanak, amit nem követtél el.

TELEFONKÖNYV
Pontatlanság; szeleburdiság.

TELEVÍZIÓ
Szerény igények. Televízió képernyőjén, ha magad látnád és nem videófelvételről: önszeretet. Televízió, amit nem tudsz kikapcsolni, számodra kellemetlen képeket mutat: gondolkozz el azon, mit láttál. Televízió, ha nem bírod bekapcsolni: kíváncsiskodás; olyanba akarod ütni az orrod, amihez nincs közöd, és ezt magad is tudod.

TEMETÉS
Mindig érzelmi változás; valamit eltemetsz magadban. Saját temetésed megálmodni: hosszú élet. Fiatalok álmában a temetés ha csak nincs szomorúbb aktualitása, kigyógyulás egy szerelemből. Házastárs, partner temetését megálmodni: legyél kicsit kedvesebb, türelmesebb vele, és akkor kevesebb okod lesz a haragra.

TEMETŐ
Általában: kiegyensúlyozottság, az életben átélt nyugalom, béke jele. Temetőben járni, ha ott kellemesen érzed magad: tiszta lelkiismeret, szép emlékek. Ha rémületet ébreszt: jogosan kapott szemrehányás, felróják hibáid. Temetőben eltévedni: tapasztalatlanság, kiforratlan érzelmek. Temetőben kinyíló sírok: feltépett sebek; emlékeid megrohantak; érzelmeid összekuszálódtak.

TEMPLOM
Templomot látni: minél nagyobb, díszesebb: annál nagyobb önbizalomhiány; kis templom, kápolna: megalkuvás, szolgalelkűség. Templomba bemenni: egyenesség, vállalása saját ügyeidnek. Templomban ismerőssel találkozni: komoly szándék. Templomban prédikációt hallani: keresed a helyes megoldást. Szószékre felmenni: önsajnálat, siránkozás. Templomban térdepelni: meghunyászkodásra kényszerítenek, háttérbe szorítanak; munkahelyi családi kellemetlenségek. Ismeretlen templomban bolyongani, ahol oda nem való tárgyak, bútorok vannak: könnyen barátkozó természet. Templomi kórus: újra és újra végig kell hallgatnod azt, amit különben is jól tudsz. Templomban oda nem illő dolgot csinálni: szenvedélyes szerelem. Templomból lopni, onnan kivinni valamit: olyanra kacsingatsz, akit inkább becsülnöd kellene. Színes templomablakon besütő fény: szép gondolatok, művészi érzék, hűség. Kis templomban, kápolnában társaságban, emberek között lenni: meleg családi érzelmek, egy kis sértődékenységgel vegyítve. Templomban gyertyát gyújtani: eszményi szerelem, egy emlék tiszteletben tartása: Templomban harangozni: jónak, segítőnek álcázott szándékkal kihordod valaki titkát.

TENGELY
Egy részletből próbálsz következtetni az egészre.

TENGER
Általában a félelem jegye. Tenger, ha háborog: büntetéstől való félelem; gyermekálomban: szigorú környezet. Békés tenger: szomorúság, olyan bánat, amihez ragaszkodsz. Kék tenger: féltékenység: Tenger, amelynek szokatlan színe van: indulatosság, goromba természet. Tengerben fürdeni: szabadságvágy; tengerben félelmet, iszonyatot érezni: önállótlanság. Tengerpart: döntésképtelenség, habozás.

TENGERALATTJÁRÓ
Szokatlan testi vágy; érdekes szexuális kívánságok.

TENGERÉSZ
Messziről jött hír, üzenet.

TENISZPÁLYA
Flört közeli ismerőssel; tiltott szerelem.

TENYÉR
Pénzt kell kiadnod.

TERHESSÉG, GYERMEKÁLDÁS
Lásd: SZÜLÉS.

TERÍTÉK, TERÍTETT ASZTAL
Hiába várt látogatók, vendégek.

TÉRKÉP
Diák-, gyermekálomban: jó előmenetel. Felnőttálomban: túlzott ambíció, már-már stréberség.

TERMOSZ
Jó barátság, tartós szerelem.

TERVRAJZ
Alaposság, aprólékosság.

TESTVÉR
Ha testvéredet látod: meglepetésben lesz részed, – halott testvéredet látni: hosszú életre számíthatsz.

TÉSZTA
Ha főzöd: gondoskodás. Tésztát gyúrni: családot alapítani Krúdy. Tészta, ha a kezedre ragad szereted elvenni a másét finoman mondva. Száraztészta: rosszhiszeműség.

TETŐ
Befejezett dolog. Háztetőn lenni: túlértékeled magad. Mást tetőn járni látni: elítéled, akit látsz.

TETOVÁLÁS
Igazságtalan ítélet. Tetoválni: elhamarkodott lépés.

TETŰ
Pénz körüli gondolatok. Tetű, ha rajtad mászik: kicsapongás, kidobott pénz. Tetűt máson látni: fennhéjázás; megszóltál valakit.

TEVE
Kihasználtság.

TEXTIL
Kreativitás, jó ötlet; készülődés, hozzáfogsz egy munkához.

TIGRIS
Erősen hangsúlyozott nőiesség, férfiasság; a nemi szerep túljátszása.


TILALOM, TILALMAT megszegni
Gyors észjárás; csalafintaság.

TILINKÓ
Elbűvöltség; legtöbbször egy fiatal iránti vonzódás.

TILTÓTÁBLA
Kínos fegyelmezettség.

TIMSÓ
Alaposan elment a kedved valamitől régi jegyzés szerint: timsó nőnek: rászedsz valakit; férfinak: lovagiasság.


TINÓ
Fiatalok álmában: megpróbáltak ráncbaszedni, eredménytelenül. Idősebbek álmában: irigykedés egy fiatal munkatársra.


TINTA
Kifinomultság, vonzódás a régiségekhez. Tintafolt: gonoszkodás, rosszmájú megjegyzés. Kiömlő tinta: kárbaveszett fáradság. Piros tinta: romantikus szerelem.


TIPP
Lóversenyesnek: meg ne fogadd! Egyébként: tanácstalanság, hezitálás

TISZTÁS
Boldog órák.

TISZTÍTÓSZER
Rigolyás természet. Tisztítani: lásd TAKARÍTÁS.

TITKÁR
Egy barátságodba éket vernek. Titkárnő ha ismeretlen: rossz kifogás. Férfiak álmában: saját titkárnőd, ha csinos és fiatal: ebből baj lesz. Ha előnytelen külsejű: elfeledkeztél valamiről.


TIVORNYA
Ha messziről látod: irigykedés. Ha részt veszel benne: egyhangú napok; amikért másokat okolsz.

TÍZ
Az öröm száma.

TÍZÓRAI
Felnöttálomban: megkövetelt, kizsarolt gondoskodás, amit másoktól elvársz. Gyermekálomban: szeretetigény.

TÍZPARANCSOLAT
Okvetlenül bűntudat, bár Te felmented magad; vizet prédikálsz és bort iszol. Mozgalmi vagy közfunkcióban álló személy álmában: balsejtelem; másoktól elvárt becsületesség; sikertelen kísérlet a kimagyarázkodásra.


A TENGER szelídített változata; inkább a múltbeli félelmek emléke.

TOBOZ
Előrelátás; hosszú távú tervek.

TÓCSA
Kisebb bűnbeesés.

TŐGY
Káros szenvedély, rossz szokás.

TOJÁS
Termékenység, átvittértelemben is. Minél kisebb tojást vagy tojásokat látsz: annál jobb ötleteid vannak. Tojást feltörni: mások kedvét szegni, vészmadárkodás. Nők álmában: irigykedés, gonoszkodás. Húsvéti tojás: alkotókedv, kreativitás. Öledbe pottyanó tojás: ritka szerencse. Tojástartó: tartalmas beszélgetés.


TÖK
Pech. Dísztök: egy kellemetlennek vélt találkozás váratlanul jól sikerül. Lopótök: borgazdának rossz, egyébként barátkozás. Tökgyalu: nőnek: hirtelen harag, gyűlölködés; férfiaknak: zsémbes, fukar feleség.

TOLATNI (kocsival)
Nem egészen tiszta szándékkal, de mindenképpen ügyesen bekerülsz azokba a körökbe, ahová vágysz.


TÖLCSÉR
Hallótölcsér: kíváncsiság. Háztartási tölcsér: ellenőrzöd környezeted viselkedését, dolgait; szereted a közvetítő szerepet. Gramofontölcsér: a szomszédasszonyod rosszkor nyitott be.

TÖLGY
Védelem; bölcs tanács.

TOLL (írószer)
Intelligencia, de merevséggel párosulva; rossz rögtönzőképesség. Toll, ha kellene és nem találod: halogatott tennivaló. Tollszár, tollhegy: gúnyolódás. Golyóstoll: megrögzöttség, nehézkesség.


TOLL (madáré)
Csiklandozó toll: könnyelműség; ha rajtad nő madártoll: hiúság, páváskodás.


TÖLTŐTOLL
A hagyományok tisztelete.

TOLVAJ
Nők álmában: kacérkodás; férfiak álmában: inkorrektség.

TÖMEG
Befolyásoltság. Tömeg, ha magával sodor: fokról fokra feladott tervek, elhatározások; úgy gondolod, hogy ma már bölcsebb vagy, pedig akkor voltál bölcs, amikor az elhatározást tetted. Tömegben örömmel haladni: beletörődtél egy helyzetbe, feladtad eredeti törekvéseidet, szándékaidat. Tömegbe elvegyülni, ott védelmet keresni, megbújni: összeütközésbe kerültél maradi környezeteddel.

TÖMÍTÉS
Adósság.

TÖMJÉN
Ünnepi készülődés, ami ellenszenves a számodra; tömjénfüst: félsz valakinek a haragjától. Tömjénillatot érezni: szendeség, álszemérmesség: szerep, amely egyedül Téged szórakoztat.

TÖMLŐ
Versengés; kivagyiság.

TÖPÖRTYŰ
Gazdagodás, miközben magadból kisajtolsz minden erőt.

TŐR
Erőszakosság, féktelen harag. Tőrrel átszúrt szív: Inkább haljon meg, mint hogy a másé legyen – elképzelések, szerencsére csak gondolatban. Tőrrel ha feléd döfnek: annyira utálod a világod, hogy már magaddal sem teszel kivételt, ha beleszúrsz valamibe tőrrel és nem tudod azt onnan kihúzni: tehetetlen dühödből kénytelen vagy jobb belátásra jutni; le kell higgadnod.

TORMA
Harag. Tormát reszelni: apránként adod ki mérged.

TORNÁC
Kirekesztenek, elhallgatnak előled valamit.

TORNASZER
Túlterheltség. Tornaszeren hintázni: kedves melegséget ébresztő emlék; tornaszerről leesni: alulmaradni egy vitában.


TORNATEREM
Iskolai emlék. Ha ünnepséget tartanak benne: megszégyenülés, amelyről nem tehetsz.

TÖRNI, ELTÖRNI
valamit – Nem jó szívvel vett ajándék; családi civakodás. Ha álmodban valamely neked igen kedves tárgyad, holmid törne el: gondold meg, hogy kitől kaptad, és hogy a régiek-e még az érzelmeid? Gallyat, rőzsét tördelni: szószaporítás; ismerős, akivel mindig ugyanazt beszélitek meg; túl részletesen előadott sztori.

TÖRÖKORSZÁG
Általában: kibékülés, jó vásár; történelmi megközelítésben: fényes diadal utáni gyászos vereség; a közelmúlt történelmét átélt idősebbek álmában: nyugodj meg; egyrészt ma már nem hord mindegyikük bőrkorbácsot, másrészt meg úgyis hiába idegeskedsz.

TORONY
Magányos vállalkozás, amibe lelkesedés nélkül fogsz bele. Ferde torony: nem bízol próbálkozásod sikerében. Toronyóra: sietség; kapkodás.


TÖRPE
Rossz hír, bonyodalom; zsarnok főnök. Cirkuszi, mutatványos törpe: visszaüt rád egy cselesnek szánt húzásod; a saját fegyveredet használják ellened. Kertitörpe: gyilkos düh; kibírhatatlan felfuvalkodott felettes.

TORTA
Dicséret. Születésnapi torta: ha készíted: gyengéd gondoskodás; ha kapod: intelem.

TÖRZS, FATÖRZS
Tévedés, csalódás; rendíthetetlennek hittél valakit, aki elárult.

TÖRZSKÖNYV
Kutyáé-Olyan származás, amit Te egy kicsit hibásnak tartasz. Tárgyi törzskönyv, törzsszám: kimerültség; bizonygatása egy dolognak, amire senki nem kíváncsi. Ha visszaemlékszel az álmodott számra, játsszd meg a lottón.

TÖVIS
Piszkálódó megjegyzés, kis sértés. Töviskoszorú: ha Te viseled: bűn, ha máson látod, sajnálat, részvét.

TŐZSDE
Szakértelem, jó kombinációs készség. Tőzsdén veszíteni, elszegényedni: kiéletlen kalandvágy. Tőzsdetáblát mozgatni látni: átmeneti állapot; mozdulatlan tőzsdetábla: szemrehányást kapsz. Tőzsdén járni: érdeklődés, megismerési kedv.

TRAFIK
Szokatlan dolgok történnek veled.

TRAKTOR
Sok dolgot kell egyedül elintézned.

TRIBÜN
Jólértesültség, beavatottság.

TROLIBUSZ
Kettős érzelem; settenkedés; a Kentaurnak és a Sellőnek a szegényesebb változata.

TRÓN
Ijedtség; jóléted, biztonságod veszélyeztetése. Trónra ülni: át akarod venni az irányítást, nem biztos, hogy a munkahelyen. Üres trón: rosszkívánság.


Ha megszúr: piszkálódás; ha dolgozol vele varrótű munkába fojtott érzelem, indulat. Injekciós tú: szexuális agresszivitás. Gombostű: nem tudsz megbocsátani; egy régebbi sérelmed emléke visszatér. Tűsarok: nők álmában: felülkerekedési szándék, szerelmi harc; férfiak álmában: kiszolgáltatottság. Tű – Krúdy szerint – megszakadt barátság.

TUBUS
Tapintatlan utalás, megjegyzés.

TUCAT
Jól kötött szövetség; működő csoport, amelynek aktív tagja vagy.

TÜCSÖK
Egyesek szerint a könnyelműség jelképe; mások – Walt Disney hívei – szerint a lelkiismereté. Tücsökciripelés: érzelmesség.

TÜDŐ
Dohányosok álmában: jogos aggodalom; egyébként: tudálékoskodás.

TÜKÖR
A hiúság jelképe. Saját tükörképedet látni: önimádat; tükörképed, ha idegenszerű, ijesztő lenne: idegennek érzett gondolatok, cselekedetek; befolyásoltnak tartod magad. Mást, ismeretlent látni tükörben, amelybe Te nézel bele: meghasonlottság. Tükör, amelyben háttal látod magad: elégedetlenség; kívül-belül többet vársz magadtól. Tükörképével együtt látott ember: vegyes érzelmek; tükörképével együtt látott táj: van mire emlékezned.

TÚLVILÁG
Túlvilágon járni: örömmel: jelzi sorsod kedvező fordulatát; rémülettel: rosszban mesterkedsz. Túlvilágról visszatérni: gyógyulás, fejlődés.

TÜNDÉR
Fiatalok álmában: éterien szép szerelem; tündérkirály-tündérkirálynő: szerelmi házasság; családalapítási tervek. Gyermekálomban: a szülőkkel szembeni kíváncsiskodás.

TÜNTETNI
Lásd: FELVONULÁS

TURBINA
Szembehelyezkedés; értelmes ellenvetés.

TÚRÓ
Undorodós, finnyás természet. Túrót enni: egészség.

TÜSKE
Sértés.

TÚSZ
Túszulesni: nők álmában: erőszakot provokálsz, férfiak álmában: behálóznak. Túszt ejteni: parancsolgatás, kisszerű hatalomvágy.

TUTAJ
Tiltott szerelem.

TŰZ
Általában szerelem, szenvedély, temperamentum. Tüzet gyújtani, éleszteni: szerelmi kihívás; tábortűz: másokért szívesen végzett munka, jó beilleszkedő képesség; tüzet gyújtani kályhában, kandallóban: szeretet, a családért való tevékenykedés; tűzbe esni: rajongó szerelem; házat, szobát meggyújtani: árült veszélyes szerelem; hasznos tárgyat tűzbe dobni: túlzott áldozatvállalás; éghetetlen anyagot például üveget tűzbe dobni: viszonzatlan szerelem; szenvedélyes, erős elhatározás. Éghetetlen anyagot sikeresen meggyújtani: varázserőt tulajdonítasz magadnak. Másra, másokra rágyújtani házat, szobát: fanatikus, szélsőséges elképzelések. Szimbólumot, képet meggyújtani: a magad indulatait feltételezed másokról; a tiedéhez hasonló szenvedélyt hiszel ott is, ahol ez nincs. Tüzet adni, kapni: szerelmi kaland: tüzet oltani: gyötrő féltékenység, szerelmi irigység.

TÜZELŐANYAG
Energikus tevékenykedés; munkakedv.

TŰZHÁNYÓ
A saját hevességed téged is megijeszt; nők álmában: nem mered átengedni magad az érzelmeidnek, szégyelled azokat; férfiak álmában: kegyetlen szerelem, szorongás.

TÜZHELY
A család jelképe.

TÜZIJÁTÉK
Világnézeti válság; keserű csalódás.

TŰZŐGÉP
Munkahelyi barátkozás; nem szívesen mész haza, családi események, problémák munkahelyi meg-, pontosabban kibeszélése.

TÜZOLTÓ, TŰZOLTÓAUTÓ
Gyermekálomban: helyénvaló érzelmek. Felnőttálomban: tiltott szerelem.

TV ANTENNA
Olyan dolgokat tudtál meg, amelyekre nem voltál kíváncsi; jelentőségteljesen előadott érdektelen történetek.

TYÚK
Szelídség, egyszerűség. Kendermagos: szerencse.

TYÚKSZEM
Sopánkodás; kis bajok fölött érzett nagy elkeseredés.

UBORKA
Friss, üde érzelmek. Kígyóuborka: férfiak álmában: tetterő; nők álmában: szexis gondolatok. Uborkaszeletelő: férfiaknak: szigorú partner, feleség; nők álmában: komiszkodás, kötekedés.

ÜDÜLŐ, ÜDÜLŐHELY
Sok munka, kényszerű takarékoskodás.

UDVAR
Bérház udvara: felfedezel valakit a környezetedben, akire eddig nem fordítottál figyelmet. Ápolt udvar: nyitottság, jó kapcsolatteremtő készség, kedv; rendetlen udvar: családi kínoskodás; szégyent hoznak rád.

ÜDVÖZLŐLAP
Lustaság; mulasztás.

UFO
Rossz realitásérzék, gazdag fantázia, videózás. UFO-n érkező előlények: ha baráti indulatot ébreszt benned: keresed az alkalmat, hogy békét köss valakivel; ellenséges, idegen lények: nem tudod magadról, hogy mi bajod; hiszti, front-érzékenység.

UGAR
Visszavonultság, távolságtartó viselkedés.

UGATÁS
Megszólnak: ha Te ugatsz: rágalmazol.

ÜGETŐ
Ráfizetés.

UGRÁS
Ugrálni: fárasztó munka. Ugrándozó embereket, gyerekeket látni: társaságvágy. Ugróiskola, gyermekálomban: mozgásigény; felnőttálomban:duzzogás. Ejtőernyős ugrás: könnyedség, jókedv. Ugrás, ami rémületet ébreszt: egy régi kínzó emlék felelevenedése.

UGRÓKÖTÉL
Gyermekálomban: játékos kedv, mozgásigény. Felnőttálomban: tettetett naivitás; rosszindulat.

ÜGYNÖK
Idegen befolyás; olyan dologra akarnak rábírni, amihez semmi kedved; ha ügynök elad neked valamit: beadod a derekad egy dologban.

ÜGYVÉD
Utólag talált megoldás; jó érv, ami sajnos jóval a vita után jut az eszedbe.

UJJ
Megálljt parancsolsz magadnak; fékezel.

UJJLENYOMAT
Rosszhiszeműség; kombinálgatás.

ÜLDÖZÉS
Ha téged üldöznek: visszafogottság; sok elhallgatott megjegyzés. Ha Te üldözöl kergetsz másokat: elégedetlen vagy önmagaddal; rossz szokásaiddal felhagyni igyekszel.

ÜLLŐ
Alkotókedv; célratörő viselkedés.

ÜNNEP
Mindig készülődés, várakozás. Ünnepelni valakit: elhamarkodottság, hibát követtél el vele szemben; ha ismeretlent ünnepelsz: társkeresés.

ÜNNEPÉLY
Kedved ellen való program.

ÜREG
Menekülni szeretnél gondjaid-bajaid elől; szerelmi bonyodalom.

ÜRGE
Gyors észjárás. Ürgét önteni úgy költöd a pénzed, ahogy szerzed.

ŰRHAJÓ
Intelligencia; magadra erőltetett hidegség de ezt be nem ismernéd.

ŰRHAJÓS
Becsapottnak érzed magad; űrhajós ruhában szkafanderben lenni: nagyszabásúnak hitt szélhámosság; úgy gondolod, hogy mindenkinek túljársz az eszén.

ŰRLAP
Felkészülten füllentesz. Kitöltött űrlap: Keresed az alkalmat, hogy beleköss valakibe; megharagudtál egy nálad különbre.

URNA
Súlyos titok; fájdalmas emlék. Választási urna: linkeskedés; fiatalok álmában: optimizmus, mint életkori sajátosság.

ÜST
Forralsz valamit. Üstben fázni: gazdagodás, nem okvetlenül anyagi értelemben.

ÜSTÖKÖS
Rátalálás, helyes felismerés.

USZODA
Titkos szenvedély.

UTAZNI, UTAZÁS
Egyhangúság; nappali ábrándozás. Lásd még: AUTÓ, REPÜLŐGÉP, VONAT stb.

UTCA
Ha üres, nyomasztó: szerelmi csalódás; ha emberekkel van tele zsúfolt: eseményes élet; kivilágított utca: kikívánkozik belőled titkod. Utcasarok: döntened kell.

UTCASEPRŐ
Jobb ha nem bolygatod azt a régi dolgot, amit szóba akarsz hozni.

ÜTÉS, ÜTNI
A szenvedéshez való vonzalom; azokat a történeteket, eseményeket találod érdekesnek, amikbe valakinek baja történik. Ha téged ütnek: kiszolgáltatottság, alárendelt helyzet, amelybe nem egészen akaratlanul kerültél; ha Te ütsz: makacskodás. Ha ütni akarsz, de nem bírod a kezed mozdítani: lásd: KÉPTELENSÉG.

ÜTKÖZŐ
Viszályt szítasz. Ütközőn utazni: úgy gondolod, hogy a világ nem sokat változott. Régi feljegyzés szerint: szamárságot csinálsz.

ÜVEG
Minél tisztább, csillogóbb, annál nagyobb tévedés; azt hiszed, hogy átlátsz valamin, jó emberismerőnek tartod magad, tévedéseid nem jegyzed. Italosüveg: jutalom. Üvegcserép: csalódás, amit magadnak köszönhetsz. Üvegtányér, üvegtál; túlzott őszinteség, kitárulkozás. Nagyító üveg: jó feladatmegoldási készség.

ÜZEM
Gond.

ÜZLET
Üzletet kötni: meghátrálás, elveid erős módosítása. Üzletben vásárolni: ha kicsi, nett üzletben jársz: értelmes tervek; nagy tágas üzlet: szórakoztató barátok; zsúfolt lim-lomos üzlet, bolt: nem vagy jó viszonyban sajátmagaddal.

VACSORA
Lásd ÉTEL.

VAD, VADÁLLAT
Olyan vadállat, amely tényleg veszedelmes lehet az emberre, tigris, párduc stb.: hangsúlyozott férfiasság, rámenős nőiesség; vadnak nevezett, de inkább csak vadászni való állat, őz, szarvas stb.: kíméletlenség, amelynek áldozatul esel; apróvad: mindenkinek igazat adsz; úgy próbálsz viselkedni, hogy a környezeted elégedett legyen veled; nincs bátorságod véleményed kimondására.

VADÁSZ
Magadra erőltetett keménység.

VADÁSZAT
Kontárkodás; olyasmire vállalkozol, olyan dologba szólsz bele, amihez nem értesz. Ha rád vadásznak: érzelemrablás, elhódítási kísérlet. Ha Te vadászol: fortélyos viselkedés, a kerülőutak előnyben részesítése, ott is, ahol erre semmi szükség.

VADÁSZKUTYA
Jobb ha elfelejted, amit véletlenül meghallottál.

VADDISZNÓ
Ha nem ébreszt idegenkedést, félelmet: jó barátság, szeretetteljes kapcsolat; ha riadalmat, ijedtséget kelt: szokatlannak ítélt vágyak, indulatok. Autósálomban a vaddisznó: közterületi felügyelő; diákálomban: torna-földrajz szakos tanár; túlszabályozott osztálykirándulás.

VADGESZTENYE
Ha kezedbe tartod, szorítod: fösvénység. Ha elgurul: pénzhiány; alulfizetettség, illetve ennek az érzete. Vadgesztenyét enni, az ízét érezni: nők álmában: kellemes emlékek; férfiak álmában: érdekes vágyak.

VADKACSA
Újságolvasás; az írott, nyomtatott szöveg tisztelete, előnyben részesítése a saját tapasztalattal szemben.

VADLÓ
Nem túl diplomatikus, de jogos szembehelyezkedés; vadlovat megülni nagyon nagy erőt kell venned magadon ahhoz, hogy jó hatásfokkal működj, hogy indulataidat fékentartsd.

VÁGÁNY
Kitaposott úton jársz.

VÁGÁS
Vágni: harag; megvágni magad, vágás ha rajtad van: nem tudtad kiadni mérgedet; megvágni valakit: nők álmában: szerelemféltés, férfiak álmában: kakaskodás, rivalizálás.

VÁGÓHÍD
Dühöngés, dühkitörés.

VAJ
Sunyi szándék; hízelgés. Hűtőszekrényből kivett, kemény vaj, vaj, amivel nem tudsz anyagszerűen bánni: nem váltottad ki azt a hatást, amelyet szerettél volna; szándékaid, terveid nem válthatók valóra.

VAK
Vak, aki egyenesen felénk jönne, s ránk mutatna: jegyzi, hogy titkainkat a tyúk is kikaparja Krúdy. Mások alábecsülése; arra bazírozol, hogy a többi ember nem olyan jó megfigyelő, mint Te, avagy együgyű ahhoz, hogy átlásson rajtad. Megvakulni: semmi áron sem akarsz valami fontos dolgot, körülményt észrevenni; érzelmi kényelmesség, lustaság. Vakot vezetni: sokat adsz a látszatra.

VAKABLAK
Kielégítetlen kíváncsiság; tévedés.

VAKOLAT
Jó szervezés; megrepedt, sérült vakolat: akadályba ütközöl; felpúposodó vakolat: kéretlen tanácsot kapsz.

VAKOLÓKANÁL
Rendbehozol egy elrontott dolgot; kibékítesz egy haragost.

VAKONDOK
Esendő, tévedékeny természet; vakondokvájat: nagy feneket kerítesz egy jelentéktelen ügynek.

VAKU
Nem kaptál elég időt egy dolog elintézésére; nem hagyták végigmondani, amit akartál. Nem működő vaku: rossz partnerkapcsolat.

VÁLYOG
Jó értelemben vett anyagiasság; realitásérzék; értelmes tervek.

VÁM
Könnyen szerzett előny; szeretsz olyanokkal versenyezni, akiket biztosan legyőzőt. Vámőr: rossz lelkiismerettel szerzett jövedelem.

VÁMPÍR
Valaki rossz irányba próbál befolyásolni, a hatása alá akar keríteni, hogy utána kihasználjon.

VÁMVIZSGÁLAT
Régi jegyzet szerint: érdekházasság.

VÁNDOR
Hagyománytisztelet; konzervatív gondolkodásod nemcsak másoknak, hanem olykor neked is terhes.

VANÍLIA
Ünnepi hangulat.

VAR
Lásd: HEG

VÁRANDÓSNAK, TERHESNEK LENNI
Fiatal lányok álmában: félsz a terhességtől, miközben fellángol az anyai ösztön is. Tudatalatt örülnél egy gyermeknek, de az eszed azt súgja, korai lenne még.

VARÁZSLÓ
Ha Te vagy: félvállról vett kapcsolat; varázslóval találkozni: megközelíthetetlennek vélt személy; epekedés egy távollévő után.

VARGA
Adósság.

VARJÚ
Kellemetlenkedő ismerős; rémhír. Varjú, ha rádszáll: nem engednek örülni; joy-killer örömgyilkos ismerős, környezet angliai magyarázat.

VÁROS
Vidékinek, falusinak: nagyravágyás, csábítás. Városinak idegen, ismeretlen város: ha ott kiigazodsz: merészség; ha eltévedsz: addig fontolgatod egy lépésed, míg elszalasztod a lehetőséget. Kivilágított nagyváros: élmény, amit legszívesebben mindenkivel megosztanál.

VARRNI
Szorgalom; kézzel varrni: jól tudsz bánni az emberekkel; géppel varrni: kissé sablonos, de ügyes viselkedés. Ruhát varrni: tehetséges alakoskodás. Régi varrógép: tiszteletet érdemlő hozzátartozó.

VAS
Erőfitogtatás; könnyen kikezdhető önbizalom. Rozsdás vas: régi dicsőség, meghaladott elképzelések. Izzó vas: közösségi szellem.

VASALÓ
Szerelmesnek: kibékülés; egyébként: általánosítás.

VÁSÁR
Merész, de megvalósíthatatlan tervek.

VÁSÁRCSARNOK
Rossz üzleti érzékkel párosult anyagiasság; a nagylelkűségi rohamok kicsinyes és sokszor inkorrekt nyereségvággyal váltogatók álma; mind adakozásaid és költekezéseid, mind mások anyagi legtöbbször apró félrevezetését szorongások és a lelepleződéstől való jogos félelmek követik.

VÁSÁRFIA
Kedveskedés, ami nem szívből jön.

VASKÁLYHA
Szigorú nevelés; gyermekkori rossz emlék.

VÁSZON
Kialakulatlan elképzelések; várakozás; nők álmában: terhesség körüli gondolatok, esetleg félelem a terhességtől.

VÁZA
Tanulékonyság; jól hasznosítod mások ötleteit. Kristályváza: idealizált személytől átvett gondolatok.

VÉGÁLLOMÁS
Fiatalok álmában: türelmetlenség, idősebbek álmában: békesség, jószándék.

VÉGREHAJTÓ
Zsaroló módon kényszerítenek az ízléseddel ellentétes viselkedésre; hibáidat kijátsszák ellened.

VÉGRENDELET
Túlzott alaposság.

VEGYSZER
Hit; buzgalom; szerencse- és csodavárás.

VELŐSCSONT
Krúdy szerint: nagy küzdelemmel elért eredmény. Szerintem inkább nem kellőképpen végiggondolt vélemény, harsány kinyilatkozás.

VENDÉG
Ha kedves vendég, örömmel fogadod: őszinteség, barátkozó természet. Ha régen látott ismerősöd, akire ébren nem gondolsz, jönne hozzád vendégségbe: keress a közös ismerősök között, megtalálod, hogy álmod kire vonatkozik. Ijesztő vendég: kitérsz egy beszélgetés elől; itt az ideje, hogy tisztázz egy félreértést, hogy elnézést kérj attól, akit megbántottál.

VENDÉGLŐ
Magányos, titkos program.

VENTILÁTOR
Szeretsz haragudni, begurulni. Mesterségesen fölhergeled magad.

VÉR
Szenvedély és kegyetlenség. Véred, ha látod, vérezni: mártír hajlam; mindig úgy forgatod a dolgokat, hogy legyen okod a megsértődésre; havi vérzés nők álmában: a terhességgel kapcsolatos vegyes érzelmek, az attól való félelem. Vérző embert látni: rosszindulat. Vérrel bepiszkolódni önmarcangolás, művileg ébren tartott bántudat; felelőssé teszed magad olyan dolgokért, amelyekre nem sok hatásod lehetett vagy van. Vérfolt: bűnösnek tartott gondolat; rossz emlék.

VERÉB
Bátortalanság. Veréb ha lepiszkít: gyógyulás.

VEREJTÉK
Túljutottál egy nehéz helyzeten.

VEREKEDÉST Látni
Igazságtalanul hibáztatsz valakit azért a kényelmetlenségért, amelybe kerültél. Lásd még; ÜTNI.

VEREM
Felejteni igyekszel; iparkodsz megszabadulni egy kínzó emléktől.

VERS, VERSESKÖNYV
Megérzés; sejtelmeid helyessége igazolódni fog.

VERSENY
Ha látod: bajkeverés; ha versenyzel: kirekesztettnek érzed magad.

VÉRT
Érzelmeid által kiszolgáltatottá, sebezhetővé válsz; megpróbálsz bekeményíteni, de sikertelenül.

VÉSŐ
Józanság, határozottság, nevelő szándék.

VESZEDELEM, VESZÉLY
Túl könnyedén kezeled egy konfliktusodat, nem fordítasz kellő figyelmet egy lehetséges buktatóra; lekicsinyeled riválisaid.

VESZEKEDÉS,VESZEKEDNI
Haragszol arra akivel veszekedsz, csak esetleg nem mered neki megmondani. Ha olyannal veszekszel akivel már rég nem tartod a kapcsolatot, álmodban veszel elégtételt rajta, kellemetlen érzéseid vele szemben már csitulnak.

VÉSZFÉK
Érzelmi pánik.

VÉSZKIJÁRAT
Ügyeskedéssel, hazudozással akarod magad kivágni egy kellemetlen helyzetbál; könnyebbnek hitt kerülőutat keresgélsz, egy kényelmetlen, de tartós eredményt hozó egyenes megoldás helyett.

VETÍTÉS
Lásd: DIA, MOZI

VIASZ
Fejlődés; belátod tévedésed, kijavítod hibád. Padlóviasz: keresgélés emlékeid között; kiszínezett múlt. Lágy viasz: befolyásolhatóság.

VIDRA
Ravaszkodás.

VIHAR
Félelem; érzelmek, amelyektől zavarba jössz. Vihar, amely fákat dönt: nők álmában: gyűlölködés; férfiak álmában: rettegés, szorongás. Vihar, ami járművet, kocsit megmozdít, elsodor: szabadságod korlátozása; idegen beavatkozás az ügyeidbe. Orkán, tájfun: új, lenyűgöző érzelmek.

VIHARFELHŐ
Szigorú, kemény környezet; bűntudat.

VIHARLÁMPA
Kiút; megtalálod a ~ó megoldást egy problematikus helyzetben.

VILÁGÍTÓTORONY
Magadnál tekintélyesebbnek ítélt személy véleményét kritikátlanul elfogadod.

VILLÁM
Általában a büntetésből való félelem; sorsod, helyzeted elleni dühösség; vad indulatok. Villámcsapás: indulatos lázadozás a célirányos megoldáskeresés helyett.

VILLÁMHÁRÍTÓ
Csip-csup ügyekre elvesztegetett idő.

VILLAMOS
Villamoson utazni: nem a saját utadat járod; villamost látni: irigykedés, mások helyzetét mindig jobbnak ítéled a sajátodnál. Villamos, ha elüt: vágysz egy kis erőszakra, legalábbis határozottságra.

VILLAMOSSZÉK
Kíméletlen karrierizmus; munkád a szenvedélyed, az abban elért eredményeket mindennél előbbrevalónak tekinted workolohic-person – USA-beli magyarázat.

VILLANYKAPCSOLÓ
Ki akarod puhatolni mások titkait

VILLANYKÖRTE
Lásd: ÉGŐ

VILLANYSZÁMLA
Megbírálnak.

VILLANYVEZETÉK
Baráti körben támadt perpatvart; összeugrasztanak valakivel.

VIPERA
Szerelmi acsarkodás.

VIRÁG
Nők álmában: ragaszkodás, hűség; férfiak álmában: finomság; gyengédség utáni vágy; alacsony szabadságfok; kényszerpálya. Virágot szedni: hódítás; virágot vágni: szakítás. Különösen színes, a valóságban nem létező virág: szerelmi álmodozás, ábrándok. Vadvirág: egészséges szerelem, jó partnerkapcsolat. Virágot árulni: szomorú szerelem Krúdy. Virágcsokor: változó érzelmek az emlékeiddel kapcsolatban. Virágkoszorú: ha színes, friss virágokból kötött: erős érzelmek; egyszerre több személy iránt érzett szerelemszerű ragaszkodás; ha szürke, hervadt, száraz: nők álmában: úgy gondolod, nem találtad meg az igazit; férfiak álmában: elhanyagoltnak érzed magad. Cserepes virág: jó családi-légkör. Levegőben lebegő virág: nők álmában: a nőktől való enyhe idegenkedés.

VISSZAPILLANTÓ TÜKÖR
Önelégültség.

VISSZHANG
Utazás, készülődés.

VITORLÁS (hajó, csónak)
Ha messziről látod: szomorú elválás; nagyon hiányzik valaki; ha benne vagy: jó partnerkapcsolat, megértés a szerelemben.

VITRIN
Sportolók álmában: vereség; egyébként: látszatéletvitel; a külsőségek iránti vonzalom.

VITRIOL
Gyűlölködő bosszúvágy; átkozódás, rágalom.

VÍVÁS
Erőszakosan, rámenősen, de semmiképpen sem tisztességtelenül szerzett érdemek.

VÍZ
Ha iszod: tisztulás; ha pohárban, edényben látod: jóravaló igyekezet. Vizet adni valakinek: segítőkészség. Vizet tölteni: könnyelműség. Vízcsap: pikáns fantázia. Zavaros víz: ármánykodás.

VÍZILÓ
Nők álmában: lustának, tehetetlennek tartott férj, partner; férfiak álmában: iszákos, de kedves cimbora.

VIZSGA
Diákálomban: önmagáért beszél; felnőttálomban: félszegség.

VÍZUM
Alaposság, rendszeretet. Emigráns álomban: akadály, buktató.

VÖDÖR
Jó emlékezőtehetség; hasznos felhasználása egy jó tanácsnak.

VÖLGY
Zárkózottság.

VONALZÓ
Szabálytalannak hitt gondolatok; kordában tartott színes fantázia.

VONAT
Elkerülhetetlen dolog. Minél hosszabb a vonatszerelvény, annál jobb kedvvel végzett munka. Vonaton utazni: érdeklődés, fogékonyság a nem technikai értelemben vett újdonság iránt; vonatot vezetni: irányító szerepre vágysz; szereted elrendezni mások dolgait. Vonat, ami az orrod előtt megy el, vonatot lekésni: a vállalkozó szellem hiánya; a ismeretlentől, újtól valófélelem. Vonatszerelvény, vontatókocsi mozdony nélkül: végzetesnek érzett események.

VONÓ (Hangszerhez való)
Férfiak álmában: eleve reménytelennek ítélt szerelem, vágyakozás; nők álmában: partneroddal szembeni elégedetlenkedés.

VONTATÓ
Vízi: szerelmi bonyodalom; földi vontató, traktor: összegyűlt tennivalók.

VONYÍTÓ (állat)
Balsejtelem.

VÖRÖS
Az erotika, szenvedély, tűz, forróság szimbóluma. – Vörös lángok: szerencse, jó hír ér.

VULKÁN
Túlfűtöttség; félsz a saját indulataidtól.

ZAB
Tilosbanjárás; tiltott szerelem. Régi feljegyzés szerint: nőknek: házasságon kívüli gyermekáldás; férfiaknak: az anya iránti tiszteletlen gondolatok. Zabot vetni: félrelépés.

ZABLA
Szabadszájúság; túljátszott indulatoskodás.

ZACC
Takarékoskodás

ZACSKÓ
Értelmetlen titkolózás; nejlonzacskó, ha átlátszó: túlbecsülöd saját éleslátásod; ha mintás; színes: titkot sejtesz ott, ahol nincs semmi különösebb.

ZAFÍR
Olyan társaságba kerülsz, ahol feszengsz.

ZAJ
Ha ijesztő: nem gondolsz olyannal, ami lelkiismereted háborgatná. Zajtalanul haladó kocsi, jármű: irigykedsz valakire; nálad nem tehetségesebb, de sikeresebb ismerős.

ZÁLOGHÁZ
Hűtlenség, nemcsak a szó szoros értelmében; egy emlék elfelejtése; egy ismerős kibeszélése. Zálogcédula: kényszerűségből fenntartott kapcsolat, érdekbarátság.

ZÁPOR
Fiatalos indulat; könnyű szerelmi bánat.

ZÁR
Titoktartás. Zárat lefeszíteni; feltörni: olyan dolgokat hallottál, amikre nem voltál kíváncsi. Zár, ami nem működik: fondorlatosan kiszedik belőled azt, amiről hallgatni akartál és mindezt csak utóbb veszed észre. Bezárni ajtót, kaput: visszavonulás, meghátrálás; fiókot: soha be nem vallott emlék; szekrényt: családi titok.

ZARÁNDOK
Segítséget vársz. Zarándokmenet: ha látod: töprengés; ha benne mész: befolyásolt vagy; olyannak állsz a pártjára, aki ezt nem érdemli.

ZÁRDA
Fogalom, erős elhatározás. Zárdába betörni: vonzod a bajt.

ZÁRÓRA
Elkeseredettség; bánat, amely csodálkozásodra hamarosan el fog múlni. Záróra után maradni kocsmában, szórakozóhelyen: partnerodat nem tartod magadhoz valónak, méghozzá buta előítéletek miatt. Zárórakor, ha elküldenek valahonnan: önmérsékletre inted magad.

ZÁRSZÁMADÁS (tszben)
Viszálykodás, szomszédháború.

ZÁSZLÓ
Hangosdkodás; ünnepélyes érzelemnyilvánítás. Zászlórúd: nők álmában: jótékonykodásnak álcázott uralkodnivágyás; női egyesülésekben való részvétel; férfiak álmában: közéleti buzgalom; mozgalmaikhoz, szövetségekhez való szenvedélyes kapcsolódás.

ZÁTONY
Ha rossz érzést kelt, megakaszt: nemsokára elszánod magad egy régen aktuális lépésre; jó irányú változás előtt állsz. Zátony, korallzátony, ha szép színes, jó érzéssel nézed: vitakedv, szereted a nehéz feladatokat, jól is oldod meg azokat. Zátonyt a víz alól úszkálva nézni: gátlástalanság, vakmerőség.

ZAVAR
Házasság Krúdy.

ZEBRA (állat)
Kétségek rohantak meg saját elképzeléseid helyességét illetően.

ZEBRA (közúti jel)
Értelmes fegyelmezettség; az érzelmek háttérbe szorítása.

ZENE
Zenét hallani: csábítás; meggyőződnek valamiről, amit eredetileg nem akartál elfogadni. Zenekar: befolyásolhatóság. Mindig annak érzed át az igazát, akivel utoljára beszéltél. Ha Te zenélsz: olyasmire akarsz rávenni valakit, ami az illetőnek nincs igazán a kedvére.

ZENÉLŐ ÓRA
Kellemesen eltöltött idő; szép emlékek.

ZIVATAR
Lásd: ZÁPOR, ESŐ

ZÖLD
Krúdy szerint is remény. Zöld táj, vidék: jókedvű egyedüllét; gondolkodás. Zöld asztal: hazardírozó természet, blöffölés.

ZOMÁNC
Ügyesség; türelmesség a kapcsolataidban.

ZONGORA
Csábítsz és egyben elcsábulsz. Négykezest játszani: kiváló, de nem biztos, hogy nemes célért történő együttműködés.

ZSÁK
Ha viszed: gond; ha látod: nem akarod olyasmin törni a fejed, amin pedig helyes lenne elgondolkodnod. Zsák, ha abban visszataszító dolgot sejtesz: kényelmetlen tisztáznivaló magadban. Kiszakadt zsák: elmaradt, vagy a vártnál kisebb nyereség. Pénzeszsák: vágyálom. Foltozott zsák: szépített emlék.

ZSALU
Részletekből próbálsz következtetni az egészre: bezsaluzott ablak: kíváncsiság; valamit rosszul tudsz.

ZSEB
Kis, titkos szenvedély; apró takargatnivaló. Zsebben lévő pénz: óvatosság; lyukas zseb: anyagi gond. Zsebóra: titkos találka; szerelemre kiszámított idő.

ZSEBKENDŐ
Kihívás, kacérkodás. Használt, gusztustalan zsebkendő: csúnyán végződő kaland.

ZSEBTOLVAJ
Aggodalom, féltékenység. Ha Te lopsz valakinek a zsebéből: bajkeveréssel fordítod magad felé a figyelmet.

ZSELLÉR
Undok főnök, utálatos munkatársak. A gépírónő szerint inkább szerencsétlen beosztottak.

ZSEMLE
Makacsul kitartasz a véleményed mellett.

ZSETON
Mindig holnaptól kezdesz bele abba, amit helyesnek tartanál.

ZSIBVÁSÁR
Gazdag fantázia.

ZSILETTPENGE
Agresszivitás.

ZSILIP
Egyszerre a nyakadba szakadó több baj; nagytakarítás, lakásfestés kellős közepén érkező váratlan vendégek, akik lefegyverező udvariassággal nálad hagyják vásott gyermekeiket, amíg ők színházba mennek.

ZSINÓR
Kölcsönös függőség; egymást kiegészítő tulajdnságok a barátságban, partnerkapcsolatban.

ZSÍR
Javaid gyarapodása. Amiből aztán jócskán le kellene adni!

ZSIRÁF
Felfuvalkodott ismerős, aki túlságosan fennen hordja az orrát.

ZSOLTÁR
Segítségre szorulsz, de ezt röstelled.

ZSŰRI
Ha megítélnek: erőszakos önszabályozás; ha zsűritag vagy: beleszólsz valamibe, amihez nem értesz.

ZUHANÁS, ZUHANNI
Kisgyermekkori rémület újraéledése; álmodozásban, ábrándozásban levezetett kreativitás, kihasználatlan, szabályozatlan intelligencia. Árokba, gödörbe, piszkos helyre zuhanni: tudod jól, hogy rossz úton jársz. Tetőről, szikláról, magaslatról lezuhanni: nem ott vannak sikereid, ahol szeretnéd. Toronyból, oszlopról leesni: nők álmában: szerelmi bizonytalanság; férfiak álmában: védtelenség.

ZUHANY
Költekezés.

ZÚZA
Nehezen elfogadható kritika; töprengsz azon, amit hallottál.

ZÚZMARA
Kevélység; számítás.

Iratkozz Fel!

Join 2 others, and start your fitness journey with us today.

We promise we’ll never spam! Take a look at our Privacy Policy for more info.