Nem hiszek a szenvedés és a tragédia gyógyító erejében, ezek azért vannak, mert hozzátartoznak az élethez, és nem szabadna büntetésnek tekinteni őket.

Ha az ember odaadja valakinek a szívét, és ez a valaki meghal, akkor magával viszi a szívünket? Az ember meg itt marad, lyukkal a mellkasában, és ezt a lyukat nem tudja semmivel sem kitölteni?

Csak azt add másnak, aminek te is örülnél, ha kapnád.

Arról tudom felismerni azt, aki valóban szeret, hogy nem lehet megsérteni.

Nekem az kell, hogy nélkülözhetetlen legyek valakinek. Olyan kell, aki felemészti minden szabad időmet, határtalan egómat, segítőkészségemet. Aki az én szenvedélybetegem. Kölcsönös függőségem.

Az ember mindig éppen arra vágyik legjobban, amit soha, de soha nem kaphat meg.

Minden tragédiák legmélyebbike nem az, hogy fiatalon halok meg, hanem ha 75 éves koromig élek úgy, hogy sosem éltem igazán.