Üres napok. Ülök a félhomályban.
Elfog a melankólia
és megalkuszom a mulandósággal.

Nem érti, miért töltik sokan az egész életüket azzal, hogy szétzúzzák az utakat, amelyeken nem akarnak végigmenni, ahelyett, hogy azon az egyetlen úton járnának, amely elvezeti őket valahova.

Nem elég, hogy a jelek szerint állandó bérlete van a szívemhez, még a tudatalattimba is befészkelte magát.

Csakis olyan pasi kell, lányok, aki olyannak szeret, amilyenek vagytok. Sőt, azért szeret, mert olyanok vagytok. Minden apró dilivel egyetemben. Higgyetek nekem!