
A bohóc nem én vagyok. De ez a szörnyeteg társadalom nem ismeri fel, hogy ki az, aki azért viselkedik komolyan, hogy elrejtse őrültségét.
Mosolygok. Mindig mosolygok, ha valami fáj. Mi mást tehetnék?
Az ember képes a magányt megszokni, de ha a magánya csak egyetlen napra is megszűnik, utána kezdheti a megszokást elölről.
Bárcsak mindenki felismerné saját őrültségét, és együtt tudna élni vele! Talán rosszabb lenne tőle a világ? Nem! Ellenkezőleg: az emberek őszintébbek és boldogabbak lennének.
Az a pénz, amely a tiéd, a szabadságod eszköze, míg az a pénz, amelyet hajszolsz, a szolgájává tesz.
Mi is hát az első szerelem, ha nem az a „lelki aktus”, amellyel az ember a szerveiben, képzeletében fölzsongó vágyakat egy élő személyre rávetíti?
egy frissen sült sütemény illatáért.