Mi is hát az első szerelem, ha nem az a „lelki aktus”, amellyel az ember a szerveiben, képzeletében fölzsongó vágyakat egy élő személyre rávetíti?
Mi is hát az első szerelem, ha nem az a „lelki aktus”, amellyel az ember a szerveiben, képzeletében fölzsongó vágyakat egy élő személyre rávetíti?
Igaz szerelem az, amikor nem várunk semmit sem cserébe.
Ápolnunk és fejlesztenünk kell magunkban a teljes embert, aki az érzelmeknek minél szélesebb skáláját éli meg: van dühe, ujjongása, szomorúsága és extázisa.
Az erőt a nőktől várjuk. Lehetőleg úgy, hogy észre se vegyük. Finoman, okosan, ravaszul, tapintatosan adjatok erőt nekünk – ne sérüljön a gőgünk és a felsőbbrendűség-tudatunk. Így élünk, sajnos.
Menj el hegymászni, túrázni.
Gyakorta megesik, hogy ha nem kérdezünk, választ kapunk, akár olyat is, amire eszünkbe se jutna rákérdezni.
Gonosz szavak után ártatlan rózsákat küldeni szánalmas próbálkozás!
A remény jó dolog, talán a legjobb. És a jó dolgok nem halnak meg, miként a rosszak sem élnek örökké.