Hallgatom a csendet, amelyet időről időre megszakít a mellettem alvó lélegzetvétele. Megsimogatom a kezét, de vigyázok, hogy ne ébredjen fel. A szavak mellett fontosak a tapintások, simogatások, ölelések, cirógatások.

Vannak éjszakák, amelyek után nevet kellene változtatni, olyannyira mások lettünk.

A legnehezebb az életben: élni és nem hazudni.

A mai világban nehezen veszünk tudomást a csendről. Az űrt mindig kitölti a tévé, a rádió, esetleg egy autóduda hangja, vagy egy üres, semmitmondó társalgás.

Ami egy nemzedéknek tudomány, az a következő nemzedéknek balgaság.

Hogy lehet, hogy fogalmad sincs, mennyire fontos számodra valaki, amíg el nem veszítheted?

Jogom van fölfelé nézni. Az égre, a sűrű felhők mögött látható egyetlen csillagra – ha odalent vihar, eső vagy áradás van.

Az embernek választania, nem pedig elfogadni kell a sorsát.