Az álom előtti pillanatok hasonlítanak a halál képéhez. Elönt a kábulat, és lehetetlen meghatározni, mikor kezd az „ÉN” más formában létezni. Az álmaink a mi második életünk.

Akinek valódi problémái vannak, annak nincs ideje depressziósnak lenni.

Az ember rendesen arra vágyik, amitől legmesszebb áll.

Én – az a szó, amelyet a leghalkabban kell kiejtenünk.

A boldogság keresése egyéni dolog, nincs rá modell, amelyet másoknak átadhatnánk.

A képmutató sohasem lehet annyira gonosz vagy rossz, mint az őszinte ember.