Sohasem szabadulunk meg a szorongástól, ha úgy véljük: annyiszor ítélnek meg bennünket, ahányszor ránk pillantanak.

A fájdalom olyan, mint a részeg vendég: mindig visszajön még egy utolsó összeborulásra.

Úgy tetszik, mintha legfőbb célunk az volna, hogy minél gyorsabban beszéljünk, s nem az, hogy minél értelmesebben.

Az ember mindig visszanéz, ha már nincs mit várnia.

Hogy mennyire szeret valaki, azt onnan tudod egészen pontosan bemérni, hogy mennyire tudja a hibáidat megbocsátani.

Amíg fiatalok vagyunk, sokáig azt mondogatjuk magunkban, az élet igazából majd csak később kezdődik. Egy nap aztán azon vesszük észre magunkat, hogy az a „később” már el is múlt.

Az élet nagy játszmájában azok a legboldogtalanabbak, akik nem vállalják a kockázatot, hogy boldogok legyenek.