Kiváltságból arrogancia lesz. Az arrogancia pedig az igazságtalanság melegágya. Ebből csíráznak ki a romlás magjai.

Ha jól megnézzük, minden filozófia ennyi: ködös beszédbe göngyölt emberi értelem.

Az ember bármilyen messze jut is ismereteivel, akármennyire is objektíven ítéli meg önmagát, végül egyebet nem nyer az egészből, csupán tulajdon életrajzát.

Azok az emberek, akik jót tesznek másokkal, nem hasznosak akarnak lenni, hanem érdekes életet akarnak élni.

Szabad akarat az, amikor az ember azt teszi, amit tennie kell.

Egyszer egy filozófus azt kérdezte: azért vagyunk emberek, mert a csillagokat bámuljuk, vagy azért bámuljuk a csillagokat, mert emberek vagyunk?

A csodák nem a természet törvényeinek ellentmondó dolgok; csak azért gondoljuk, hogy azok, mert nem ismerjük a természet törvényeit.

"Megismerhetjük-e" ténylegesen a világmindenséget? Ugyan, hiszen a kínai negyedben is alig ismeri ki magát az ember!

Ha én nem magamért vagyok, akkor ki van helyettem? De ha én csak magamért vagyok, akkor miért vagyok?

Csak az összes információ birtokában lehetséges helyes döntést hozni.

Amit sohasem vontak kétségbe, az nincs bebizonyítva.