Léteznek igen furcsa alkatú emberek: nem élhetnek szenvedés nélkül. Ha már nem szenvednek semmiben, képzelt betegekké válnak. Nemcsak az egyes emberek, hanem egész korszakok is szeretnek így szenvedni.

Úgy tetszik, a szerelemben mindkét fél önmagának ellenkező nemű mását keresi: emiatt a szerelemben örökké keresni fogunk, anélkül, hogy találnánk.

Nem az a fontos, hogy a madár hányszor csap a szárnyával, hanem, hogy íveljen.

A szerelem nem a szeretkezés iránti vágyban nyilvánul meg (ez a vágy számtalan nőre vonatkozik), hanem az együttalvást kívánó vágyban (ez a vágy csupán egyetlenegy nőre vonatkozik).

Senki nem visz emlékbe semmit olyan helyről, ahová még el akar látogatni.

Az emberek nem olyanok, amilyenek lehetnének, hanem olyanok, amilyenek lehetnek.