Az ember nem az által tanul meg élni, hogy mások életét hallgatja, hanem hogy a saját életét éli.

Nem érti, miért töltik sokan az egész életüket azzal, hogy szétzúzzák az utakat, amelyeken nem akarnak végigmenni, ahelyett, hogy azon az egyetlen úton járnának, amely elvezeti őket valahova.

Az emberek tudatlannak születnek, nem ostobának; ostobává az oktatás teszi őket.

Annyi minden van, amit nem mondanánk ki, ha előbb meggondolnánk. Fene sok minden van, amiről azt hisszük, hogy társalgás, pedig csak szócséplés.

Az a rohadt meló, majd minden időt elvesz az ember felnőtt életéből.

Nem az a tartós, ami az időnek ellenáll, hanem ami bölcsen változik vele.

Az ember egyik pillanatban derűlátó, a következőben már lesújtja a bizonyosság, hogy úgyis darabjaira hullik minden. És a végén pontosan ez történik.

Ahogy nő benned a szeretet, úgy nő a szépség is.

A megszokás elkoptatja a tisztességérzetet is, mint akármi mást.