http://www.erdelyikulcsoshaz.ro/uploaded/images/program/413.max.jpg

Komoly előkészületek övezik a többnyire december hónapban karácsony elött megtartott disznóvágást. A család minden tagja, és a segítségül hívott rokonok, szomszédok már előző nap előkészítik a szükségeseket (szerszámok, edények, fűszerek) majd kora hajnalban a dermesztő hidegben nekilátnak a tevékenységnek. A férfiaknál az első és kimaradhatatlan a vérpezsdítő reggeli szilvapálinka. Az első pohár pálinkát azért isszák meg, hogy rendre mindenkinek jöjjön meg a szeme világa. Ki ki lássa, hogy mi a feladata és tegye jókedvvel azt. A második pohárral azért isszák meg, hogy ne féljenek a disznótól se, hisz nem könnyű feladat lefogni azt. Amint az állat lelke eltávozott a testéből elkezdik becsülni a súlyát. Mivel a komák rendre alábecsülik a disznó súlyát, a gazda pálinkával kezdi bátorítani őket, hogy mondjanak kicsit nagyobb számokat. Pár pohár pálinka után ki is egyeznek, majd nekilátnak megperzselni. Erre régen a legjobb szalmáját vette elé a gazda. Nem volt mindegy, hogy milyen gabona szalmája volt, mert egyik jobban a másik kevésbé ” ég jól „, azaz egyik kevesebb hőt termel, utána megtisztítják és előkészítik a feldolgozásra. A bőséges reggeli és pálinka elfogyasztása után következik a hús feldolgozása. Az asszonyok a konyhában ízletes házi készítésű kolbászt, hurkát, májast, szalonnát, sonkát, tepertőt, kocsonyát stb…készítenek. Az ételek egyedi ízvilága utánozhatatlan. A hagyományok alapján alkalmazott receptek, a kifőzés, sütés, besózás, füstölés ínycsiklandozó eredménnyel szolgál, bárki kóstolja is meg. A nap fénypontja az ebédet jelentő korhely leves és az isteni ízesítésű friss husból készült tokany savanyú káposztával.   Az ebéd előtt rendszerint pálinkával kínálja meg a gazda a segítségeket, és úgy illik, hogy közülük a legidősebb mondjon egy kis köszöntőt: ” Adjon az Isten erőt, egészséget, hogy egészségben fogyaszthassuk, fogyaszthassák el ezt a disznót, és adjon az Úr másikat helyette jövő ilyenkorra „. 

A válasz hasonloan hangzik ” Az Úr hallgassa meg, és segítse meg a segítségeket is, hogy jövőre is tudjanak itt lenni és velünk enni ebből a finom ételből „. 
  Az ebéd sorás rendszerint mindenki elkezdi mesélni az eddigi disznóvágási élményeit, amelyek meglepő módon sokszor fél évszázadra is visszanyúlnak, és a legjobb történetek apáról fiúra szállnak.
 A disznóvágás disznótorral végződik. Erre illik megint visszahívni az összes embert aki csak segédkezett, sőt a komák sokszor akkor is hivatottak a torra családostól, ha nem is voltak jelen addig. A vacsoránál aki kér, vagy aki még nem evett, az ehet a levesből, de a vacsora fő fogása a rántott véres-májas, a kolbász, a tepertő, amelyeket pityókapirével tálal a gazdasszony.
A nagylelkű gazda rendszerint küld egy kis kóstolót a szomszédainak, amely egy szál kolbászból májasból, véresből és tepertőből áll. Így lehetséges az is, hogy annak ellenére, hogy mindenki csak egy-két disznót vág, mégis decembertől tavaszig mindig friss disznóhúst ehet.

A disznóvágás remek családi és társasági program, mindenképpen érdemes egyszer részt venni egy igazi falusi disznóvágáson, ahol remek szórakozásban és fenséges gasztronómia élményben lehet részünk.



0



0



0

81







Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük