Legszívesebben csak ölelném, hogy felejtse végre el a fájdalmakat, mert a múlt elmúlt.

Milyen öröm örömet okozni! S az emberek mégis milyen ritkán szánják rá magukat.

Mindig túl későn érkezünk, amikor valaki meghal. Mindig.

Hogy igazából élhess, félned kell a haláltól, kell hogy legyen veszítenivalód.

Elméletileg minden veszteség a javunkat szolgálja.

Mit jelenthet az, hogy nincs meg köztünk a harmónia? Van egyáltalán olyan, hogy harmonikus kapcsolat?

A szerelemnek és a barátságnak csak egyetlen rokon vonása van, s ez: ha felbomlik, annak oka sohasem a Másik, hanem mindig az Én.