Egy időben a komponista és zongoraművész Frederic Chopin olyan szakállat hordott, amely csak az arca egyik felén ékeskedett. Szerinte nem volt jelentősége, a közönség úgyis csak a jobb arcfelét látta.
Gabriel Fahrenheit 1714-ben alkotta meg a higanyos hőmérőt.
A világon a legtöbb piercingje a kanadai Brent Moffat-nek van, összesen 702 darab.
Feketeszakáll, a hírhedt kalóz eredeti neve Edward Teach volt.
Lorenzo Ghiberti szobrász és ötvösművész a firenzei Battistero északi kapujának elkészítésén 21 évig, a keleti kapun 27 évig dolgozott.
Benjamin Franklinnek volt egy üzeme, melyben kenderből papírt gyártottak. A Függetlenségi Nyilatokozat is ilyen papírra íródott.
Goethe nem bírta a kutyaugatás hangját, alkotni pedig csak úgy tudott, ha egy rothadt alma volt az íróasztal fiókjában.
Adolf Hitler anyja komolyan fontolgatta az abortuszt, de az orvosa lebeszélte róla.
Vin Diesel valódi neve: Mark Vincent.
Az első fizikai Nobel-díjat Wilhelm Conrad Röntgen kapta 1901-ben. Felfedezte, hogy bizonyos sugarak fényhatást keltenek a bárium-platinocianiddal bevont papíron akkor is, ha a papír a másik szobában van. A sugarakat hihetetlen voltuk miatt „X sugaraknak” (X Rays) nevezte el.
Ignace Paderewski, minden idők egyik legjobb zongoristája, Lengyelország miniszterelnöke volt.
Boleyn Annának, VIII. Henrik második feleségének az egyik kezén hat ujja volt. Egész életében kesztyűt viselt, hogy leplezze testi deformációját.
A Haribo nevű cég a gumimaci feltalálójáról, HAns RIegelről és a cég székhelyéről, BOnnról kapta a nevét.
Mark Twain majdnem ötven éves volt, amikor megtanult biciklizni.
Tina Turner, a híres énekesnő hisz abban, hogy egy előző életében Hatshepsut királynőként a régi Egyiptomot irányította ie. 1503 és ie. 1482 között.
Adolf Hitler kedvenc filmje a King-Kong volt.
A 19. században egy híres torreádor, Lagarijo, összesen 4867 bikát ölt meg.
Henry Cavendish, az 1700-as évek egyik legnagyobb tudósa olyan betegesen szégyenlős volt, hogy sosem beszélt egyszerre több ember előtt. A nőkkel szembeni félénksége miatt a női alkalmazottaival kizárólag írásban kommunikált, ha valamelyikük az útjába került, azonnal elbocsátotta. Külön bejáratot építtetett a házába, ahol úgy tudott távozni, hogy senkivel sem kellett találkoznia. Egyedül, magányosan halt meg.
Időszámításunk előtti harmadik században Eratosztenész precíziós műszerek nélkül megmérte a Föld sugarát. Eredménye a jelenleg is elfogadott értékhez képest egy százalékos pontosságú.
Charles Baudelaire egy denevért tartott kalitkában az íróasztalán.
A Kodak cég alapítója, George Eastman utálta, ha fényképezik.
A rulettet Blaise Pascal, francia matematikus találta fel.
Kolumbusz Kristóf szőke volt.
Mozart teljes neve: Johannes Chrysostomus Wolfgangus Theophilus Mozart.
Alfred Hitchcock ovaphobia-ban szenvedett (morbid félelem a tojásoktól).
Salvador Dalit kirúgták a művészeti iskolából, mert nem tűrte el, hogy a tanárai bírálják a műveit.
Az öngyújtót hamarabb feltalálták (1823-ban), mint a gyufát (1836-ban).
Houdini eredeti neve Erich Weiss volt.
Wolfgang Amadeus Mozart Versailles-ban, a francia királyi család előtt lépett fel 1764-ben, amikor még csak 8 éves volt.
Magellán nem hajózta körül a világot, mivel az út közben, a Fülöp-szigeteken meghalt. A helyettese, Juan Sebastian Del Cano volt az, akinek vezetésével befejezték az utat.
A karácsonyi üdvözlőlapot egy angol, Henry Cole találta fel 1843-ban.
Gustave Eiffel diszlexiában szenvedett és félt a magasságtól.
Marilyn Monroenak hat lábujja volt.
Los Angeles alapterületének majdnem egynegyedét autók foglalják el.
A Playboy alapítójáról (Hugh Hefner) egy nyúlfajt neveztek el. A faj latin neve: Sylvilagus palustris hefneri.
Az első újságot Julius Caesar adta ki. Az Acta diurna című lap naponta jelent meg. Sajnos egyetlen példánya sem maradt fenn.
Sir Arthur Conan Doyle, a Sherlock Holmes írójának eredeti foglalkozása szemészorvos volt.
1556-ban Pietro Aretino olasz író annyira nevetett a nővére által mondott vicces történeten, hogy hanyatt esett székével és megfulladt.
Thomas Edison 1097 szabadalmat birtokolt, noha ebből mindössze egy – a fonográf – volt a saját találmánya. Az összes többit az alkalmazottaival kötött megállapodás alapján szabadalmaztatta.
Tiger Woodsnak a piros a szerencseszíne, soha nem játszik anélkül, hogy ne viselne valami pirosat.
Az automata kenyérpirítót Charles Strite amerikai munkás találta fel.
A frizbi William Russel Frisbee-ről kapta a nevét, aki cukrászmester volt. Süteményeit Frisbee feliratos, kerek fémtálcákon kínálta.Amikor Waler Frederick Morrisonnak támadt egy ötlete, hogy készít egy csészealj-formájú játékot, amit dobni és elkapni lehet, a Yale Egyetem kertjében meglátta, hogy a diákok a Frisbee süteményes tálcával játszák ugyanezt. Találmányát ezért átnevezte Frisbeenek.
Egy partin Salvador Dali eltörte az állkapcsát, amikor öklét a szájába tette, így akarván lenyűgözni egy jelenlévő hölgyet, aki később a felesége lett.
James Pitty, egy amerikai étterem tulajdonos készítette az első használható pénztárgépet 1879-ben. A készpénztároló fiók kinyitásakor egy csengő szólalt meg, így akadályozva meg a lopást.
Az ausztrál Tommy Johnst körülbelül 3000-szer tartóztatták le iszákosság miatt.
Teddy, azaz Theodore Roosevelt egy vadászaton nem volt hajlandó lelőni egy medvebocsot. Azóta hívják a játékmackókat „teddy bear”-nek.
Kublaj Kánnak volt a világon a legtöbb kutyája, 5000 Mastiff tulajdonosa volt.
A számítógéphez használatos egér-alátétet 1974-ben találta fel James Spencer, aki eredetileg szőnyeg-ügynök volt.
A nikotin Jean Nikot francia követről kapta a nevét, aki a XVI. századi Franciaországban gyógyszerként tette ismertté a dohányt.
Isaac Newton egyetlen rögzített parlamenti beszéde, amit képviselőként mondott, arra vonatkozott, hogy nyissa ki valaki az ablakot.