Mások elvesztésén búsulni olyan, mintha a betegséget választanánk, amikor jól is lehetnénk.
Valahogy mindig lesz, mert úgy még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna.
A Pokol nem is olyan rossz, ha van veled egy angyal.
Nem számít, mennyire borzasztónak érzel valamit, mindig lehet annál sokkal rosszabb is.
Talán nincs is annyira nyomorúságos helyzet, amelyik ne hordozna magában valamiféle vigaszt.
Az idő minden sebet begyógyít, még ha néhány heg marad is utánuk.
A szívbe döfött karó csak megbénít, nem öl meg.
A búcsúzás fájdalma jelentéktelen a viszontlátás öröméhez képest.
Semmit sem nyeshetünk le anélkül, hogy ne éreznénk a hiányát. Még a legrosszabb emlék is része az alapzatnak, amely megtart bennünket a világban.
Mások tragédiája mindig segít enyhíteni a saját szenvedéseinket.
Végül úgyis azt teszed, ami a helyes, még ha nehéz is. Tudom, ez nem segít most, és azt is tudom, hogy nem mindig könnyű megtalálni a helyes utat.
Nincsen olyan emlékezés, melyet az idő el ne törölne, sem olyan fájdalom, melyet a halál meg ne szüntetne.
A felhő mögött, mely ránk veti árnyékát, ott a csillag, mely ránk veti fényét.
Minden rendben lesz. Semmitmondó szavak, amiket a semmibe, a hatalmas, sötét ürességbe mond ki az ember, mintha kaparászva próbálnánk megfogni valamit zuhanás közben.
Volt benne valami vigasztaló, hogy összeestem, és hogy mélyebbre már nem eshetek.
Van, amikor a csend hangosabban beszél, és a legnagyobb vigaszt az nyújtja, ha valaki csak ott van mellettünk.
Vannak órák, mikor a dolgok levetik álarcaikat, mikor a szögletek letompulnak, s a sebek észrevétlenül begyógyulnak a csöndben.
Ha vége szakad valaminek, akár rossz volt az, akár jó, mindenképpen űr marad a helyén. Ha rossz volt, az űr magától is megtelik. Ha jó, akkor csak úgy lehet megszüntetni, ha a helyébe az ember valami jobbat talál.
Régi bajon nem kell új könnyet ontani.
Akárhogy is sír az ember, a végén csak kifújja az orrát.
Minden repülés zuhanással kezdődik.
Amit adsz, azt te is visszakapod – noha lehet, hogy onnan, ahonnan a legkevésbé várnád.
Az idő azért hoz gyógyulást a fájdalmakra és a viszályokra, mert az ember közben változik, többé nem ugyanaz a személyiség.
Mindegy, milyen szegény az ember, amíg van valakije, akit szerethet.
Nem az a legnagyobb dicsőség, ha soha nem bukunk el, hanem ha valahányszor elbukunk, mindig talpra állunk.
Emberek, ha boldogtalanok vagytok, vigasztaljon benneteket, hogy én is boldogtalan voltam.
Vigasztalást azoktól kapunk, akik egyetértenek velünk, fejlődésünket azok szolgálják, akik nem.
Az, hogy fájdalmat érzünk, éppoly természetes, mint hogy levegőt veszünk.
Ha valaki elmegy, az azért van, mert jönni fog helyette valaki más.
Ha sötét volt az éjszaka, kétszer olyan fényes lesz a nappal.
Álomvilágban él, kinek csak öröme van.Rosszul érzem, de legalább érzem magam!
Az élet minden csatája arra jó, hogy tanuljunk valamit belőle, még azokból is, amelyeket elveszítünk.
Minden változásnak, még a legvágyottabbnak is megvan a maga szomorúsága, mert amit hátrahagyunk, az önmagunk egy része. Meg kell halnunk az egyik életünkben, hogy újat kezdhessünk.
Minden elmúlik, ahogy a víz is elfolyik, ahogy a szív felejt.
Mindig van valaki, aki pontosan arra vágyik, mint te.
Jobb részesülni valami jóban, de aztán elveszíteni, mint ha soha nem is lett volna benne részünk?
Talán egy napon, évek múlva – ha majd a fájdalom elviselhetővé csillapul – képes leszek visszanézni arra a néhány rövid hónapra, amely mindig is életem legboldogabb időszaka marad.
Nem mondom, hogy ne sírjatok, mert nem minden könny keserű.
Ne aggódj! Utóvégre ember vagy, olyan az emlékezeted, mint a szita! A te fajtádnak minden sebét begyógyítja az idő.
A tudat, hogy valaki törődik velem, olyan volt, mint két hónapnyi didergés után egy finom, meleg takaró.
Hihetetlen, mennyire értenek hozzá az elveszett lelkek, hogy felismerjék egymást, és egymásra találjanak, egyesítve a fájdalmaikat!
Az éhezésnél, a szomjazásnál, a munkanélküliségnél, a szerelmi bánatnál, a vereségnél – mindennél – rosszabb, ha úgy érezzük, hogy senkit, de senkit nem érdeklünk.
Még ha ez az élet nem is az, amit szeretnék, attól még igenis lehet értékes.
A tapasztalat jó iskola, csak a tandíj magas.
Ami történt, megtörtént. Most már arra kell gondolnunk, hogy mi a dolgunk.
A rászorulónak valamennyi vigasz közül egyik sem tesz olyan jót, mint a megállapítás, hogy az ő esetére nincs vigasz.
A bánat egyetlen gyógyszere a napfény, a friss levegő, a kellemes társaság és a jó zene.
A szenvedéstől való félelem rosszabb, mint a szenvedés maga. Egyetlen szív sem szenvedett, ha álmait kereste.
Az élet és a szerelem megy tovább.
Gyakran elég csak lenni valakivel. Nem kell, hogy megérintsen. Még a beszéd sem kell. Egy érzés suhan át köztetek. Nem vagy egyedül.