Az ember addig nem tartozik sehová, amíg nincs a földben halottja.
Meghaltunk, és amit életnek hiszünk, az csak abban az átmeneti állapotban történik velünk, ami a halál és egy másik élet között van.
Nem jó sem öregnek, sem fiatalnak sok időt tölteni a halálra gondolással.
Oly csúnya a halál… és az a rettenetes, hogy a többi ember élve marad.
Azt hiszem a halál csak egy hosszú álom, és mostanában úgyse tudtam kialudni magam.
Eleget tudok már a gyászról, hogy felfogjam, sosem szűnik meg a hiányérzet, csak megtanulsz élni a tátongó űrrel, amit maguk után hagynak, akik elmennek.
Hiába próbálnak megfeledkezni a halálról: a halál nem feledkezik meg senkiről.
A halál a lélek számára ugyanolyan fontos, mint a születés, s ugyanúgy, mint a születés, integráns része az életnek.
Az élet egy nagy meglepetés. Miért ne lehetne a halál még nagyobb?
Nem a halál nehéz, hanem ami előtte van.
Csak egyszer halok meg, és én nem akarok lemaradni róla.
Nem a halál rettenetes. Hanem várni a halált.
Amikor valaki meghal, akkor nem az ő élete az, amelyik megállt abban a pillanatban.
Még azt sem tudjuk a halálról, hogy vajon nem a legnagyobb jó-e, mégis úgy félünk tőle, mintha biztosan tudnánk, hogy a legnagyobb rossz.
Elveszíteni valakit, akit szeret az ember, soha nem könnyű.
Az élet kellős közepén is a halál leselkedik ránk.
Egy dolog tudni, hogy a halál vad, megállíthatatlan sebességgel közeleg, s más látni, ahogy lecsap.
Sírkövek felirata lehetne: „Elfáradt.” Talán nem az életbe fáradt bele, csak abba, hogy kapaszkodjon belé.
Az emberek tisztelik a halált, mert joggal úgy vélik, hogy ha tiszteletre méltó dolog meghalni, mindenki bizonyos lehet afelől, hogy legalább egyszer tisztelni fogják.
A halál nem semmisíti meg az életet, csak átváltoztatja.
Minél közelebb kerülsz a halálhoz, annál jobb a történet.
Az öngyilkosság végső állítás, egy búcsúzóul odavágott káromkodás a világnak.
A halál az, ami a pillanatnak szépséget és rettenetet kölcsönöz. Az idő csak a halál által lesz eleven idő.
Halálom napja a legbensőségesebb magányom.
Az öngyilkosság természeténél fogva önző, az ember előbb magára gondol, és csak azután a többiekre.
A halálra és a sötétségbe pillantva az ismeretlentől félünk, semmi mástól.
A mély gyász, amelyet egy szeretett lény halálakor érzünk, abból a megérzésből fakad, hogy minden egyénben rejlik valami leírhatatlan, valami, ami csak rá jellemző, és ezért teljességgel pótolhatatlan.
A halál se több, mint szeretőnk szorítása: fáj, de mégis kívánjuk.
Üresen tegyék le a koporsódat! Ne hagyj semmit a Halálnak, éld és használd fel minden erődet, érzelmedet, esélyedet, vágyadat, álmaidat. Ne takarékoskodj magaddal.
A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes. Ahogy Shakespeare mondja, ha idén meghalunk, jövőre már nem kell.
Aki a haláltól fél – nem él.
Nem tudsz megijeszteni a halállal, mert minden, amitől félni lehet, az életben történik velünk.
Mi a halál? Egy fokkal közelebb kerülök a nyugalomhoz, és talán kettővel közelebb a csendhez.
Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Mi a halál? Az érzések közvetítette benyomásoknak, az ösztönök izgalmainak, az értelem tévelygéseinek és hozzá még a hitvány test kiszolgálásának megszűnte.
Nem félhetsz a haláltól, ha nincs miért élned.
Az, hogy emlékszel majd rám, az éppen az a halhatatlanság, amire nekem szükségem van.
Soha, de soha nem veszítjük el szeretteinket (…). Ők velünk vannak, nem tűnnek el az életünkből. Csak nem egy szobában vagyunk velük.
A megsemmisülés nem kelt bennem rettegést, hiszen kipróbáltam már, mielőtt megszülettem.
„A harmadik emeletről lezuhanni éppolyan életveszélyes, mint a századikról.” Ha már le kell zuhannom, legalább jó magasról zuhanjak.
Az ember holtan is lehet klassz. Tulajdonképpen így a legkönnyebb, mert nem öregszik, nem hízik és nem kopaszodik.
Az ember eltemeti halottjait, sírjuk fölé keresztet ácsol, jelnek, hogy van valami, ami több, mint az élet.
Kín a halál, de a kínt is lezárja.
Az öngyilkosságba mindig két ember hal bele. Éppen ez az értelme.
Ma még gondolkodó, szenvedő emberi lények vagyunk, de holnapra szerves trágya lesz belőlünk, svédasztal a férgeknek.
Ha meghalok, állva temessetek el, mert egész életemben térdepeltem!
A halál a vándor megnyugvása, minden fáradozás vége.
Mi más a halál, mint áldozat az idő és a végtelenség oltárán?
A halál árnyékában csak az tud nevetni, aki őszintén, nyitott szívvel, nyitott lélekkel néz vele szembe.
A természet feltalálta a halált, hogy biztosítsa az élet örök folytonosságát.
Értesítések