Aki ötvenévesen is ugyanolyannak látja a világot, mint húszévesen, az harminc évet elpazarolt az életéből.

Amilyen ősi, oly biztos e tapasztalat: mondd meg, mivel dicsekszel, s én megmondom, mi hiányzik leginkább belőled.

Ellenségeink rólunk alkotott véleménye közelebb jár az igazsághoz, mint a magunké.

Az ember soha ne adjon másoknak olyan problémához tanácsot, amelyet önmaga sem tud megoldani.

A magyarnak idegenben a legnagyobb ellensége mindig a magyar.

Az emberek mindent pusztítani akarnak. Én csak annyi halat fogok, amennyi nekem kell, s néha az uraságnak, ha följön. Aki akkor is pusztít, amikor nem éhes, vétkezik.

Így van ez egész életünk során: legsötétebb perceinkben olyan emberek gusztusa szerint cselekszünk, akik megvetésünk tárgyai egyébkor.

Te akkor is teljesítsd a kötelességedet másokkal szemben, ha azok nem teljesítik a magukét veled szemben.

Mindenkinek úgy kellene élnie, hogy ne veszítse el a saját énjét a másikban, ne kezdje el teljesen a másik életét élni.

Az elemzőkészséget ne tévesszük össze a találékonysággal, mert míg az analitikus elme szükségképpen találékony, sok találékony ember gyakran képtelen az elemzésre.

A legtöbben úgy élik az életüket, mint a bűnözők: először cselekszenek, és csak utána kezdenek aggódni a következmények miatt.

Az ember olyan, mint a felhők odafent. Úsznak az égen, találkoznak egy másik felhővel, aztán majd kiderül, hogy mi lesz velük. Eggyé olvadnak-e, vagy úsznak tovább külön-külön az ég vizében.

Nem vagyok felelős azért, hogy megfeleljek mások várakozásainak, nem vagyok felelős azért, hogy olyan legyek, amilyennek mások hisznek – az ő hibájuk, nem az enyém!

Szeretjük kitalálni a mások gondolatait, de nem szeretjük, ha mások kitalálják a mi gondolatainkat.

Jobban ismernők egymást, ha nem akarnók magunkat örökösen egy sorba helyezni másokkal.

Sajnálom! Én nem önnel foglalkozom, hanem az önről kialakított elképzelésemmel.

Aki sorsát maga kívánja irányítani, ismernie kell önmagát: lelkialkatát, ítélőképességét, tehetségét, hajlamait.

Minden szempár mögött egy ismeretlen emberi múlt rejtőzik.

Minden emberi lény számára létszükséglet az önmagával való elégedettség.

Az emberek viszonyát nem az szabja meg, hogy mit érnek, hanem hogy mit akarnak egymás életében.

Az emberek cselekedeteit saját, legbelső indítékuk motiválja.

Az emberben éppen annyi rossz van, mint amennyi jó, s hol az egyik, hol a másik kerül elő, aszerint, hogy a körülmények melyiknek kedveznek.

A problémát mindig a szituációban lévő ember fújja föl, a környezet általában nem úgy reagál, ahogy várja.

Senki sem annyira őrült, hogy ne találna egy még őrültebbet, aki megérti őt.

Az emberek nem változnak meg egyik napról a másikra, s egy új rendben mindig a régi folytatását keresik.

Egy embert inkább hallgatásából, semmint beszédéből ismerhetünk meg – vagyis abból, hogy kellő pillanatban hallgatni tud.

Az embereknek csak akkor nyílik rá alkalmuk, hogy kedvesek legyenek és segítsenek, ha te felhagysz azzal, hogy bátornak és erősnek mutasd magad, amikor nem vagy az.

Vannak ellenségeid? Jó. Ez azt jelenti, hogy valamikor, valamit felépítettél már az életedben.

Elszomorít, hogy az emberek mindig a kisebb ellenállás felé mennek, ahelyett, hogy valami magasabb szintű dologra törekednének.

Nem az baj, ha az ember más, hanem az, hogy másnak érzi magát.

Az igaz ember a világ szemében esztelen.

Talán naiv dolog azt hinni, hogy aki nem panaszkodik, nincs is panasza.

Csak a gyávaság keres önigazoló érveket és magyarázatokat!

Az erkölcsi törvény nem ismer tudóst és tudatlant, vagyonost, szegényt.

Egy mosoly, amit kéretlenül, önzetlenül adnak, megváltoztathatja a napodat. Akár az egész életedet is.

Mindenki ki akar válni a többiek közül, mert attól fél, hogy elveszti, hogy nem látja meg önmagát a tömegben.

Vannak a fizikai túlélésnél fontosabb dolgok is. Képesnek kell lenned tükörbe nézni.

Az őrület és a nagyság egyazon érme két oldala.

Bolond ez a világ: arkangyallá változhatsz, megőrülhetsz vagy akármekkora gazember lehet belőled, senki sem látja. De hiányozzék csak egyetlen gombod… mindjárt észreveszi mindenki.

Meghalni csak emberek tudnak, de benne nem volt már semmi emberség.

Az emberek nem olyanok, amilyenek lehetnének, hanem olyanok, amilyenek lehetnek.

Soha senkinek ne mesélj el semmit. Ha elmeséled, mindenki hiányozni kezd.

A nagyvárosokban tapasztalható általános barátságtalanság arányos az ott összezsúfolt embertömeg mennyiségével.

Az ember csak akkor tud hűvös fejjel cselekedni, ha a dolgok nem érintik személyesen.

Mi a különbség aközött, hogy egész életedben igyekszel láthatatlan maradni, vagy pedig megjátszod, hogy az vagy, akinek a többiek látni akarnak? Így is, úgy is tettetés az egész.

A nagy szellemek mindig is ellenkezést váltottak ki a középszerű elmékből. A középszerű elme ugyanis képtelen megérteni azt, aki nem hajlandó vakon meghajolni a konvencionális előítéletek előtt, hanem bátran és őszintén kimondja a saját véleményét.

Az ember fizetni akar a hibákért, amiket elkövetett, és azt hiszi, ha eleget szenved, az elég. De nem így van.

Az okos ember alkalmazkodik a világhoz, a buta makacsul a világot próbálja magához hajlítani. Ennélfogva a haladás a butáktól függ.

Az ember csak a magafajtával tud együtt élni, olykor még azzal sem; mert nehéz elviselni azt, ha a másik pont olyan, mint ő.

Az emberek úgy bánnak veled, ahogyan te bánsz önmagaddal.