A mai ember észre sem veszi, hogy nehezen bírja ki önmagát. És másokhoz nem a szeretet viszi, hanem az önmagától való menekülés.

Mindazt, ami bennünk van, gyerekkorunkban ültették el bennünk.

Látom a történelem legerősebb és legeszesebb embereit (…), és ezek az emberek benzinkutaknál és éttermi konyhákban robotolnak.

Az ember gonosz és bosszúálló lény. Igenis beleköp abba az immár üres tányérba, amiből tegnap még jóízűen vacsorázott. Újra vágyik a nagyszerű ízekre. S ez a vágy a ragaszkodás!

Az arcodra nézve vagy a hangod árnyalataira figyelve mások gyakran jobban átlátják, hogy milyen hangulatban vagy, mint te magad.

Van, amit az ember nem is akar elmondani. Nem azért, mert szégyelli. Csak mert néha jobb – és másokkal szemben is kíméletesebb – megőrizni a látszatot.

A szegény ember nem is él, csak van.

Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni.

A másoktól irigyelt tulajdonságokat mások is másban keresik.

Nem számít, hogy szenátor vagy ajtónálló, senki nem immúnis a meleg mosoly és a kemény kézfogás ellen.

Vajon az embernek, ha nem tudja, hogy kicsoda, nem kötelessége önmagát megkeresnie?

Kevés dolog van, amiben nagyobb örömünket leljük, mint a mások hibáinak kijavításában.

Ha magunkhoz veszünk egy éhező kutyát, és ellátjuk minden jóval, nem fog megharapni. Ez a legfőbb különbség a kutya és az ember között.

Az emberek többsége nem tudja értékelni a csöndet. Folyamatos beszédkényszerük van. Beszélek én is, csak jobban szeretem, ha van is valami mondanivalóm.

A kifogás, hogy „én már csak ilyen vagyok”, egy nagyon költséges életmód jelszava.

Ezen a világon az emberek hamar ráunnak arra, ami nem érdektelen, és jóformán csak az köti le őket, ami unalmas.

A legtöbb ember oly nagyon él, hogy nem is veszi észre.

Mindenki azt hiszi, hogy többet szenved a másiknál.

A mások fölött ítélkező ember nem tudja magáról, hogy a saját fölényét akarja érvényre juttatni.

Minél többet osztozol az emberek örömében és bánatában, annál közelebb kerülsz hozzájuk.

A titoktartás legjobb módja elhitetni az emberekkel, hogy már tudják a választ.

Az emberek igen ritkán buknak el – inkább csak felhagynak a próbálkozással.

Nem téboly-e, nem az esztelenség netovábbja-e, hogy sokat kívántok, holott édeskevés fér belétek?

Ne az legyél, akinek mások látnak vagy látni akarnak – hanem az, akinek te látod magadat.

Jobban ismernők egymást, ha nem akarnók magunkat örökösen egy sorba helyezni másokkal.

Nekem úgy tűnik, az udvariasság és a képmutatás túl gyakran járnak kéz a kézben.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!

A derű csakis a derék ember lelkében lakozik; a gonosz ember lelkében éjszaka van.

A halálos veszélyek és örökös küzdelmek között élő férfi lelke sokkal fogékonyabb a lelki nagyságok megbecsülése iránt, mint a béke eseménytelenségeiben elpuhult és nagyobb indulatokra képtelen emberé.

Amíg nem ébrednek öntudatra, nem fognak fellázadni, s amíg fel nem lázadtak, nem ébredhetnek öntudatra.

Az ember megkeményíti magát, mert mások ezt várják el tőle. Azért leszünk magabiztosak, mert valaki bizonytalan mellettünk. Az ember végül is azzá válik, akivé mások szükségletei alakítják.

Csodálatos, ha a másik magától ért minket, de tudni kell segíteni is azzal, hogy kifejezésre juttatjuk az igényeinket.

Semmit sem fürkésznek az emberek egymás dolgaiban oly mohó érdeklődéssel, mint azt, amihez semmi közük.

A lusta ember csak öregebb lesz, bölcsebb nem, mert sose lép át saját korlátain.

Aki mást megaláz, saját emberségét játssza el.

Sok az olyan ember, aki azt képzeli, hogy amit tapasztal, azt meg is érti.

Minden nemzedék kineveti a régi divatot, de vallásos áhítattal követi az újat.

Ne tégy soha semmit mással, amiért gyalázat érhet, még titokban sem, mert a szemérem önmagad előtt még inkább kötelez.

Ha baj ér bennünket, rögtön akad egy barát, aki kész megmártani szívünkben a tőrt, s még azt kívánja, hogy csodáljuk meg a markolatát.

Minden ember akkora, amekkora dolgok feldühítik.

A jóságot azért nem veszik észre az emberek, mert átlátszó, mint a víz és a levegő. Csak ha fogy, az vevődik észre.

Ravaszság dolgában a buta ember mindig túltesz az okoson.

Az ember nem arra született, hogy legyőzzék. (…) Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.

Az ember ne azt nézze, hogy az emberek mit tartanak normálisnak, hanem, hogy ő maga hogy maradhat meg önmagának.

Ha nem toleráljuk eltérőségeinket, akkor életünk jelentős részében küzdeni fogunk egymással.

Az emberek hibái mindig megfelelnek annak a körnek, amelybe tartoznak.

Az ember fizetni akar a hibákért, amiket elkövetett, és azt hiszi, ha eleget szenved, az elég. De nem így van.

Minden emberi kapcsolat az adás és az elfogadás képességén alapul. Addig él, amíg öröm adni és elfogadni.

A hibák, amelyeket az emberekben látunk, többnyire a sajátunk.

Az ember sohasem csak önmaga: inkább kombinációja mindazoknak, akikkel valaha dolga volt.