Az emberek néha úgy is tudnak hazudni, hogy csöndben maradnak.
Az a félelmetes, hogy az ember irigy. Lényegénél fogva az… azt hiszem, az irigység a létért való ösztönös harc egyik eleme. Benne rejlik a génekben.
A kabátot alakítsd az emberhez, és ne az embert a kabáthoz.
Sohase fojts vissza, ne hallgass el magad előtt semmit, ami a saját gondolatod ellenében gondolható!
Az, aki tudja, hogy kell hízelegni, rágalmazni is tud.
Tudj bánni a hazugsággal, akkor bánni tudsz majd az emberekkel is.
Néha csak azért tűnik valaki határozottnak, mert nincs más választása.
Az őrület kivétel az egyénben, de szabály a csoportokban.
Az ember, amilyen aljas, mindent megszokik.
Az emberek viszonyát nem az szabja meg, hogy mit érnek, hanem hogy mit akarnak egymás életében.
Mindenki azt hiszi, hogy többet szenved a másiknál.
Csak a gyávaság keres önigazoló érveket és magyarázatokat!
Az emberi természet olyan, hogy mindennél jobban szereti azt, ami elveszett: annyira visszasóvárogjuk azt, amit elvesztettünk, hogy sokkal kevésbé becsüljük meg azt, amink megmaradt.
Az emberek rendszerint a leggondatlanabb helyeken keresik a szenvedést, mert azt hiszik, hogy nem érdemlik meg a boldogságot.
A szerénység közepes tehetségeknél puszta becsületesség, nagy talentumoknál képmutatás.
Az emberek hajlamosak arra áhítozni, ami a legrosszabb nekik.
A mai ember észre sem veszi, hogy nehezen bírja ki önmagát. És másokhoz nem a szeretet viszi, hanem az önmagától való menekülés.
Körülbelül három másodpercre van szükség ahhoz, hogy egy idegen valamilyen benyomást tegyen ránk.
Az emberek napról napra többet tudnak a világról, s egyre kevesebbet magukról.
Egy pesszimista minden lehetőségben látja a nehézséget; egy optimista minden nehézségben meglátja a lehetőséget.
Elég nagy a távolság aközött, amit az emberek a saját cselekedeteikről gondolnak, illetve aközött, amit valójában tesznek.
Aki mást megaláz, saját emberségét játssza el.
Mindenki vágyik valamire, miközben talán teljesen más képet mutat a világ felé.
Az az elképzelésünk, amelyet egy-egy ismerősről tartós módon formáltunk, jó időre süketté vagy vakká tesz vele szemben.
Minden ember úgy van megalkotva, hogy a legmélységesebb titok és talány legyen a többiek számára.
Az emberek cselekedeteit saját, legbelső indítékuk motiválja.
Gutát kapok azoktól az emberektől, akik békében élnek önmagukkal. Hogy van pofájuk, miközben én intenzíven szenvedek? Szegény én.
Amikor egy csoport tagjai vagyunk, az az elnyomhatatlan vágy olvasható le az arcunkról, hogy igazán a csoport részei legyünk.
Biztonságosabban jársz a saját sötétségedben, mint más világosságában.
Nekem úgy tűnik, az udvariasság és a képmutatás túl gyakran járnak kéz a kézben.
Az embernek nem kell annyira halálosan komolyan vennie önmagát.
Ne az ítélkezés, hanem a megértés szándékával hallgassuk partnerünket!
Ha az ember rosszul játszik, el kell fogadnia, hogy veszít.
A legtöbb ember megjátssza magát, álarcot visel, ám a színjáték során elveszíti saját egyéniségét.
Néha körbenézek a világban, és felfordul a gyomrom. Miért nem erőltetik meg magukat az emberek egy kicsit? Semmit sem tesznek, mégis folyton csak elégedetlenkednek.
Minél primitívebb az ember, annál jobbnak tartja magát.
A sértegetés olyan, mint a tőr: fontos, hogy melyik irányba mutat, és hogy te magad hol állsz.
Talán nem is attól vagyunk azok, akik vagyunk, hogy mit teszünk nap mint nap; ennél sokkal többet számít, hogy mire vagyunk képesek akkor, amikor senki sem számít rá.
Részeg ember nem hazudik, ami a szívén, az a nyelvén.
A világnézetem kiegyensúlyozott, de arra ügyelek, hogy az egyensúly mindig felém billenjen.
Az emberek mindent pusztítani akarnak. Én csak annyi halat fogok, amennyi nekem kell, s néha az uraságnak, ha följön. Aki akkor is pusztít, amikor nem éhes, vétkezik.
Az ember gonosz és bosszúálló lény. Igenis beleköp abba az immár üres tányérba, amiből tegnap még jóízűen vacsorázott. Újra vágyik a nagyszerű ízekre. S ez a vágy a ragaszkodás!
Az ember az egyik erkölcsi kódex helyett választhat másikat, de nem rázhatja le magáról a belénevelt engedelmességet.
A legszebb emlékműved embertársaid szívében áll.
Csodálatos, ha a másik magától ért minket, de tudni kell segíteni is azzal, hogy kifejezésre juttatjuk az igényeinket.
Az ember sose ismeri meg azokat, akiket őrülten imádna.
Az embereknek igenis szükségük van a kritikára, ha már önkritikájuk nincs.
Az ember nem arra gondol, amire szeretne, hanem ami eszébe jut.
Az ember mindig éppen arra vágyik legjobban, amit soha, de soha nem kaphat meg.
Az ember sohasem csak önmaga: inkább kombinációja mindazoknak, akikkel valaha dolga volt.