A gondolat elhal, mihelyt szavakban ölt testet.

Nem az a baj, hogy túlságosan sok a bolond, hanem az, hogy a villámcsapás nem oda sújt, ahova kéne.

– A boldogság relatív. (…) És csak utólag ismerhető fel. Sose tudjuk, hogy boldogok vagyunk, csak azt, hogy boldogok voltunk.

Két boldogtalan ember nem teheti boldoggá egymást – egyszerűen csak megduplázzák boldogtalanságukat.

Míg az ember életben van, addig van remény. És amíg remény van, addig eltökéltség is van.

Akkor ismerjük fel a nagy szerelmet, amikor rádöbbenünk, hogy az egyetlen ember a világon, aki vigaszt nyújthatna, épp az a személy, aki a fájdalmat okozta.