Szerző: Stephenie Meyer
-
Csak az ismeretes dolgok biztonságosak. Csak az ismeretest tűrhetjük meg. Az ismeretlen… sebezhetőséget jelent.
-
Pontosan elég vagy ahhoz, hogy örökké és megmásíthatatlanul magadhoz láncolj.
-
Ha az életed csupa harc és vérontás, akkor csak vékony szálak kötnek másokhoz, és ezeket a szálakat könnyű elszakítani.
-
Hozhatod a bilincset, a rabod vagyok.
-
Úgy éreztem, mintha egy rémálom fogságába estem volna, egy olyanba, amelyben még akkor is kénytelen vagy futni, amikor tudod már, hogy véged, de a lábaid mégsem mozognak elég gyorsan.
-
Te vagy az életem legjobb része!
-
El sem tudtam képzelni, hogy létezhet még olyan dolog a világon, amitől nekem félnem kellene – fizikai dolgoktól semmiképpen. Ez az egyik előnye annak, ha az ember mindent elveszített.
-
A remény újra meg újra felütötte a fejét a lelkemben, hogy aztán fájdalmasan eltiporja a valóság.
-
Azért félek, mert… hát szóval, nyilvánvaló okokból nem maradhatok mindig veled. És attól félek, hogy én veled akarok lenni, sokkal jobban vágyódom rá, mint szabadna.
-
Soha nem tudhatod, mennyi időd van még. A szememből csorgó könnyek mindkettőnk könnyei voltak.
-
Bármennyi közös időt szánt is nekünk a sors, egy percet sem akartam veszíteni belőle.
-
A külvilág semmit nem jelent számomra, ha nem vagy velem.
-
Ha nem lenne sötét, sose látnánk a csillagokat.
-
Ha az élet valóra váltja legmerészebb álmodat, akkor nincs mit megbánnod, ha ez az álom aztán véget ér.
-
Az eltelt idő nem változtatott azon, milyen ellenállhatatlanok számomra arcának tökéletes vonásai, és biztos voltam benne, hogy soha nem fogok hozzászokni.
-
Szerelmes voltam belé, de nem annyira, hogy ez mindent megváltoztasson: csak ahhoz volt elég, hogy mindkettőnket meggyötörjön.
-
Senki sem örül a rivaldafénynek, ha sejti, hogy perceken belül hasra fog esni.
-
Ha nincs ellene kifogásod, jobb szeretném, ha nem takarnád el az arcod. Már eddig is túl sokáig nélkülöztem… tovább már nem bírnék meglenni nélküle.
-
Amint megszeretsz valakit, többé nem tudsz logikusan gondolkodni róla.
-
A szépség átok is lehet, nemcsak áldás.
-
Az élet és a szerelem megy tovább.
-
Eszembe jutott a mondás, hogy két ember társaság, de három már tömeg, bár az én esetemben ez nem volt egészen igaz, mert nekem már a kettő is sok volt.
-
Nem kívánhatod meg, ami már úgyis a tied.
-
Egész éjjel egymást bámultuk, arra szegezve a szemünket, amit egyikünk sem lett volna képes elveszíteni: a másikra.
-
A gyűlölet szenvedélyes érzés.
-
Föladtam, hogy megpróbáljak rendesen viselkedni. Most egyszerűen azt teszem, amihez kedvem van, és utánam az özönvíz!
-
Csak azért nem mondom, hogy te vagy életem szerelme, mert azt remélem, hogy sokkal hosszabb ideig foglak szeretni. Mondjuk inkább úgy, hogy te vagy a létezésem szerelme.
-
Ő minden, amire vágysz, minden, amit nem kaphatsz meg.
-
Eldöntöttem, melyik életet választom, most már szeretném elkezdeni élni.
-
Egy dolog tudni, hogy a halál vad, megállíthatatlan sebességgel közeleg, s más látni, ahogy lecsap.
-
A bátorság egy ponton túl már őrültség.
-
Ha már az a sorsom, hogy darabokra szakadjak, akkor legalább annyi örömöt akarok cserében kisajtolni a pillanatból, amennyit csak lehet.
-
Sokkal… okosabban tennéd, ha nem barátkoznál velem. De már belefáradtam, hogy megpróbáljam magamat távol tartani tőled.
-
Az élet szívás, aztán meghalsz.
-
Már egészen elfelejtettem, milyen érzés boldognak lenni. Márpedig most boldog voltam. Olyan boldog, hogy jó ötletnek tűnt belehalni.
-
Az iskolakerülés jót tesz az egészségnek.
-
Nekem te vagy az életem. Te vagy az egyetlen dolog az életemben, aminek az elvesztése fájdalmat okozna.
-
A tények néha olyan kibogozhatatlanul keveredtek össze a fantázia termékeivel, hogy – noha hazugság nem hangzott el – nehéz volt észben tartani, hogy mi a szigorúan vett igazság.
-
Az ember mindig éppen arra vágyik legjobban, amit soha, de soha nem kaphat meg.
-
Mintha elvesztettem volna a szívem, mintha üres lennék belül. Mintha mindent, ami bennem volt, itt hagytam volna nálad.
-
Ha sikerülne palackoznunk a balszerencsédet, valóságos tömegpusztító fegyverre tennénk szert!
-
Amikor saját sorsomról beszéltem, kétségtelenül kettőnkre gondoltam. Külön-külön az egésznek csak a fele voltunk.
-
Jobban szeretsz, mint ahogy megérdemlem.
-
Az életem egy nagy, kegyetlen vicc, és nem szökhetek meg a poén elől.
-
Rettentően féltem, hogy többé nem lesz alkalmam így együtt lenni vele – soha többé nem beszélgetünk ilyen őszintén, mint most, amikor leomlott a kettőnk közt emelkedő fal.
-
Nem csodálom, ha olyasmit is hallottál, aminek nem örültél. Tudod, azt mondják, a hallgatózóknak már csak ez a sorsa!