Attól, hogy megbukunk, az út még nem téves, csak vezessen el valahová. Akkor téves, ha nem vezet el sehová.
Halálig mindent kibírunk úgyis, kár volt annyira félteni magad!
Az a felnőtt ember, aki el tudja viselni érzelmeinek sokféleségét és ellentmondásait.
Az ingának mindkét irányban ki kell lengenie: a düh mellett lennie kell mosolynak, közös nevetésnek is.
Átrohanjuk az életünket, boldogságot keresve, kutatva, mintha lenne valami ilyen a Sors könyvében, hogy boldognak kell lennünk.
Tulajdonképpen nagyon kellemes gyávának lenni. Annyi terhelő helyzetet ki lehet bírni a gyávasággal! Még sincs jó sora a gyáva embernek. Az önféltés nehéz bilincs.
Rengeteg (…) ember van, aki nem tud felejteni, és minden reggel bemagolja gyerekkora, ifjúkora sérelmeit, és húzza maga után, mint egy hosszú sleppet.
Az életnek az a sajátossága, hogy életveszélyes.
Ha hidegen tudsz célozni, szavaid pontosabban fognak találni, mintha őrjöngve üvöltözöl. Az őrjöngő, önuralmát elvesztett ember rövid idő alatt nevetségessé válik.
Az ember nem tulajdon. Egy kapcsolat nem jelenti azt, hogy nem lehet örömed nélkülem. Nem lehet titkod előttem.
Semmi értelme sincs olyasmit keresni, amit az ember nem akar megtalálni.
Sötétben és hidegben nem lehet élni. Meg kell őriznünk önmagunk és kapcsolataink fényét és melegét. A kapcsolatok fő anyaga a törődés.
Egyszerűbb panaszkodni, mint kiverejtékezni a megoldást. És vég nélkül – sokaknak és sokszor elismételve ugyanazt – panaszkodunk!
A múlt már nincs. A jövő még nincs. Egyetlen valóság a jelen.
Az élet tisztelete azt jelenti, hogy a születés és a halál végpontjai között úgy bánunk egymással, hogy érdemes legyen a világon élni.
Minden út – jó út, ami elvezet valahova.
Ember nem lehet többfelé hűséges.
A boldogság egy totális pillanat, a teljesség pillanata. Ez elérhető néha, de akkor is csak egy pillanat, ráadásul legtöbbször teljesen váratlanul jön. Nem betervezhető, elhatározható.
Figyelj csak! Ma van az a nap, amitől tegnap annyira féltél.
Minden ember önmagát meghatározó, önmagát kialakító lény, aki saját karakterét, szellemi arculatát, egyszóval sorsát maga teremti meg.
A megbocsátásnak egyetlen lehetősége van: a felejtés. S amikor kompetens személy azt mondja, hogy én megbocsátok, de nem felejtek, akkor bizony paprikajancsit csinál saját magából.
Ne akarj mindenáron jó lenni, mert egyrészt nem fog sikerülni, másrészt nem fogják sem megbocsátani, sem megbecsülni!
Lehet értelmetlen szenvedést, megalázást, félelmet okozni a másik embernek, vagy magára hagyni segítség nélkül, amikor erre lenne szüksége.
Nincsen harang, aminek a nyelve csak az egyik oldalra leng ki. Kis öröm, kis bánat, nagy öröm, nagy szomorúság mindig együtt jár.
A féltékenység gyökere mindig az önbizalomhiány, az az érzés, hogy rosszabb vagyok másoknál, az összehasonlításkor pórul járok, vagyis előre felkészülök a vereségre.
A szerelem idővel szeretetté változik. (…) Vagy unalommá, esetleg gyűlölködéssé.
Aki nem szereti saját magát, az másokat sem képes szeretni. Aki utálja magát, az általában utálni fogja az embereket.
Ne kapj hisztériás rohamot, ha életed hajója néha megbillen egy markánsabb hullámtörésen. Már százszor megijedtél, hogy elsüllyed, és még mindig a nagy vízen hajózol.
Nincs olyan inga, amelyik csak egy irányban leng ki! Ha a sors nagy örömöket hozott, elhozza a nagy szenvedéseket is. Persze lehet apró örömök és pirinyó bánatok között is élni… De érdemes?
A féltékenység önértékelési zavart bizonyít, de semmi esetre sem szeretetet vagy szerelmet.
Ne félj a csendtől. Minden fontos dolog a csendben történik. Csendben sarjadnak a növények, csendben fejlődik a magzat, csendben cikáznak a gondolatok, csendben borít el a szerelem.
A görcsös kapaszkodás nem a szoros érzelmi kapcsolódás, hanem a bizalmatlanság jele.
A modern társadalomban az emberek többsége az élet kellékeinek a megszerzésére fordítja minden energiáját. Élni már nem marad ideje.