Szokj hozzá, hogy akik igazán szeretnek, néha megkarcolnak. Visszafordítják tekintetedet oda, ahol még munkád van önmagadon.
A halottak nem halnak meg. Ha szerettél már érett szeretettel, ezt te is tudod.
Ha hinnél, tudnád, a Nap nem csak lenyugszik, de másnap újra fölkel.
Másoktól várni a boldogságunkat éppolyan ostobaság, mintha másoktól várnánk, hogy helyettünk nőjenek fel, helyettünk tanuljanak, helyettünk szenvedjenek, örüljenek és éljenek.
Sok tippje volt már az emberiségnek, százféle vallás, morál, filozófia… de az egyetlen, ami valóban működik, az az Érdek!
Az igazi szeretetet nem adjuk vagy kapjuk, az van.
Furcsa volt a tekintete. Szomorú és üres. Férfiak néznek így, amikor régmúlt szerelmükkel találkoznak.
Amíg nem mondod valakire, hogy Ő AZ! – addig nem is szereted igazán. És ha felmerül benned a gyanú: „Lehet, hogy mégsem Ő AZ? ” – azt jelenti, hogy már nem szereted.
Két szem összevillanásában néha nagyobb titok rejlik, mint húsz év házasság történetében.
Csak annak nem fáj semmi, aki nem szeret. A közönynek nincsenek idegvégződései.
Aki önmagát legyőzte, azt nem lehet legyőzni! Az verhetetlen. Erős. És derűs.
Az érett lélek jele a sírni tudás képessége.
Küzdeni csak akkor tudunk, ha van miért. Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
A mai társadalom olyan beteg, hogy nem szabad közösséget vállalni vele. Neked is azt tanácsolom: Járj magánúton!
Azt sugárzod magadból, amit a lelkedben, önmagadban átélsz. Ami benned történik, az árad belőled. Akiben öröm él, abból öröm árad. Derű.
Akit szeretsz, arra előbb-utóbb rátalálsz, egyszerűen azért, mert össze vagy hangolva vele.
Elfelejtünk boldognak lenni – amikor még lehetnénk.
Ha a szíved azt mondja: „Erre!” és az eszed azt mondja: „Arra!” – kövesd a szíved szavát! Menj erre! De tudd, hogy ez a veszedelmesebb út.
Csakis az érett lelkű nők képesek túllépni női szerepeiken s fölismerni, hogy önálló és szabad lények, akiknek sorsa – bár velük összefügg, de – nem csupán a Férfi.
Ha önfényedben élsz, hamar ellobbansz, és kapcsolataidat is elégeted.
A közöny fagyos. A gyűlölet hideg, a szenvedély forró… A szeretet meleg.
Boldogság az, amikor az ember megérkezett, behúzza evezőjét és azt mondja: megérkeztem, nem megyek tovább.
Két úton nem lehet egyszerre járni. Mert ahhoz az egyiket a másikért el kell árulni.
Sorsod drámájának nem csak szereplője, de szerzője is vagy. Magad írtad, és most is írod és játszod, szüntelenül.
Ha jól akarsz élni, szépen és értelmesen, egyetlen gondolatot törölj ki az agyadból. Ez így hangzik: Mindennek mások az okai!
Mindenkinek van egy hétköznapi arca, amely olyan, amilyen: látható. Van egy igazi arca, amely csak ritkán látható, még önmaga számára is.
Gyakran csakis a testünkkel tudjuk megnyugtatni egymást, félelmeinket eloszlatni és lelki görcseinket kioldani.
Szeretni nem lehet szkafanderben – csakis meztelenül. Aki szeret: védtelen.
A hajó megy tovább. Új partok, új kikötők felé. Vár a jövő, várnak a tapasztalatok, örömök és persze a csalódások is. De hová teszed az újat, ha még mindig a régivel bíbelődsz?
Ha szeretetre vágysz: szeretned kell! Ha társra vágysz, alkalmassá kell válnod a társulásra.
Aki fölfelé él, azt a bajok, nehézségek, küzdelmek erősítik. Aki lefelé él, azt ugyanezek gyengítik, és előbb-utóbb szétmorzsolják.
Ha valami kérdés erősen foglalkoztat, maga az élet hozza a választ.
A legnagyobb dolgok (…) a csendben történnek velünk.
Aki bölcs, tudja, hogy mindig úton van. És minden megérkezés egy másik út kezdete. És nem fél a változásoktól.
Igaza van a zen-mesternek, akitől megkérdezték a tanítványai: „Mester, honnét tudhatom, hogy van-e még dolgom a világon?” És a mester azt felelte: „Abból, hogy élsz.”
Félünk szeretni. És nem alaptalanul. Levetni az önzés páncélját, s meztelennek maradni mások között, közönyös és könyörtelen én-őrültek között, veszedelmes.
Megszületünk, s gyerekfejjel még azt hisszük, hogy itt valami mese vár, csodavilág – aztán rájövünk, hogy az egész csak pocsék, fárasztó realitás.
Ha van valami halhatatlan az emberben, az a röhögés. Onnan jön belőlünk, ahol nincs halál.
Ha valakit valóban szeretsz, azonnal tudod, ha megbántod – nem azért, mert látod az arcán, hanem mert a bántás pillanatában önmagadon érzed a bántalmat, neked is fáj – és tudod, hogy nem kellett volna.
Az, hogy a világ még áll, a nőknek köszönhető.
A nehézségek tanítanak meg arra, hogy van benned Valaki, akinek ez nem nehéz.
Az ember ott a legboldogabb, ahol legközelebb él a szeretethez.
Az ember sohasem azt hallja, amit mondanak neki, hanem amit a szívével lefordít magának.
A férfi a táncban és az életben vezet – a nő követi. Ez eddig rendben van. De vezetni csak az tud, aki tiszteli a másik lényét. Tiszteli a szabadságát. És úgy vezet, hogy öröm legyen követni őt.
Jogom van fölfelé nézni. Az égre, a sűrű felhők mögött látható egyetlen csillagra – ha odalent vihar, eső vagy áradás van.
Lehet, hogy azért van akadály előtted, mert nem biztos, hogy arra kell menned.
A szív nyelve intelligens, de roppant egyszerű. Nem kell sokat magyarázni. A szív előbb ismeri föl a hazugságot, mint az eszed.
Az, hogy „nincs”, hogy „elveszett”, hogy „elhagyott”, hogy „elmúlt” – fáj. Nagyon fáj. És mégis: lehet ez a fájdalom szép is.