Szerző: Milan Kundera
-
Nem az élvezet, hanem a győzelem vágya mozgatja a táncot.
-
A szerelem önmagunk elvesztett felének a sóvárgása.
-
Az ember sorsa gyakran jóval a halála előtt véget ér, a sors végének pillanata nem azonos a halál pillanatával.
-
Csakis azt a szerelmet mondhatjuk szerelemnek, amelynek a végén a halál várakozik.
-
A boldogtalanság pillanataiban az ember abban keres vigaszt, hogy bánatát összeköti mások bánatával.
-
A szerelem nem a szeretkezés iránti vágyban nyilvánul meg (ez a vágy számtalan nőre vonatkozik), hanem az együttalvást kívánó vágyban (ez a vágy csupán egyetlenegy nőre vonatkozik).
-
Ami akaratunkon kívül történik, azt nem könyvelhetjük el személyes kudarcként vagy érdemként.
-
Úgy szeretni, hogy nem várok cserébe semmit, beérni jelenlétével. Szeretni őt a saját világában, a megváltoztatás szándéka nélkül.
-
A magányra nem az ellenségei ítélik az embert, hanem a barátai.
-
Aki folyvást „valahova följebb” törekszik, annak számolnia kell azzal, hogy egy napon elszédül.
-
Nem azért szégyenkezünk, mert hibát követtünk el, hanem mert megaláztatásunkat mindenki látja.
-
Akit együttérzésből szeretünk, azt nem szeretjük igazán.
-
Amikor a szív szól, az észnek nem illik akadékoskodnia.
-
Az ember értéke abban rejlik, amiben túlnő önmagán, amiben önmagán kívül létezik, abban, ami másokban megmarad belőle, és amit másoknak jelent.
-
Azt szeretném, ha az egész életem egyetlen őrült ötlet lenne.
-
Az ember mindig arra vágyik a legjobban, ami távolodik tőle…