Szerző: Füst Milán
-
A magány a pesszimizmus melegágya.
-
A magányra szükségem van, mint a levegőre. Ha sokat vagyok idegenek között s nem vonulhatok vissza otthonomba: – mintha a lelkemet vesztettem volna el!
-
Ki ismerhet meg jól egy másik embert? vagy az életét? (…) Minden életrajz hamis.
-
A szeretet mellékterméke mindig gyűlölet.
-
A boldog ember nem lehet meg egészség nélkül, de maga az egészség nem tesz boldoggá.
-
Mily szörnyű az a hazugság, amellyel valaki szerelmet hazudik… – s csak azért, hogy megejtsen, testileg meghódítson egy nőt… a lélekkel játszik, azt teszi tönkre… valami becseset sért, hogy olyasmit nyerjen, ami nem becses…
-
A szépség rabja nem mer élni, fél, hogy romlik a szépsége.
-
Könnyzacskót teremtettek nekünk, mintha előre úgy tervezték volna, hogy sírni fogunk.
-
A távollét szerelmesek közt úgy hat, mint a szél a tűzre: a kis szerelmet eloltja, a nagyot tűzvésszé növeli.
-
Hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy elfelejtenek minket, mielőtt még emlékeztek volna ránk.
-
Nincsen sivárabb, agy-szárítóbb munkálkodás, mint mikor az ember állandóan okos.
-
Nem a gyémánt szép, hanem a fény, amit tükröz. – Viszont: a tükörtől függ, mennyire szép valami.
-
Nem akarok többé olyat, amit nehezen lehet megszerezni: a sors nem akarja, hogy megszerezzem, különben könnyen adná.
-
A legnagyobb konfliktus életünkben: ha az ember nem szeretheti azt, akit szeretni akarna.
-
A magányra szükségem van, mint a levegőre. Ha sokat vagyok idegenek között s nem vonulhatok vissza otthonomba: – mintha a lelkemet vesztettem volna el!
-
Akivel az embernek viszonya volt: azt alig rázhatja le magáról egykönnyen… a testén és lelkén talán örök nyomok maradnak utána!