Végtére maga nevét is elfelejti az ember.

Négy vájja mindennap az erszény fenekét: rosz óra, rosz malom, ó kocsi, vén szőlő.

Málé nem kenyér.

Mézes madzag: nyaljad.

Mértékletesség többet ér orvosnál.

Miatyánk közepe. (Azaz kenyér, ily formán: apját is elárulná a Miatyánk közepeért.)

Mindennél jobb a jó név.

A jó mesés, ritkán jó dolgos. 

Maszlagot evett.

Ha nem adok, te haragszol, ha meg adok: én is.

Nincsenen veszi a semmin adottat.

Nem minden méreg keserü.

Négy fal, négy szem közt sok történik.

Add meg a másét, hogy senki ne szóljon rád.

Mit ér a nép, ha nincs bölcs hadnagya.

Többször jő szobájába napfény, mint kenyér.

Nyiri kocsi, nyiri ló, nyiri bor egy se jó.

Előbb nyersz, hogyha kérsz.

Ritka mint a jó mostoha.

  Régi nóta, itt hallottam: igyunk egyet ma.  

Megbotlásra elesés következik.

Hol a nyul felnövelkedik, ott szereti leginkább.

Mindnyájan emberek vagyunk.

Ugy nézte majd megette szemével.

Elég nyavalya, ha vagyon, s nem tudni hol.

A mint forgatják a nyársat, ugy sütik a pecsenyét.

Tréfás csufolódásnak nyájasság a neve. 

Másét keresi, magáét veszti.

Idővel, szalmával a naszpolya is megérik. 

Az sem volt ám mátkatál.

A mi meglett, száz ökör sem vonja hátra.

Adós embernek sokszor kell hazudni. 

Mértékletlenség több embert viszen el, hogysem a fegyver. 

Mérték után jó a szabás.

Sok álomszakasztást kiván a méltóság.

Te is nótát dudolsz, de tánczra mást unszolsz. 

Nyakfalvára megyek, Pofon szállást kérek. 

Milyen az ember, olyan a szerencséje.

Eltört a mécses.

Kinek veszett neve indul, a szél is árt annak. 

Nem tudhat egy mester minden mesterséget.

Méz alatt méreg, szép almában féreg.

Aki kérdi: kell-e, nem örömest ad. 

Olykor a mester is elhibázza a vecsernyét.

Megholt Mátyás király, oda az igazság.

Ki nyakában bizik, akasztófán hizik.

Ki sokat válogat a mogyoróban, még férgesre talál.

A minemü mosdót ők tartottak nekem, én is olyan kendőt nekik.

Nyüg nem menti meg a tilost. 

Megverte a sok megáldj-isten.