Ha soha semmitől sem félnél, akkor vagy nagyon buta lennél, vagy bolond.
Az álom volt. Ez a valóság. Akik nem tudnak különbséget tenni a kettő között, azokat puhára bélelt falú szobákba helyezik, ahol halk szavú, arcukra fagyott mosolyú ápolónők törődnek velük.
Nem az a legnagyobb büntetés, ha te magad halsz meg, hanem ha elveszíted a szeretteidet.
Adj egy esélyt az új napnak. Hagyd, hogy megmutassa neked a célodat, a feladatodat. Tudod, a reggelek éppen erre jók. Értelmet adnak az életnek a sötétség után.
A kritika egyetlen ember véleménye.
Vagy kezdődő agylágyulásom van (…), vagy a világ egy bevásárlókosárban kerül a pokol bugyraiba.
A tudatlanság olyan kincs, amiért sokan ölni képesek.
A hullámok látványa időnként többet segít az embernek, mint a legjobb pszichiáter.
Az álmok mindig valóra válnak. A gond az, hogy sokan egy bizonyos álmot kergetnek, és nem veszik észre a sok-sok beteljesült álmot maguk körül.
Olykor egy érintés, egy csók, egy ölelés többet mond minden szónál, többet, mint egy józanul kigondolt tanács, vagy terápia, amivel egy pszichológus szolgálhat.
A valóságtabletta keserű gyógyszer, de megakadályozza a remények elvesztése utáni összeomlást.
Nem hasonlít az anorexiás modellekre, de számít ez? A szépségnek számtalan megjelenési formája van.
Ha nem hisz benne, akkor talán nem is létezik. (…) Lehet, hogy az tartja életben, ha hisz benne.
Ha szerető családban nősz fel, humoros, józanul gondolkodó, a világra nyitott szülők mellett, nem szigetelődsz el, hanem egy meleg fészekben érzed magad.
Az élet ajándék, melyet vissza kell adni, de addig is boldognak kell lennünk.
Nem azért születtünk, hogy állandóan féljünk. Azért születtünk, hogy boldogok legyünk. A csecsemők mindenen nevetnek. Arra születtünk, hogy boldogok legyünk és jobbá tegyük a világot.
Istennek van humorérzéke. És mivel egy ilyen csodálatos világot teremtett nekünk, joggal várja el tőlünk, hogy még a legborongósabb napokon is találjunk okot a nevetésre.
Ha megvakulnék, arcának emléke segítene életben maradni az örök sötétségben.
Egy dolgot nagyon szeretek az emberekben: a legparányibb reménytől is képesek szárnyalni.
Ahogy mondták, az önfenntartás mellett a szexualitás a legerősebb ösztön az emberben.
Néha az a legokosabb, ha hagyjuk a csudába a dolgokat.
Egy álomnak elérhetetlennek kell maradnia, vagy legalábbis nem könnyen elérhetőnek. Ha túl könnyű megvalósítani, már nincs is értelme.
Az ember nem más, mint a tapasztalatai összessége.
Attól, hogy azt hiszed, hogy nincs baj, még lehet baj.
Vajon van-e értelme a hatalom megszerzésének, önmagunk megvédésének, ha közben el kell adnunk a lelkünket?