Gyakran mindent elkövetünk, hogy a világ elől eltitkoljuk a kiszolgáltatottságunkat, és ehhez komoly színjátszásra van szükség.
Bátorság kell ahhoz, hogy a szívünket megnyitva védtelenné váljunk, kockáztassunk, sebeket kapjunk, miközben folyton csak reszketünk magunkért és azokért, akik fontosak nekünk.
Nem az baj, ha az ember más, hanem az, hogy másnak érzi magát.
Néha a helyzet úgy kívánja, hogy erősnek és bátornak mutatkozzunk még akkor is, ha nem vagyunk azok.
Másokat megajándékozni akkor a legértékesebb, ha azt halkan és önzetlenül tesszük.
Ha jól érzed magad a bőrödben, és nem azon töprengsz folyton, hogy milyennek kellene lenned, akkor jóval magabiztosabb leszel.
A hiány olyan, mint egy sajgó pont a szívemben. Sokkal jobb érzés, mint amikor dühös voltam rá, vagy ami még rosszabb, amikor nem engedtem, hogy bármit is érezzek iránta. A hiánya az jelzi, hogy szeretem.
Az embereknek csak akkor nyílik rá alkalmuk, hogy kedvesek legyenek és segítsenek, ha te felhagysz azzal, hogy bátornak és erősnek mutasd magad, amikor nem vagy az.
Azokon az utakon gondolkodom, amelyeket életünk során végigjárunk. Miközben a válaszokat keressük, gyakran ösztönösen arrafelé indulunk, ahol több a fény. Pedig néha nem ártana a sötétben keresgélnünk.
A remény mindig a jövőre vonatkozik. És nem mindig jó. Mert megbéklyózhat a hit vagy a várakozás, hogy a jövőben történik majd valami, ami megváltoztatja az életünket.
Az évek múlásával megtanultam, hogy az ember jobban érzi magát, ha ott van, ahová tartozik, mint ha mindenáron olyan helyre törekszik, ahol nem lehet önmaga.
A halál árnyékában csak az tud nevetni, aki őszintén, nyitott szívvel, nyitott lélekkel néz vele szembe.
Nem akkor lesz béke, ha csatát nyerünk, hanem akkor, ha abbahagyjuk a hadakozást.