Szerző: Charlotte Bronte
-
Életemben először kóstoltam bele abba, amit bosszúállásnak hívnak. Eleinte olyan íze volt, mint valami erős, zamatos bornak. Utóíze azonban undorító, fémes, poshadt, mintha mérget ittam volna.
-
Milyen áldás, hogy az idő elcsitítja a bosszúvágyat, enyhíti a haragot és a gyűlöletet!
-
Minél érdesebb a cipő talpa, annál határozottabb a lépés a csúszós úton.
-
Legtöbbször úgy van az életben, hogy ami után sokáig, sóvárogva vágyakozunk, későn kapjuk meg.
-
A hiba beismerése már nagy lépés a javulás útján.
-
Sokszor egy semmiség elég ahhoz, hogy az ember lezuhanjon a fellegekből.
-
Nem pára volt ez a szerelem, amelyet a napfény szétoszlat; nem is homokba rajzolt képmás, amelyet elmos az eső. Márványkőbe vésett név volt ez, amely csak a márvánnyal együtt enyészik el.
-
Ha az egész világ gyűlöl és rosszat hisz rólad, de a lelkiismereted tiszta, sohasem leszel egyedül.
-
Nem tudtam a szememnek parancsolni. Néztem őt, néztem, és örömöm telt abban, hogy nézhetem, fájdalmas nagy örömöm. Úgy voltam vele, mint a szomjan haló ember, aki végre kutat talál, s bár tudja, hogy a kút vize mérgezett, mégis nagy kortyokkal iszik belőle.
-
A saját utamat kell járnom halálom órájáig, ugyanis mások elgondolásait nem érthetem, nem követhetem és nem válthatom valóra, csak a magamét.
-
– Miért kell mindig abban a pillanatban elmenned, Lina, amikor legjobban szeretném, hogy maradj?– Mert akkor szeretnél leginkább megtartani valamit, amikor legbiztosabb vagy benne, hogy elveszíted.
-
Ha ennyire összekovácsolódik egy barátság, többé nem egykönnyen bomlik fel; ellenkezőleg, az történt, hogy az idő és a körülmények csak megszilárdították és nem lazítottak rajta.
-
Nem akartam szeretni őt, (…) ki akartam irtani szívemből a szerelem csíráját is, de most, hogy újra láttam, ezek a csírák új erőre kaptak, kizöldültek. Szeretnem kellett, pedig rám se nézett.
-
Minek a múltat felidézni, mikor a jelen annyival biztosabb, és a jövő annyival derűsebb.
-
A tisztelet az alapozás, a vonzalom az első emelet, és a mély érzés maga a ház.
-
Ha senki más nem törődik is velem, én törődöm magammal. Minél társtalanabb, minél magányosabb vagyok, minél kevesebb a jóakaróm, a pártfogóm, annál többre kell becsülnöm önmagamat.
-
Az emberi szeretet parányi morzsája jutott nekem; nagyra tartottam, azt hittem, igazgyöngy, ám elolvadt az ujjaim között, kicsúszott a kezemből, mint a jégdarab.