Amit irántad érzek, az feltétel nélküli. Nem ítéllek el. Nem veszítem el a türelmemet. Nem büntetlek meg. Csak szeretlek. Ennyi az egész. Világos és egyszerű.
Igen jól sejted, szerelem volt első látásra. Teljesen és visszafordíthatatlanul beléd szerettem. Tudtam, hogy az életem fordulatot vett abban a szent pillanatban, ahogy megláttalak.
Eleget tudok már a gyászról, hogy felfogjam, sosem szűnik meg a hiányérzet, csak megtanulsz élni a tátongó űrrel, amit maguk után hagynak, akik elmennek.
A múlt már csak ilyen. Elmúlt. Vége. Nincs értelme újraélni. Inkább a jelenre összpontosítanék, a mostra, erre a pillanatra.
Aggódtam, hogy túl rémült leszek ettől a közelségtől, hogy aludni tudjak, de a meleg, biztonságos érzés, hogy ott van mellettem, segít elaludni.
Akkor derül csak fény az igazságra, amikor készen állsz befogadni azt. Amikor szükséged van rá ahhoz, hogy megtehesd a következő lépést az utadon a végzeted felé.
Amikor sok lehetőség tárul eléd, és egy egész örökkévalóságnyi időd van, hogy mindet végigpróbáld, nehéz nem mohónak lenni!
Az igazság az, hogy szeretem. Csillapíthatatlanul szeretem… Az első pillanattól fogva. Akkor is szerettem, amikor megesküdtem, hogy nem. Nem tehetek róla, csak érzem.
A szabályokat, ha nem töröd meg, feszegesd egy kicsit! Ez az egy módja van, hogy jól érezd magad.
Szép dolog, ha vannak álmaid. (…) De még szebb, ha legalább egy picike remény van arra, hogy valóra is válnak.
Ahelyett, hogy azért aggódsz, mit csinálsz, ha nem jön el, talán elkezdhetnél azon tépelődni, mi lesz, ha eljön.
A legtöbben úgy is élnek, hogy észre sem veszik, milyen kincs van a szemük előtt.
A legjobban úgy kezelheted az örökkévalóságot, ha csak egy napot élsz egyszerre.
Nem hiszem, hogy könnyebb lesz valaha is. Csak hozzászoksz az ürességhez, a veszteséghez, és megtanulsz vele élni.
Tudom, hogy őrülten hangzik, de a rövidke pillanatban, amikor nem néz rám, gyengének érzem magam és fázom.
Tudom, hogy a kívánságok nem mindig úgy sülnek el, ahogy szeretnénk, de ha hiszünk, és az elménk nyitott, jó esély van rá, hogy valahogy más módon teljesülnek.
Tényleg tetszik nekem. Nem tehetek róla. Egyszerűen tetszik. Nem számít, milyen elszántan játszom meg, hogy nem így van, ettől még igaz.
A múltat nem lehet megváltoztatni, csak azt, ami még előttem áll.
A megbocsátás gyógyít. Főleg, ha magadnak bocsátasz meg.
Csak a szeretet gyógyít. A harag, a bűntudat és a félelem csak pusztítani képes.
Az otthon ott van, ahol megteremtem magamnak.
Futok az életemért – még ha nem is hiszem, hogy megéri élni.
Az a helyzet, hogy megpróbálni kitisztítani a fejedet pont olyan hatékony, mintha azt mondanád valakinek, hogy ne gondoljon elefántokra. Mert attól a pillanattól fogva másra sem tud majd gondolni.
Még ha ez az élet nem is az, amit szeretnék, attól még igenis lehet értékes.
Nem fordíthatsz hátat valaminek csak azért, mert fura, idegen vagy (…) kellemetlen.
Semmi nem hozza úgy össze az embereket, mint a közös káros szenvedély és a sötét titkok.
Senki nem visz emlékbe semmit olyan helyről, ahová még el akar látogatni.
Hiába hever a lábad előtt a világ, ha nincs kivel megosztani.
Normálisnak lenni nem minden, ha egyszer felfedezted, milyen másnak lenni.