anyáca – tanárnő
Mulata Daisy – Koktél
Az élet olyan tragikus: az egyik nap még itt van az ember, másnap meg szintén.
TACITUSZ – latin eredetű; jelentése: csendes, hallgatag.
Van olyan denevérfajta, amelyik ezer rovart is elfogyaszt egy óra alatt.
szkippel – kihagy, mellöz, távol marad.
Önbizalommal teli
Te vagy a legfurcsább ember, akivel valaha találkoztam. És ezt jó értelemben értem.
Cordinal Campari – Campari cég gyártmánya. Málnaaromával ízesített, étkezés utáni ital.
felnyom – boltot, lakást kirabol.
New York City 1789-90-ig, azaz egyetlen évig volt az Egyesült Államok fővárosa.
Nem jó sok diót enni mert megnő tőle az ember orra.
Jászó
Az eddig mért legnagyobb jégdarab, mely jégesőben hullott, Németországban ért földet 1925-ben és 2 kiló súlyú volt.
– Melyik állatnak a legvidámabb a neve?– A juhé.
Én vagyok a világ nyolcadik csodája.
A dohányszag és a füst eltűnik, ha a szobában éjszakára néhány nedves frottírkendőt akasztunk ki.
WTB – (Want to buy)
Miért kell leszögezni a koporsókat?
LELÁTÓ – Jólértesültség.
A Marlboro cigarettagyár első tulajdonosa tüdőrákban halt meg.
LIDÉRC – Késő éji méginkább kora reggeli telefonhívás; fecsegő ismerős, aki egy intim légyottod kellős közepén akarja telefonon hosszasan elmesélni ügyes-bajos tyúkperét; lehetőleg több részből álló tv-krimi utolsó perceiben érkező váratlan vendégek.
Hova tűnnek a szavak amiket kiradirozunk?
A kritikus olyan nyomorék, aki futni tanít.
HÁZALÓ – Letagadott vásárlás; valami könnyű kis örömet szereztél magadnak egy teljesen felesleges beszerzéssel.
TERCIA – latin eredetű; jelentése: leánynak született harmadik gyermek.
ORSOLYA – 1. – latin eredetű; jelentése: kis medve; 2. ófelnémet-latin eredetű; jelentése: ló, paripa.
Ha az Internet Explorert biztonságos módba akarod kapcsolni, csak rá kell kattintanod a kis „x”-re a jobb felső sarokban.
VILHELMINA – latin-német eredetű; jelentése: erős akaratú védelmező.
Az állatvilágban sok fajnál megfigyelhető, hogy a hímek hangja mélyebb, mint a nőstényeké. Tudósok szerint a mély hang a nőstény érdeklődésének felkeltésére és más hímek elriasztására egyaránt szolgál, és nincs ez másképp az embernél sem.
Rettegő
TENGERALATTJÁRÓ – Szokatlan testi vágy; érdekes szexuális kívánságok.
Kolumbusz Kristóf szőke volt.
Egyszer, régen, én voltam a világ legfiatalabb embere!
Akvavit – (Aquavit) – köményízű, dán gabonapárlat, alkoholtartalma 38-45 % (Ismertebb márkái: Aalborg, Bommerlunder, Kronenkreuz, Malteserkreutz)
Ha Isten számitógépes szakembernek teremtette volna az embert, akkor 16 ujjunk lenne.
I. Erzsébet angol királynőnek több, mint 3000 ruhája volt.