Ha olyasvalakire gondolunk, akit szerettünk és elvesztettünk, újra együtt lehetünk vele. A többi nem számít.

A csók úgy lobban fel, mint a villám, a szerelem úgy süvít el, mint a vihar, aztán az élet megint nyugodt lesz, s folyik tovább, épp úgy, mint azelőtt.

Ha biciklivel indulsz valahová, nem nyomhatod le mindkét pedált egyszerre, mert felborulsz. Haladni csak úgy lehet, ha az egyik pedált nyomod, a másikat elengeded. Nyomás és elengedés együtt: ez a haladás titka.

Milyen parányi része az életünknek, amit csinálunk vagy amit mondunk. A valódi életünk a gondolatainkban zajlik, és azt nem ismeri más, csak mi.

Soha ne szoríts sarokba olyat, akiről tudod, hogy aljasabb nálad.

Az otthon ott van, ahol megteremtem magamnak.

Hiányzik belőlünk a kellő bátorság, hogy merjük követni a jeleket és az álmainkat. Lehet, hogy ettől vagyunk szomorúak?