A szabadságunk csak azt jelenti, hogy többé senki sem felelős a sorsunkért.
Mindenki kibírhatatlan (…), csak azok elviselhetők, akik tetszenek nekem, azok is csak azért, mert tetszenek nekem.
A magány olyan kert, amelyben elszárad a lélek; az itt termő virágoknak nincs illatuk.
Néhány régi seb sohasem gyógyul meg igazán és a legszelídebb szóra is újra vérezni kezd.
Megszokásból élni valakivel: hazugság. (…) Mindenki úgy csapja be magát, ahogy akarja.
A fontos dolgok mindig megmaradnak – ami elmúlik, az mind olyan dolog, amit fontosnak tartunk, de valójában haszontalan.