Vegyél a tenyeredbe egy vízcseppet, és próbáld meg megtartani. Ugyanezt teszed a boldogsággal is: tenyeredbe veszed, de nem vagy képes megőrizni.

Mekkora értelmetlen színjáték ez az egész…

Helyrehozhatatlan a múlt, a jelen viszont olyan számotokra, mint az építő lába előtt heverő mindenféle épületanyag: a ti dolgotok, hogy jövendőt építsetek belőle.

Az ember képességei végesek, és a teljes igazságot csak megközelíthetjük, de sohasem érhetjük el.

A gondolat elhal, mihelyt szavakban ölt testet.

Az élet végső soron nem más, mint kis győzelmek és nagy kudarcok sorozata. De mi mást tehetne az ember? Adja fel?

Nem látni azt, akit szeretünk – elvonási tünetekkel jár. Egész testével érzi az ember, hiányzik valami alapvető, mintha nem tudnál többé lélegezni vagy járni. Minden másnak csökken a jelentősége.