Régi sérelmeinken rágódunk, vagy visszavágyódunk elmúlt állapotainkba; az elképzelt jövővel ijesztgetjük vagy vigasztaljuk magunkat. Eközben elsiklunk az aktuális valóság, a jelen felett.

A dicséret olyan, mint a cukor: segít lenyelni a keserű pirulákat.

Elveszíteni valakit szörnyű – sóhajtott. – De látni, ahogy a szeretted elfogy lassan, mint a gyertyaszál, lehetetlen elviselni azt a kínt.

Mi a történelem? A múlt visszhangja a jövőben. A jövő tükröződése a múlton.

Senki sem tudja előre, mire képes, míg azt ki nem próbálta.