Szökött szolga nem mond jót urárul.
Mi a jó és mi a szükséges, nem az dönti el, amit az emberek mondanak vagy cselekszenek, nem is a haladás, hanem én – a szívemmel.
Oly erősen, oly gyötrőn kívánhat valamit az ember, hogy a beteljesülésnek már nem örvendünk: túlságosan sok lelkierő ment rá.
Ha nem hibázol folyton, az annak a jele, hogy nem hozol létre semmi újat.
Sokat elbírunk, de aztán egy egészen apró teher alatt összeroppanunk.
Valahogy mindig lesz, mert úgy még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna.