A lány gyengéden elmosolyodott, a végső búcsú fájdalmával. Egy pillanatra görcsbe rándult a szíve, agyán pedig átfutottak a baljós igék: soha, soha nem látlak többé.

A pillanatért, amikor a tenger sós illatát érezzük a levegőben.

A nehézségek tanítanak meg arra, hogy van benned Valaki, akinek ez nem nehéz.

A boldogságot nem elég megérdemelni, azt alkotni is kell tudni.

Szólni nem mertem, mert a szemem gyanúsan égett, és féltem a könnyek lehetőségétől, ha esetleg ki merem nyitni a számat, biztosan kibukna rajta a fájdalom.

Ma mindenki szavaiban képes vagy meghallani a jót. Meg a rosszat is. Csak rajtad múlik, hogy melyik mondatokra figyelsz fel. Csak te lehetsz az, aki megszűröd a hozzád eljutó információt.

A gondolatot és tetteket mérföldek választják el.

Csak akkor öregszel meg, ha már nem szárnyalsz, és hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet.

Tartsd fenn a kapcsolataidat rendszeres kommunikációval és figyelemmel.

Így ébredtem fel: „Hibátlan!”