Vannak nemzetek, ahol a Luca-napi ünneplés, a „fény ünnepe” – minden bizonnyal a régi pogány fényünnep folytatása. Lux latinul fényt jelent, így kerülhetett az ünnep éppen Luca napjára, a IV. századi mártírnő ünnepére. Szent Lúcia ugyanis a katolikus egyház egyik szentje. A legenda szerint az ókeresztény időkben született Siracusában, egy előkelő családban. A fiatal leány beteg édesanyja meggyógyulásáért Szent Ágotához folyamodott. Sírjánál imádkozott, ahol elaludt, és az álmában megjelenő Szent Ágota elmondta, a lány hite annyira erős, hogy az önmagában meg tudja gyógyítani édesanyját. Lúcia ekkortól szent életre kötelezte el magát, elhatározta, hogy Jézus menyasszonya lesz. Édesanyja meggyógyult, és megígérte a lánynak, hogy kérését támogatja, nem fogja férjhez adni. Pogány vőlegénye viszont – a nagy hozománytól elesvén – bosszút áll rajta. Ettől a fordulattól kezdődően több változata is van a legendának. Egyik történet szerint a lányt prostitúcióra kényszerítik, de Isten olyan terhessé, súlyossá tette az ő testét, hogy nem tudták elmozdítani. Amikor következőleg meg akarta gyalázni a vőlegényjelölt, saját szemét szúrta ki, hogy ne lássa gonosztevőjét. Egy másik változat szerint azért szúrta ki szemét, hogy ne láthassa azt a bálványt, amelynek ő az áldozására kényszerült. Megint más változat szerint ellenségei szúrták ki a szemét. Lúcia mindenképp a szembetegek és a vakok védőszentje a katolikus egyházban.

A Lúcia név magyar változata a Luca. Régen december 21-én, a napfordulón tartották ünnepét. Olyan fénnyel kapcsolatos pogány istennőnek a megmaradt emléke, mely katolikus vonatkozásban szent, a néphitben pedig valamilyen nagyasszony, boszorkány.

A magyar Luca névnap 1582-től, a Gergely-féle naptárreform óta december 21-ről december 13-ra került át. A napfordulói szerepénél fogva mágikus erőt, mitikus tulajdonságot kapcsoltak hozzá. A Luca-naphoz kötődő néphagyományok Kárpát-medencében egységesek; ezekből szinte minden fellelhető a Gyergyó-medencei települések valamikori népszokásai között is.

Luca-nap – termékenységi nap

Egységes elgondolás szerint Luca napja jeles termékenységi nap, ezért ekkor a tojáshozam, az állatállomány szaporasága körül forogtak a cselekvések. A gazdasszonyoknak ezen a napon ülni kellett, hogy ezt mintázza meg majd a kotló is, ne álljon fel a tojásokról. A tojáshozam szaporítására mondókákat is mondtak: „Luca, Luca kitty-kotty, az én tikom tojjon, a szomszéd tikja ne tojjon”, vagy „Luca, Luca kitty-kotty, tyúkom tojj, te csak tojj”.  Luca napján nem szabad semmit kölcsönadni, mert akkor oda lesz a tojáshozam és a szaporulat.

A házhoz érkező első látogatóból jósoltak a várható állatszaporulatra. Ha Luca reggelén férfi lép először a házba, akkor a szarvasmarha-állományban a szaporodás bika lesz, s ha nő, akkor pedig ünő.

Luca napján a rontás távoltartására fokhagymát ettek, bekenték az állatok fejét, a tyúkok hátát is megfokhagymázták, az istállók, tyúkketrecek ajtaja körül kentek, hogy elüldözzék a boszorkányt.

Lucázás

Legénykék, fiúgyermekek köszöntek be a házakhoz, korommal, hamuval meghintezték a tyúkokat. Az öregasszonyok sem kerülhették el a hintezést, az ő homlokukat is bekormozták, hogy jól tudjanak ülni. Semmilyen gonoszkodásnak nem volt szabad ellentmondani, mivel Luca boszorkányként él a néphitben, éppen ezért kedvében kell járni, nehogy ártson. Ezért a lucázók is szabadon gonoszkodhattak, ha haraggal fogadták őket, akkor oda lett a tojáshozam, az állatszaporulat. Nem volt szabad háborognia a gazdának akkor sem, ha az ő kapuját leakasztották, s helyébe a szomszéd kapuját tették fel. A lucázók szétszedték a szekeret, s otthagyták, vagy a szétszedett szekér darabjait felvitték a szín tetejére, ott rakták össze. A gazda fent kellett szétszedje, darabjaiba lehordja, majd újra összerakja, és ezt mind mosolyogva. Ha káromkodott, annak a tyúkok látták kárát…

A lucázók hajnalban indultak, és arra sem volt szabad panaszkodni, ha valakit álmából vertek fel. Minden esetben meg kellett kínálni őket, a fő adomány a tojás volt.

Luca-napi jóslások

Luca napján jóslásokat is ejtenek. Ezen a napon vágnak meggyfaágat a leányos háznál. Vízbe teszik, és ha karácsonyig kihajt, következő évben a leány férjhez megy. A leányok szerencséjének jóslása végett régen Luca-galuskákat készítettek. 12 cetlire ráírták 12 kedvelt férfi nevét, a cetliket a galuskatészta közepébe helyezték. Ezeket a fövő vízbe egyszerre kellett beletenni. A víz felszínére feljövő első galuskát a lány kivette és a benne lévő cetliről megtudhatta jövendőbelije nevét. Hogy még hatásosabb legyen a jóslat, a cetlit aznap éjszakára a párnája alá helyezte.

Luca-napi szokás volt az is, hogy egy cserépbe búzát vetettek, és ha karácsonyig minden elvetett szem kikelt, akkor a következő évben bőséges termésre lehetett számítani. A Luca-búzát bevitték a templomba, gyertyát szúrtak a közepébe, meggyújtották. Ez a közeledő megváltót, a várokozást, a reményt, valamint kenyérként magát Jézust jelképezte.

Jövendölés céllal készítették a Luca-pogácsát is. Annyi pogácsát kellett készíteni, ahány családtag volt. Mindenki megjelölte a sajátját, majd közepébe egy-egy szárnyas tollúját szúrták. Lerben sütötték, és senki nem kívánta, hogy a tollúja megégjen, ugyanis akinek megégett, a hiedelem szerint, az nem éri meg a következő Luca-napot. A Luca-pogácsa másik változata, hogy jóval több pogácsát készítenek, mint ahány családtag van, egyikbe egy fémpénzt lopnak bele, s aki arra ráharap, nagy szerencséje lesz a következő évben.

Luca napjától az időjárást is jósolták; kétféle Luca-kalendárium él a néphiedelemben. A hagymakalendárium úgy készül, hogy egy vöröshagymát kettévágnak, szétszedik rétegeire, és tizenkét hagymarészbe egy-egy csipet sót tesznek. Abból, hogy nedves vagy száraz lesz-e a só, következtetni lehetett a rákövetkező év hónapjainak esős, illetve száraz időjárására. Egy másik Luca-kalendárium, amikor Luca napjától karácsonyig megfigyelik a napi időjárást. Minden nap a jövő év egy-egy hónapjának felel meg, így az időjárásban is hasonlóra lehet számítani. Ezt meg szokták ismételni karácsony és vízkereszt között.

Egyik nagy tilalom, hogy Luca napján nem szabad a kemencét behevíteni, sütni. Ennek ellenére kovásztalan tésztából Luca-lepényt készítenek, amit a kályha tetején sütnek meg.  Ez kell az asztalra kerüljön, ezt kell lássa Luca, mert ha nem, jövőre beomlik a kemence, elveri a jég a búzát…

Luca-szék

A legnevezetesebb népi szokás Luca székének faragása volt. A Luca-széknek tájegységenként változik a megépítési módja. Ami közös mindegyikben az, hogy készítését Luca napján kell elkezdeni és karácsony szombatján befejezni. Minden nap kötelező dolgozni vele. Gyergyó vidékén 13 féle fából készítették legények, fiatal férfiak. A széket a karácsonyi éjféli misére magával vitte készítője, ráállt, s egy lyukas fakanálon keresztül – ami székelyföldi jellegzetesség – látta meg, kik a boszorkányok. A lyukon keresztül figyelt asszonyok közül az a boszorka, akinek ördögszarvai vannak. Csakhogy a boszorkány megérzi, hogy figyelik, és üldözőbe veszi a Luca-szék készítőjét. Abban a szent helyben menekülni kell, s igen jó, ha a férfi zsebében sok mák van. Menekülés közben, amikor a boszorkányok követik, el kell szórni a mákot. Ezt a gonoszok elkezdik szedegetni, s a férfi időt nyer. A biztonság érdekében érdemes az első keresztútnál újabb adag mákot szórni, figyelemelterelésként, aztán mihamarabb hazamenni, s a Luca-széket elégetni. Mert ha a széket megkaparintják a boszorkák, akkor a legény komoly bosszúállásra számíthat, erejétől fosztják meg.

Ezek a népszokások ma már csak közmondásokban, szólás-mondásokban élnek. Máig használatos a népnyelvben: „Sokáig készül, mint a Luca széke”, „Ül, mint a háziasszony Luca napján”, vagy „Felkelhet nyugodtan, mert rég kivettük a seprűt a széke alól”.

Forrás: http://www.szekelyhon.ro