Ahogy múlnak az évek, egyre több a fiatal körülöttem.
Egy embertől lopni: plágium. Sok embertől lopni: kutatás.
Minden férfi megkopaszodik, csak van, aki már nem éri meg.
A dicséret olyan mint a bor. Az erős ember még erősebb lesz tőle, a gyenge pedig megrészegül.
A tánc egy vízszintes szenvedély függőleges kifejeződése.
Ha a kacsa nem tud úszni nem a víz a hülye.
Egész nap a földet túrni sokkal szórakoztatóbb, mint horgászni – legalábbis egy giliszta számára.
Hátul kullogásban is lehet élen járni.
Dolgozz keveset, nem ér baleset.
Minél több emberrel találkozom, annál jobban szeretem a kutyámat.
Minden általánosítás hibás, ezt is beleértve.
A Biblia arra tanít, hogy szeresd felebarátodat. A Káma Szutra pedig megmagyarázza, hogyan.
Spórolni a jövődre nagyszerű dolog. Az meg még inkább, ha a szüleid már megtették helyetted.
Az önző csak magára gondol. Az irigy másokra is!
Káposzta: körülbelül emberfej méretű és bölcsességű zöldségfajta.
Köszönéskor csak az idősebbek kezdeményezhetik a kézfogást! Tizenévesek senkinek nem nyújthatnak kezet előre. Télen ha kesztyűben vagyunk, kézfogáskor tegyünk kísérletet annak levételére. Ha az idősebb /vagy a partnerünk/ azt mondja, hagyd, akkor ne erőltessük. Vagy mindketten kesztyűben fognak kezet vagy mindketten leveszik a kesztyűt.
Agyhártyagyulladást nem csak a kullancsoktól lehet kapni, hanem az égő szobában is.
Felhívtam a rendőrséget, mivel kiraboltak a benzinkúton. Kérdezték, felismerem-e a tettest. – Az ötös kút volt az – feleltem.
Jogod van információhoz jutni. Ez azt jelenti, hogy rákérdezhetsz bármilyen információra, megismerhetsz és továbbíthatsz bármilyen információt, történjen az írásban, szóban, nyomtatásban, művészi vagy bármilyen más, általad választott formában. Ezt a jogodat csak akkor korlátozhatják, ha mások jogait vagy jó hírnevét sértenéd vele, illetve abban az esetben, ha az állam biztonsága, a közrend, a közegészség vagy […]
A pénz nem minden; vannak még a hitelkártyák, a csekkek, utalványok.
A divatos az, amihez az átlagember sosem juthat hozzá, mert mire összegyűjti a rávalót, kimegy a divatból.
Soha többet nem veszek feleségül kézilabdás nőt. Bármit vág hozzám, eltalál.
Küldjetek nekem pénzt! Ígérem, csak megnézem és küldöm vissza.
Nem is tudom, melyik a rosszabb: ha optimista vagy és tévedsz, vagy ha pesszimista vagy és igazad van.
A szélirányt nem tudjuk megváltoztatni – de a vitorlát azért át tudjuk állítani.
Bepenészedett a csokim. Van élet a Marson!
A férfi, aki enged ha nincs igaza – bölcs. A férfi, aki enged, ha igaza van – nős.
Akit ma elvehetsz, halaszd holnapra!
Az alkohol nem oldja meg a problémákat – bár a tej sem.
Gondolkodtatok már azon, milyen gyors lenne a villám, ha nem menne cikk-cakkban?
A duda nem működik, figyeld a középső ujjamat!
Mielőtt kölcsön kérsz egy baráttól, gondold végig, melyikre van nagyobb szükséged: a pénzre vagy a barátra?
Amekkora szégyen lerészegedni józanok között, ugyanakkora szégyen józannak maradni részegek között.
Egy korsó sör elfogyasztása egy perccel rövidíti meg az életet, egy pohár bor pedig két perccel. Egy munkával töltött nap viszont 8-10 órával.
Gyerekkor: amikor a rémálmok csak alvás közben jönnek.
Én már az előző életemben sem hittem a reinkarnációban.
Néha előfordul, hogy az ember egyszerűen csak rossz helyen van, rossz időben. Mint például én az esküvőmön.
Ha az igazság nem szabad, a szabadság nem igazi.
Ha az összes férfi ugyanolyan, akkor a nők miért válogatnak annyit?
Ha véghezviszed a lehetetlent, a főnököd felveszi a napi teendőid közé.
Jogod van ahhoz, hogy születéskor nevedet bevezessék az anyakönyvbe, és hogy állampolgárságod legyen. A román állampolgárság nem vonható vissza azoktól, akik születésük révén szerezték meg azt.
Ha valakinek kölcsönadsz 50 lejt, és nem látod többé az illetőt, akkor valószínűleg megérte.
A hisztéria alattomos betegség! A nő kapja meg és a férfi hal bele!
Ma egy focilabdát vittem be a munkahelyemre, de kirúgás lett a vége.
A pénz nem boldogít. Egy ember, akinek 3 milliárdja van, semmivel sem boldogabb, mint akinek csak kettő van.
A végkövetkeztetés a gondolkodás azon állomása, ahol az ember már belefáradt a gondolkozásba.
Elhagyott a barátnőm. Azt mondta, elege van abból, hogy minden vitában csak nekem lehet igazam, neki soha. Pedig ez nem így van!
Ha nem kifejezetten ostobaság, akkor válaszd a kényelmetlenebb megoldást.
Hogy miért színlelik a nők az orgazmust? Mert a férfiak meg az előjátékot színlelik.
Egy nő csak akkor szeretne egy évvel idősebb lenni, amikor babát vár.