Jogod van hozzá, hogy egy országhoz tartozz, és ha akarsz is egy országhoz tartozni, akkor ezt megfelelő ok nélkül senki nem akadályozhatja meg.
A bűnözők nem különböznek más emberektől, csak annyiban, hogy őket már elkapták.
Sosem értettem, miért szopják a babák az ujjukat. Aztán megkóstoltam a bébiételt.
Egy férfi nő nélkül olyan, mint egy hát púp nélkül.
Sok minden szól a kudarc mellett. Érdekesebb, mint a siker.
Az eltörhetetlen játék arra jó, hogy vele a gyerek más játékokat törjön össze.
Hogy miért írják a festők a nevüket mindig a kép jobb alsó sarkába? Azért, hogy a műértő közönség nehogy fordítva akassza fel.
Biztonságos távolságból könnyű bátornak lenni.
Sokáig buta voltam, de aztán tettem egy 360 fokos fordulatot.
A gyerekek mindig úgy viselkednek, ahogy a szüleik – nem pedig úgy, ahogy a szülők tanítják nekik.
Pár évvel ezelőtt még nem volt Facebook meg Twitter. Ha bármit meg akartunk osztani a világgal, egyszerűen csak elmondtuk az anyósunknak.
A személyi szabadság és személyi biztonság sérthetetlen. Kivételes esetekben az állami hatóságoknak joguk van megmotozni, őrizetbe venni vagy letartóztatni, azonban szigorúan betartva a törvényes kereteket.
És akkor a férj az anyós lelkére kötötte a betontömböt és belökte a folyóba.
Az élet az ábrándozás megrontója.
Az igazi programozók nem írnak dokumentációt. Ha elég nehéz, hogy le kelljen írni, akkor megérteni is túl nehéz lenne.
Ne sajnáld az elmúlt időt! Már semmire sem használhatod.
Életem egy szakaszában 11 évig képes voltam megállni, hogy ne igyak egy korty alkoholt sem. De aztán betöltöttem a 12-t.
Légy önmagad, mindenki más már foglalt!
A szenilitásban az a legjobb, hogy saját magad elől dughatod el a húsvéti tojásokat.
Ritka, mint a fehér kóla.
Legyünk óvatosak, amikor akciós termékek közül választunk. Nem minden leárazott termék éri meg az árát.
Minél öregebb a nagypapa, annál jobb tanuló volt az iskolában.
Nyugalom! A hosszú élet ritka!
Ha nedvesedik a térded, az azt jelenti, hogy nem jól célzol.
A meghajlás testbeszédes bók. Kézfogással együtt, társasági összejöveteleken az első találkozáskor, búcsúzásnál gyakori.
KMR-em van. Ez a Kényszeres Rend Mánia rövidítése, csak ABC sorrendbe helyezve, ahogy azt kell.
A lét, a magas fenntartási költségek ellenére, továbbra is népszerűségnek örvend.
A legénylakás az a hely, ahol a szobanövények már mind kiszáradtak, de a hűtőben már csírázik valami.
A televízió a szem rágógumija.
Egyetlen dolog van, ami elveszi a vöröshagyma szagát. A fokhagyma.
A bemutatkozás után a kéznyújtás elmaradása az üdvözölt személy részéről nem jelent udvariatlanságot. De a kéznyújtást figyelmen kívül hagyni vagy nem elfogadni, az már sértést jelent.
Az a képesség, amelynek birtokában az ember megérzi, hogyan kímélheti meg szavaival és viselkedésével mások érzékenységét. A figyelmességgel rokon lelki tulajdonság, finom érzék, emberismeret, jó ízlés, megértés mások iránt. Talán az önzetlenséghez áll a legközelebb. A tapintatot nevelés útján sajátíthatjuk el. A tapintatos ember nem beszél, nem kérdez olyasmit, amivel kellemetlenséget okozhat a másik személynek.…
Ki kardot ragad, golyó által vész.
Ne vígy engem a kísértésbe, odatalálok magam is.
Két pont között a legrövidebb út éppen felújítás alatt van.
Mindig eggyel több idiótával találkozol, mint amire számítasz.
Ha szeretnéd elkerülni az ujjaid megvágását hagyma- vagy egyéb zöldségdarabolás közben, egyszerűen kell eljárnod: kérj meg valakit, hogy tartsa a zöldséget, miközben darabolod.
Egy ember mindig olyan öreg, amilyennek érzi magát. De sosem olyan fontos.
Mosolyogj! Ez a második legjobb dolog, amit a száddal tehetsz.
Jó dolog a születésnap, de előbb-utóbb belehalsz, ha túl sokszor ünnepled.
A szappanopera az a műfaj, melyben félóránként összegzik az előző ötven rész tartalmát.
A pillanatok öregítenek, nem az évek.
Nem mondom, hogy szegény vagyok, de amikor tegnap éjszaka betörtek a lakásomba, a betörők hagytak egy kis készpénzt a konyhaszekrényen.
A kulcslyuk fémbe foglalt kulcsforma a semmiből.
Szívbeteg vagyok. Tegnap beszívtam, ma beteg vagyok.
Egyszer te vagy a galamb, másszor meg a szobor.
Vannak, akikből könnyű hülyét csinálni! És vannak, akikből már nem…
A kisbaba olyan mint a Nescafe. Könnyű megcsinálni és egész éjjel ébren tart.
Ami jól kezdődik, rosszul fog végződni. Ami rosszul kezdődik, még annál is rosszabbul fog végződni.
Minden ember szabadon születik, és ugyanolyan bánásmódra méltó. Az emberek ésszel és lelkiismerettel rendelkeznek, és testvéries szellemben kell viselkedniük egymással.