Ne hagyd, hogy orvosok és nővérek lekezelően bánjanak veled! Akárhogy is nézzük, mégiscsak rólad, a te testedről van szó!
Monaco alapterülete kisebb, mint 2 négyzetkilomter. Franciaország fővárosa, Párizs például 55-ször nagyobb.
A beosztott belép főnöke szobájába, és rögtön a tárgyra tér:– Főnök, fizetésemelésre van szükségem most azonnal! Mielőtt bármit mond, el kell mondanom, hogy három másik cég érdeklődik irántam!– Igen? – csodálkozik el a főnök – Biztosan a konkurencia. Kik azok? – Nos hát, a Díjbeszedő, az Elektromos Művek és a telefontársaság.
A világ első, tévében közvetített sporteseménye egy japán általános iskolai baseball mérkőzés volt 1931 szeptemberében.
Járj el futni.
Az óceánok és tengerek annyi sót tartalmaznak, amivel az összes szárazföldet 1,7 méter magasan be lehetne borítani.
Az írott történelem folyamán csak 1865 és 1999 február hónapjaiban nem volt telihold.
Az ajtócsengőt 1836-ban találták fel.
A közlekedési balesetek számát tekintve december 23-a az év legveszélyesebb napja.
Az amerikai forradalom idején sok menyasszony vörös ruhában fogadott örök hűséget férjének, így jelezve lázadását.
A március hónap a Mars bolygóról kapta a nevét.
1984-ben egy kanadai farmer bérbe adta a teheneit, mint reklámfelületeket.
A természetes vörös hajat sokkal nehezebb átfesteni, mint a többi hajszínt.
Az elefántok képesek 4 és fél kilométerről kiszimatolni, hogy hol van víz.
Japán a világ legnagyobb békacomb exportőre.
A világ összes városa közül Las Vegasban van a legtöbb hotelszoba.
A lézersugár feltalálása után egy ideig a sugár erejét Gillette-ben mérték, ami azt mutatta, hány Gillette borotvapengét volt képes átlyukasztani.
Eurotophobia: félelem a női nemi szervtől.
Az idegeink az agyba és az agyból kb. 100 km/h sebességgel továbbítják az ingereket.
A piócának 32 agya van – 31-el több, mint egy átlagos embernek…
A 60 éves Józsi bácsi éppen a házassági évfordulóját ünnepli vele egykorú feleségével, amikor megjelenik egy tündér azzal, hogy teljesíti egy kívánságukat. Józsi bácsi gyorsan lecsap a kínálkozó lehetőségre:– Azt kívánom, hogy legyen egy harminc évvel fiatalabb feleségem!Így lett aztán Józsi bácsi egy pillanat alatt 90 éves…
Egy felnőtt kékbálna napi 3 tonna táplálékot fogyaszt el, de akár 6 hónapig is kibírja élelem nélkül.
– Jean, hozza a fürdőnadrágomat!– Dehát uram, éppen az Ön esküvőjére megyünk!– Tudom, de úszni szeretnék a boldogságban.
Ha egy közeli ismerősöd kórházba kerül, ha csak egy pár percre is, de látogasd meg.
Ne menj el az orvostól, amíg minden kérdésedre választ nem kaptál. Végül is a te egészségedről van szó.
Svédországban évente épül egy iglu-szálloda, ahol kb. 100 vendéget tudnak fogadni.
A pillangók látják a piros, zöld és sárga színeket.
New Yorkban 40 ezer taxi üzemel, melyek együttesen napi 1 milló mérföldet is megtesznek.
Egy normál esőcsepp 10 km/h sebességgel zuhan a föld felé.
A legtöbb fulladásos halált az USA-ban fogpiszkáló okozza.
A hangyák sohasem alszanak.
Az étterem annyira zsúfolt, hogy egy vacsorázni betérő férfi, más lehetőség híján, odalép egy magányosan ülő hölgyhöz, és udvariasan megkérdezi, volna-e az asztalnál szabad hely.– Pimasz disznó! – ordít válaszul a hölgy. – Hogy én lefeküdjek magával? Soha!Mindenki a férfit nézi, aki vörös képpel odébb kullog és letelepszik a bárpult mellé. Némi idő elteltével a […]
A frizbi William Russel Frisbee-ről kapta a nevét, aki cukrászmester volt. Süteményeit Frisbee feliratos, kerek fémtálcákon kínálta.Amikor Waler Frederick Morrisonnak támadt egy ötlete, hogy készít egy csészealj-formájú játékot, amit dobni és elkapni lehet, a Yale Egyetem kertjében meglátta, hogy a diákok a Frisbee süteményes tálcával játszák ugyanezt. Találmányát ezért átnevezte Frisbeenek.
Ha különc módjára vagy feltűnően öltözöl, tartsd szem előtt: a különleges ruhának különleges embert kell takarnia.
1913-ban elsőként az orosz légitársaság mutatta be a fedélzeti illemhelyet.
– Ki az abszolút büdös?– Akit a még pap is vízipisztollyal keresztel meg.
Ne a bankszámlájuk, hanem a szívük szerint értékeld az embereket!
Az ókori Egyiptom papjai minden szőrt kitéptek testükről, beleértve a szemöldöküket és a szempillájukat is.
Mary Shelley Frankenstein című könyvében a főhős Frankenstein által életre keltett élőlény neve Adam volt.
A pedométer a gyaloglással megtett távolságot méri.
A floridai Disney World 1971-ben nyitotta meg kapuit. Ez a világ legnagyobb szórakoztató parkja a maga 118 négyzetkilométerével. A 400 millió dolláros beruházás első éve nem indult valami fényesen, egész évben mindössze 10000 látogató volt kíváncsi rá. Idővel azonban megkedvelték az emberek, jelenleg egyetlen óra alatt több, mint 10000 látogatót fogadnak.
A Második Világháború előtt a New York-i telefonkönyvben 22 Hitler volt megtalálható. A háború után egy sem…
A brokkoli szó olaszból származik, alapja a „brocco”, amely kart jelent.
Aszfaltrajz (fogj egy pár krétát és rajzolj az aszfaltra)
A new yorki Radio City Music Hall 6200 ülésének aljáról minden nap 10 kilogramm rágógumit takarítanak le.
A sárga, narancs és piros színeknek étvágygerjesztő hatásuk van, ezért az ilyen színű ételeket előszeretettel kínálják a gyorséttermek.
A pí értéke 6442450000 tizedesjegyig ismert.
Ne engedd, hogy mások lehúzzanak a szintjükre.
Évente több mint 50 millió tonna hulladék keletkezik mobiltelefonokból és számítógépekből a Földön.